Vadász- és Versenylap 28. évfolyam, 1884

1884-02-21 / 8. szám

64 Vadász- és Yersiny-Lap. Február 14. 1884. szerint, a legjobban hasonlítanak a finn lovakhoz. Sajnos, hiányoznak megbízható értesüléseink ez utóbbiak származása és tovább fejlődése felől. Ha a történészek azt állítják, hogy a finnek, kik korábban a Wolga középfolyásánál laktak s a bulgárok gyakori betörései miatt kényszerültek régi hazájokat odahagyni, Finnországban más hont keresni és háziállataikat — legalább lovaikat és szarvasmarháikat — magokkal vinni, nincs ugyan semmi okunk ez állításokat kétségbe vonni; azonban sehol sem találjuk följegyezve, hogy a üdd lovak törzsszülőit a wolgamelléki tatárlovak elődjeinél keressük. Annyi bizonyos, hogy ama lovak, melyekkel most Finnországban találkozunk, a Wolga középfolyá sánál tenyésző sivataglovakhoz nem hasonlítanak. Nagyon jól tudjuk mi azt, hogy az égalj és talaj benyomása alatt a házi állatok, idővel nagy változáson mennek át alakban, jellemben és járásmódban, azonban kétségbe vonjuk oly átalakulás lehetőségét, mint a minőn Finnországban a tatár lovaknak kellett volna átmennie, ha ez állatoktól kellett volna eredniök ama lovaknak, melyeket emez ország legtöbb helyein láthatunk. A finn lovak már századokkal ezelőtt, mint paripák, a legjobb hirben álltak. Hut- ten-C/.apski gróf, a lovakról irt történetében, . azt mondja, hogy XI. Károly király, egy, a kérdéses törzsből származott lóval loO kilométert végzett, Stcckhóimtól Kungsbeckig 9 óra 33 perez alatt. E lovat egy finn nemes ajándékozta a királynak s ezért utódai minden időre, minden adófizetéstől fölmenttettek. A svéd lovasságnál a korábbi időkben a finn lovakat gyakran alkalmazták. Gusztáv Adolf 1624-ben különböző dragonyos századokat szervezett az országban s 1658-ban Finnország bárom lovas ezredet állított ki. XI. Károly alatt négy finnországi ezred volt az aboi, nylandi, wiborgi és kareli. Mindegyik ezred ezer lóval rendelkezett. A finnországi lovasság 1700-tól 1709-ig, XII. Károlynak valamennyi hadjáratában részt vett. Midőn Finnországot Oroszországba bekebelezték, ezek az ezredek csakhamar föloszlottak. Nagy Péter czár, ki a finn lovak szívósságát s egyéb más jó tulajdonságait észlelte, tömérdeket szállíttatott ezek közül a wjätkai és kazani kormányzóságokba, hogy ott tenyésztésre fordíttassanak. Finnország lovai kis testalkatúak, átlag csak 145 meter magasak, de erősek, kitartóak s kitűnő alapon állnak. A nylandi és tavestehusi lótenyésztési egylet elnökétől legközelebb nyert adataink szerint, a kareli lovak a legnagyobbak és legerősebbek az egész országban ; ezek nem ritkán meghaladják az 1-55 meter magasságot is. Mi ezek közt igen sok „csontos" egyedeket találtunk, melyek kissé nagyfejűek és széles homlokúak, könynyen domborult hajlott orrúak, mélyen fekvő széles fülűek. Rövid nyakuk nagyon hajlandó az elszalonnásodásra. Ámbár э test mélysége a finn lovaknál a szügycsoutfésűtől a marig valamivel nagyobb, mint az esztblandi poroszkáknál, mindamellett a finn lovak mellkasa kevésbbé dongaszerű, mint eme lófajnál. A finn lovak erős háta meglehetősen egyenes s a széles, hatalmas keresztcsont is csak kevéssé hárántos. Olykor találkozunk a finn lovak közt olyanokkal, melyek hajlandóságot mutatnak a felszítt lágyékra, hórihorgasságra, mely a hajlott szökcsontok, nagyon széles alszárak és előkarok látszólag hosszabb proportiói által föltételeztetik. A vastag fark rendszerint magasan áll. A sörény ép ugy, mint a fark és az üstök, nagyon erős, tömött és hosszú. A csüdcsuklón is erős szőr mutatkozik. Finnországban nem szeretik, a ló sörényét és farkát megkurtítani, de gondoskodnak is azoknak tisztán tartásáról. A finn lovaknál csaknem kivétel nélkül jó izomzatot találunk, szilárd inakat, erős csontokat s jó szaruanyagú, középnagyságú patákat. Jóllehet az ország csaknem mindenütt köves és hegyes, mégis csak ritkán látni botlós lovakat. Járásuk rendkívül biztos. Finnországot minden irányban vadul egymásra hányt sziklák szelik át s az ezek közt fekvő völgyek tele vannak kőtörmelékekkel s durva, éles kavicscsal, melyek a patát könynyen megtámadják s lágy részeiben fájdalmat okoznak. De minthogy a ló, csikókorától fogva ily talajon jár, mindig óvatosan futkos, könnyen lép, röviden, de gyorsan, ugyhogy a rendes járása mintegy vele született rövid ügetés. Finnországban legtöbbnyire sárga vagy világos pej lovat látunk, hátán csíkkal. A világos és szögsárgáknál (utóbbiak Dem ritkák' a fekete csíkot mélyen le, egész a farkhegyig észleibetjük. E lovak téli szőre rendesen igen hosszú, néha göndör vagy hullámzatos s ugy a szabadban, mint silányul összetákolt istállóikban pompás védelmül szolgál nekik, az idő szigora ellen. Nyáron s jó gondozás mellett már tavaszszal is, a szőr rövid és fényes. Mindig tömör e szőr és igen vastagnak mondható. A finn lovak, mondhatni, nagyon ügyesek és csinosak ; ügetésben gyorsan ugranak el álló helyből. Ámbár a régi honi faj legtöbb lova csak apró, gyorsan egymást követő lépésekben halad, mindazonáltal mégis vannak köztök kitűnő ügetők, melyek lábaikkal nagy tért ölelnek s ügetési képességre nézve alig állnak áz orlow-ügetők mögött. Hutten-Czapski gróf azt jegyzi meg a finn lovak sajátságos menésmódjára, miszerint az az által fejlődött ki, hogy amaz országban, a meredek, sziklás magaslatokra csak sebes ügetésben lehet biztosan előre haladni, mig a vágtatás veszélyes és olykor lehetetlenség is. Mi magunk is, Finnországban utazásunk alkalmával, csaknem mindenütt bámulva észleltük, hogy a fuvarosok a magaslatokról gyors ügetésben hajtanak alá s csak igen ritkán alkalmazzák a kerékkötő készüléket. Mint paripák, a finn lovak nem birnak valami kiválóbb becscsel, elleuben könnyű kocsiba vagy szánba fogva kitűnően mennek. Mezei gazdaságnál is, gyorsaságuk és szívósságuknál fogva, előnynyel használhatók. Hutten-Czapski gróf igen helyesen jegyzi meg: „A finn parasztra nézve a jó ló, jólétének főföltétele, mert ernyedetlen segítőtársa gazdasági munkáiban ; vasárnapokon és ünnepek alkalmával templomba szállítja őt, nem ritkán tiz és több kilometer távolságra, továbbá postai szolgálatot teljesít egész éven át, melyre a finn paraszt kötelezve van; mivel azonban a mezei munka időszakában a paraszt távolléte mindig bajos, olyankor valamely fiatal suhanezot vagy leányt küld a postára a lovakkal. A lovat Finnországban annyira szeretik, bogy még előkelő asszonyságok is mértföldekig kiváló előszeretettel hajtják tüzes lovacskáikat." A finn lófajokról ugy hazájukban, mint Eszthlandban azt jegyezték meg, hogy kevésbbé látszik meg rajtok a. tápszer, mint az esztblandi poroszkáknál. Mi is ama nézetben vagyunk, hogy a lovak táplálása Finnországnak sok helyén nem mondható kielégítőnek. Finnország északi részében nem terem zab s a lovak rendes tápláléka ott széna és egy sajátságosan sütött kenyér (Knaekke Broed), melyet darabokra tördelve, kézből kapja a ló, azonkivül kap még szecskát és árpaszalmát, melyet rozs vagy árpadarával hintenek be. Sjösted G. W. finnországi tanár egy röpiratában következőleg nyilatkozik a hazájában divó lótáplálásról : „A tápszert átalában nagyon szűken mérik ki, mely különösen a fiatal állatokra nézve nem kielégítő. A lovaknak rendszerint, áztatott szecskát adnak. Ez a szecskatápszer kétségkivül megtölti a lovat, de nem kölcsönöz neki erőt. Tél idején a nedvesített szecska könnyen megfagy, Dyáron pedig hamar megsavanyodik. E savanyodást a nagy és mélyjászol okozza, melyet nagyon ba;os tisztán tartani és tisztántartására sem sokat ügyelnek. Jó lovak tenyésztésénél mindazt kerülni kellene, a mi az állatok növekedését hátráltatja." Ep ugy panaszkodik Ehrervoth altábornagy is, utóbbi értesítésében, a finn lovak hiányos táplálása miatt s ő egyenesen kimondja: „A csikók elhanyagolása s éheztetése fejlődésük első szakában, volt az oka annak, hogy a finn lófaj hanyatlása már évek óta észlelhető-" A nyári hónapokban a lovaknak nagyon gyakraD be kell érniök a legelő füvével s csak akkor kapnak esetleg némi kevés magtápszert, ha folyvást dologban vannak. A Finnországban átalánosan szokásos szük táplálék az oka annak is, hogy az ottani parasztlovak átlag valamivel kevesebb képességgel birnak, mint az eszthlandi és liviandi poroszkák, melyek rendesen jobban tápláltatnak. Middendorf! A. adatai szerint, a keleti tengermelléki finn lovak a munkánál több zabot igényelnek, mint az eszthlandi poroszkák. A helsingforsi dr. Ignatius azt mondja többször idézett könyvében, a finn lótenyésztést illetőleg: „Az az elhanyagoltatás, a melyben az ottani fajok évek óta sinylenek, ugy a tulerőltetés, mint a rosz gondozás miatt, mint szintén a legjobb tenyészállatoknak eladása és Oroszországba kiszállítása következtében, szerencsére, a kormány figyelmét is magára vonta s a baj elhárítására nézve hathatós rendszabályokat hozott." A kormány költségére, alkalmas tenyészmének állíttattak föl az ország különböző részeiben, azonkivül pedig dijak tűzettek ki a legjobb futók és tenyészállatok jutalmazására. Szakértelemmel biró hippologok őrködnek most az országos lótenyésztés fölött az ország különböző kerületeiben; e czélból több rendbeli tenyésztő-egyesület alakult, melyek a hazai lófajok javításán, nemesbítésén fáradoznak, a mennyiben kiválóan értelmes és a lótenyésztés iránt érdeklődő egyéneket alkalmaznak, kik időről-időre körutat tesznek, a ménesek fölött szemlét tartani s a tenyésztőket tanácscsal, útmutatással támogatni. Nagy ménesek, a szó tulajdonképi értelmében, Finnországban nem találhatók. A csikók mindenféle munkára használt kanczáktól erednek ; a csikók eladatnak s többnyire fedezik az ország szükségletét. A gyors hajtás iránt való előszeretetet a finnek minden osztályánál, — mint az oroszoknál — elterjedve látjuk; mindenki lehető rövid idő alatt óhajtja czélját érni, nehogy a gyakran kellemetlen időben s rosz uton beesteledjék. A finnországi fuvarosok, kocsisok, postillonok és különösen a lótulajdonosok büszkék is, minélfogva nem akarnak az ujabb időben beszállított orlow-ügetők mögött maradni hazai nevelésükkel. Igy aztán több helyen oda törekednek, hogy a hazai fajoknál még nagyobb gyorsaságot és képességet fejthessenek ki. Számos tenyésztő e czélból, az ujabb időben, csaknem kizárólag, a hazai törzs legjobb ügető-méneit alkalmazza fedezőménekül s ily módon remélik a kitűzött czélt mielőbb elérhetni; jelesen, hogy oly lófajt teremtsenek, mely az ügető-kocsizásnál — a versenypályákon — ne maradjon többé a hires orlow-ügetők mögött. Hogy a tenyésztésre kiválasztott fiatal lovakat (méneket és kanczákat) tökéletesen kiismerhessék, tél idején az ország különböző részeiben már évek óta nagy versenykocsizásokat tartanak, a kormány tisztviselőinek ellenőrködése mellett, a jégen vagy bópályán, mely alkalmakkor a leggyorsabb ügetők tulajdonosait szép dijakkal jutalmazzák s a ló