Vadász- és Versenylap 29. évfolyam, 1885

1885-03-26 / 13. szám

, 124 sem! Már pedig sokkal terme'szetszerübb volna a megtakarítás e korosztályba eső lovaknál, melyek contoján abban az időben meg alig több félévi tartásnál áll, és remé­nyekkel telve tekinthetnek a jövő elé, mint egy Steepler, mely mint lassú sikversenyló vagy pedig plane ba külön e ezélra nevel­tetett, több évig fogyasztotta már tulajdo­nosa abrakját és egész jövő versenycarrierje a legjobb esetben két-három évre terjed. Luczenbacher Miklós. (Folyt, köv.) Ménes viszonyaink 50 év előtt s jelenleg. (Folytatás.) 55. Gróf Komis Károly arab-angol fél­vér ménese a szerepi uradalomban. E ménest mintegy százötven évelőtt, szerepi Kelemen János alapitotta, a midőn kiváló testalkati! és tehetségű magyar fajú kanczákboz arab és spanyol méneket szerzett be. A jelen század elejéig a ménes nagyon egyszerűen, minden fényűzéstől menten kezeltetett, de mind­azáltal igen hasznos lovak kerültek belőle ki. A jelenlegi tenyészanyagot az eredeti törzskanczák és a 30-as, 40-es években ezek­nek az ivadékai után, hámban és nyereg alatt kipróbált félvér-kanczák képezik, me­lyek időről-időre Erdélyből és a küllőidről kerültek e ménesbe. 1834-ben az akkori tulajdonos, szerepi Kelemen Jáuos, Hadadról a Wesselényi-ménesből egy Hannibál nevű iélvér-arab mént vásárolt, majd a negyvenes években Ernődről a' Fáy Alajos méneséből egy félvér mént s 1858-ban a br. Bánffy­féle ménesből Remény nevű ritka szép alkatú mént, mely sok éven át nagy eredméuynyel működött. 1869-ben Tisza Lajostői Kátó és Galoppád félvér méneket vásárolták meg a ménes számára, melyek mellett sajátneve­lésű mének is alkalmaztattak. 1876-tól a saját nevelésű Páva és Kakas mének működ­tek, a mellett állami mének is béreltettek, mint, Nonius és Furioso. A ménes jelenleg a tulajdonos gróf Korniss Károly személyes vezetése alatt áll. A tenyészirány az arab­angol félvér-tenyésztés az eredeti magyar­vérű törzsanyagból. A kiválóbb kanczák 5—6 éves korukban a ménes állományába soroz­tainak. Az anyakanczák száma 20—24 drb s ivadékaikból középteber alá való vadászlovak és paripák, ugy szintén jucker-. kocsi- és nehezebb hintóslovak válnak. Nagyságuk 160—175 cnmtr. A hatvanas évek óta rendes törzskönyvet vezetnek. Rendesen csak a feles­leges lovak adatnak el v betanítva 4éves korukban, szabad kézből. Ara egynek-egynek 400 és 1400 frt közt változik. 56. Hunkár Dezső ménese, Pánkon. — Alapíttatott 1822-ben Hunkár Antal által, részben kipróbált tehetségű magyar-fajú kan­czák'ból. Említésre méltó a jó Czifra-faj, mely még mai nap is számos kanczában tartatik fenn. A ménes, mely a tulajdonos saját veze­tése alatt áll, 1859-ben a szolgagyőrivel egyenlő arányban osztatott meg. 1859-ben fedezésre a Jankóvicb-féle Viola mén hasz­náltatott, 1862-ben Lipp, Ritka, 63-ban Úrfi, 64-ben Szamliam mezőbegyesi, 65, 66 és 67-ben Gidr an mezőhegyesi, 68 és 69-ben Szamliam saját nevelés; 70-ben a kisbéri Nordstern; 73, 74, 75, 76 és 77-ben Szikla előszállási, 78 és 79-ben Nordstern-, 80, 81 és 82-ben Confidence, 83, 84 és 85-ben Darius tel ivér. A mostani állomány 25 kancza, kevés kivétellel 160—170 cnmtr. magasak, a Czif'ra-, Urfi-, Kokeb-, Kis Viola-, Holló-, Viola stb. vérből. A mének részint az államtól bérel­tet nek. részint egy saját nevelésű és a gróf Erdödy Ferencztől vásárolt telivér mén alkal­maz.tatik a fedezésre. A ménes fenállása óta rendes törzskönyv vezettetik. Évenkint, októ­ber hóban. 10—12 drb 3éves csikó kerül fel­állításra. A kocsiba betanítást a tulajdonos maga végzi. Az egyéves csikók, elválasztásuk Vadász- és Verseny-Lap. után, egyenkint egy hétre 1 mérő zabot és szénát kapnak, a kétévesek 1 mérő kukori­czát kapnak hetenkint és törek-zabszalmát. Az ővenkinti fölállítás hibátlan, jó alkatú kanczái megtartatnak nevelésre és meddő állapotban való használatra; a heréltek és a felesleges kanczák eladatnak, részben kocsiba betanitva, részben betanítás nélkül, 500—600 frt átlagáron. A ménes szelíd növényzetű rónaréten és vetett legelőkön áll. A felállí­tott 1 V 2éves csikók legtöbbnyire a háztól adatnak el. 57. Gróf Komis Viktor szentbcnedeki ménese, Szolnok-Doboka megyében. Alapitotta a tulajdonos 1865-ben néhány br. Gerliczy Béla mibálczfalvi, illetőleg gr. Esterházy-fóle obrázsai és atyjának gróf Kornis Gábornak a kanczáiból. A tenyész-kanczák száma 8—12 közt váltakozott. A jelenlegi állomány 10 darab derekasan megválasztott kanczából áll, melyek a deési állami f'edeztetési állomáson fedeztetnek, részben telivér angol — mint Old England és Lövész — részben állami félvér mén után, saját nevelésű, az állam szá­mára megvásárolt Remény mének által. A növendékek kitűnő tartásban részesülve, gyor­san fejlődnek. Az egyéves méucsikók az állam részére vásároltatnak s a feleslegesek 3—4 éves korukban, nagyobbára hazulról, jó árakon adatnak el s szívesen keresik föl időnkint ugy lajtháninneni mint lajtbántuli kereskedők. A ménes jellege soliditás, és nem annyira czifra, mutatós, mint derék alkati! és kitartó kocsilovak nevelése a feladat; többnyire sötét pejek és barnák. 160—168 centimeter magasság mellett kellő erős test­alkattal birnak. Eme kis ménesből sok jó ló került már ki. 58. Gróf Lamberg Ferencz ménese az ikrényi uradalomban. E ménest kb. 100 évvel ezelőtt gróf Lamberg Fülöp alapitotta, ré­szint spanyol, részint hazai kanczákból s e fajta mecklenburgi mének használata mellett 1830-ig tenyésztetett. Majd angol félvérmé­nek fedeztek 1852-ig s ezeket váltakozva követte egy telivér mén 1862-ig. A test és csont erősbitésének czéljábél aztán a kisbéri m. kir. állami ménesből egy norfolki (Nord­stern) „Comet" nevű mén vétetett. Ez apaló sötétbarna szinét ivadékai majd mind örö­költék s erős, izmos testalkatúak. E norfolki félvérmént egy Angliából importált telivér norfolki mén váltotta föl, hogy ezáltal testre, szinre s egyéb sajátságokra nézve constans faj állittassék elő. E czél is eléretvén, tavaly óta ismét angol telivér mén alkalmaztatott a fedezésre. Az anyakanczák mostani száma 30 drb, me'yek kizárólagosan tenyésztésre használtatnak, de elébb kocsiban kipróbálva, kerülnek a ménesbe. A méuesbeli lovak ösz­szes száma 110—120 drb. A betanított lo­vak erős és könnyebb hintós és kocsilovak gyanánt használtatnak és adatnak el, dara­bonkint 800 — 1500 írtig. Magasságuk 163 — 172 centimeter. Tulajdonságaik ép test és csont, minden átöröklő hiba nélkül; egész­ségesek, edzettek, mert többnyire szabad ég alatt neveltetnek. A ménes, a tulajdonos irányadó utasitásai mellett, 30 év óta Kos­sovics Mátyás tiszttartó felügyelete és keze­lése alatt áll. Versenyföltételek. Pozsonyi versenyek 1885. Kedden, ápril 28-án. I. Sikverseny tiszti lovaknak. 500 forint a győztesnek. 100 frt a második lónak. Oly lovak­nak, melyek a cs. kir. osztrák-magyar birodalom hadseregében vagy a honvédség tényleges szolgá­latában levő tisztek tulajdonai, ilyenek által lova­golva. 1000 frt értékű sík- vagy gátverseny avagy akadályverseny nyertesei kizárvák. Táv 2000 me­ter. Tét 10 írt, bánat 5 frt. Teher 3é 70 kilo, 4é 791/2 kilo, 5é és id 82 kilo. 1000 írtnál kevesebb értékű verseny nyertesei 2'/ 2 kilo, több ily verseny nyertesei 4 kiloval többet. A tétek és bánatok a második lovat illetik, levonva azokból a harmadik ló részére ennek egyszerű tételét. Nevezés ápril 17-ig. Márczius 26. 1885. II. Gátverseny. 1000 írt. Continentalis lovak­nak, a francziák kizárásával. Táv 2400 meter. Tét 40 frt, bánat 10 frt. Teher 4é 65 kilo, 5é 69'/2 k., 6é és id lovak 71 kilo. Győztes, minden megnyert versenyeért 2kilo több, 10 kiloig. A tét- és bá­natpénzek a második lovat illetik, levonva ezekből a győztes részére ennek egyszerű tótelét. Nevezé-i ápril 17-ig. III. Pozsonyi nagy akadályverseny. Handi­cap. 2000 frt. Continentalis lovaknak a francziák kizárásával. Táv kb. 5600 meter. Tét 50 frt, bánat 15 Irt, de csak 5 frt. ha ápril 24-ig jelentetik. Verseny nyertese a telierközlés után, (ápril 22-ike) 4 kiloval több. Legnagyobb teher, pönalitás beszá­mítása nélkül 74 kilo. A tét és bánatpénzek a má­sodik lovat illetik, levonva azokból a győztes ós a harmadik ló részére ezeknek egyszerű tételét. Nevezés ápril 17-ig. IV. Császár-dij. Akadályverseny. 300 cs. kir. arany, adva császár és király O felsége által. Bel­földi és német lovaknak. Urlovasok. Táv kb. 4800 meter. Tét 100 frt, bánat 20 írt. Teher 4é 70 kilo, 5é 77V2 kilo, 6é és id 8I1/2 kilo. 1884 vagy 1885-ben legalább 1000 frt értékű verseny nyertese 2'/ 2 k„ több Ily, vagy egy legalább 2000 frt értékű ver­seny nyertese 4 kilo. több ily vagy egy 4000 frt és a fölötti értékű verseny nyertese 14 kiloval többet. Félvérlovak 3'/ 2 kilo, nem-nyertes lovak ezenkívül 2'/ 2 kilo leeng. Lovasok, kik még 1000 frt értékű akadályversenyt nem nyertek, 4 kilo. leeng. A tét- és bánatpénzekből 300 frtig a má­sodik lóé, a harmadik ló tételét menti. Három különböző tulajdonos lovának kell pályázni, kü­lönben a dij nem adatik ki. Nevezés ápril 17-ig. V. Polgár-dij akadályverseny. Dij •— írt, adva Pozsony város polgárai által. Handicap. Bel­földi és német lovaknak. Táv kb. 4000 meter. Tét 40 frt, bánat 10 frt, de csak 5 frt, ha ápril 24-ig jelentetik. Verseny nyertese teberközlés után (ápril 22.) 4 kilo több. A tét és bánatpénzek a második lovat illetik, levonva azokból a győztes részéra ennek egyszerű tételét. Három különböző tulajdo nos lovának kell pályázni, különben a dij nem adatik ki. Nevezés ápril 17-ig. VI. Reiter-Club eladó akadályverseny. Ér­ték 700 frt. Nyitva minden országbeli lovaknak, melyek clubtagok tulajdonai, ilyenek által színek­ben vagy egyenruhában lovagolva. Táv kb. 4000 meter. Teher 4é 75 kilo, 5é és id 821/2 Wüp A győztes 1500 frton eladó, minden 100 írttal keve­isebbért D/2 kilo leeng. 500 frton alóli eladásra egy ló sem jelenthető be. A győztes árverés utján ada­tik el ; minden c versenyben részt vett többi ló a versenyszabályzat 56. §-a értelmében követelhető. Az árverésből befolyó többlet fele részben a má­sodik lovat, fele részben a Reiter-Club pénztárát illeti. Három különböző tulajdonos lovainak keli indulni, különben csak a fele-díj adatik ki. Tét 10 frt f. v. f. A tét- és bánatpénzeket a második ló kapja. Nevezés ápril 17-ig. Jegyzet. 1. Valamennyi nevezések és bánatjelentések bérmentesen az ausztriai Jockey-Club főtitkárságá­hoz. Bécs, I., Augustinerstrasse is, intézendők. A versenyszinek, abban az esetben, ha ezek ínég be nem jelentettek, a nevezés alkalmával, bejelen­tendők. 2. A záróra minden nevezésre és bánatjelen­tésre nézve esti 10 óra. Ép igy a bandicapek is esti 10 órakor tétetnek közhírré. 3. Minden tét- és bánatpénz az ausztriai Jo­ckey-Club főtitkárságánál fizetendő be. 4. Minden készpénz-nyereményből 5 % levo­natik. 5. Minden versenyben induló ló után 5 forint pályapénz s 5 frt indulási pénz számíttatik. 6. A bandicapekben a teher elfogadásaért 5 frt fizetendő. 7. A teher-pönalilások meghatározásánál a cs. k. arany = 5 frt, a magyar 10-frankos arany = 4 frt, a német birod. márka = 50 kr„ a frank = 40 kr , s az angol sovereign = 10 írtjával f'ogad­tatik el. 8. Magán- és aláírási dijaknál a Jockey-Club csak a befolyt pénzösszegekig vállal felelősséget. Helyreigazítás. A lapunk 11-clik számában közölt Soproni őszi meeting versenyföltételeiben Két sajtóhiba csúszván be, ezek ekkép igazitandók ki: Az Erdödy-akadályversenyben a bánatjelentés napja szeptember 22-dike, a harmadik napi Gátverseny-. ben pedig a teberközlés napja szeptember 19-dike, Gyepérdekűek. A fecskékkel — a tavasz eme hírnö­keivel — egyszerre érkeztek meg a bécsi nevezések is, miket hátrább közlünk Ily korai időre igen szépen ütöttek ki az en­gagementok, különösen oly dijra — melyben minden lónak — némi esélye ígérkezik, mint p. 0. a Przedswit-kaudicapben, melyre 23 nevezés történt. * * *

Next

/
Oldalképek
Tartalom