Vadász- és Versenylap 26. évfolyam, 1882

1882-02-23 / 8. szám

Február 23. 1882. VADÁSZ- ÉS VEKSENY-LAP. 69 beltenyésztés és belkeresztezés a legtisztább faj között, bár járjon valaki eme másik uton, és ha épen ez volta bökkenő, hogy nehezen lebet tani­tani, bajjal felnevelni a kölyköket, nem állják ki a nedvességet s a mocsarak hidegségét — annyit legalább megkívánunk mindenkitől, a ki pointereket tudományos elvek szerint akar tenyészteni, hogy legalább a legfino­mabb tenyésztésből szerezze be anyagját ken­neljébe. Hogy azonban czélt érjünk, szükséges a legnagyobb gond a kölykök felnevelésénél, és részünkről ugy véljük, — hogy a tökély lé­nyegéig érjünk — ép ugy mint a telivér lo­vaknál a legkiválóbb vonalon kell tenyész­tenünk az állatokat — és a legfényesebb példányok — jóllehet nem könnyen érhetők el — leginkább a beltenyésztés eredményé­ből várhatók. Mai napon már nem sok beltenyésztett Sefton-pointer létezik, mivel eme család jó­részt kereszteztetett a Champion Drake vér­rel, melyben ugyan jó rész folyt ugyanazon vérből, s igy sikert arattak ez uton a nélkül, hogy ujabban a rókakopóvérhez nyúltak volna, mi ellen önként némi gyanakodás támadt volna. Azonban Drake oly túlnyomó Derby ­és Sefton-vért egyesitett magában, hogy na­gyon természetes az, miszerint kitűnően át­örökíté sajátságait akkor, a midőn eme vérű tiszta szukáknál használtatott. Hogy ez igy volt, mutatja az mindenekfelett a pointerte­nyésztők előtt — hogy főleg ez irányban ért sikert ; mert ámbár Drake nagy erős alakú pointer volt , mégis a legfinomabb párosításnál gyakran kis, sőt értektelen utó­dok származtak utána, mi kétségtelen jele a beltenyésztés olykori káros befolyásának. (Ugy véljük, hogy ez a nem egészen világos passus csak ugy értelmezhető, hogy itt az előző passus „gondos megfigyelésének s a pá­rosítandó anyag nem helyes kiválasztásának vott nagy szerepe, mert р. o. Lord Downe Marsa a, eme kitűnő trial-eb, Drakenek nagy­anyjával való párzásából eredt, — ugyancsak Lord Downe tíeldtrial-nyertes szukája Grace pedig Drake saját egyhasi nővérétől Nelltől származik, minél már erősebb beltenyésztés nem képzelhető. Közlő Grand Drakeje, mely­nek egyik egyhasi fivére „Slap Bang" később az oszlopok között emlitve lesz — anyai ágon négyszeres Drake-beltenyésztés.) De térjünk vissza a tiszta Sefton vérhez, az iz oly pointerekhez, melyek kizárólag csak Derby-Sefton vérrel birnak, vagy oly for­rásokhoz, melyek kizárólag csak ilyent hasz­nálnak. A K. C. S. В. VIII. kötetében csupán egyetlen kan-pointer van, mely tisztán Sefton­vérűnek mondható, s ez a Mr. Statter Beau­ja, tenyésztője Lord Sefton, apja az ő Beau-ja a westmínisteri herczeg Don-jától, ez Brag II-tői, ez Brag I-től, mely fia volt a Lord Derby Bang-jének — anyai ágon Lord Sef­ton Majorjától, ez White kapitány Monarch­jától, mely fia volt Lord Sefton Jitt-jének ; Beau anyja Jessie, e rendkívüli minőségű typi­cus szuka volt, kicsi, finom állagú s teliden­teli Sefton-vérrel, mely mint a Garnet anyja kiválóan szerepelni fog a Stud Book követ­kező köteteiben, s mely telivér Sefton, mivel Lord Sefton Monarchjútól, ez Mr. Statter Mantonjától, ez ismét u. a. Majorjától, még ez utóbbi Lord Sefton Deucejétől való volt. Családián kivül egy Drake-kannal páro­sítva oly erős állatot szült, mint Garnet, s még ennél is erősebbeket ; de a legjobbakat talán a Sefton-vérrel adta, mit tanúsított Fancy leányával Lord Sefton Marquis-já»ól. Ez utóbbi telivérebb Statter Beau-jánál, és leányágon Seftonokat tenyészteni, a legértékesebb szuka a Stud Book ban. Mindazáltal Statter Beauja ritkaság a maga nemében, és ha egy oszlo­pot akarunk felállitani a Stud Bookból egye­nesen a knowsleyi kennelből, alig ha talál­nánk jobb vonalat, mint a milyen a következő. Lord Derby „Bang"-je I Lord Lichtfield „BraggII"-je Lord Lichtfield „Bragg l"-ja­Hg Westminster „Don u-ja ! _ Lord Sefton „Beau"-ja »I " J Mr. Statter „Beau"-je. A Lord Lichtfield pointerjei szorosan azo­nosak a Knowsley- (Derby) és Sefton-vérrel, mivel azok sem származtak máshonnan, mint a W. Edge kenneljéből, s miután ez az úr csak két-három kennel számára — beleértve a knowsleyit is — tenyésztett, erős közöt­tük a rokonság. Van még a Mr. Statter Beau-ján kivül néhány pointer, mely majdnem tiszta Sefton­nak mondható és melyek a fajjelleget látszó­lagosan még jobban örökölték, mint Beau, de csak a divatos Drake-kel való keresztezésből származtak, mely utóbbi nem volt egészben Sefton-vér, s ezért a Drake-vérrel vegyült egyetlen eb sem vehető tiszta Seftonnak egé­szen, habár ezekben a Champion Ranger vére foly. Lehetetlen már telivérebb pointer, mint Mr. Barclay Field „Dick" je, ez egész tartá­sában kiválólag van tenyésztve minden vo­nalon s gyönyörű eb, s a Sefton-pointerek sajátos fkönnyüségével vágtat. Egész külse­jében Sefton, s mutatja, mint forrott össze eme faj a Drake-vérrel, különösen, ha ez utóbbi anyai ágon került belé, mivel Dick Mr. Statter Majorjától származik, melyről most akarok szólni s Sapphóból, s ez Dra­ketől Sapphóból, mely utóbbi teljesen tiszta Sefton-vérrel dicsekedhetett, s miután Major is eme családból való volt, Dick kivételével a Drake-keresztezésnek szintén egy jó példá­nya az egész Sefton-pointernek. Mondható te­hát, hogy ő a Seftonoktól ered, miután vo­naia oly tiszta beltenyésztésű, s tulajdonosa mondá előttünk, hogy az ő és a tőle szárma­zók temperamentuma olyaD, milyet csak bár­mely kékvértől várni lehet. Mindezt össze­véve nincs a Stud Bookban egyetlen pointer sem magasabb credentioDálissal, s szeretnénk egy unokát látni az ő vonalán. Eme vonal Mr. Statter Majorjától számit, egy kitűnő apá­tól jók nemzésére, s mely tiszta Sefton volt, mivel az Antrobus-vér, melyet örökölt ugyan­azonos, anyai ágon pedig benne volt mind­ama Seftonvér, melylyel Drake is birt, s ez szól ama beltenyésztésűek telivér kinézése mellett, melyekben Major és Drake-vér foly, s a mily szukák következtek Major után, ép olyanok származtak Drake után, mint ez meglátszik a Mr. Lloyd Price kenneljének több képviselőjén, első sorban eme gentle­man Champion Belle-jén. Még jobban kitűnt ez a Lord Sefton Samje által, mely Majornak fia, mivel Sam fősi­kerét egy beltenyésztésű Drake-szukával érte el ; ebből származott Faust, mely bizonyosan törzskönyvi oszlop lesz Amerikában, a mint lett volna itt is, de kissé hamar hagyta el a mi partjainkat, minthogy itt teljes érvényre jut­hatott volna ; s valóbbszinű, hogy az ő leg­jobb vonala leányágon fog folytattatui, mivel nem láttunk kant utána, mely összehasonlit­ható lenne Mr. Helfwood Lonsdale Peach-jé­vel, mely egész sor Sefton-vért örökölt, s ta­lán egy jó közbekeresztezést leszámitva, azo­nosnak vehető a Seftonokkal. Minden bizony­nyal Statter Majorja méltán nevezendő a Stud Book oszlopának, eme czimre teljes joga van ; az ő három legjobb vonalát következőkép ál­lapithatjuk meg: Mr. Statter „Major"-ja (Antrobus „Maior"-ja - Garth „Mité"-je. I I I Mr. Barclay Field Mr. J. J. Lloy Price Lord Sefton „Skm"je „Dick"-je „Eos Cymry"je j Mr. Pilkingtoo .Faust"-ia I Mr. Lonsdale „Peach"-je. Dicknek vannak fiai, de még azok nem tűntek ki, s még várnunk kell olyanra Eos Cymrinél is; igy áll a dolog. — Sam azonban már további folytatást is nyert, mert a hg Westminster Young Faustja, habár még ed­dig nem is mutathat fel nyilvánosan beveze­tett utódokat, még sem vonhatjuk őt el ama világításból, a melyben bátyját bemutattuk. Egy egész család kör alakult a Sefton­Drake-ekből, s ezek közül azok, a melyek a Mr. Lloyd Price Champion Belle-jével való keresztezésből származnak, elég jók arra, hogy tiszta Edge-vérnek tekintethessenek, s vannak még mások, s ilyenek főleg a Viscount Downe kenneljében levők, habár ezek fiágon való utódjai többnyire Old Drakenek — s nagyon valószinű, hogy ezek vannak hivatva az öreg Phaenomenon nevét legtovább feltartani a törzskönyv egyik főoszlopának minőségében. Amaz öt pointer, mely a mai modern napokban, clZäZ <ÜZ utolsó 16 évben leginkább használtatott volt : a fennevozett „Major", Mr. Wbitehouse „Hamlet"-je, Mr. Garth, később Mr. R. J. Lloyd Price „Drake"-je; Mr. San Price „Bang"-je, s ez utóbbihoz adhatjuk Mr. Brockton „Bounce"-szát ; Champion Sancho vonalán is ki lenne merítve az egész pointer­tenyésztési gyár, mely oly négy törzsoszlopon emelkedett, mint : Major (K. C. S. B. 905); Drake (842); Hamlet (876); Bounce (768). Feltünhetik az, hogy eme négy crack­nek oly fiai, melyek apjaikat érdemekbea megközeletik, oly ritkák, habár Drake után néhány száz van, a Hamletek, valamint a Bangek is igen számosan vannak. Rókakopó­masterek igeu könnyen megmagyarázhatják e körülményt. Senki nem vonhatja kétségbe ama rendkívüli gondosságot, melylyel a ró­kakopók tenyésztetnek, s még is 25 eb kö­zül alig akad egy, mely elég jó lenne arra nézve, hogy törzsapául használtassék. Igy megszÜDÍk az különös lenni, hogy a pointe­reknél, vagy bármely más fajnál kedvezőbb eredményre nem jutunk. Elvégre egy eb he-­lyesebben Ítélendő meg az eredménynek át­laga, mint eredetének bármely mintamértéke által. Egy oly eb, mely maga után hat-hét ép oly jó utódot képes hagyni, mint ő maga, rara avis, és Drake és Hamlet nagyon előtérben állanak mint apaebek, s a kettő között ismét Drakeé az elsőség valamennyi között. A leg­jobb utódok pályája vége felé származtak tőle, és az ezektől származó vonal tovább lesz jövőben vezethető, mint bármely más je­lenlegi tenyésztés. Emez öt ág van hivatva az Old Champion Drake vonalát tovább vinni : Old Champion Drake. Mr. Lloyd Price Mr. Pilkingt. Lord Downe LuckofEdenhall"-je „Tory"-ja „Mars"-sza La Vole (hg Solms) Garnet Mast.ofArbutnotc „Duke"-ja Mr. Lort „Naso"-ja HgSolms„Naso II"-ja Mr. Barclay Field Lord Downe „Riott-"ja „Bounce"-3za u. a. „Drake"-je u. a. „Bang"-je u. a. „Mars IV-je Eme táblázat mind nevezetes trialnyo­rőket mutat fel, tanúsítja a Drake-család rend­kivüli értékét, s ezek csak egy — habár ki

Next

/
Oldalképek
Tartalom