Vadász- és Versenylap 28. évfolyam, 1884

1884-12-04 / 49. szám

Deczemoer 4. 1884. értékben — valamint a tételekből 137 frt 66 kr. £oldos Pál ur (Gáva, Szabolcsmegye) fekete fecske sz. Csörgő nevű agara nyerte ; Csörgő (Kudarcz ivadék, Szemere faj) terme­téhez képest arányosan mély mellkas, derék­ban kissé vékony, szépen hajlott sarlóhát, egészben véve nem annyira tetszetős kiné­zésű, mint inkább igen szorgalmatosan futó, bizonyos sebességgel, s több kitartással biró könnyű kis agár, a melynél szebbet s kiné­zésre erőteljesebb agarat, a jelen verseny al­kalmával többeket láttunk. Alojse. Mimi, Hímes, Czigány, Tigris 1, Remény. — Emez ugarak felsorolásával nem azt akarom bizo­nyítani, mintha Csörgő a nagy dicsőséghez erdem nélkül jutott volna, sőt ellenkezőleg elösmerem. hogy nem mindennapi agár, 18­bónapos kora daczára öregebb agarakkal fárasztó, nagy hajtásokban mindig teljes szív­ből szépen szaladt; szóval Csörgő jó agár; de mint mindenhez, ugy különösebben a verseny-agarászatokhoz szerencse kell. s szám­talan apró minutiákig kedvező esély. A birói Ítéletek mindannyian simán és korrektül mondattak ki, kivételt egyetlen Ítélet képezett, midőn a biró, mint uj tag, az agarászati szabályokkal nem lévén isme­rős ; de éppen ez az Ítélet Csörgő és Mimi között egészen más eredményhez vezethetett volna a kölyök-agarak versenyénél. — A vegyes agarak mérkőzésénél pedig, u billi­komra történt futás előtt. Csörgő és Bagós О о között boszszabb hajtás végén reá megy a nyul egy puha szántásra, mely talaj Bagós, mint nehezebb — nagvobb agárnak bátra­С- о nyául szolgál, s Csörgő egyetlen pointtel győz. — Passionatus tulajdonosának Csörgő, ba kissé szélesedik és jobban megerősödik, ezentúl fog sok élvezetes agarásznapot sze­rezni Nem hagyhatom figyelmen kivül a Drá­veezky barátom által importált angol agara­kat, melyek kirohanásban rendkívül sebesek s igen szépen megtermettek; i emelem, hogy ivadékaikból nem egv billikomos fog válni. Agarász-paripák között feltűnőbbek Geiszt Gáspár urnák sötét pej kanczája (La­bancz után nevelve) s egy világosabb pej p aripája, Vladár Emil urnák sárga kanczája, és egy setét pej paripája, Gencsy Albert ur­nák két sárgája, Jármy Ödön urnák sötét pej paripája, Gencsy Samu, Graeti Jenő, gr. Pongrácz paripái stb. November hó 10-én a nagy-kallói tar­lókon délelőtt 10 órakor volt a találkozás; harmineznégy fogat jelent meg ama bizo­zonyos magaslat körül, mely csaknem az egész agarász-terrérumot uralja — Az egyes futamok után 14-től 21 lovas lovagolt, har­mad-negyed napra azonban az agarász-sport iránt valóban érdeklődök száma 7 vagy 9 lovasra apadt le. Az agarászatokon ott láttuk Desseffwy Marianne grófnét, ki mint valódi sport-lady, mind a négy napon az utolsó óráig részt vett a versenyeken, daczára a kellemetlen hideg, szeles időnek. Gr. Desseffwy Miklősné, gr. Pongrácz Jenő, Graeíl Józsefné, Győrffy Róza bárónő, Sárközy Aurelné, Gencsy Al­bertné, Gencsy Béláné, nővérével Patay Ilo­nával, br. Horváth-Rohonczy Ilka s leánya Ilona baronesse, Elek Lászlóné két leányá­val, Graefl Jenőné, Horthy Mariska, özvegy Jármy Elekné leányaival, Jármy Horváth Panna bárónő, Kállay-Korniss Jozefine grófnő leányaival, Jármy Mártonná, Kende Tiborné, Miklós Lászlóné a Bónis nővérekkel, Kállay Zoltánné Kállay Juliskával, Molnár Gyuláné leányával, Zoltán Jánosné, Nozdroviczky Jenőné, ifjabb Recsky Andrásné két leányá­val, Tnránszky Károlyné, Zoltán Ödönné stb. Őszinte sajnálattal nélkülöztük a régi agarász triumvirátus távollétét, idősb Gencsy Ferencz, idősb Recsky András és idősb Vay István urakat, kik az idei szép versenyna­pokon egy és más okokból nem jelenhettek meg. — Ott láttuk társ-alelnök Zoltán Já­nos, Graefl József főispán, br. Sennyey Vik­tor, Salamon Géza, Gencsy Albert, Gencsy Béla, Dessewffy Dénes, Alajos, Béla grófokat, ifjú gr. Dessewffy Miklós, ifjú Jármy Ödön, Miklós László, Gencsy Samu, Gencsy György és Zoltán, br. Sennyey Béla, gr. Pongrácz Jenő, Meczner Gyula kormánybiztos, Kende Tibor, Fényes Lajos, Meczner Béla, Csorna István, Vladár Emil, Kertész Gyula, Ilosvay Aladár, Lánczy Béla, Teleky László, Kiss Aladár, Geiszt Gáspár, Graefl Jenő, Magyary Béla, Fáy Béla, Sisáry Gyula, Szathmáry Király Pál, Dráveezky Aurél, Sárközy Aurél, Molnár Gyula, Nozdroviczky Jenő és György, Zoltán Ödön, Elek László és Emil, gr. Fes­tetics Pál, br. Vay Arnold, Szemere Miklós, Ábrányi Lajos, ifjú Vay István, Zoltán Sán­dor, ifjabb Recsky András, Zsoldos Pál, Jármy Miklós és András, Hrabovszky Guidó és Mi­hályi urakat, továbbá Elek Mihály, Turánszky és Besseuyey századosokat, Csicsery, Mold, Sziebeticb Benedek főhadnagyokat, Kállay, Lösch, gr. Batthyány, Kemmerling, Boér és Bár czay hadnagyokat stb. Szóval öt-hat me­gyének agarász-sportot kedvelő tagjai talál­koztak a nyíregyházai agárversenyeken. Nevezések a kölyök-agárversenyre kö­vetkező sorrendben történtek : 1. Gencsy Béla ur zsem sz. Nina. 2. Meczner Béla ur fek к Czifra I. 3- Ugyanaz fek к Kártya. 4- Gencsy Albert ur ver sz Alarcsa. 5. Gencsy Zoltán ur ham sz Furcsa. 6. Ugyanaz f tark sz Tigris. 7. Kiss Aladár ur fek к Mojse. 8. Ugyanaz ver sz Mimi. 9. Fényes Lajos ur tark к Czifra II. 10. Soldos Pál ur fees fek sz Csörgő. 11. Ugyanaz tark sz Szarka. 12. Szemere Mikló ur ham sz Hímes. 13. Graefl Jenő ur ham к Fürge. 14. Ugyanaz fek к Rajlcó. 15. Geiszt Gáspár ur fek sz Rigó. 16. Ugyanaz ham sz Ügyes. x7. Jármy Ödön ur tig sz Aladár. Első összevetés : Nina Ügyes M Czifra II.) mind ketten sr S m í Mimi Rigó ) Nina ) Fürge ) Czifra II.) Tigris) * u lo e Madár ) elejtödnek. Rajkó ) Himes ) mind ketten } R aJ k o Szarka) elejtödnek. Marcsa Furcsa ) _ ... T Czifra I. ) Czlfr a Mojse ) " Csörgő) Kártya _ ) Kárt Eroveszto ) Csörgő Második összevetés : Mimi ) r, .. „ Fürge ) Csörgő } Cso rg° Nina } Nma Czifra 1. ) „ T Rajkó ) „ , Kártya } Czifra I. Erőveszt ö } Rajkó. Harmadik összevetés : Nina ) X T. Csörgő ) „ .. „ Czifra íj Niu a Rajkó } Cso rg°­Nina ) Csörgő nyert bilikomot és a téte­Csörgő } lek kétharmadát 137 f'rt 66 krt. Nina pedig mint 2-ik agár 68 frt 33 kr. Nevezések a vegyes agár versenyre : 1. Br. Sennyey Béla ham sz Fecske. 2. Szemere Miklós ur ham sz Hímes. 3. Szathmáry-Király Pál ur tark sz Narancs. 4. Ugyanaz tig tark к Úrfi. 5. Meczner Béla ur fék nyakú к Czifra. 6. Gencsy György ur ham sz Furcsa. 7. Gencsy Zoltán ur tark sz Tigris I. 8- Jármy Ödön ur czir к Bagéis. 9. Ugyanaz tark к Ténsurfi. 10. Geiszt Gáspár ur tig к Tigris II. 11. Ugyanaz fék sz Czigány. 12. Ugyanaz fek sz Rigó. 13. Vladár Emil ur czir sz Kudarcz. 14. Ugyanaz czir sz Remény. 15. Gencsy Béla ur czir к Csimbók. 16. Ugyanaz zsem sz Nina. 17. Meczner Béla ur fek к Kártya. 18. Fényes Lajos ur zsem sz Zsemlye. 19. Ifj. Vay István ur ham к Villáim. 20. Gencsy Albert nev. Dráveezky Aurél ur­nák ver к Whimm. 21. Zoltán János nev. Soldos Pál urnák fees fek sz Csörgő. 22. Benedek János ur ver sz Lepke. Első összevetés: Furcsa ) ,. T Úrfi ) „ . Narancs} Naranc s Kudarcz} Kacl arcz SSS}™-" ÍbS: I Bagós Fecske 1 , Rigó 1 , Remény} Remeuy Tigri s j } Rigó Villám ) Whimm) . Himes } Hímes Csimbók} ^ him m Kártya ) Zsemlye ) r, .„ Nina } Kar tya Czifr a J Czifra X 1 1} Cs5is 5' Alásodik összevetés : Kártya 1 )' Ténsurfi Himes } Csö rg° Whimm ) , Bagós ) _ Rigó } R l§° Kudarcz} Bagos Czifra ) Remény ) „ , • Narancs } Naranc s Erővesztő } Reme n->' Harmadik összevetés : Csörgő ) . „ Bagós ) Narancs ) Cao rS° Remény} Bagos Rigó ) , n, „ Ténsurfi } Ténsurfi Negyedik összevetés : Csörgő ) , .. ,. I Csörgő nyert tisztelet­Bagós ) Lso rg° ( dijat 300 frt érték­Ténsurfi ) i ben. Ténsurfi a téte­Erővesztö ) iensurt l \ lek felét 67 frt 50 krt. G. B. Igen tisztelt Szerkesztő ur ! — A Báes­Bodroglimegyei agar ász- egylet által f évi nov. bó 16 és 17-én Topolyán tartott verseny ered­ménye a következő : Nevezések : 1. Gábry László ur c. sz. Freila. 2. Gábry László ur c. sz Contes. 3. Gombos Gábor ur c. sz. Bille. 4. Dr. Antunovics József h. sz. Nora. 5. Deák Zsigmond ur f. sz. Billihom. 6. Krisztoforovics János ur f. sz. Tüzes. 7. Antunovics Dezső ur b. sz. Gyöngyös. 8. Iíj. Vojnits Pista ur b. sz Kis Contes. 9. Ifj. Vojnits Pista ur b. sz. Bian. Első összevetés: Pille ) „.„ Billikom ) Nora } P RJe Bian ) B!an Tüzes ) „,.. Contes Contes ) Erővesztő ) Tüzes Freü a J Contes Kis Contes ),'.•• Gyöngyös ) o n§) o s­üés : ille ) iizes ) Alásodik összevetés : Bian ) Pille Gyöngyös ) Tű Contes , ~ Contes. Pille Erővesztő Harmadik összevetés : Bian ) Contes ) ,, Pille } Erővesztő } Conte s' Negyedik összevetés : Contes } Conte s­Az I. dij 2 drb ezüst Aufsatz 150 frt. értékben. )

Next

/
Oldalképek
Tartalom