Vadász- és Versenylap 27. évfolyam, 1883
1883-12-06 / 49. szám
November 2 2. 1883. "Vadász- és Verseny-Lap. 453 a mostani főnök ellenben utasitja végrehajtó közegeit, hogy a megvásárolt pótlovak származását a leggondosabban állapítsák meg, s az eredményt, mint értékes anyagot, a vásárlási okmányokhoz csatolják sat. Azt, hogy az érdekek harcza és a különböző időáramlatok soha sem hozhatnak teljes egyetértést létre, már föntebb emiitettük s nekem nagyon kérdésesnek látszik, vájjon szerencse volna e ez. Eltekintve azonban az érdekek ismert barczától, a megítélési szempont ismeretlen egyoldalasága is nagy részével járul ama gyúanyaghoz, mely a hippologiai fazekat folytonos forrásban tartja. Mindenkinek külön eszménye van, különböző czélt tartva szem előtt s csak rendkivül kevesen birnak ama képességgel, hogy bármely lófaj megítélésénél a megfelelő álláspontot foglalhassák el, illetőleg hogy egy más Ítéletének a jogosultságát elismerjék. Mindenesetre, ehhez nagyon sokoldalú, mondhatnám kozmopolitikns lóismeret szükséges, a minővel az életben vajmi ritkán találkozhatni. Vegyük ehhez még azt is, hogy mellőzve a fajkülönbség és használati czélra való minden tekintetet, ezer hibafelismerő közt alig akad egy lóismerő s ezer lóismerő közt alig találkozik a tenyészanyagnak egy alapos ismerője és hogy végre a tenyésztők érdekei és szükségletei s e szerint megitélesi álláspontja is, a fogyasztókétól nagyon lényegesen különbözik, — könoyen átlátható, hogy mai napság bajosan sikerülne valamely hippológnak, mint mérvadó tekintélynek, átalános elismerést vivni ki. Átalános véleményegységre tehát a hippolog iró egyátalán nem számithat. Ez értekezésemnek sem elismerés után sóvárgás a czélja, hanem az óhaj, hogy azoknak, a kik nekem hinni akarnak, gyakorlatilag használhassak, minélfogva nézeteimet csak ily szempontból indulva ki, szándékozom kifejezni. Ha mint fogyasztók szilárdul ragaszkodunk amaz alapelvhez, hogy a ló nem csupán látványossági és árú-czikk, hanem haszná'ati tárgy, akkor következetesen ama hibákat is első sorban kell elitélnünk, melyek a használhatóságnak rövidséget okoznak. E kategóriába tartoznak mindenelőtt a véralkati, járási és constituczió-bibák, mig a termethiba ssak másodsozban képezheti akadékoskodás tárgyát. Mit ér nekem pl. a legszebb ló —• mégha a teremtés remeke lenne is — ha nem eszik, indulatos, nem jól lép, botlik, bokáját összeveri, patkóját leüti és könnyen megsántul s csúzos vagy csirás (kollrig.) Az úgynevezett erkölcsösségekre (Untugenden) nem akarok itt kiterjeszkedni, mivelhogy ezek rendszerint csak helytelen bánásmódnak köszönhetik eredőtöket s inkább a lókereskedés mintsem a tenyésztés körébe tartozó vizsgálódás tárgyát képezik. A járást illetőleg Németországban a ló használhatóságát átlag inkább trab actiója után látjuk megítélni; nézetem szerint azonban nagyon helytelenül, mert rendesen egy ló, mely nagy lépésben jár, jól is üget, mig megfordítva a szabad ügetés épen nem képezi a jó lépés kritériumát.*) A gyakorlati életben az ügető-lovaglás végre is még a legnélkülözbetőbh menetnem; mert ha van időm, lépésben lovagolok, ha sietnem kell, galopba vágok át, s ha a lovas és ló megtanulták a gaíopot mint hasznos menetnemet tekinteni a mindnnnapi használatban, akkor még nagy távolságokra is ép oly kényelmesen — ha ugyan nem kényelmesebben — haladhatunk, mint ügetésben. Persze, még igen sokan vanDak, kik a galoppal az extravagantia fogalmát kötik össze. Még s hadseregben is, — az én nem mérvadó véleményem szerint — a lóanyagnál kíméletesebben járnának el, ha nyugodt, lassú gaíopot használnának nagyobb távokra is, az erős ügetés helyett. A ki sokat és messze lovagolt, az tudja, hogy mi sem fáraszthatja ki jobban a lovakat, mint az erőltetett menetnemek. Különösen rohamnál látszik ez nekem figyelemreméltónak. Ha ember és ló nyugodt galophoz (menetelési vagy utazási galop) szokik, e menetnem segélyével gyorsabban és frisebb lovakkal érkezik az ellenséghez, mint hosszú, *) Emlékezetem itt azokat, a kik a trakehni és keletporoszországi lovakat ismerik, pl. a Sahama ivadékaira, melyek csaknem mindannyian pompás ügetők voltak, de lépésben rosszúl mentek. Azonban KeletPoroszország több lócsaládjában az ügetés lényegesen jobb, mint a lépés, különösen ott, hol arab vérvegyüíés észlelhető. Szerző. erős ügetésben ; s ha a vezénylőben egyszerre az a meggyőződés keletkezik, hogy a szándékolt támadás csak haszontalan merénylet lenne, akkor csapatát lassú galopban gyorsabban és biztosabban kivonhatja a veszedelmes területről, mint a bosszú, erős trabban.*) Persze, ha emberek és lovak az utazási galophoz nem szoktak, könnyen megeshetik, hogy e menetnemben bidegvéröket elvesztik, s akkor az aggasztóvá válhatik. Valamely kocsiló megítélésénél az akczió kérdése mindenesetre lényegesen más. Mig az igás-lónál a hosszú lépés a legszükségesebb menetnem marad, addig a nemesebb kocsiló, mihelyt befogatik, tulajdonképen mindig ügetésben mozog. A nagyobb városok és polgárisultabb töltevényvidékek fényűzési kocsilovainak megítélésénél e szerint az ügetési akczió különösen tekintetbo veendő lényeg. Kevésbbé áll ez vidéki kocsilovakra nézve, hol a főkellék inkább a biztosabb és viszonylag gyors haladás, a könnyebb vagy nehezebb kocsikkal bosszú uton, s olykor rossz utakon, ahol tehát kevésbbé követeljük a jó külsőt, mint a valódi képességet. Az ilynemű munkánál tanuljuk belátni, bogy summa summarum a szép akczió mégis csak egy nagy ékesség, egy szép igéret, de még korántsem biztosíték a valódi képességre nézve. Mily sokszor látunk kocsilovakat a legdélczegebb lépésekben hagyni oda az udvart, melyek az első mértfóld mély talaján a fáradság miatt bokáznak, s alig tudják a kocsit tovább vonszolni; mig mások nyomorúságos tipegésben indulnak ki a kapun, 10 mértföldnyi utjokat árkon-bokren bekoezogják, s ha szállásra érkeznek, tápszerüket oly étvágygyal fogyasztják, mintha csak egy kis reggeli sétát tettek volna. Szeretném én látni, ' hol maradnának a legpompásabb oldenburgi és anglo-norman síksági lovak, ha egy pár, a maga idejében szabálytalan menése végett kiküszöbölt kelet-porosz pótló után kellene ügetniük a fagy fölengedtekor Darkehnentől Trakehnenig, minden töltés nélkül. (Folyt, köv.) ilyen társzekerek nem követhetik a lovasságot mindenüvé „azonnal", de a lovas, még rosz időben is védve köpenye által, miért ne nélkülözhetné 2—3 napon át amaz eszközei fényűzését, melyek lovát túlterhelik? Az erő növekedése, mely a tehernek általunk követelt csökkentéséből következik, valóban bámulatra méltó. Tábori podgyászszal a ló ügetve annyi erőt basznál el, mint a mennyit podgyász nélkül vágtatásban. Ha tehát e teherkülönbséggel megkönnyittetik, ereje báromszorosra lesz. A czél, mely a podgyász könnyebbitésével elérhető, sokkal inkább fontos, semhogy e kérdés megoldásához a legkomolyabban nyúlni ne kellene. Az északnémet badiló sokkal kevesebbel van terhelve, mint a franezia. E teher, a teljes hadi felszereléssel, lőszerrel és egynapi abrakkal és élelemmel a vértesezredeknél 287 font; a lovas súlyát fegyver és ruha nélkül átlagban 150 fontba számítva; A dzsidá8ezredeknél 256 font; a lovas súlyát, fegyver és ruha nélkül átlagban 145 fontba számitva; a könnyű lovasezredeknél 245 font, a lovas súlyát fegyver és ruha nélkül átlagban 135 fontba számitva. Az átlagos teher tehát 262 »/a font vagyis 43 2/ 8 fonttal csekélyebb, mint a mennyit a 304 fonttal terhelt franezia katonalónak vinni kell. Habár a viszonyok ezek szerint a már anélkül is munkabiróbb északnémet lovakra I nézve jelentékenyen kedvezőbbek, a miből az utolsó franczia-német hadjárat számos meglepő eredményét meg lehet magyarázni, még sem kell figyelmen kivül hagyni, hogy minő csökkentést idéz elő még a mi jeles lovaink| nál is, ez aránylag nem oly nagy megterhelés. Az illető czélra kizárólag rendkívüli gondossággal előkészített telivér-lónak a versenytéren legfelebb 136 font terhet adnak. Két hires vadászló rendesen 160 fontot visz, és már 4 fonttal több elég volt arra, hogy gyengébb lovak által legyőzessenek. Áz északnémet katonaló egyszerű ruhában, fegyver nélkül, a rendes kantár és nyeregszerszámmal átlagban 193 fontra számitva, tábori felszerelés nélkül is 33 fonttal több terhet visz, mint a nemes vérű, különösen előkészített, kitűnően táplált vadászló; a tábori felszerelést 69 font beleszámitva 69 -f- 33 = 102 fonttal többet. Csak egyszerűen rá kell tekinteni e számokra, s be van bizonyítva, hogy a versenypálya eredményei mennyire nem szolgálhatnak a csataló munkabírása megítélésének helyes mértékéül. Egygyel azonban mégis szolgálhat a versenypálya a katonaló kiképzése és használása tekintetében, és épen ebben áll nem eléggé becsülhető értéke a lovasságra nézve, nevezetesen annak bizonyításával, hogy a ló erői kielégítő abrakolás, rendszeres és tartós gyakorlat által a nem felette gyors menetekben, mily mértékben fokozhatók és tarthatók meg tulerőltetés nélkül, és hogy a megterhelés minő döntő befolyást gyakorol a ló munkaképességére. Bánatjelentések. Bánatot jelentettek: A cs. kir. földmiv. minisztérium a 3é Mustangért és 2é Fidetioért, Ausztria-Magyarországban való minden kötelezettségükért. Hg Trauttmansdorff Károly az téves Eva-ménért (kimúlt) és Gr. Schiik Ervin az ló Louisianaért (előbb Anna) az 1884-diki csikóversenyben. MENES- ES GYEPUJDONSAGOK. Helyreigazítás. Lapunk mult számában a „Kincsem-sorsjegy-alap" részére megvett lovaknál Bridgetnél és Lindennél sajtóhiba fordulván elő, e tételek helyesen igy olvasandók : Bridget, p k ell. 1873. ap Hermit a Bertha, Y. Melbournetól, (G. St. B. Vol. XIV. pag. 60.) Linden, p k ell. 1876. ap Cremorno a Queen of Prussia, Orlandótól (G. St. B. Vol. XIV. pag. 557.) fekete kancza csikóval, Isonomytól. Névváltoztatás. Gr. Schiik Ervin Anna fek kell. 1882. ap Przedswit vagy Gamecock a Luznice, Ostregertől (O. G. B. Vol. II. Suppl. I. pag. 40.) most Louisiana nevet kapott. *) Már ez okból örömmel üdvözöltem Rosenberg ezredesnek, (a Zieten-huszárok parancsnokának) ez ós hasonló témákra vonatkozó, közelebb megjelent rendkívül gyakorlatias könyvét. Hogy sokan találva érezték magokat és élénk hangja által sértve, heves oppoziczióra ösztönöztettek, nekem önkint érthetőnek látszik. Ha azonban a sértődöttek a jó megérdemelt nyugállományba visszaléptek, akkor a lovasság esak dicsőitve emlékezik meg e gyakorlati lovasról, mivel a galopot, mint gyakorlatias menetnemet a mindennapi használatra, természeti jogaiba helyezte.
