Vadász- és Versenylap 26. évfolyam, 1882
1882-10-26 / 43. szám
Október 26. 1882. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 393 Hírharang. Á Magyar Lovaregylet f. hó 18-án választmányi gyűlést tartott, melynek legfőbb tárgyát azon kérdés képezte, hogy miután az uj versenytér melletti fiaker-állás számára i bérelt több holdnyi térséget — az uj vasúti személy-indóház építésének megkezdése miatt át kell engedni, — a versenytér belső területén e czélra kiegyenlitett hely pedig nem elégséges: mily irányban lehetne azt kiszélesbiteni. A választmány ez ügy elintézésére a versenyigazgatóságot kérte fel. * * Az országoz lótenyésztési alap jövedelmeit kezelő kilenczes bizottmány is tartott gyűlést a napokban, melyen elnök gr. Károlyi Gyula ő excja igen örvendetes közleményt tehetett ő felsége a király legújabb szóbeli ígérete folytán, ama kölcsön ügyét illetőleg, melyet annak idején az uj versenytér kiépítésére a Lovaregylet nyert. Az alaptőkét képező értékpapírok emelkedése ugyanis pótolja a kölcsönnek még nem törlesztett részét, s igy ő Felsége ennek folytán azt törlesztettnek tekintvén, a kilenczes bizottmány jövőre ismét szabadon rendelkezhetik az évi kamattal. — Egy másik igen fontos ügy is kedvező elintézést nyert. Kozma Ferencz miniszteri tanácsos úr ugyanis a füldmivelésügyi minisztérium részéről a tenyésztők egy már régebbi ama megkeresésére, hogy vagy szállíttassanak le a kisbéri elsőrangú apalovak fedezési árai, vagy hogy a meddőn maradó kanczák után ne fizetessék a fedezési pénz — oda nyilatkozhatott, hogy tekintve azt, miszerint a nagy áron beszerzett mének tőkéjéből annyi törlesztetett, hogy az azokat felhasználó tenyésztőknek némi kedvezmény is engedhető,a meddőn maradó kanczák után a fedeztetési ár fele vissza fog fizettetni. Ugyanez ülésen — több oldalról nyilvánított kívánságnak engedve, elhatároztatott, hogy Waisenknabe a jövő fedeztetési idényre Kisbérre helyeztessék át; fedezési ára 150 frtra határoztatik, ellenben az utána meddőn maradó kanczák után az összeg fele szintén visszafizettetik. « * * А С apt • in Violet (Frohner János ur) lovainak árverése szombaton tartatott meg a nemzeti lovardában, melyre a fővárosban időző sportvilág teljes számban megjelent, s Fiohner úrnak nem kis megelégedésére szolgálhatott e szivélyesség, mit ő mint buzgó tenyésztő és versenyző nem kis mértékben is érdemlett meg; s mihez megelégedésére szolgálhat, hogy épen az ő sajátmaga által nevelt csikók oly szép árakon keltek el, mi a jobb ménesekével versenyez. Lovai jól is voltak felnevelve, s a fiatalabbak csak épen az árverés előtt vétetvén ki a trainingből, oda ismét csakhamar vissza fognak térni. Eladattak pedig: 4é KiDg Alfons-mén 3000 frtért 3é Conflagration kancza 1220 „ 2é Cambrian kancza 1850 „ 2é Csipke-kancza 680 „ lé Művész-mén 3000 „ lé Áldomás mén 4260 „ lé Millerjung-mén 156 0 „ Összesen 16,570 frt. Ez eladott lovakon kivül (melyek vevőit és származásukat lapunk jövő számában;közöljük) még maradt néháuy csikó, mit Madár, Csárdás, Edgar és az Epiphany-kancza, melyek nem érték el amaz árt, miket a tulajdonos értök kivánt. Igy pl. az Epiphany-kauczàért (ap Ostreger a Twelft Cake) csak 1410 frtot, a Csárdás-ménért 1610 Irtot Ígértek, — de visszatartatván, valószínűleg ismét traninigbe adatnak. — Az angol telivéreken kivül eladattak még az orosz ügetők Kolduoja és Ubornaja kanczák 2500 frtért Tükőry urnák, és Almas sga mén 1000 frtért szintén Tüköry urnák. — Eladó volna még egy 2éves arab telivér mén, Mehemed Ali, egy gyönyörű és csodálkozást gerjesztő roppant mén, mely a legcorrectebb alkotással bir. Frohner ur ezt mint csikót vásárolta a bécsi kiállításon ezelőtt 2 évvel, ap Elbedavi, a Etna, ap Bagdad a Dumka, telivér arab ló a sivatagból. A ménért 800 frtot kináltak. - Az árverés a kisbéri magy. kir. állam-ménes által kiállított lèves Ver nemi Miss Ellis mén csikó eladásával kezdődött, melyet ifj. gr. Festetics Tasziló vásárolt meg 2050 frtért. Ez egy ro ppant termetű (17 markos) sga mén, melyhez hasonlót ritkán látni. A gróf Angliába küldi trainingbe, hol egyebek közt már két szép Verneuil-csikája van. Lori, e félvér akadályversenyló, melynek pedigreeje eddig közölve nem volt, Polmoodietól s egy tél vér kanczától (Teddington után; származik. * * * Az angol jockey-club jelenleg oda törekszik, hogy ama mindenféle visszaélést, mely mindenütt, hová-tovább befészkelni látszik magát a hol a sport na gyobb mérvben űzetik, beszüntesse. Különösebb és átalánosabb érdekiiek főleg ama reformok, melyek oly jockeyk ellen üányulnak, kik egyszersmind versenylótulajdonosok s lovaikat álnevek alatt futtatják, vagy azok ellen, a kik jelentékeny összegekig fogadnak oly versenyekben, melyekben magok is lovagolnak. Ily esetekben, ha netalán igazta'anúl is, könnyen az a gyanú támadhat, hogy az illető jockey nem helyesen járt el megbízatásában, s Angliában ama helyes nézetből indulnak ki, hogy ily dolgokban minden gyanút el kell báritani. Vannak jockeyk, a kik saját nevök alatt futtatják a saját lovaikat s ez ellen nem is lehet semmi kifogás; azonban rögtön fölébred a gyanú, mihelyt hire fut, hogy valamelyik jockeynak saját iova fut oly versenybeu, melybet ő maga arra van kijelölve, hogy a kedvenczet lovagolja. Ép ugy bizalmatlanságot kelt az is, ha megtudják, hogy valamelyik nagyou kedvelt lónak a jockeyja jelentékeny összeget nyer egy másik lónak a győzelme által. Hogy mind e bajok elhárittassanak, Angliában komoly feladatúi tűzték ki, fent jelzett visszaélések ellen rövid időn erélyes szabályokat állítani föl. Az osztrák Derby fogadásai jelenleg kővetkezőkép állnak : 7:1 La Roussotte 12:1 Architect 8:1 Maria 15:1 Albert 10:1 Morteratsch 15:1 Kengyel 12:1 Vitéz 45:1 Boccaccio II. A berlini őszi meetingen ismét a br. Oppenheim lovainak kedvezett legjobban a szerencse, nem kevesebb mint 25,830 márkát nyervén ; utána Hatzfeldt hg jő 15,210 márka nyereménynyel, Treskow ur 14,700 márkával, G. Johnson idomár 13,137'/ s márkával, Joe Arthur ur 10,257'/j márkával. A Cesarcvitch-hcten a legszerencsésebb versenyistállótulajdonos Mr. Crawfurd volt, a mennyiben Macheath megnyerte neki a Middlepark Plate-et s az Oc- tober Post Produce Stakest, Corrie Roy a Cesarewi- tchet, Edelweiss a Cesarewitch-Trial Ilandicap-et, Bon- sie Lass a Royal Stakest, Kcir az Astley Stakest, Energy a Challenge Stakest. Azonkívül Thebais a Champion Stakesben holt-versenyt futott Tristan n&\ s a dij e kettő közt megosztatott. * * * Gr. Lehndorff, a mult napokban, a Newmarketen tartott árverés alkalmával megvette a 3éves Dandine-t (ap Gabier a Dulce Donna), mely a franczia Derbybeu holtversenyt futott, a Grand Prixben azonban semmi sikert nem mutatott föl, mig Cacnben egy 600 guineás versenyben lett győztes. A Hoppegartenben f. hó 10-én végbe ment telivérárverés átalában véve kielégitő volt. A legnagyobb áron kelt el Scharíschütz, mely 9000 márkáért Ellinger urnák a birtokába jutott ; Mariét Tepper-I, aski ur 800O márkán vette meg ; Blue Monkey ötezer márkán kelt el. * * Vederemot, a tavaszi bécsi Derby-nyerőjét gr. Esterházy Miklós megvette gróf Esterházy Móricztól s Tatán fogja felállítani. * * Archer ez idén, a mult hét végéig, nem kevesebb mint 445-ször lovagolt versenyt s 176-szor győzött ; Wood 486-szorJovagolt s 147-szer érkezett be elsőnek. Felelős szerkesztő és kiadó-tulajdonos : SÁRKÁNY JÁNOS FERENCZ. N YILTTÈ R. "Waldstein, cs k. udv. látszerész. Kicizda Ferencz János cs. к. udvari szállító és kerületi gyógyszerész итак Korneuburgban. Kérem önt, legyen szíves nekem az ön ismert 8 általam sok év óta rendkívüli sikerrel használt alább irt preparátumából küldeni. Örvendek, hogy önnek ez alkalommal különösen sertésporáért köszönetemet és dicséretemet kifejezhetem, miután ennek használata folytán az én egész kondám minden az egész vidéken többssör kitört ragályszerű betegségektől tökéletesen meg lett kímélve. Hadad 1879. szept. 4. Br. Wesselényi Ferencz alezredes. A megrendeléseket illetőleg, hivatkozunk a mai számban megjelent „Állatorvosi gyógyszerek u czimű hirdetésre. Ménesi lovak és csikók vásárlási hirdetése. Az alulirt bizottság által ismét 80 darab 2 és 3éves csikó megvásárolandó, melyek bevásárlási ára 200 —250 forintig terjed. Szintúgy a bizottság tehetségében áll, jobban nevelt lovakat 4 évtől egész 6 évig, 400 forinttól egész 600 forintnyi áron megvásárolnia. Azon t. ménesbirtokos és lótenyésztő urak, kik ilynemű lovakkal rendelkeznek, felhívatnak az alulirt bizottságot mentől előbb értesíteni arról, hogy hol és mikor tekinthetők meg. A budapesti cs. к. I. számú katonai ló-pótolási bizottságtól. HOTEL DE L'EUROPE Budapesten. Alólirottnak van szerencséje a magas nemességnek és a mélyen tisztelt közönségnek tisztelettel jelenteni, hogy az „EURÓPA" szállodát Budapesten további 12 évre kibérelte s bátorkodik egyúttal az immár 5 éven át osztályrészévé juttatott nagy bizalomért való tiszteletteljes köszönetének kifejezése mellett kérni, hogy erre őt jövőben is méltatni kegyeskedjék. Budapest, 1882. október 17. Mély tisztelettel RAINER JÓZSEF\ vendéglős. (Utánnyomat nem dijaztatik.) TT. Kristóftér Budapesten. Dorottya-utcza 5. sz. Kitűnő tábori- és színházi látcsövek 6 frttól feljebb. Legjobb fajtájú pápaszemek, lorgnettek I frt 50 krtól feljebb. Megvizsgált légmérok, hévmérők stb. legnagyobb választékban. sz. Budapesten. Ajánlják gazdagon választékolt árú-raktárukat mindennemű drágakő, arany és ezüet-ezi kkeiket, zseb-órákat, és különösen ajánlanak vadászati és futtatási dijakúl gazdag választékban : poharakat serlegeket, billikomokat, lovagló ostorokat és botokat, a legjutányosabb árakon számítva.