Vadász- és Versenylap 28. évfolyam, 1884
1884-09-11 / 37. szám
Szeptember 18. 1884 Vadász- és Verseny-Lap 345 Az Eladó verseny 1 mfdjén váratlanul Caroline győzött és pedig a Hazafi-dij nyertese Dart és a Babette ellen. A különös itt az volt, bogy Caroline előtte való nap, a megnyitó-verseny ugyan ily hosszú távolságán — 13'/» kilogrammal kevesebb teher alatt, mint ma helyet sem tudott kapni kevésbé jó társaság ellen (mint az hátrább a részletes relatióból látható), s mindenki reá mondta, hogy Caroline legfelebb 1200 meterig tud futni. Ugy látszik első nap nem lett kilovagolva, — vagy hogy Dart nem tudna 5 kilót adni e Sellingplaternek. A Gátversenyben Wallenrodot biztos nyerőnek tartották, annál inkább, mert egy részről a ló Mr. С. Woodé — kit Fortuna igen kedvelni látszik, más részt, mert Baltazzi Hektor lovagolta. Igy Antinomy győzelme (habár II 1/» kilót kapott is) nagyon váratlanul jött ; — inkább remélték Bibelot az első helyen látni ; ez azonban gyengén futott, Friseur pedig — mely a Baumgartner társaságnak nem rég Hollandiában egy győzelmet aratott — megint rosz kedvében volt, s nem akart menni. Az Akadályversenyben Bravienka és Loup-garou fölváltva elől jártak ; az utolsó negyedmértföldön azonban Bravienka fáradt lett s nem birt Loup-garouval menni, mely biztosan nyert mintegy 20 lóhoszszal. Infantin, mely eleitől kezdve kissé nehezen tudót amazokkal menni, az utolsó felmértföldön letört. A verseny szépen, correctul volt lovagolva, s valamennyi akadály könynyen ugratott mind a 3 ló által. L Nem nyertesek versenye. Dij 1000 frt. 3éves belf. és német lovak. 1000 meter stb. 23 nevezés. Gr. Sztáray János p m ap Kisbér-öcscse a Babér 58 kilo Busby 1 Mayer Arthur ur pej к Fairy Queen 56 kilo Peasnall 2 Br. Springer G. p m Bellwether 58 kilo Bell 3 Col Anthony p m Balm (fv.) 58 к Dawison 0 Gr. Esterházy Móricz p к Mata Fueyos 56'/ 2 kilo Smart 0 Lehmann С. H. sg к Patria 56'/ a Wyatt 0 Schossberger Nánd. p m Hanno 58 kilo Harra way 0 Söllinger kapitány p к Peronella 56'/ 2 kilo Jones 0 Bánat : 15 lóért. neát kínált érte. De nem eladó és Rothschild báró színeit fogja viselni, ha versenylovat idomítanak belőle. Mornát, Rosicrucian testvérét, sir Hawley József méneséből vették, de ezzel nem volt szerencséjük, mert bárom csikaja meghalt. De van egy igen szép egyéves csikaja Bo'iardtól és ugyanattól másik csikaja is Meautryban. Mornának még lehet ép oly jó csikaja, mint ő maga. A vén La Touques, mely a nagy dijért már futott egyszer Parisban és itt a Derbybeu is nyert, most már 24 éves, azonban mit sem ér, legjobb ellése volt a La Seine kaneza, melyet néhai Dawson Joë idomított és a harmadik volt, mely ezelőtt néhány évvel az ezer guinea dijért futott. La Seine is ott van a raeautryi ménesben. La Touques maga is szép pej volt. Ott van továbbá Voluptas — Stockwelitől, ép oly idős mint La Touques, ugy szintén Barbe Bleue is. Roma — Lambtontól, melyet mr. Chaplin vett meg és ennek pej egy évese Flageolettől, sokat igér, de soha sem lesz igen nagy. Appeause, Knight of the Gartertől ; Couleur de Rose, csikajával Bo'iardtól, ennek csikaját. melv nagyon emlékeztet lord Clifdenre. Newminstertől származottnak mondják. Brie Parmesantól és Highland Sistertől, 1878-ban a franczia Oaks dijat nyerte, ez jó anyakancza lesz. Ez idén csikaja van Hermittől. Jó kaneza még Maiders Blusk is. Laversine és Margaret, melyek nyertes csikókat ellettek, az utóbbinak oeinos egy éves csikaja van, a Petit Duc. A ménes legújabban megszaporodott Ude által Gladiateurtől és Euphorbiatól, egy csikóval Hamptontól, Adventure, Adventurertől és Könnyen nyerve két hoszszal. Egy lóhossz a 2-dik és harmadik közt. — Versenyérték : 1000 frt az elsőnek, 525 frt a másodiknak. — Totalisateur : 15:5. — Helyrefogadás : az elsőre 51:25a másodikra 459:25. U. EIsö oszt. államdij. 5000 frt, nyitva 3, 4 és 5éves belf. mének és kanczáknak, melyek a futás előtt 2évvel nevezendők. 3200 meter. Korteher és poenalitások stb. 86 nevezés. Blaskovics Ernő ur 3é sga m Pásztor ap Cambuscan a Lady Patroness 541/2 kilo (bez. 2 '/г kilo több) Smart 1 Gr. Festetics Tassilo 4é p m Franyepan 61 к. (bez. 21/2 több) Busby 2 Gr. Sztáray János nev. gr. Hunyady Imre 3é sg к Jewess 50 '/ 2 kilo Davison 3 Gr. Henckel Hugo 3é sga m Cambus 52 kilo Butters 0 Br. Springer G. 3é sga m Millerjung 52 kilo Bell 0 Bánat : 50 írtjával 18 lóért. Kisbánat : 63 lóért. Könnyen nyerte 2 lóhoszszal. Fél lóhossz a második és harmadik közt. — Versenyérték : 5400 frt az elsőnek, 1850 a másodiknak. Harmadik tételét menté. — Totalisateur : 16:5. — Helyrefogadás: az 1-sőre 38:25, a 2-dikra 37:25. III. Nil Desperandum verseny. 2000 frt. 2é belf. és német lovak. 1200 meter. 15 nevezés. Blaskovics Ernő ur p к Buda gyöngye ap Buccaneer a Kincsem 58'/ 2 kilo (incl. 4 kilo több) " Smart 1 Mayer Arthur ur p m Druid 53'/г kilo (2'/ 2 kilo eng.) Peasnall 2 Br. Springer Gusztáv p m Charley бЗ'/г kilo (2i/ 2 kilo leeng.) Coates 3 Gr Esterházy Móricz sga m ap Buccaneer any Csillag 53 '/г kilo (21/2 к. leeng.) Butters 0 Gr. Stubenberg József sga к Hippia 52 kilo (21 / 2 le.) Davison 0 Invisis-nek is kellett volna indulni s már ki is mázsáltatott Grimsbaw, de a lónak időközben — elesvén — baja lett. — Bánat : 9 léért. — Küzdés után egy hoszszal nyerve. Egy nyakhossz a 2-dik és 3-dik közt. — Versenyérték : 2000 frt az elsőnek, 300 frt a másodiknak. — Totalisateur: 19:5. — Helyrefogadás : az elsőnek 50:25-re 66:25. IV. Eladó-verseny. Handicap. 1000 írt. 3é és id belf. és német lovaknak. 1600 meter. (13 nevezés.) Kate Dayrelltől mind a kettőt Malapert vette megf mult hóban mr. Gee méneséből. Van о _ 1 ott még pár egyéves is, melyeket ottani tenyésztőktől vásároltak. Igy tehát összesen van 27 kaneza, 19 csikó és 15 egyéves. A bárom mén Boïard, Veruthtól és La Bossuetól, Stracchino Parmesantól és Old Maidtól és Enchanteur II. Erről azt mondják, hogy kevés ló hasonlítható hozzá. Stracchino igen csinos ló, igen derék fiai vannak, a többi közt Directrice, egyik legderekabb két éves ló volt tavaly. Boïard még most is oly szép mint valaha volt, noha térdei szenvedtek az által, hogy ezelőtt pár évvel elesett, de minthogy már 14 éves és tőle egy jó ló sincs, attól tartanak, hogy azzal rosz üzletet csináltak. Azok, kik a fölött panaszkodtak, hogy a párisi vendéglőkben és étházakban nem kaphattak jó hust, megvigasztalódhatnak, mert a bus most biztosok által vizsgáltatik meg. Egykor a vizsgálat csak a vásáron és vágó székeken történt és mintegy 7000 tonna hust adtak el megvizsgálás nélkül. Ezen most az által van segítve, hogy a 22 kapuból csak 8 kapuu átszabad bust bevinni kiszabott órákban. Ha ezen érákon kivül bust hoznak be, a szolgálatban levő őr azt fedezet alatt és a tulajdonos költségén küldi a legközelebbi vásártérre vagy vágó-székre, hol azt megvizsgálják. A vizsgálók száma 57 emberből áll Páris 7 vágó székeiben, vásárteTeken és mészáros boltokban. Mult évben 58 ökröt, 26 borjut, 135 juhot, 363 sertést és 600 tonna hust koboztak el a 175,730 tonna búsból, melyet Páris lakossága fölemészet. Mr. С. Wood 3é sga к Caroline ap Kettledrum a Tänzerin, eladó 5000 frtért, 581/, kilo Dawison 1 Sölhnger kapit 3é p к Babette 5000 frt, 60 k. Jones 2 Gr. Apponyi Antal 3é sg к Dart 5000 frt 63 kl l° Butters О Gr. Thun hadn. 5é p к Ludovica 1000 frt 57'/» kilo (incl. 5 kilo leeng.) Wyatt 0 Kisbánat : 4 lóért ; nagybánat : 5 lóért. Tetszés szeriut 2 hoszszal nyerve. A nyertesre nem történt ajánlat. — Versenyérték : 1000 frt az elsőnek, 295 frt a másodiknak, és 100 forint a Jockey-nyugdijalapba. — Totalisateur : 42:5. — Helyrefogadás : 1-sőnek 68:25, a 2-diknak 38:25. V. Gátverseny. Handicap. Dij 800 frt az elsőnek, 100 frt. a másodiknak. 3é és id. belf. és német lovak. 2400 meter. 11 nevezés. Schosberger Nánd. ur 4é p m Antinomy ap Bois Roussel a Lancelin 64 kilo ' Harraway 1 Gr. Erdődy Károly 4é p к Árva 64 к. Woodkouse 2 Mr. С. Wood 6é sga m Wallenrod 75'fi kilo Baltazzi H. 3 Hg. Auersperg Fer. 4éves p m Bibelot 68 kilo Philips 0 Baumgartner társas. 4é p h Friseur 60 kilo J. Ellis 0 Kisbánat : 1 lóért ; nagybánat : 5 lóért. Háromnegyed lóhoszszal nyerve. Másfél hossz a második és harmadik közt. — Versenyérték : 800 frt az elsőnek, 315 f'rt a másodiknak. — Totalisateur: 25:5.- — Helyrefogadás : az 1-sőre 58:25, a 2-dikra 62:25. VI. Eladó-akadályverseny. 1500 frt a győztesnek, 200 frt a másodiknak. Belf. és német lovak. 4800 meter. 3 nevezés. Schossberger Nánd. ur 4é sg 111 Loup-Garou ap Labancz a Schoolmistress 2100 frtért 67 к (3 kilo leeng.) J. Ellis 1 Capt. Franklin id sga к Bravienka 1500 frt, 72 V 2 kilo (5 kilo le.) Hansi 2 Capt. George 5é sga к Infantin 3000 f'rt, 75'/ 2 kilo Phillips 0 Könnyen nyerve 20 hoszszal. Inf'antin letört és feltartatott. — Versenyérték : 1500 frt az elsőnek. 300 f'rt a másodiknak. — Totalisateur: 13:5. — Helyrefogadás: az elsőre 66:25, a másodikra 68:25. Teher-határozások a bécsi 1884. őszi lóversenyekre. III. nap. Csütörtök, szeptember 11-én. II. Vederemo-Handieap. 3000 frt. Táv 3200 meter. (19. aláirás). 4é Frangepan 65 4é Cambrian 621/2 4é Kortes 62 4é Wahnfried 6D / 2 6é Theorist 60 5é Gyöngyvirág 60 4é Bar-one 57 1/ 2 4é Vitéz 56 3é Edgar 55V 2 id Preciosa 54 III. Kétévesek Handicapje. 1000 f'rt. Táv 1000 meter. (30 nevezés). Ivont 65 Immielow 62i/ 2 Druid 59 Paulot 571/ 2 Angelo 57 V 2 Olivier 57 V 2 Legyes 57 Hippia 56'/ 2 Novize 56 Thesis 56 Bellwether 55 Kakuk 55 Fairy Queen 54'/ 2 Henriette-St. 541/2 Prophet 54 Bánat : Budagyöngyeért. VI. Akadály verseny Handicap. 1000 f'rt a győztesnek, 200 frt a 2-diknak. Táv 4000 meter. (8 'aláirás). 5é Tittle-Tattle 79'/ 2 5é Inf'antin 65 4é Runzenbruder 75 4é Antinomy 63'/ г 5é Bizza reám 74 4é Árva 60 5éHandwerksburscli68V2 4é Loup-garou 60 Körültekintés. A badenbadeni nemzetközi versenyek negyedik napján a legértékesebb sikverseny a Carlsruhei dij volt, melyért nyolez ló küzdött s Niclot, legmagasabb terhe daczára, favorit volt. E Flibustier-Lady Cecilia iva5éHandwerksbursch53i/2 3é Enzesfeld 52 3é Sturmvogel 51 '/a 3é Faneur 50 3é Gasparonne 50 3é Speranza 49'/ 2 3é Ready-Money 48 3é Fatalist ' 47'/ 2 3é Rigoletto 471/2 Gitano 54 Wallenstein 54 Erzsi 531/2 Palm 53 Hanno 53 Invisis 53 Germandrée 52'/. Crownprincess-H. 52b'. European 52 Peronella 501/. Accumulator 50 Imperator 48 SophiaLawrence-St.46i/2 Kislány 45