Vadász- és Versenylap 28. évfolyam, 1884

1884-10-23 / 43. szám

418 Vadász- és VerseuT-Lap. s jövő remélhető sikereit bizonyára nagyobb távolságú versenyekben kell keresnie. A Városligeti-dij szintén öt lovat csalt az indnlóponthoz, melyek mindegyike bá­roméves s hozzá ez évi hároméveseink leg­sebesebbjei voltak. Az 1200 meter távolságon Goliath, a nyertes, igen szép sebességet fej­tett ki, s e versenyében, múltkor tett véle­ményünket róla, sebességét illetőleg, fénye­sen igazolá. — Osborne lovai ez ősz végén nincsenek formában ; igy Misa is csak a harmadik helyre futhatott fel ; véleményünk szerint pedig nem azon a helyen kellett volna beérkeznie, de a kancza kissé mere­ven galoppozott s hozzá köhög is, ez mosta­ni futására nagy befolyással volt — Jewess, a régi hűséges ló; ő is, azt liiszszük azon­ban, kissé sokat szaladt s méltán mehet jól megérdemlett téli pihenőjére. Az őszi verseng Millerjung és Helgoland közti erős küzdelem után — holtverseny­ben végződött. E dijat Millerjungnak hatá­rozottan meg kellett volna nyernie, s hogy meg nem nyerte azt, csakis Bell rossz lo­vaglásának köszönheti. Második eset ez az őszszel, hogy e derék Craigmiller-csikó, lovasa TOSSZ lovaglásának esik áldozatul. Hiszen friss emlékezetben lehet még mindenki előtt, ki annak szemtanuja volt, mint volt kény­telen ő Baden-Badenben az egészen biztosan kézben tartott nyerését a St.-Leger han­dicapben (Telephon által megveretve) Bell hamis lovaglása miatt elveszteni. Helgoland igen szép szívóssággal futá keresztül ver­senyét ; igen practikus, jó erős lábakkal megáldott ló ő, mely még a jövőben egyik vagy másik versenyt bizonyára megnyerendi tulajdonosának. Jauerling 2000 meterig igen szépen szaladt a mezőny élén; a távoszlop táján azonban kifogyott a puskapora s egé­szen kiesett a versenyből. Az Eladó-verseny Harraway istállójá­nak jutott ; Babette nyerte azt meg can­terben, istállótársa Atheist és Dart ellené­ben. Dart már kissé fáradt s szintén vágyik a pihenőre. A kétévesek Eladóversenye Hippiáuak ju­tott osztályrészül, könuyen elbánva a vele futott Fair Wind és Mezzaninnal. Mezzanin igen rosszul szaladt, legkevésbbé sem ha­о 7 о sonlitva Bécsben mutatott formájához, mert különben, Hippiától öt kilót kapni s általa ugy megveretni, nem lett volna szabad ma­gát engednie. о о Hét ló lett fölnyergelve e meeting utolsó itemének, a Gátverseny dijának el­nyeréseért, melyek majdnem mindegyike, négy azonban mindenesetre, ez évi gátver­senyeink legjobbjaihoz tartoznak. — A hat ló, (Isabel kivételével, mely csakhamar megvált lovasától s igy kiesett a ver­senyből) igen szép versenyt futott egy­mással, s mind a hat ló, még az utolsó gát vételénél is, egészen egy csomóban volt. Carbol aztán egész sebességét kifejtve, elég könnyen verte meg Vitézt és Sunligbt-ot. Vitéz mereven galoppozott, s hogy közelebb nem tudott a végpillanatban Carbolhoz fel­futni, ezt eme merevségének tudjuk be. Sun­light azonban igen szépen és frissen nézett ki — s hogy Vitéztől 18 x/ 2 kilót, Carbol­tól 12 kilót kapva, emezek után csak köze­pes harmadiknak tudott beérkezni, azt nem annyira a tehetség hiányának, mint inkább a nem akarásnak akarjuk betudni. Csalód­tunk Pedritta formájában is. Verseny előtt nekünk ő lett voln a kedvenczünk ; a kancza azonban a versenyben nehezen tartható, s igy rendszerint eleinte már többet kivesz magából, mintsem kellene. Igazítás. Lapunk mult számában (2-dik oldal, középső hasáb, alólról fölfelé 22-dik sor, hibásan áll „Kunst különben szépen szaladt" — e helyett: „Kont szépen sza­ladt". — Ugyanott alólról a 7-dik sor­ban e passus .mely körülmény egy ver­senyző tehetségében- — következőleg ol­vasandó: .mely körülmény egy verseny-hí tehetségében". — (Mindezek a gyors irás foly­tán tévesen olvasott s a korrekturában észre nem vett hibák, valamint a következő pas­sus is): „Hamilton hg is kiint volt a gye­pen. ki stewardjainak legtöbbjével már a belföldről ismeretes" — holott irva volt: „ki stewardjam/.' legtöbbjével már a külfölá­ről ismeretes" ; — ellenben tévesen irtuk sebes munka közt hogy: „Harczos kétszer futott eddig- — e helyett háromszor, meg­feledkezvén bécsi futásáról a kladrubi dij­ban (pedig személyesen láttuk) hol Kont után a 2-dik helyre jutott. Szerk. Gyepérdekűek. A „Magyar Lovaregylet" f. hó 17-én vá­lasztmányi gyűlést tartott. — Elhatározta­tott, hogy a jövő évi orsz. kiállítás alkal­mából — a várhatólag nagyszámú nézö­ség kényelmére, a IT-od oszt. helyen egy restauratió épittetik, — úgyszintén az I-ső oszt. helyen egy második terasse csatolta­tik a nagy tribunebez, amaz üres félkör fölé, mely most használatlanul áll, s mely az igen félreeső Buffet helyett ilyenné alakit­tatik. E terrasseon kényelmesen étkezhetik a vendég s egyúttal a vesenveket is lát­hatja. Egy nagyobb összehasonlító budget-ösz­szeállitás folytán, melyet a főpénztárnok terjesztett elé az 1883 — 1884-ik évekről, me­lyek a bevételek örvendetes fokozódását tün­tetik ki : s ezek alapján egy költség-előirány­zat az 1885. év várható jövedelmeire — al­kalmat adott a jövő kiállítási évben tartandó meeting felett is előleges véleménycserére. E szerint valószinüleg 15 versenynap lesz kiirva a jövő évre. Hat májusra, három augusztusra és bárom nap októberre... Ez utóbbi meetingre egy pár nagy internatio­nális dij is fog kitüzetui, a többi kisebb ily­nemű dijak közt. — Egészben véve a Magyar Lovaregylet valószinüleg 130,000— 140,000 forintot fog kiírhatni a jövő évi versenyekre — ama költség előirányzat foly­tán, melyet a főpénztárnok bemutatott, s melynek reális számításon alapultságát a Directoriurn előleges vizsgálat folytán elis­merte. — A végleges elhatározás a deczem­beri közgyűlésre beadandó folyó évi száma­dások előterjesztésekor fog megtörténni. Az építkezések azonban — Feszty A. műépítész tervei szerint — már ez őszszel megkez­detnek. Ugyané választmányi gyűlésen báró Majthényi Izidor bejelenté, bogy a ,, Ver­senydöntő bíróság"-ból kilép, s miután ő méltósága a Magyar Lovar-egylet részéről volt választva s miutáu a „ döntő-biróság"­nak a legközelebbi napokban gyűlése lesz (Mr. Zwack (poroszországi) fellebezi Sutton lovának ügyét, mely a sopronyi versenyek­ben disqualificáltatott, mert trainerje nem váltott licentiát a magyar-osztrák gyepekre) helyette ujabb választás, azaz : titkos sza­vazás utján gr. Degen féld Gusztáv válasz­tatott meg. * • A * Az Angliából az idén a*„Magyar Lo­varegylet" által hozatott 5 telivér kancza és 3 csikó (melyek leszármazását lapunk mult számában közöltük) — a legújabb ver­sio szerint a „Kincsem-sorsjáték" nyere­mény tárgyaiul maradnak ; s ha az esetle­ges nyerő azokat meg tartani nem akarná: a Lovaregylet által beváltatnak, s a jövő májusban adatnak el Kisbéren. — A kan­czákból valószinüleg 4 drb és 2 csikó egy 20000 frtos nyereményt fog képezni ; a másik kancza és 1 csikó egy kisebb nyere­ményt. — A beosztás majd csak később (kb.) január hóban fog történni. * * * Utólag engedély adatott még az 1884. évre : Ii Heath és С Seibert idomároknak s Ii Johnson jockeynek. * * * Közelébb a következő versenyszinek let­tek bejelentve : Gr. Kaunitz Vilmos (változtatott ver­senyszine) szürke test, világos vörös ujj és sapka. Colonel С. de Blaramberg : kék test, sárqa szalag és sapka, Mr. Eri псе (fölvett név) versenyszine : világos kék test, fehér szalag, vörös sapka. Versenyföltételek. Sopronyi versenyek 1885. A dunántuli versenyegylet directoriuma a sop­roni Polgárdij föltételeit következőleg változtatta meg : Polgárdij. 10000 frank aranyban, 2éves belf. és német lovaknak. Táv 1200 meter egyenes pálya. Teher 56 kilo, kanczáknál l'/ ä kilo leengedés, lïét 1000 frt értékű verseny nyertese vagy egy 2000 frt értékű verseny nyertese l'/ 2 kilo, két 2Ó0C frt, vagy egy 3000 frt értékű verseny nyertese 2'/ 2 k., két 3000 frt, vagy egy 4000 frt értékű versem­nyertese 4 kilo több. Tét 400 frank, bánat 200 frk, de csak 50 frank, ha a versenyt megelőző junius 1-én jelentetik. A második lóé 3000 frank a tétek és bánatokból, a harmadik ló kettős tétet kap. A tétekből fenmaradt összegek és nagy bánatok felét a győztes ló kapja. Nevezés 1884. november l-ig. Nevezési zárlatok. (November havában.) 1. Bécs. Trial Stakes. 1886.5000frt. Nevezés. Jockey-Club Jockey-Club dija. (Ausz­főtitk. Bécs I. triai Derby) 1886-ra. Maximilian- 20000 frt és tisztelet­strasse 12. dij. „ „ — — Államdij. 1886. 5000 frt. „ „ — — Államdij. 1886. 5000 frt. „ „ — Sopron. Polgár-dij. 1885. 10000 .Jockey-Club frank aranyban. Nevezés, főtitk. Bécs. — Prága. Államdij. 1886. 2000 frt. Nevezés,. Jockey-Club Kladrubi-dij. 1886. „ „ főtitk. Bécs v. versenytitk. Prága. Körültekintés. A berlini háromnapos őszi meetingnek is vége. Kevés ujat hozott az napfényre és kevés biztatót Németország lovainak jövő évi campagnejára. Henckel gróf Peregrin­jének nagy fölénye a németországi összes kétévesekkel szemben, a viszonyok változá­sának utolsó remény szikráját is kioltotta. Sem Picollos, sem Andernach (a graditzi ménesnek e két legjobb kétévese) nem mu­tattak oly képességet, hogy a Hengist-mén ellen valaha sikerrel fölvegyék a keztyüt. Peregrin-nek kettős győzelme a kétéve­sek két legnagyobb versenyében — mint azt a berlini szaklapok is beismerik — a mee- ting legnagyobbszerü eseménye a jövőt ille­tőleg. A Henckel-istálló e derék ménje mind a két győzelmét minden komolyabb bizta­tás nélkül aratta, holott mind a két ver­senyben, a mögötte beérkezett Picollos-nak két, illetőleg 10 fontot cédáit. A graditzi lónak mentség gyanánt azt hozzák ugyan föl, hogy nem volt oly jó conditióban, mint a kifogástalan formában megjelent oroszvári ló. Bármint lett légyen is, a nyilvános for­ma nagyon ékesenszólóan bizonyít Peregrin mellett, elannyira, hogy hasonló ujabb kí­sérlet — több mint valószínű — csak is ujabb csalódásra nyújthatna alkalmat Né­metország rovására, melynek szakemberei pedig azt állítják, hogy a német istállókban jelenleg csak két oly ló van, melyet bizo­nyos classisba sorozhatni : Andernach és Picollos. A többi a középszerűek tömegében enyészik el s e kettőhöz ugy viszonylauak. mint ezek az ausztria-magvarországi lovak elitjeihez. Igaz, bogy Peregrin évének leg­jobbjai közé tartozik ; ama mód azonban, a melylyel ez a német lovakkal elbánt, ellen-

Next

/
Oldalképek
Tartalom