Vadász- és Versenylap 28. évfolyam, 1884

1884-07-31 / 31. szám

299 Versenyistálló-tulajdonosaink figyelmét bátor­kodunk fölhivni az augusztus 1., 3. és 5ikére. Augusztus 1-én nevezhetni а párdubitzi „Nagy aka­dályverseny"-ve s a 1500 frtos Akadályverseny-ve, mig a bécsi I-só osztályú államdijra kisbánat je­lentendő. Augusztus 3-án a Budapesti dij-ra s egvéb kisebb versenyre — s augusztus 5én a ba­den-badeni Zukunftspreis-ra nevezhetni, a baden­badeni Jubiläumspreis- és badeni Nagy Handieap­Steplechasero sat. a nagybánat utánfizetendő. * # Gr. Lehndorff hadnagy a jul. 12 én 13-kán tar­tott colbergi versenyeken ritka szerencsében része­sült. A két versenynapon nyolczszor ült nyeregbe s hatszor tért mint győztes vissza a mázsálóhoz, első napon 9500 s a másodikkon 8000 meter futtatva be. Azonban az még egy istállónak sem sikerült, hogy két egymásután következő versenynapon két lóval hat versenyt nyerhessen meg, kettőt sik- s négyet az akadálypályán. Három egymás után következett futamban győzött gr. Lehndorff szombaton, először Paleface-szál, aztán kétszer Rosendorn-nal s az utolsó futamban Bonze-ja harmadiknak érkezett be. Másnap, vasárnap, Palefáce két izben győzött Paleface s egy izben Rosendorn, még Bonze, Vedetta mögött, a második helyre futott be a vigasz-handicapben. * * * Megjelent a lianvai Pointer-Kennel katalógusa, melyben a közel 100 ebnek leszármazása és jelen­legi tulajdonosai vannak felsorolva. Jövőre töb­bet róla. * * * Az északnémetországi telivértenyésztőegylet által Angliából importált 3 anyakanczának, csikaikkal mult vasárnap volt az árverése a Hoppegartenben. Ugyanekkor egy yearling és egy hároméves is ke­rült kalapács alá. Az árak következők voltak : Her Majessy sp к ell. 1872 ap Blinkhoolie a Sloth, Idle Boytól, sötét pej mén csikóval ap Rosicru­cian. A kancza fedeztetett ugyancsak Rosicrucian által. Megvette gr. Redern V. 7100 márkán. — La Раите p к ell. 1872. ap Knight of the Garter a La Gama, Stockweltől, pej mén csikóval, Petertől, fedezve ugyanez által. Megvette Wederueyer ur 5400 márkán. — Celosia p к ell. 1873. ap Paul Jones a Laura, Lambtontól, pej kancza csikóval Plebeiantól, ugyanez által fedezve. Megv. gr. Rederu 7000 márkán. — Pej mén ell. 1883. ap Flibustier a Joyeuse, St. Álbanstól. Megvette Tepper-Laski ur 1220 márkán. — Fanfare p к ell. 1881. apja Mon- seigneur anyja Sieglinde, megvette Kelly idomár 260 márkán. * * * A FUbustier-ivadékok az utóbbi hoppegarteni versenynap igen jól viselték magokat; 7 verseny­ből 4-et nyertek ezek meg. Mindenik más-más anyától való. * * A berlini „Omniumra"-ia. kivetett terheket 35 aláirás közül 25 fogadta el. A legnagyobb terhet viszi Pancake (70 kilo) utána Niclot (65 kilo) s Mor­teratsch (57'5 kilo). Chalili csak 51 kilót visz. ff * , * A párdubitzi. október 26-án tartandó akadály­versenyekre, és pedig a „Párdubitzi nagy akadály­versenyre" (Handicap kb. 6400 meter), melyre eddig 6000 frt van aláírva, mint szintén a Steepleeliase­Handicapre (4000 meter. 1500 frt) a nevezések augusztus l-ig eszközölhetők az ausztriai Jockey­Club főtitkárságánál (Bécs, I. Maxinilianstrasse 12) vagy a verseny titkárságánál Prágában (Theater- gasse 32.) * * * A frankfurti IIÍ-ad oszt. államdijra gr. Ester­házy Miklós Stronzian-ja és Idealist-je is nevezve vannak. A gr. Henckel-istállótól ugyan e versényre Pancake, Morteratscb, Chalili és Gabernie lettek nevezve. * * * Wega, Németországnak tavaly legjobb kétévese (ap Chaînant any Walhalla) közeiébb munka köz­ben több helyen szárcsontját törte s rögtön agyon kellett lőni. E ló tavaly, a baden-badeni „Zukunfts­preis"-on kivül, mindig győztes volt, a hol csak futott. A hozzá kötött szép reményeket azonban az idén nem váltotta be. * * Angol hangok a magyar fürdőkről. Angol hír­lapok irják, hogy a Pyrenékben levő fürdőhelyeket az angoloknak ez idén a kbolera miatt egyáltalán nincs kedvük felkeresni. Az angol touristák nagy­része magyar fürdőhelyekre, kivált a Kárpátokba készül. Az angol lapok különösen kiemelik Tátra­füred és Balatonfüred szépségeit. * * * Fred Archer, a most élő jockeyk legkiválób­bika, eddig, egész versenyearriéreje alatt, 2239-szer aratott győzelmet s e tekintetben csak a nála sok­kal idősebb G. Fordham multa felül ki 2587 szer győzött, ki azonban az idei versenyeken még nem lovagolt. Ha Archer mostani formájában továbbra is megmarad, valószínűleg egy év alatt utóiéri Fordhamet. A mult héten Archer 11-szer lovagolt győzelemmel és igy ez idén 146-ra rúgott győzel­meinek a száma ; Wood 70-szer érkezett be első­nek, S. Loates pedig 46-szor. * * * A biharmegyei gazdasági egyesület f. é. szep­tember 14-én Nagy-Váradon lóversenyt rendez, melyre a következő dijak tűzettek ki : Állami dij 1000 frank aranyban. Nagy-Várad városi dij 500 frank aranyban. A budapesti „lótenyésztés emelésére ala­kult részvénytársaság dija 600 frank aranyban. Mindezek két részre osztva az első és második nyerőre. A mezei gazdák versenyében : első nyerőre 100 frt, második nyerőre 40 frt és harmadik nye­rőre 20 frt. Ezeken kivül Tisza István egyesületi alelnök magándijat is fog adni. * * * - - - г, J Möns. Blanc „Varavillá"-ja, a párisi Grand Steeple Chase győztese, mult vasárnap Vincennes­ban a „Prix d'Été"-ben mint favorit futott, de el­bukott. Nyertes lett Mr. J. Archdeacon sga mène Greil (ap Flageolet a Carline), mely a baden-ba­deni nagy Handicap-Steeplechasere és a Preis vom Alten Scliloss gátversenyére is nevezve van. * * * A galicziai lótenyésztési és versenyegylet titkár­sága tudatja, hogy f. é. julius 1-je óta Lembergben Theatergebäude Nro 35. van a titkári helyisége. * * ЛТ Az angol Jockey-Club egyik ismert tagja : Mr. С. Alexander e napokban meghalt. A versenyügy­nek hosszú életén át mindig buzgó bive volt, s tu­lajdonosa Tbunderboltnak, Wild Arabnak s több más jeles lónak. * Faustin 6é m. (ap Roman Bee a Tawney) Von der Osten százados tulajdona a colbergi versenyek második napján egy gátnál oly szerencsétlenül bu­kott el, hogy egy lábát törte s ki kellett végezni. Körülbelöl egy év alatt ez már harmadik eset ugyan­azon istállónál. Mult tavaszon Bouncer a frankfurti pályán bukott el s kapott erős váll-zuzódást, Ro- denstein pedig a hamburgi gyepen törte a lábát, úgyhogy agyon kellett lőni. Három héttel később Emeralilot érte hasonló sors Desauban s most Fausztin veszte által szenvedett a passzionatus sportsmann tulajdonos ujabb jelentékeny veszteséget. * * * . , A m. kir. állatorvosi tanintézet 1884. evi erte­sitője megjelent Tormay Béla igazgató szerkeszté­sében. Az intézet létesülését ismertető nagyérdekű bevezetés után, az értesítő közli a tanintézet ügy­rendi és fegyelmi szabálzatát. Az intézetben az állatorvosi pályára készülő növendékeken kivül felvétetnek az állatorvostan egy vagy több ágában alapos ismereteket szerezni kivánó vendéghallgatók és a patkolásban kellő jártasságot szerezni akaró kovácsok. Tandij nem fizettetik, csnpán a könyvtár javára kell 4 frt beiratási dijat fizetni. Felvétetik minden 17 életévet betöltött jó erkölcsű egyén. A kik 6 gymnasiumi vagy más közép tanintézet egy rangban álló osztályát nem végezték, felvételi vizs­gának vettetnek alá, melynél a magyar nyelv és irály ismeretén, kivül általános földrajzi, történelmi és mennyiségtani ismeretek is kívántatnak. A be­iratások szept. 1-től 8-ig történnek. A tanári tes­tület 9 rendes tanárból, 7 tanársegédből és 3 ösz­töndíjas állatorvosból áll. Az értesitő ezenkívül részletesen ismerteti az intézet boneztani, élettani, vegytani, kór- és gyógyszertártani, állattenyésztési osztályait ; továbbá a belgyógyászati, sebészeti és ebkórodákat. Az értesitő' az Athenaeum könyv­nyomda részvény-társaság kiadványa. * * •• •• A hadseregbeli lovasság fejlesztese. A kozos hadügyminisztériumban uj szabályzatot dolgoznak ki ez idő szerint a lovassági támadás s a lovas tüzérütegek harezmódja tárgyában. Tekintettel a lovassági ügynek egyik nagy szomszédállamban éppen most történt gyökeres átalakítására s nagy­lovassági tömegeknek', gr. Pejacsevicb lovassági fel­ügyelő eszméje szerint a miskolczi hadgyakorlato­kon először történt ütközeti alkalmazására, szük­ségesnek vélte a hadügyminisztérium, kogj[ a lo­vasság s a melléje rendelt lovasütegek szabályzata a legújabb s czélszerüeknek bizonyult alapelvek szerint átalakíttassák. Ez ujitás folytán a^ lovas­ság, melynek föfeladatát eddig a tájékozási szol­gálat s a saját hadvonal előtti — a mozdulatok eltakarására irányult — „taktikai fátyol" képezte, ezentúl önálló küzdelmeknek nagyobb tömegekben való keresztülvitelét fogja feladatul nyerni. A re­form főelvei meg vannak már alapítva s a jövő hó folyamán a Tolnánál tartandó manőverek során gyakorlatilag is meg fognak vizsgáltatni. * Egy uj amerikai ménes. Ama bámulatos válla­latok között, melyek nyugati Amerikában oly nagy számmal találhatók, kitűnő helyet foglal egy Dun- ham W.-nek Wayneen Chicago közelében levő ér­tékes ménese. Dunhamnak ezen a gazdaságán több mint egy millió forint értékű Percheron normann ló van. melyek mindnyájan vagy Francziaországból vitettek be, vagy onnan bevitt mének és kanczák­ból tenyésztettek. — E ménest alig pár év alatt állította elő ; a tulajdonos kitartása és buzgalma s létrejöttének az volt inditó oka. bogy D. belátta annak szükségét, liogy az amerikai lovakat vala­mely jelesebb fajjal való keresztezés által javítani kell". — E czélra legmegfelelőbbnek találta a Per- cheron lófajt, melyet lapunk egyik számában rész­letesebben ismertettünk. * # * Montrose herczegnő; Mr. Crawford özvegye, ki férje halála óta „Mr. Manton" név alatt tartott versenyistállót, Capt. Matschell vezetése alatt, kö­zelebb versenylovainak s tenyész kanczáinak egy részét kimustrálja. * * * A singhaliak bemutatása a budapesti állatkert­ben Hagenbeck Károly igazgatójuk által, igen díszes közönség jelenlétében történt meg. Hivatalosak vol­tak a főváros nevezetesebb szaktudósai és a sajtó képviselői. Ott voltak br. Fehérváry, gr. Paar tá­bornokok, gr. Hunyady Kálmán, Thaisz E. kir. taná­csos stb. Az előadás az elefántokkal kezdődött meg, melyek a közönség bámulatára méltó ügyességgel czepelték a 120—400 kilogrammos fatörzseket, or­mányukkal átfogva, azok rendeltetési helyére. Az elefántok, szám szerint 20-an, s köztük öregek és egészen fiatalok lévén, egy természetes kis elefánt­csordát képeznek. — E mutatvány végeztével a singhaliak, 40-en különböző keletindiai kocsikon, apró, egy kis csikónál alig nagyobb púpos ökreik­kel tartottak körmenetet, majd apró csoportokra oszolva, varázslataikat — valóban bámulatos ügyes­séggel, — házi foglalkozásukat, mulatságaikat, s nemzeti dalaikat és tánczaikat mutatták be, melye­ket a közönség néha zajosan megtapsolt. Különösen feltűnt, hogy Ceylon ez ős lakóinak oly értelmes arczkifejezése van, hogy bizony hozzájök hasonló szinii bőrű czigányaink épen nem szégyenelhetnék yelök a rokonságot, s nemzeti nyelvök hangzatában is van valami nasonló a czigányokéhoz. Mindenesetre érdemesek a fővárosba látogatóknak a megtekin­tésre; a programm szerint augusztus 6-ig időznek itt. * * . * A lovak kólikájának gyógyítását igen egyszerű szerrel végzi egy Adam H. nevü német állatorvos. Az állat megvizsgálása után néhány liter hideg kútvizet önt be annak végbelébe. Szerinte a hideg viz a belekre igen csilapitólag bat, ugy, hogy az opium befecskendezéseket feleslegessé teszi. A hideg viz beöntését ugy végezi, hogy a ló végbelébe egy kaucsuk csövét fél métei-nyire betaszít, a mi kemény csőnél elég könnyen megy s azután a cső másik végére alkalmazott tölcséren át 4—5 liter hide» kútvizet önt be, mely rövid idő alatt ismét kita­szittatik. A tölcsért nem tartja sokkal magasabban a ló faránál, liogy a viz ne hatoljon felette gyor­san befelé. Az eredmény szerinte meglepő. A kólika­fájdalmak megszűnnek, s a gyógyulás rövid idő alatt bekövetkezik, ugy, hogy másod izben befecskende­zésre csak ritkán van szükség. Felelős szerkesztő és kiadó-tulajdonos : Sárkány János Ferencz Szerkesztőtárs : Dráveczky Anrél. n y i l t t é r. Minden a lapunk administrátiójára vonatkozó megkeresésekre a szerkesztői hivatal (Nemzeti Casino II. emelet) naponkint d. a. 4 órától 7-ig ad felvilágositást. Figyelmeztetés. Felhívatnak mindazon lótenyésztők kik, a jövő fedeztetési idényre az állami ménte­lepekből mént bérelni kívánnák, hogy ebbeli szándékukat az illető mén vagy mének meg­nevezéseivel vagy kijelölésével legkésőbb folyó évi október hó 1-e'ig akár ezen minisztéri­umnál akár az illető méntelepparancsnokság­nál bejeutsék, minthogy ezen határnap után beérkező jelentkezések figyelembe vehetők nem lesznek. — A bérbe kerülő mének számát a fennt jelött batáridőre, e minisz­tériumnak azért kell biztosan tudnia, hogy a fedeztetési állomások alakításánál pontosan tájékozhassa magát, a rendelkezésre maradó anyag mennyisége és minőségére nézve. A földmivelés-, ipar- és kereskedelem-ügyi m. kir. minisztérium. BACHRUCH A. ékszerész Budapesten, vaczi-utcza 25. sz. ajánlja saját készítményeit aranyban, ezüst­ben, drágakövekben. Különlegességek : pbantasie-tárgyak, verseny­és vadász-dijak saját mintázatok és rajzolatok szerint.

Next

/
Oldalképek
Tartalom