Vadász- és Versenylap 28. évfolyam, 1884
1884-08-28 / 35. szám
Szeptember 18. 1884. Vadász- és Verseny-Lap. zott ki mint első, Ckalili ellenében, a mely több rendbeli győzelmeért 4 kiloval vitt többet, csak egy fejhossz volt a különbség. A frankfurti nagy akadály-versenyben melylyel a meeting véget ért, a küzdelem csak Sycomore és Anderton közt végződött, heves harcz után, melyben a mén aratta a babért. * * * A baden-badeni meeting első napjának a legszebb idő kedvezett ; mindamellett viszonylag gyéren látogatták meg az ilfezheimi gyepet. Meglepetést szült a Zukunftspreis, melyet br. Springer Italy-ja, kitiinő mezőny ellenében tudott könnyen haza vinni. E kanczával nem vallott szégyent kitűnő pedigveeje. Peregrin is szép képességet tanúsított top weight-ja mellett, úgyhogy a nyertesen kivül, a mezőnyben nálánál egy sem volt jobb e futamban. A Kincsem-ivadék és Anderach, melyek sok pártolóra akadtak, egyátalábau nem voltak elemökbeu s már a távoszlop előtt verve voltak. A franczia lovak sem sokat lendítettek, midőn Peregrin kinyúlni kezdett s Italy és Harczos a végküzdelembe belevegyültek. * * * Italy, a „Zukunltspreis" győztese a kisbéri magyar kir. ménesben neveltetett, hová anyja vemhében hozatott be. E kancza is, mint Busybody, az One Tousand és Oaks nyertese: Petrarch leánya, mely 1876-ban a doncasteri St.-Legert nyerte. Italy anyja, Scythian Princess, Tomyris leánya s igy féltestvére amaz Eastern Princessnek, melynek legkitűnőbb fia Prince Charlie. Italyt br. Springer a kisbéri tavalyi yearling-árverésen vette 5000 frton. A Városi dijban Harzburg, e Savernakeme'n könnyű diadalt aratott a graditzi Muselmann ellen; az Iffezheiini dijban Cambns ép oly könnyen bánt el a graditzi Glockeval ; ugyanezt mondhatjuk Mr. Bum Suttonjáról, mely a Preis vom alten Sehlosst nyerte biztosan Bibelot ellen. * * * A badeubadeni versenyek második napjának eredménye részletes táviratban fekszik előttünk. A Jubiläumpreist mint előre sejteni lehetett, a Manchester-Cup nyertese Florence ragadta el top weiglitja daczára, a Gramínont herczeg Imposant-ja elől, mely csak ,egy fejjel verhette meg Niclot1 a második helyért, mig Pásztor fél hoszszal utána negyedik lett: de oly lovak jöttek még utána, mint Keir, Souvenir, Bois Dauphin, Ali-Bey. A Jugendpreis1 hazai istállóink egyikének kétévese, gr. Károlyi Gyula pej ménje Csóró nyerte meg biztosan, Matador és Im- mielow ellen ; az Asszonyságok diját Spie- kermann ur 4éves Lilie-je canterben Pioneer ellen ; a Favorit-dij St. Georgenak, George Frederick ez ivadékának jutott. A Kinsky Zdenko gróf istállójának e lova egy hoszszal verte meg a Mr. Edwards Mazeppáját s öt más lovat, mig a Badener Jagdren neu ben Oehlschläger ur 5éves Bell Tower je aratott könnyű diadalt 5 hoszszal a Heyden-Linden Profitrole-ja ellen. Eunyit egyelőre röviden a baden-badeni versenyekről, a mig közelebb a futamokról kimerítőbben szólhatunk. Ostoros az utolsó ugrásokban az oätor előtt kitört, — Sevère léi hoszszal első, — Csalfa jó harmadik. II. Steeple-cliase altisztek részére. Távolság 2500 meter. 8—10 akadály, melyek 1 méternél nem magasabbak 3 meternél nem szélesebbek. Századonkint 2 altiszt 4 dij. Első dij kiadatott az 5. századnak. Második dij kiadatott a 2. századnak. Harmadik dij kiadatott a 2. századnak. Negyedik dij kiadatott az 1. századnak. Hl. Küzhnszárok vadász-versenye. 6 dij, századonként 2 huszár. Távolság 4000 meter. Első dij kiadatott az 5. századnak. Második dij kiadatott az 5. századnak. Harmadik dij kiadatott a 2. századnak. Negyedik dij kiadatott a 6 századnak. Ötödik dij kiadatott a 4. századnak. Hatodik dij kiadatott az 1. századnak. IV. Charge-Iovak akadály-versenye. Tiszteletdíj az elsőnek, adja Degenfeld-Schomburg Kristóf gróf ő exeja. Tiszteletdij a 2-diknak. Táv 3000 me- ter. 8 — 10 akadály 1 meternél nem magasabb, 3 meternél nem szélesebb. Tulajd. által lovagolva. Pongrácz hadn. Csintalan 1 Horthy hadn. Csapodár 2 Weiss kapitány Orczi 3 Tallinn hadn. Garçon 0 Br. Redl tiszthelyettes Tagat 0 A verseny sebes iramban- együtt ment az utolsó előtti sövényig, onnan szépen vezetett Csapodár, de az utolsó ugrásokban Csintalan ostor alatt elébe jött s egy boszszal győzött. Orczi jó harmadik. — Garçon a pálya felén az árok-ugrásnál felbukott. V. Saját lovak vadász-versenye. Hölgyek dija és a tétek az elsőnek, tisztelet-dij a másodiknak. Távolság ca 5000 meter. Tét 5 frt. Elzáratott 13 nevezéssel. Gróf Pálffy tisztb id sg к Gidrán Horthy hadn. 1 Gr. Bombelles fob. id sg h Verulám Tul. 2 Br. Piret hadn. id sg h Goldworth Tul. 0 Corvier főbadn. id pej her Plehiscit Lázár hadn. 0 Vezette Gyömörey ezredes ur, minden akadályokon keresztül sebes iramban. Plebiscit kitört Goldworth távolozva lett. Gidrán 5 boszszal első. VI. Akadályverseny. Távolság 3500 méter. 10—12 akadály, 1 méternél nem magasabb, 3-nál nem szélesebb. Tét 10 frt. Tiszt, dij es a tétek az elsőnek, tiszt, dij a másodiknak. Elzáratott 13 nevezéssel. br. Redl tiszth. id p h Wodan Br. Piret hadn. 1 Lázár hadn. id sg к Ladány ap Exact a Lady Maude Tulajd 2 Br. Podmaniczky id p к Pdlestro Vécsej hadn. a Gróf Bombelles hadn. 5é f к Margit ap Partfogó a Margit (tv.) Tulajd 0 Horthy hadn. 5e p к Rossignol Bois Roussel tői Tulajd. 0 Gaisin főbadn. id sg b Remény Tulajd 0 Pongrácz hadn. 4e sg к ap b ravarm a Hadd el (tv.) ' Tulajd. 0 Melczer tisztb. 5é p к Babám Exacttól Tulajd. 0 A verseny igen sebes iramban lett lelovagolva. Wodan két boszszal szépen nj ert Ladány ellen. Palestro 6 boszszal hátraub. A szépen sikerült versenyt nagy közönség nézte. Jelen voltak a vidék előkelő csaladjai. Horthy István, V i n g á n f. hó 18-án a 13-ik huszár-ezred lóversenyt tartott, melynek eredménye a következő volt : I. Charge-lovak vadász-versenye. Tiszteletdij Gyömörey ezredes úrtól az elsőnek, tiszteletdij Kovách őrnagy úrtól a másodiknak. Tulajdonosok által lovaglandó. Tét 3 frt. Gróf Bombelles főhadnagy Sevère 1 Cordier főhadnagy Ostoros 2 Gaisin főhadnagy Csalfa 3 Br. Piret hadnagy Biri 0 König hadnagy Cirus 0 Gr. Pálffv tiszthelyettes Czimbalmos 0 Melczer tiszthelyettes Ráró 0 MENES- és GYEPUJDONSAGOK. Ellesek. Kárpáti Stud-Farm Emi (O. G. B. Vol. II. pag. 52. Suppl. II. pag. 23.) febr. 6-án pej kauczacsikot Buccaneer után, melyet junius 12-én el kellett pusztítani. Erui újra fedeztetett Buccaneer által. Ugyanannak La Rose (О. G. В. Vol. П. pag. 163. — Suppl. II. pag. 61.) február 26-án pej men csikót, némi fehér szőrrel a homlokán, Bálvány után. La Rose újra fedeztetett Gunnersbury által. Ugyanannak Délibáb (O. G. B. Vol. II. pag. 44. — Suppl. 11. pag. 20.) márczius 13-án vil pej mencsikót csillaggal, Waisenknabe után. Délibáo újra fedeztetett tíálvány által. ltj. gr. Esterházy Móricz Voltige (О. G. В. Vol. II. Suppl. II. pag. 82) január 7-én sga kancza csikót csillaggal és csíkkal, bal hátsó láb csülökben kese, Przedswit után. Voltige újra fedeztetett Gunnersbury által. Ugyanannak Tliemenau (0. G. B. Vol. 11. pag. 177. — Suppl. Ы. pag. 66.) február 10-én sp méncsikót kis csillaggal, mindkét hátsó láb pártában magasan kese, Landlord után. Tkemenau újra fedeztetett Rontó által. Ugyanannak Caprice de Lissa (О. G. В. Vol. II. pag. 26. — Suppl. 11. pag. 12) febr. 17-én sp kancza csikót, fél hold alakú csillaggal, bal élőláb s mindkét hátsó láb csülökben kese, Landlord után. Caprice de Lissa újra fedeztetett Waisenknabe által. Ugyanannak Paraibl (O. G. B. Vol. II pag. 206. — Suppl. 11. pag. 55) február 22-én pej kancza csikót csillaggal Przedswit után. Paraibl újra fedeztetett Verneuil által. Ugyanannak Sajnos (O. G. B. Vol. II. pag. 208. — Suppl. 11. pag. 61) február 24-én sga kancza csikót bosszú hókaval és szájfolttal, jobb hátsó láb csülökben kese, Craigmillar után. Sajnos újra fedeztetett Buccaneer által. Ugyannak Nancy (0. G. B. Vol. II. pag. 206. — Suppl. II. pag. 52) márczius 16-án söt. sárga mén csikót jegy nélkül, Landlord után. Nancy újra fedeztetett Rontó által. Ugyanannak Ritournelle (0. G. В. Vol. II. pag. 207. — Suppl. II. pag. 60) ápril 16-án sga mén csikót csillaggal, jobb hátsó láb a pártában, a bal csülökben kese, Landlord után. Ritournelle újra fedeztetett Waisenknabe által. Ugyannak Gazelle (О. G. В. Vol II. pag. 71. — Suppl, II. pag. 29) pej inén csikót Landlord után, mely elletése után csakhamar kimúlt. Ugyanannak The Vale of Avon (О. G В. Vol. II. Suppl. II. pag. 70) elvetélt Landlord után s újra fedeztetett Rontó által. Krupp ur Black Duchess (О. G. В. Vol. il. Suppl. 11. pag. 104) május 7-én pej men csikót csillaggal, bal hátsó láb fél csülökig kese. Clonave után. Gr. Esterházy Miklós ő exeja Huntsman's Sis- ter (О. G. В. Vol. II. pag. 88. ' — Suppl. П. pag. 34 ) ápril 26-án sárga kancza csikót kifutó hókával, jobb élőláb csülökben, jobb hátsó láb ti csánkig kese, Roland Graeme után. Huntsman's Sister újra fedeztetett Waisenknabe által. Ifj. gr. Esterházy Miklós Camélia (О. G. В. Vol. II. pag. 23. — Suppl. II. pag. 11.) márcz. 9-én sga mén csikót Waisenknabe után, mely négy nappal elletése után kimúlt. Camélia újra fedeztetett Wai- senknabe által. Ugyanannak Juanita (О. G. В. Vol. II. Suppl. II. pag. 37.) ápril 6-án pej kancza csikót jegy nélkül Waisenknabe után. Juanita újra fedeztetett Waisenknabe által. Ugyanannak Sorcery (ü. G. B. Vol. II. Suppl. II. pag. 63.) ápril 13-án pej mén csikót, jobb oldali orrfolttal, mindkét hátsó lába csülkön felül kese, Przedwit után Sorcery újra fedeztetett Waisen- knabe által. Ugyanannak Mlle Giraud (0. G. ti. Vol. H. pag. 117. — Suppl. II. pag. 46) ápril 21-én sárga men csikót csillaggal, jobb hátsó láb csülökben és a párta fölött kese. Buccaneer vagy Waisenknabe után. Mlle Giraud újra fedeztetett Waisenknabe által. Kladrubi cs. udv. ménes Minerva (0. G. B. Vol. 11. Suppl. II. pag. 50.1 február 8-án pej kancza csikót csillaggal ; bal élőláb csülökben, a pártán tarkásan kese, Erikönig után. Minerva újra fedeztetett Ruperra által. Ugyanannak Fernande (О. G. В. Vol. II. Suppl. II. pag. 78. j február 12-én pej kancza csikót begyes csillaggal, Virgilius után. Fernande újra fedeztetett Horatius által. Ugyanannak In View (0 G. В. Vol. II, pag. 90. — Suppl. II. pag. 36.) márczius 8-án sg kancza csikót jobb oldali kis virágocskával, Bálvány után. In View újra fedeztetett Horatius által. Ugyanannak Adrienne (0. G. B. Vol. II. pag. 2. — Suppl. II. pag. 1.) márcz. 1-én pej mén csikót, jobb oldali orrfolttal Przedswit után. Adrienne újra fedeztetett Alboin által. Ugyanannak Dolly Varden (0. G. B. Vol. II. pag. 46 — Suppl. 11. pag. 21.) ápril 1-én sga mén csikót jegy nélkül, Virgilius után. Dolly Varden újra fedeztetett Przedswit által Ugyannak Aunt Sally (О. G. В. Vol. II. Suppl. II. pag. 5.) márczius 7-én pej kancza csikót jegy nélkül, Virgilius után, mely csakhamar elletése után kimúlt. Aunt Sally újra fedeztetett Horatius által. Ugyanannak Coral Nymph (О. G. В. Vol. II. pag. 34. — Suppl. II. pag. 16.) márczius 20-án pej mén csikót virágocskával, Alboin után. Coral Nymph újra fedeztetett Alboin által. Ugyanannak Phrygia (0. G. B. Vol. II. Suppl. II. pag. 57.) márczius 27-én sga mén csikót szélesen átvonuló bókával és orrfolttal, bal hátsó láb fél szárcsontig egyenetlen magasságban kese, Alboin után. Phrygia újra fedeztetett Alboin által. Ugyanannak Hofwirthin (0. G. B. Vol. II. pag. 108.) ápril 7-én sárga mén csikót liegyes, bókás csillaggal Bend Or után. Hofwirthin újra fedeztetett Virgilius által. Ugyanannak Naiveté (0. G. B. Vol. II. pag. 137. — Suppl. II. pag. 52.) ápril 21-én sga kancza csikót jegy nélkül, Erlkönig után. Naiveté újra fedeztetett Laneret által. Ugyanannak Thisbe (0 G. ' . Vol. II. pag. 178. — Suppl. II. pag. 66.) május 14-én sga mén csikót lámpással, fehér felső és alsó ajkkal, bal élőláb térdig kese, a jobb élőláb és bal hátulsó láb csülökben eg— melin- , fedeztetett Horatius által. Ugyanannak Него (О. G. В. Vol. И. pag 82. — Suppl. II. pag. 32.) elvetélt Horatius után s újra fedeztetett Alboin által. * Elnevezés. Ochocki K. lovag ur sga к ell. 1881. ap Mar- schall a Debutante, Forgószéltől (0. G. B. Vol. II. pag. 42.) Marszalka nevet nyert. ben egyenetlen kese, azonkívül szabálytalan herlin-foltok a lábakon, Albion után. Thisbe újra