Vadász- és Versenylap 26. évfolyam, 1882
1882-08-17 / 33. szám
294 VAKÁSZ- TS VKBSKNT-LAP. Augusztus 17. 1882. Kerdesek és feleletek. Felelet. Л „ Vadász- is Versenylap* 1882-dik évi 23-ik »zámáüaii kérdés intéztetvén hozzám, az ez évi peati augusztus 2»>-diki versenyek alkalmából, az 1000 frtos handicapban Kisbaba terhét illetőleg. Engedje meg, tisztelt szerkesztő ur, miszerint válaszomat s e munkálatomban vezérelt érveimet becses lapjában közzé tehessem. Az igen ti-zteh N. M. ur l ozzám intézett kérdése két részre oszlik. Az elsőnek értelme az lenne : Miért adtam én a handicapban Kisbabára a rele »erezett lovak között a legnagyobb terhet éppen oly hosszú távolságra mint 2400 méter. A második pedig : ha már 6 kapta a legnagyobb terhet, miért mentem fel a scálában oly magasan, hogy az egészen a hatvanhét is fél kilót érte el. — A kérdéses handicapra nevezett nyolcz ló közül négy uégyéves, négy pedig hároméves. A korteh-r augusztusban a négy- és háromévesek között hat kilóra van szabva kétezer négyszáz méter távolságra. Hogy Kisbabát illeti társai közül a legnagyobb teher, azt hiszem, azt a tisztelt N. M. ur sem fogja kétségbe vonni, ha e kanczának versenycarrierjét csak kissé is figyelemmel tetszett kisérni; a kérdés igy tehát csak az lenne, miszerint я többiek közül nem mutatott-e fel valamelyik 2400 méterre oly szép eredményt, hogy aztán a handicappernek őt kellett volna Kisbaba fölé helyezni. IIa az e dijra nevezett még másik hét ló eddigi verseny-carrierjén végig nézünk, határozottan és bátran lehet állitaui, miszerint M iss I'ley de It kivéve, azok egeikének s jm terjed távolsága az egy inértlöldön tul, s azok közül akármelyik is, ha valami kis formát mutatott, azt csak egy mértföldre vagy azon belől tette. Miss Pleydell a tavalyi pesti augusztusi meeting alatt az állványdijat másfél mértföld távolságra nyerte Vederemo, Bayonne és Apajune ellen, de e kancza amaz évben még kétszer találkozott Kisbabá-vaX a debreczeni októberi versenyek alkalmával ; első izben az államdijban másfél mértföld távolságon, egyenlő teher alatt ; másnap pedig a Debreczen városi dijban 2000 méteren s szintén egyenlő teher alatt, s mindkétszer Kisbabától vereséget kellett szenvednie. A St. Legerben 2800 méter távra (a pesti ős i versenyek alkalmával) Miss Pieydell ugyan szép versenyt futott Landlorddal, s ettől erős küzdés után csak is egy íélhoszszal lett az első helyért megverve, maga után hagy ván Vederemot ; de e versenyt, Miss Pleydell formáját illetőleg, mérvadónak nem akarom tekinteni, s hogy Landlordot ugy meg birta szorítani, csakis ama körülménynek lehet tulajdonítani, miszerint az igazi verseny csupán az utolsó fordulótól kezdődött, addig pedig az iram oly lassú volt, hogy abban a legközönségesebb ló is elmehetett volna ; igy aztán a sebes Miss Pleydell e kurta távolságon fel birt jöhetni az e távolságra nem oly sebes Landlordhoz, hogy vele aztán az utolsó pár ölön emez érdekfeszítő versenyt futhassa. Ugyané körülménynek tulajdonitható a sopronyi államdijban volt szép felfutása is e kanczának La Gondola mellett. Legjobban kiviláglott azonban, miszerint Miss Pieydellnek a másfél mértföld már sok, a pesti kanczadijban való futásából, melyb n, miután az iram sebes volt eleitől fogva, ő azt már az egyenes vonalra befordulva nem tudta tartani s egészen kiesve a versenyből, rossz utolsónak érkezhetett csak he Dagmar után. Tehát, ha Kisbabának hosszú a másfél mértföld távolság, ugy hosszúnak tartom azt bizonyára Miss Pieydellnek is. Tavaly Kisbaba Miss Pleydellt kétszer verte meg 2400 és 2000 méter távolságokra, egyenlő teher alatt, és pedig tavaly egymással való két legutolsó találkozások alkalmával, egészen normális körülmények között. Azóta nem futottak együtt versenyben. Miss Pleydell ez évben nem is hozatott ki sikversenyben, de Kisbabának ez évben mostanáig kétezer és kétezernégyszáz méter távolságra 3 éveseink legjobbjai (Ati la és Aneroid) mellett oly szép formái vannak, miszerint egészen indokoltnak vélem amaz öt íontot, a mivel Kisbabát Miss Pleydell fölé helyeztem. Az e két ló után következő Csapodár, Palestine, Horace Vernét, Bizza reám, Briczi és Timmelkam verseny-carrierjeikben kivált ez évben oly rossz formát mutattak, miszerint terhük e ( handicapban valóban indokoltnak látszik is lenni. Tavaly Csapodár, miután kora tavaszszal Prágában és Bécsben két első versenyét megnyerte volna, a sopronyi őszi handicapig, melyet megnyert, nem kevesebb mint hétszer hozatott ki eredménytelenül, s köztök egy párszor valóban nagyon rosszul futott. Az Inkey-dijban volt tavalyi utolsó futása alkalmával pedig Kisbabától egy fél kilót kapva, ettől ugy megveretett, miszerint soha versenyben sem volt, s alig lehetne kiszámítani a kilók számát, mi e versenyhen e két kancza között lehetett. Ez évben Csapodár négyszer hozatott ki, háromszor Bécsben rövid távolságú handicapekben, melyek közül kétszer nagyon közepes társaságban még helyre setn birt futni, harmadszor pedig a bécsi szabad vigaszversenyben, melyben a hároméves Kittynek az évért csak öt kilót adva, ezzel holt versenyt futott a második helyre, nagyon könnyen megveretvén a hároméves Tittle Tattletől, melynek az évért csak négy kilót adott. Negyedik futása Pesten május 14-kén az 1000 frtos handicapban volt 2400 méter távolságra, hol Kisbabától hat és fél kilót kapva, attól oly könnyeD veretett meg, hogy enn-k njég, min- j denkinek jó emlékében kell lennie. És Csapodárnak ez volt a leghosszabb távolságú versenye egész cariierje alatt. Én e vereségért Csapodárnak csak öt fomtal kevesebbet engedtem mint a mint legutóljára futottak egymással. Kiegyenlitendi-e a két kanczát e teherkülönbözet, nem tudom, azt hiszem azonban, hogy | ig-n, miután Csapodár tavaszi formáját egészen mérvadónak nem vagyok hajlandó tekinteni, s azt is hiszem, miszerint a handicappernek munkálatainál erre is kell egy kis figyelemmel lennie. A négy éves Paíestina l 1/ 2 mértföldre soha sem szaladt О és Csapodár közé szintén öt fontot tettem Pal-stina előnyére ; e kancza ez évben még Dem szaladt, tavaly azonban az Inkey-dijban Csapodárral és Ksbabával egiütt futván, emettől hat és fél kilót, Csapodártól pedig hat kilót kapva : Kisbaba őt nagyon könynyen, ő pedg Csapodárt szintén nagyon könnyen verte meg ; s mig ő e versenyben a harmadik helyre szaladt fel, addig amaz helyet sem kapott abban ; igy tehát a két és fél kiló különbözetet, melylyel Palestina Csapodárnál jobban meg van terhelve e handicapban, mint a mint együtt futottak az Inkey-dijban, igazságosnak találom, annál is kább, mert Csapodár ez évben már sok rossz formát mutatott, mig Palestina még nem, hahár tavaly ő is a gyengébb háromévesek közé volt sorolható. Ha pedig Csapodár és Palestina között teherkü önbözet létezik, akkor a viszonylagos különbözetnek közte és Kisbaba közt léteznie kell. Az je dijban nevezett háromévesekre áttérve, közülök szintén egyik sem mutatott nagyobb távolságra való futási képességet, s azt hiszem, mindegyikőjüknek leghosszabb távolsága már az egy mértföld lehet. Igaz, miszerint Bizza reám kétszer futott Dagyobb távolságú versenyben, de Altona ez édes testvérje, az Esterházv-dijban kitörvén, formát nem mutathatott ; a Széchenyi-dijban, habár 3000 méter távolságra, megverte ugyan Bayonnet, de azt tudjuk, miszerint Bayonne az utolsó időben egyáltalában menni nem akart, s igy e futását sem tekinthetjük mérvadónak. — Horace Vemet-nek ez évi tormája csak valóban az árnyéka a tavalyiuak, s igy mindenesetre legalább a megkívántató korterhet kellett közé és Csapodár közé tennem, a korteher hat kilo lévén. Csapodár csak egy tél kilót ad Horace Vernetnek, épen ugy, mint Bizza reámnak. Hogy e két háromévest egyenlően tettem be a handicapba, azt amaz okból tettem, mert a 2400 méter távolságot Bizza reámra sokkal előnyös-bbnek tartom, mint a ménre; ha valami különbség léteznék is a kettő között, azt eme távolság, képzelem, egyenlitendi ki. Briczinek Csapodár a korterhen kivül egy kilót ad. Briczi Csapodárt Bécsben april 27-én egy rövid handicapben kilencz kiló különbséggel nagyon könnyen megverte ; másodszor ugyanott a szabad vigaszversenyben, szintén rövid távra ; igaz, miszerint hat és fél kiló teherkülöubség mellett megveretett általa, de mig Csapodár a végletekig ki lett lovagolva Kitty mellett a második helyért, s ezzel holt versenyt is futott, addig Briczi lovasa látván, hogy Tittle Tattle ellenében a nyerésre semmi esélye sincs a kanczának, azt a második helyért bizony nem igen lovagolta okszerűen már ki, s igy a hét kiló teherkülönbözot, mit közibök tettem, azt hiszem kiegyenlíti e két lovat, s igy aztán viszonylagosan emezt Kisbabával is. Mit mondjak Timmelkamról ; hogy lehessen Kisbabát és őt, ha csak roppant teherkülönbözettel nem — összehozni ; igy is nekem nem Timmelkam lenne a kedvenezem ; de a terhek magasságában a handicapper sem mehet a végletekig. S itt a felelet a kérdés második pontjára : miért kellett egész 07^2 kiló teher magasságig fölmennem, hogy Timinelkamnak 49 kiló terhével ha csak némi kis esélyt is biztosíthassak. Pedig a handicappernek, a mennyire csak lehetséges, a handicapban a nyerésre miuden lónak esélyt kell nyújtania. En, ha csak nem szükséges, kerülöm a nagyon magas terheket, jól tudván azt, mily erősen nyom az a hatvan kilón felül ; de negyvenhét és fél kilón alól sem igen szeretek menni ; hiszen náluok lovas ugy is alig akad, ki e terhet lovagolni birná, s e miatt mennyi ló kénytelen honmaradni, a melynek különben jó esélye lenne a nyerésre ; azért adtam Timmelkamnak 49 kilót, s azért nem mentem három fonttal a skálában lejebb, mint azt tehettem volna. Különben Kisbaba eme rárótt teher alatt Bécsben kissé már jobb társaságban, mint az e dijban vele nevezettek, 67 1/ 2 kilo magas terhét győzelemmel nagyon könynyen vitte haza. Azt hiszem, miszerint a kérdést intéző t. N. M. urnák sikerült bebizonyítanom, miért tettem Kisbabára a másik hét ló mellett a kétezernégyszáz méter távolságra is a legnagyobb terhet és pedig 67 1/ 2 kilót. Képességök szerint őt és Csapodárt össze kellett hoznom, a Csapodár alattiakat pedig szintén emezzel, s igy támadt aztán a nagy teherkülönbözet Kisbaba és a Csapadár alattiak között. Fog-e futni Kisbaba? nem tudom, de ha igeD, meg vagyok győződve, miszerint a versenyben jól beDne lesz, s azt hiszem, nem lenne lehetetlen, miszerint e versenyével ez évben ötödik handicapját is megnyerné. Hogy azonban ő reá kellett a legnagyobb terhet tennem, az tiszta meggyőződésemen alapul. Dráveczky. Nevezések a bécsi 1882. évi őszi lóversenyekre. Első nap, szept. 8-án. I. Kis handicap. 800 frt. 1600 meter (24 aláirás.) 1. Hg Taxis Sándor 3é p к Jaquitta. 2. Gr. Sztáray János 4é sg к Kisbaba. 3. Gr. Esterházy Móricz 3è s m Horace Vernét. 4. Ugyanaz 3é P к Vale Royal. 5. Br. Heydel Ádám 3é p к Aornarina. 6. Ugyanaz 4é p m Monopol.