Vadász- és Versenylap 26. évfolyam, 1882
1882-09-28 / 39. szám
VADÁSZ- ES VERSENY-LAP. 351 látszik (és e részben az ottani tenyésztők nagy részétől hasonló nézetek nyilvánítását hallottuk), hogy Erdély kedveződen éghajlata, talaja és nagy távolsága miatt — a telivér tenyésztésben soha sem is fog a nagyobb testvérország niveaujára emelkedhetni. Alább részletesen közölvén az egyes futamok lefolyását, itt csak annyit akarunk megjegyezni, a fentebbiek folytatásaként, hogy kivéve a speciálisán localis érdekli Erdélyi dijat, továbbá az államdijak közül kettőt és az akadályversenyt — a programm többi számai csak igen hiányos készülteégü és részben lejárt lovakkal játszatván le, versenyzésről alig lehet szó ; csakis a három Bánffy és két Wesselényi istálló tulajdonosainak áldozatkészsége és tekintete a nagy közönsegre, tette lehetővé, hogy a többi futamok csupa walkowerek nem lettek. Mentségül szolgált volna ugyan — ha ez megtörténik is — hogy Erdélyben hónapok óta nem volt eső, (különös iróniája a természetnek, bogy éppen ez erdős, hegyes vidék szenvedjen akkor szárazságban, midőn a testvér haza síkságain, junius óta minden héten eső áztatta a földet,) s e miatt amúgy is köves, kemény agyag-talajukon az idomitást alig lehetett folytatni, erős : ebes munkát alig elővenni, s a hol mégis megkisérlették, ott dagadt inak, sőt letörések lettek következményei ; különösen súlyos veszteségeket okozott ez a zsibói istállóban, mely 6 ló közül alig egyet hozhatott ki egész épen, s melynek legjobb 3 évese is (P r i a m) a kemény talaj áldozata let', miután előbb a versenyekért mindent megkísértő tulajdonos, ket-három lovát feláldozta vezetésére, mindent meg akarván kisérleni, hogy Erdély legalább egy productumával védhesse érdekeit a nagy államdijban a magyarországi bárom ló ellen, melyek közül — mellékesen legyen mondva — szintén csak egy volt, melyet aggodalom nélkül lehetett ereszteni a 4800 méternyi hoszszu futamra, s mely mégis — lovasának hiányossága folytán — kiesett a versenyből. — Legkészültebhen jöttek ki a szilágy bosszufalusi pályán idomított s br. Bánffy Ádám gondozása alatti lovak, s három első s egy pár másoddijjal számoltak be. Maga a futó pálya még a versenyek előtti napon is kemény volt, de reggelre kelve, egy óráig tartó bő eső annyira átáztatta, s a később kisütő nap hatása annyira megpuhitá és feldagaiztá a talajt, hogy mire délután a versenyek megkezdődtek, a pálya nagyobb része lágy és ruganyos lett ; e nélkül a sok rokkant lábu paripa közt (Dagmart is féltették), még több sántulás és letörés lett volna, mint a hogy mégis lett. A mi mégis e versenyeknek érdekességet kölcsönzött, az az urlovarok érdeme, kik majdnem háromszor anDyian mint a jockeyk, a versenyek nagyobb részét igen szépen lovagolták, csak egynek volt malheurje ; különösen jól sikerült az nekik első nap az Erdélyi dijban, melyet Teleki Gyula gróf idősb jó lovasok ellen (br. Wesselényi Béla, Beniczky Gábor, Sényi kapitány) igen szépen nyert, valamint másnap a Városi dijat. — Az akadályversenyt is oly correct lovagolták : Tbomae főhadn., Merhal hadn., Beniczky Gábor és Friedrich, miről alább bővebben. Hátra volna még, hogy az egypár nevezetesb futamról, s egypár kiválóbb paripáról valamit mondjunk. Á legsikerültebb verseny mindjárt első nap az erdélyi díjért volt ; e verseny az ottani félvér-tenyésztés nagyobb próbájául tekinthető. Nyolcz ló indult, többnyire jó vadászlovak, részben magas vérrel ; s bogy ezeknek nagyobb része mind végig jól kitartott és szép finisht csioá t: az egy 9000 méter hosszú pályán, és aránylag jó idő mellett (15 p. és 4 mp.) az anyag jóságára mutat. Egy pár lónak baja lett ugyan (Balbi letört és Piros Panna is megsáutult), de ezek nem is egészen ép lábbal jöttek a pályára. — A Nagy államdij (4000 frank), melyre csak magyarországi lovak indultak (Dagmar, Csapodár, Miss Pleydell) a közbejött accidens és félreértés folytán — mikről a futamok leírásánál részletesen szólunk — semmi versenyértékkel nem birt. Valamivel jobb volt mint verseny — a II. oszt. államdijérti küzdelem; hanem sajnos világot vetne az erdélyi telivérek tehetségére, — hogy e dijat egy félvérj kancza (Sarolta) két te'ivér elől vitte el — ha mentségül nem szolgálna, bogy mind Girofla, mind Gardenia alig dolgozhattak eleget, hogy csak némileg is „fit" jelenhessenek meg; s bogy néhány telivér 3 éves (mint már emiitettük: Priam, Zulu stb.) egészen letört. — A versenyek betejező száma, az akadályverseny szintoly sikerült volt, mint az erdélyi dij — s ha az ebben indult félvérek lalán nem is mentek oly sebesen, mint némely sik pályáról kiválasztott telivérek, — azonban egész menésük (Ravasz becsületes „pacet" diétáit mindvégig) és készséges ugrásuk az akadályokon át, mutatták, hogy Erdély az 5 félvéreivel e genreben is érdekes számokat nyújthat egy meeting programjához. A mi magokat a kiválóbb lovakat illeti, ezek közt a 9000 méteres Erdélyi dij és a másnapi államdij nyertese (Sarolta) egy szép, racinglike kinézésű erőteljes kanca, s nagy kitartás mellett igen szép sebességet mutat ; ő később a ménesben jó anyakancza lehet. A győzelemért méltó elismerés illeti lovasát gr. Teleki Gyulát is, ki nyugodtan tartá Saroltát — egész a finishig — s сак miután a feljövő Diana ellen Pompás nem elégséges volt (a Bánffy istálló ezzel akarta megnyerni a dijat) ment előre Saroltával és győzött szépen Ravasz ellen, melyet Sényi kapitány a nagy teher alatt, melyet Sbnapsot fiának, mint nem Erdélyben ellettnek vinni kellett, (22 fontot adván Saroltának) nem mert előbb lovagolni, mint a távoszlopnál, s bár Ravaszt itt roppant sebességgel hozta előre, de kissé későn arra hogy Saroltát elfoghassa, azonban jó második lett. Egyébiránt Ravasznak másnap sem sikerült (az akadályversenyben) az első helyet elnyerni, bár lovasa ez nap is kitűnő volt (Thomae főhadnagy, ki tavaly és harmadéve a holitsi kopófalkát vezényelte) sbámulatos kitartást tanúsított nagy terhe alatt ; ellenfele Sátán egy szikár, id. fek. herélt (4 kilóval könnyebb terhe alatt) nagy könnyedséggel ment, s különösen könnyen ugrott ; de Merhal hadnagy által a második helyen tartva, csak az utolsó negyeden ment előre s szép verseny után biztosan nyert ; mint curiosumot feljegyezzük, hogy Sátánban (mely már tavai is megnyerte e dijat) annyira nem gyanították 4 éves korában e tehetséget, hogy a lóvásárló bizottmány nem akarta befogadni 250 frtért, s csak a kitűnő lóismerő gr. Pálffy Géza ezredes tanácsára vette meg azt Kálnoky kapitány, kitől aztán jelenlegi tulajdonosához került. — Pompás (mint az Erdélyi dijban is megmutatta) nagyon kitartó paripa, de speedet sem Beniczky ur az első nap, sem Friedrich a második nap nem talált benne, hogy jó „finisht" csinálhasson. S most egy egész évi első és egyedüli versenyzés végén : azt kérdhetik magoktól az erdélyi tenyésztők, hogy nem lehetne-e kevés és közepes telivér-anyagjuk jobbitására valamit tenni? — És hogy basznál-e valamit a versenydijak jelen beosztása az ő lótenyésztésükre ? Ez eszme a kolozsvári versenyek alatt már ventiláltatott, — de a felelet bajos reá. A kolozsvári lóversenyek eredménye 1882-ben. Intézők : br. Wesselényi Béla, Zeyk Dániel. — Pályabirák: gr. Bánffy György, br. Wesselényi Miklós, Hutflesz Károly, — Vitabirák : Elnök br. Bánffy Albert, Huszár Sándoi, br. Wesselényi Béla, br. Bánffy Ernő, br. Huszár Károly, br. Bánffy György. — Teherfeliigyelő : Br. Bánffy Ernő. - Inditók : gr. Teleki Imre, ifj. Petky Ferencz, br. Bánffy Kálmán, br. Bánffy György. — Titkár : Bartha Lajos. Első nap. Péntek, szeptember 22-én. I. Erdélyi-díj. 1200 frt. Aláirásidij. Futhat minden erdélyi birtokos bona fide tuldonát képező félvér hátas vagy vadász-ló, mely egy év óta nyilvános idomitó intézetben nem volt. Táv 9000 meter, stb. Tét 25 frt. f. v. f. Üzleti lovra 4 klgr. külön. (9 nevezés.) Br. Bánffy Györgv, Sarolta id. sg к a Pylades a félvér 68 kil,'ára 1000 frt. Gr. Teleki Gyula 1 Sényi Sándor százados nev gr. Nemes János Ravasz id sga h ap Snapshot a Dame 79 kilo ára 1500 trt Sényi S. 2 Br. Bánffy Albert id p h Pompás ap Nicolas any félvér 65 kilo ára 800 frt Beniczky Gábor 3 Br. Wesselényi Miklós id. sg к Diana a Rothschild a erd к 69'/, ára 1000 frt Rotos 4 Br. Wesselényi Béla 5é p m Vi. dor a Viola a Haide 64 kil (feltart.) ára 500 frt Richards 0 Br. Wesselényi Béla 4ó p к Piros Panna a Viola a Puppe 59'/, kil., ára 800 frt Tulajd. 0 Hutfles György ur 4é sg in Vidám a Mincio a Vidám 63 «/s kii (több. 2'/,) (kiállt.) ára lOOo frt Tulajd. 0 Br. Wesselényi Miklós id. brp m Balbi a Blitzmajor a erd к 69 kil ára 1000 frt Friedrich О Viszavonatott : Kedvesem. — Kurta vadászgaloppban indult meg a mezőny, elől Vidám és Viador 6 hoszszal, aztán Pompás, Diana, Sarolta, hátúi Piros Panna és Ravasz. Az első forduló után Vidám (lovasa kengyelét vesztvén) feltartatott, s helyette egyideig Sarolta azután Viador vezette a társaságot négy izben körül, majd kis ideig Pompás került élükre, de ismét viszavétetvén, Viador váltá fel. Az utolsó körülfutásban az iram sebesebb lett, de még mindig együtt tartá magát a társaság a befordulóig, hol Balbi és Piros Panna sántán maradozni kezdtek, Viador is bátra esett. A távoszloptáján Diana, Pompás, Sarolta elhagyták a társaságot, s heves versenyben jöttek, melyből Sarolta közel a czélponthoz határozott nyerőnek vált ki négy hoszszal, mig a nagy sebességgel feljövő Ravasz telhoszszal veré meg a czélpontnál Pompást a 2 dik helyért, ezután egyhoszszal Diana ; azután Viador, kissé távolabb Piros Panna sántán, Balbi letörve. Idő 15 p. és 4 mdp. Versenyérték : 975 frt az elsőnek, 175 frt a másodiknak, 75 frt a harmadiknak. II. Első osztályú államdij. 4000 frank aranyban Fathat minden continentalis mén és kancza, franczialovak kivételével. Táv 4824 meter. Korteher, nyereményért külön, és leengedések. Tét 100 frt, fele bánat. 25 frt kisbánat. Tét- és bánatösszeg fele az első, fele a második lóé. p к Dagmar a Ostreger а Németh 1 4é p к Miss Pley dell 66»/, Peasnall 2 Csapodár 66'/, kilo Ëntwistle 0 Gr. Sztáray János id. Deception 70 kil Gr. Almássy Kálmán kilo Blaskovies Ernő úr 4é sg к (lemaradt) Kisbánat Priamért, bánat 50 frttal Mascott II. Dagmar vezetett, utána Miss Pleydell, oldaláu killről Csapodár. Három izben kellvén a pályát megkerülni, midőn másodízben közelednének, Csapodár lovasa gyorsitá az iramot s társai elé ment, nemsokára azonban kengyelét vesztvén lemaradt. Ekkor Miss Pleydell Dagmar elé menvén, nemsokára nagy térelőnynyel fordult be az egyenes vonalra, s vagy 50 méterrel előzte meg Dagmart az állványig, lovasa már lassú canterben jött biztos nyerőként, midőn a még sebes iramban jövő Dagmar nyakában termett s a czélpont előtt egy félhoszszal megelőzé. Versenyérték: 1678'/, frt az elsőnek, 87 1/, a másodiknak. III. Asszonyságok-dija. Tiszteletdíj. Futhat minden ló. Táv 2000 meter. Korteher és leengedések; nyereményekért tulterbek. Urlovarok. Tét 25 trt, f. v. f. Tételek felét az első, felét a második ló kapja. Br. Szentkereszty Pál, nev Sényi Sándor úr 4é sg к Fatinitzá-ját II. ap Bois-Russel a Kuku 62 kil Br. Wesselényi Béla 1 Br. Bánffy György id. sg к Erzsike (félv.) 67'/, к Gr. Teleki Gyula 3 Visszavonatott Bankó és Girotla. — Fatinitza II. hagyta magát vezetni a távoszlopig, hol feljött és szépen nyert másfél hoszszal. Versenyérték tiszteletdíj és 25 frt az elsőnek, 25 frt a másodiknak. IV. Harmadosztályú államdij. 2000 frank aranyban. Futhat minden állandóan Erdélyben lakó tulajdonos bona fide birtokában levő, Erdélyben elletett és felnevelt 3é mén és kancza. Táv 3216 meter. Korteher, leengedések és tulterhekkel. Tétel 50 frt, fele bánat Tét- és bánatösszeg fele az első, fele a második lóé. Br. Bánffy Ádám 3é p к Gardenia a Palestro a Patti 54 kil Peasnall 1 Br. Wesselényi Béla 3é p m Zulu a Prince Paris a Zuelma 55»/, kil Richards 2 Bánat: Priamért. — Zulu vezetett a befordulóig ; itt Gardenia előzte meg s tetszés szerint nyert tiz hoszszal, mig Zulu sántán feltartatott. Versenyérték : 812 1/, frt az elsőnek, 12»/, frt a másodiknak. Öt órakor vége volt a versenyeknek. A több mint százra rugó minden nemű fogat közt kevés diszfogat; s csak másnap a Ió-kiállitásnál volt egy szép ötös pejfogat br. Bánffy György által hajtva, saját neveiélésük ; — s a kis ménes constans jellegére mutat, hogy 2évfolyamból ily együtt menő és összeillő ő-töst lehet kiállítani; igen csinos volt egy fakó négyes fo gat, br- Bánffy Albert ő méltóságától ; — egy másik 4-gyes fogat gr. Bethlen Károlytól .