Vadász- és Versenylap 26. évfolyam, 1882
1882-11-16 / 46. szám
420 VADÁSZ- ÊS VERSEXT-LAP. «zeni fekete kan — elejétől végig „sólórott", • ba mint halljuk Nyíregyházára megy — készülhetnek a szabolcsiak kemény próbára; mert a ráköti nyulak, a bogy ma mindnyájan mutatták magukat, ugyancsak kemény legények. Báró Kotze Meg\e előtt, a VIdik összevetésben egy tapsi alig 30 ölnyire ugrott, • a szuka csakhamar inában is volt, de aztán csülökre kapott a komé, ugy hogy körülbelől 151X1 ölnyi futás után az eleinte sántasága miatt hamar lábrakapni nem tudó Con- teasnek kelle átengedni, és Meg leállt róla, midőn a nyul egy erdőcskébe menekült ; az igaz, bogy Contées sem fogta el többé a nyulat, de ba sikföldön tovább tart a verseny, ugy Contées valószínűleg elcsípi ; azonban meg is elejtették a birák — mert hogy kertelő volna. Igy jutott Meg, kinek vágásokban több jó pointje lett — a döntő futásra Mungoval, mely azonban köDnyen leverte őt, s a rendkívül erőa nyulat egy roppant briliáns 8 közel 3000 ölnyi lutás után az erdőben fogta el. A 7 futásban 6 nyul fogatott. A versenyek mind sebesek és hoszszuk voltak. A különböző értékű lovak közt a tavalyi liverpooli Grand-National-győztest is láttuk, t. i. az Oelilechlilger ur által lovagolt Woodbrookot ; ez egy hatalmas szép sárga, melyet Oehlschlüger ur nem rég vett meg ; gr. Esterházy Miklós Lrut Triait, a Zichy Livia grófnő által nevelt, ismeretes akadályverseny-nyertest lovagolta, Boniczky Gábor ur először Mise Rowelen ült, azután Blackboyon. íme a részletek. Nemzetközi elegy-agárverseny. Kedden 1882. évi november hó 14-én reggeli 9 órakor Czinkota mellett. Dij 500 frt, adja gr. Esterházy Miklós ; ebből 400 frt az elsőnek, 100 frt a másodiknak. A tét és bánatösszegek 2/ s-ad része a harmadiknak, és 1/ 3 része a negyediknek. Tét 10 frt, báoat ugyanannyi. Versenyszabályokul a „Sportegylet" 1881. évi évkönyvében kiadott agarászati versenyszabályok érvényesek. Elnök : gr. Esterházy Miklós. Birák : Ur. Podmaniczky Géza, Beniczky Gábor és Tepper-Laski urak. Titkár: Sárkány J. Fer. Nevezések. 1. Szeniezey Ödön ur nev. Geiszt Gyula ur 2é Contess fek. szuka. 2. Ugyanaz nev. Geiszt Gáspár ur 4é Tigris hamv. szuka. 3. Br. Kotze 2é Meg veres fehér tarka szuka. 4. Ugyanaz 2é Lucifer fek. kan. 5. Halász Zsigmond ur 2é Mungo fek. kan. 6. Br. Twickel Ágost id. fek. nőstény. 7. Baltazzi Arist, ur id zsemlyeszin szuka. Első összevetés : Mungo j Tigris I Br.Twickell Contées j Meg 1 Lucifer j Baltazzi ur agara erővesztésre. II. összevetés : Baltazzi aer.l ,, Mungo Mu DS° Contess i mu n8° Meg j M eS I-ső dij 400 frt Mungónak, II. dij 100 frt Meg-nek ; a harmadik és 4-dik dijou Contess és Baltazzi ur agara megosztoztak. Mungo Nyíregyházán már tavaly a kölyökagár-versenyben szépen szerepelt, a vegyes versenyt pedig megnyerte 0 vetélytárs ellen, s G. В. már akkor megjósolá, hogy reméli, miszerint a királytelki jó nyulakat az idén tovább fogja birni szuszszal mint 1200 ölig; — nos ejóslata teljesült, mert az itteni nyulak majd mindegyike, melyeket Mungo fogott, 2000—2500 öles futást adott. Az idő borult, szeles és hideg volt, néha havazott. — Verseny után a társaság nagyobb része Beniczkv Gábor ur közeli czinkotai kastélyába lovagolt át ebédre. Mungo Contess Meg Makó november 10. Tisztelt Szerkesztő Ur ! A etanádmegyei agarátz-egyletnek f. hó 6-dik és 7 én megtartott versenye eredményeit a következőkben van szerencsém tudatni. A kölyök agár-versenyen egyedül Jakabffy Vilmos úr által nevezett Rigó f. k. és Fecske f. ez. agarak vettek részt, s igy könnyedén jutott Jakabffy Vilmos úr Rigó agarával az egylet által kitűzött értékes delej-órához. Az öreg agár-versenyrt pedig a következő nevezések történtek : Návay Géza ur Diana V. SZ. Ugyanaz Penész h. sz. Návay Dezső úr Vezér f. k. Jakabffy Vilmos ur Héja b. sz. Ugyanaz Rigó f. k. Ugyanaz Fecske f. sz. Eckhardt Oszkár úr Kisasszony b. sz. 0 Összevetés : Penész 1 Rigó I Vezér / j Diana \ ' J Fecske I Diana Kisasszony f Q Erővesztő I E helyen sajnosan kell felemlítenem, miszerint az agár tenyésztés az elmúlt évekhez képest hanyatlást mutatott a mennyiben sokkal kevesebb s kevésbbé jó agarak jelentek meg az idei versenyen, mi is mutatja azt, hogy az öreg agár-versenynél néyy pár agárnál elégséges volt egy összevetés, hogy a dijat Jakabffy Vilmos urnák — különben kitűnő s ez idén már harmad izbm díjnyertes — Héja agara menthesse meg tulajdonosa részére ; — a második dijat a tétek felét Návay Géza úr Diana agara nyerte el. E. O. A kemenesaljai agarász-egyesület nov. hó 7-én tartotta agáversenyét nagyszámú közönség jelenlétében. Jelen voltak pedig lóháton: Ihász Lajosné, Veörös Istvánné, Horváth Polin к. a., a férfiak közül továbbá Auguez Zsiga, Balogh Kálmán, Békássy Károly, Bogyay Istváu, Chernel Tóni, Chernel György, Hertelendy Feri, Horváth Zsigmond, Ihász Lajos, Milkovice Imre, Nagy Dénes, Nagy Fereücz, Sarlay Gyula, Szűcs Dezső, Veörös István, Vidos Benő, Vidos József, ifj. Vidos József, Vidos Kálmán egyl. alelnök, Losonczy István urak. Azonkivül a fogatoknak hosszú sora követte a lovasokat, kik között láttuk: Békássy Károlynét, Békássy Helént, Förster Ottót nejével, Horváth Zsigmondnét, Konkoly Lajost nejével, Gaal Ödönnét, Konkoly Margittal, Nagy Ferencznét, Vidos Benőnét, Nagy Dénesnét, Vidos Józsefnét, Takáts Jenőt családjával stb. Az agarak sorshúzás által összevettetvén, az öreg agár-versenyben először indultak : Vidos Kálmán Szellő hamvas agara. Ibász Lajos Comtesse zsemlyeszinü agara. Birák voltak : Vidos József, Bogyay István és Augusz Zsiga. Szellő egységei: 1/ s,l,l,l,l,l,l=6 1/ a Comtesse egységei: 1/ 2,2=2 1/ 2. További versenyre fenmaradt Szellő. 2. Augusz Zsigmond Fecske fekete agara Balogh-Losonczy szövetség Úrfi fekete agara. Birák; Horvát Polin к. a., Hertelendy Feri, Chernel Tóni. Úrfi egységei: 2,1,1=4 Fecske „ 1=1 fenmaradt Úrfi. 3. Vidos Kálmán tarka agara Hertelendy Feri Ftirgencz ordas agara. Birák: Balogh Kálmán, Bogyay Pista, Békássy Károly. Agarak a felvett nyulat elvesztették, és ' igy a versenytől elejtettek. 4. Az első dijért futottak Szellő és Úrfi. Birák : Békássy Károly, Hertelendy Feri és Nagy Ferencz. Úrfi egységei: 2,1,1,1,=5 Szellő egységei: 1=1. Az «W dijat egy ezüst billikomot e szeszerint nyerte Balogh-Losonczy szövetség Úrfi agara. A második dijat Vidos Kálmán Szellő agara. * * Kölyök agár-versenyre három nevezés történvén, határoztatott, hogy a legjobb agár kapja az első dijat, a 2-dik a második dijat, a harmadik pedig я versenytől elejtetik. Nevezve voltak : Balogh-Losonczy szövetség Lepke sárga agara. Vidos Kálmán Sóig от fekete agara. Augusz Zsiga Lepke zsemlyeszínű agara. Sólyom egységei: 1,2, t=4 Lepke fzsemlyesz.) egységei: 1,1,1=3 Lepke (sárga) : lemaradt. Az első dijat elvitte Vidos Kálmán Sólyom agara, másodikat Augusz Zsiga Lepke agara. * * * A megejtett versenyek után a társaság a m. nyug. vasút igazgatósága szívességéből átengedett indóház éttermében jött össze 75 teritékű társas banquettre. Utána Vörös Jancsi győri zenekara mellett kedélyes tánezra kerekedett a fiatalság, melyben a versenyen résztvett hölgyeken kivül a tánezosnők közt láttuk még : Hertelendy Gyulánét, Horváth nővéreket (Csöngéről) Takács Irént, Tóth Jolánt, Vidos Gizelát, Vörös Borcsát stb. A fesztelen mulatság világos reggelig tartott. * * * Másnap, nov. 8-án, délután 3 órakor az összes társaság a Kemenes-Mihályfán elkészített versenypályánál találkozott a megejtendő akadály-lóversenyre. 13 nevezett ló közül futott 5 és pedig ; Chernel Tóni Goldfinder sg h lov. Békássy Pista. Hertelendy Feri Kedves p h lov. tulajdonos. Augusz Zsiga Úrfi p h lov. tulajdonos. Chernel György fek h lov. tulajdonos. Nagy Ferencz Lepke szürke h lov. tulajdouos. Elsőnek érkezett be Chernel Tóni Goldfinderje, másodiknak Hertelendy Feri Kedvese. Versenvünknek a szép idő rendkívül kedvezett, s talán ennek köszönhetjük, hogy oly szép társaság gyűlt, össze még a messzebb vidékekről is ; és reméljük, hogy mindenki két kedélyes nap emlékével távozott el és amaz óhajjal, hogy egyesületünk ily eredménynyel még sokáig működhessék. H. F. A'vértesaljai agarásztársulat. Tekintetes Szerkesztő Ur ! — A „vértesaljai agar ász társulat" okt. hó 8 án Kisbéren tartotta alakuló közgyűlését, hol az előterjesztett alapszabályok elfogadtatván, a társulat megalakult. Elnökké ify gr. Esterházy Miklós ur választatott, I. és Ildik alelnök Zámory Béla és Hunkár Dénes lett, gyepvezér Békeffy Károly, pénztárnok Mihályi Ignácz (u. p. NagyIgmánd) és még 14 választmányi tagból áll a társulat tiszti kara. A társulat alapszabályai már felterjesztés alatt vannak, mivel azonban a társulat működését megkezdi, szükségesnek tartom becses lapját, melyet a társulat lapjául választott, a versenyek megtartásáról s azután annak lefolyásáról értesíteni. A társulat ez idén egy kölyök- és egy öreg agár-versenyt tart e hó 21-én Kisbéren. Első nap kölyök-verseny, s ennek befejeztével öreg-verseny, ha a kölyök-verseny 21-én befejeztetik, aznap már öreg-verseny nem lesz. Nevezni lehet alóirott ideiglenes titkárnál, s a versenyt megelőző nap délután Kisbéren (este) 6 óráig. Tétel és bánat a versenynapján reggel 8 óráig Kisbéren a társulati pénztárnok kezeihez fizetendők. Összejövetel Kisbér, honnét a verseny napján 8 órakor indul a társaság a gyepvezér által kijelölendő helyre. Kisfaludy Sándor, ideigl. titkár.