Vadász- és Versenylap 27. évfolyam, 1883
1883-03-29 / 13. szám
106 - Vadász- és Verseny-Lap. Márczius 29. 1883. milyen eszközökkel kívánja keresztülvinni. Pedig, nézetem szerint, czélszerü lenne, már eleve is megismertetni az irányt, melyet követni, s az eszközöket, melyeket használni akar, hogy minden egylet saját kebelében már előzetesen megbeszélhesse, s esetleg a nyilvánosság terén is megvitathassa a felvetett eszméket. Ekként t'sztáztatnának az eszmék, s az egyletek küldöttei már bizonyos tájékozottsággal jelenhetnének meg az ápril 29-iki gyűlésen. KülöDben attól tartanék, hogy e gyűlés is talán ugy végződnék, mint sok más, t. i. azt határozná, hogy majd máskor határoz. — Nagy kár lenne. Veszélyeztetné ügyünket, mert esetleg elvenné a kedvet ujabb kísérletektől is. — Kérünk egy kis programmotü Bocsánatot kérek, tisztelt szerkesztő ur, hogy igénytelen felszólalásomra bátor voltam becses tápját igénybe venni, s midőn az ide mellékelt versenyprogramul szives közzétételét is kérném, maradtam őszinte tisztelője, Fülepp Kálmán. * A „nemzeti hajós egylet" által Budapesten, 1883. május havában rendezendő nemzetközi evezö-verseny programmja. I. Neuhoffer-dij, Magyarországban készült, 8 evezős outrigger hajók részére, kormányossal. Dij 5000 frank aranyban. Adja dr. Neuhoffer János ur. Tét 500 frank aranyban. II. Tiszteletdíj, négyevezős outrigger hajók részére, kormányossal vagy a nélkül. Tét 6 arany. III. Tiszteletdíj, négyevezős rowlock hajók részére, kormáuyossal. Tét 5 arany. IV. Tiszteletdíj, négyevezős, kültőre épitett, palánkos outrigger hajók (outrigger keel boat) részére, kormánj ossal. Tét 5 arany. V. Tiszteletdíj, kétevezős (pair oar) hajók részére, kormányos nélkül. Tét 2 arany. VI. Vándorserleg, tiszteletdíj, .skiff (párevezős egyes) hajók részére. Adja a „nemzed hajósegylet." Tét 1 arany. VII. Tiszteletdíj, sandolin hajók részére. VIII. Ha/ászok és molnárok versinye. Megjegyeztetik, hogy az I. alatti Neuhoffer-dij pénzbeli dij lévén, arra bejelentések csak egyletek nevében történhetnek és a dij is csak egylet részére adatik k'. A verseny-napja, a bejelentés határideje s egyéb részletek legközelebb kiilöu - fognak közhírré tétetni. Budapest, Í883. márczius 23-án. Fülepp Kálmán, a „nemzeti hajósegylet" igazgatója. A győri ct ónakázó egylettől. Tisztelt Szerkesztő nr! — Van szerencsém becses lapjában való közlés végett a következőkről értesíteni. Az egylet f. hó 4 én tartotta közgj ülését, melyben elintéztettek : — Akkor léhát Mr. Fitzelarence volt, — veté oda lady Maud egy kissé elpirulva. — Kiállhatatlan egy ember; nem is tudom, bogy a mi dolgainkba miért keveredik! — Algy! De légy igazságtalan irányában, s gondold meg: mi történhetett volna velem, nála nélkül. Nem ő emelt-e fel, midőn lovam elbukott? saját lovát adta át; az a jószivű, de ostoba falusi nép velem mit csinált volna utasítása nélkül? Nem ő kereste-e meg dr. Biggset, s a kocsiért ki jött el ? — Ezt biztosan tudni csakugyan szeretném, — moDdá Algy némi keserűséggel. Lady Maud csengetett, s a belépő komoi nának meghagyta: tndná meg, hogy tegnap a kocsiért ki volt itt? Ez néhány perez múlva visszatért. — Senki sem ismeri, mylady; de veres dressben volt, Mr. Biggs lován ült, s 3 lordsága részére egy névjegyet adott át. — Wery well, — s meg vagyok győződve, hogy Monkiieldre nem a broughamban jött. — Algy, miért viseltetel annyi ellenszenvvel ellene ? — Az egész embert humbugnak, kalandornak tartom. A minap azt mondá, hogy Kerryben vadászott, s meg vagyok győződve, hogy sohasem volt ott. — Nonsens! akár humbug akár nem ; két vadászaton nagy segítségemre volt, s nékem tetszik; papát meg is kérem, hogy ebédre bivja. (Folyt, köv.l 1. Művezetői jelentés, melynek (őbb pontjai az egyletnek a tavalyi verseny és az idei árviz alatti tevékenysége, a statistikai kimutatás, mely szerint összesen b-jq hajó kiindulás volt, ezek kőiül 9 utazás, köztük egy Győrből-Komáromba, egy Pozsonyból— Győrre, továbbá tartatott 3 közgyűlés, 8 választmányi ülés, felszabadittatott 6 tag, képesítési vizsgát tett 2, uj hajó érkezeit a csónakházba 5. 2. Pénztárnoki jelentés, mely szerint a tiszta vagyoni érték 631 fit; pénztármaradvány 38 frt; anyagérték 2000 frton felül. 3. Számvizsgálói jelentés, mely szerint a pénztár rendben találtatott. 4. Az eléve (tanonc?) intézmény behozatala, melynek szabályait ktilön közlöm, s mely kívánatos volna, hogy mindenütt behozassék, mi iránt a társegyletek megkerestetni is határoztatok. 5. A nemzetközi versenyre vonatkozó ama határozat, togy az egylet, tekintve, hogy a „BalatonEgylet" megalakult 3 egy sport szakosztálya is van, melynek hivatása most már az ügyet kezébe venni, az idén nem rendez versen) t, de megkeresi a B. E. sport szakosztályát, hogy egyet rendezzen, s abban a bajnoki czimért való versenyt és a 250 fitos vándordíjért való versenyt (mely dij rendelkezésére lesz bocsátva) okvetlen programmba vegye. — Előbbit Mihálkovics Tivadar ur, utóbbit a győri csónakázó egylet 4 tagja védendi. 6. Ui tisztviselői kar választása, mely szerint megválasztattak elnökké: Dr. Némethy Ernő ; művezetővé: Mihálkovics Tivadar; jegyzővé: Lingauer Jenő; pénztárnokká: Petz Jenő ; vá'asztmányi tagokká: Veöreös Jenő, Zechmeister Károly, Szabó József; póttagokká: Barcza Gyula és Molnár József. 7. Felhivás az összes magyarországi egyletekhez egy közös helyre, (indítvány szerint Visegrádra) a tavasz folyamán képviselők által a vizi sport felvirágoztatása, versenyek tartása és egyéb égető kérdések megbeszélése és közös határozatok hozatala végett leendő összejövetel iránt. 8. Egyéb kisebb érdekű ügyek. Az eleve intézmény szabályai, melyek a házszabályok kiegészitő részét képezik, a következők: 1. §. Eléve ama nem önálló akár jogakadémiai, akár felsőbb középiskolai osztál)ú, akár más tisztességes foglalkozású egyén lehet, kit az igazgatóság, jelenkezése folytán felvesz 2. §. Az eléve felvétele vagy megtagadása — mindenkor egy idényre titkos szavazás utián és indokolás nélkül történik, szavazattöbbség alapján. 3. §. Egy évi önkénytes — nem tekintetvén hivatás katonának, — az alapszabályok szerint eléve is I- het. 4. §. Tanulóknak a felvételt előzőleg igazgatósági, egyévi önkényteseknek felsőbbségi engedélyt kell telmutatniok. 5 §. Az eléve működését, csak úszási képessége beigazolása után kezdheti meg. 6 §. Felvételre való jelentkezések a mfívezelőnél teendők mi g, ki a jelentkezőket az igazgatóságnak véleménye kíséretében bejelenti. 7. §. Az eléve minden beirási-, tag- vagy működési-dij fizetésétől mentes. 8. §. Egyenruhául csak egyleti inget és kék sapkát tartozik viselni. 9. §. Az elévek külön testületet képeznek s egy az igazgatóság állal választott parancsnok vagy az ez által akadályoztatása esetére és emez időre felkélt helyettes önálló rendelkezése alatt állanak, ki felettük függetlenül intézkedik, kíképeztetéstiket felelősség melleit önállóan eszközli 3 az igazgatóság kívánatára erről időnkint jelentést tesz. tO. §. Az eléve esak rendes működő taggal, vagy egy ez által kisért hajó társaságában mehet gyakorlat vagy kirándulásra a parancsnok engedélye mellett, mely engedély vagy esetről-esetre vagy az egész idényre is kiadható. 11. §. Az elévek jog és működési köre legközelebbi kijelölése esetről-esetre az igazgatóság feladata. 12. §. Az elevenek a működés nem joga, hanem kötelezettsége lévén, elmaradását a parancsnokságnál igazolni tartozik. 13. Az igazgatóság az elévetől a működési jogosultságot a parancsnok indokolt jelentésére, 3 rendes működő tag kívánatára, vagy a tanodai hatóság s illetve katonai felsőbbség kértére elvonhatja. 14. §. A rendes tagok az elévekkel való bánás és érintkezésnél szem e'őtt tartsák ama czélt, mely az eléve intézmény behozatalánál az egyleti közgyűlés szeme előtt lebegett. — Ébreszszék bennök nem esak a kedvet e nemes sporthoz, de a velők való érintkezési vágyat is, hogy igy ne csak evezni tanuljanak meg jól, hanem az egyleti kötelékben való létük reájuk nézve oly társadalmi íelsőbb iskola legyen, melyben igazi nemes gondolkozást és azzal mindenkor őszhangban álló ténykedést elsajátítsák. 15. §. Eme szabályok a csónakházban kifüggesztendők. Mihálkovics Tivadar, művezető. * -X Győrből irják : Ess alkalommal értesítem mint szintén a sport körébe vágó ama hirről is, hogy a kerék pari pázás kezd nálunk is lendületet venni, a mennyiben ép a napokban lett két kerékparipa Bécsből megrendelve, igy jelenleg Győrött már 3 kerékparipa van. * JI Egy ujabb csónak-egylet van "alakulóban itt Budapesten, — melynek létrehozásán, mint halljuk, gróf Teleki J. iparkodik. Eddig 50 tagja volna, — s már csónakokat is rendelt meg. Vitorla-verseny. Hamilton hg és Mr. Gordon-Bennett közt fog..dá3 köttetett 1 millió frankig, melyikük naszádja vitorláz át gyorsabban Alexandriából Villafrancáig. Mr. Bennett hajója a „Nemouna" már megérkezett Alexandriába. HÍRHARANG. Kisbérnek a mult szombaton magas látogatói voltak ; gr. Széchenyi Pál ő nagyméltósága meghívására a miniszterelnök Tisza Kálmán, a magyar lovaregylet elnöke gr. Károlyi Gyula, Tisza Lajos, gr. Ráday Gedeon honvédelmi miniszter egy egész napot töltöttek e legkitűnőbb hazai ménesben; Kozma Fer. min, tanácsos és Soest ezredes kíséretében megszemlélvén a főtelepen mindent, az elővezetett pepiniére ménektől kezdve az állami és magán telivér anyakanczákigés telivér csikókig ; úgyszintén a félvérekből felállított és lovagolt 3éves méneket és kanczákat; ezután az egyes majorságokba kikocsizván, az aDgol félvér anyakanczákat és a külön évjárati mén és kancza csikókat. Craig Millar nagy tetszésben részesült; általános a vélemény, hogy szebbtn alkotott mént ritkán láthatni; Verneuil mind maga mind csikai — nagyszer fl partiejaikkal — a kiérdemlett megcsodálásban részesültek; — Kisbér öcscse csikai is igen tetszettek. — Midőn e kirándulást megemlitnők, nem mulaszthatjuk el ama, mint hiszszük általános érzelem kifejezését, mennyire örülünk, hogy ha nyilvános életünk ily magas állású és kiváló szakismerettel biró férfiai telivér tenyésztésünk iránt érdeklődnek, s megjelenésükkel az azok gondozása körül fáradozóknak elismerésüket nyújtják. * * * Az első public trainer ügető-versenyekre nálunk. Ähnelt traber-idomár tegnapelőtt megérkezett Budapestre, és a lót-.nyésztési társulatnál állását elfogla ta. Miután már az ügető, illetőleg idomitó-pálya is készen van, — az intézet e Ifogadkat betanitásra lovakat. — Könnyű sulkyről (ké'tkeiekű) egyelőre nem kell gondoskodni, miután 10 drb van az intézetben; ellenben a lovak szerszámozottan kell hogy küldessenek. Idomitási dij bavonkint 12 frt egy lótól. * * * Gr. Zichy Béla Merénye, ez egykori kitűnő versenyző és anyakancza két csikót ellett Buccaneer után r de mindkettő kimúlt. — Gr. Károlyi Istvánnak is hasonló malhenrje volt Lady Bohunnel, mely Volunteer után egy szép mén csikót, s más két kanczája után is csikókat vesztett. % # * t Marquis de Gontaut-Biron, a párisi Jockey-clubelnöke-, a -tntiH hétfőn halt meg, 80 éves korában. Ő egyike ama keveseknek, kik Franeziaországban a ver; senyeket meghonositni kezdték a 30-as években. Ő' XVIII-dik Lajos apródja volt, honnan a lovas gárdába lépelt, innen 1830 ban kilépve, egész hévvel a versenyek megalapításához kezdett, melyet akkor csak a főnemesség pártolt. Midőn később 1851-ben, a mostani Jockey-club alakult, őt választották meg elnöknek, azonkívül még az angol Jockey-clubnak is tiszteletbeli tagja volt. * * * Az állatkertből. Az igazgatóság nagy megrendeléseket tett állatokra, s azokból néhány érdekes példány, ugyanis: két ritka szép láma, egy pettyei hyena, egy hód és számos ritkább fajú különféle majom már megérkezett, a hátralévő példányok is helyben lesznek e hó utoljáig; a megrendelt állatok vétel ára 12 ezer forintot meghalad. Ugyan az állatkertben Alinak a renitens elefántnak vasúti sínekből készülő keritése munkában van. A gr. Batthyány Elemér és Kund Béla úr által hozott tigrisek igen jó állapotban vannak; Hattyú már több izben kölykezett, de ő igazán tigris-szivű anya, minden külykét, mihelyt születik, megfojtja. Mehemet Ali igen izmos, derék állattá növi ki magát, s még mindig játszi kedvű. Felelős szerkesztő és kiadó-tulajdonos: Sárkány János Ferencz. Szerkesztőtárs: Dráveczky Aurél. NYÍLT T E JR. Eladó Never say Die 5éves telivér sárga mén, ap Cambuscan a Witch (Off. Gr. B. für Ö. U. II. B. Pag. 196.) A méD 16 markos, igen szép, széles, teljesen egészséges, jó conditióban van, lábai teljesen épek. Tenyésztésre ajánlható. Ára 1500 frt. Kérdezősködések Herb cs. kir. dzsidás kapi'ányhoz (7-dik ezr.) Szobránezra intézendők. BAGHRUCH A. ékszerész. Váczi-utcza 25. sz. Budapesten, ajánlja saját készitményeit aranyban, ezüstben, drága kövekben. — Különlegességek : phantasie-tárgyak, verseny- és vadász-dijak saját mintázatok és rajzolatok szerint.