Vadász- és Versenylap 25. évfolyam, 1881

1881-12-15 / 50. szám

Deczcmoer 15. 1S81. VA- - «'-> VER-:--Y-I«­469 seny eleitől nagyon sebes lévén, őt már kö­riilbelől a fél pályán Smartnak hajtani kel­lett, s igy ostor alatt már a távoszlop előtt beérte Voltiget, Grand Buccaneert, és a táv­oszlopnál Veronicát is ; pedig alig hiszszük, hogy a verseny végén a pace vált volna sebe­sebbé ; inkább azok estek hozzá vissza, ő birván köz tök az egyenletes iramot legto­vább tartani. Legutolsó győzelme Gyöngy­virágnak a pardubiczi Kladrubi dijban volt, melyben istállótársán Bizaron kivül Cambus­eiert és a Kettledrum-Tiinzerin-mént verte meg könnyen, mig a pesti kétévesek versenyében Aneroidtól egy hoszszal meglehetős könnyen veretett meg, maga után hagyva Veronicát, Voltiget, Kittyt. A kancza az ősz folytán na­gyon sokat nőtt és szélesedett, úgyhogy ma őt a nagyobb lovak egyikének Tehet tekin­teni. — Istállójában őt bár nem a legjobb­nak tartották, de Virtus kimultával ott most bizonyára ő foglalja az első helyet, és a jövő évi erős carnpagnera a legnagyobb gonddal lesz előkészítve, hogy majd legveszedelmesebb ellenfeleivel, mint Albion és Horace-Vernet, jó esélylyel mérkőzliessék is meg. Ez évi nyereményének nagyságára Gyöngy virág után Aneroid következik, és az osztr.­rnagyar birodalomban és Németországban nye­reményei összege 12,625 frtot iesz ki, érde­mileg azonban bizonyára őt illeti meg az első hely s tulajdonosa gr. Esterházy Miklós a passionatus sportsman és rationabilis tenyésztő méltán büszke lebet e tenyésztményére. Alig lehet látni szebb, korrektebb alkotású kétévest, mint e Barometre-IIope kancza, a ver­senyló minden jó tulajdonságával megáldva, az egész nyár és ősz folytán uralta ugy a németországi, mint a mi pályáinkat, mindent megverve, mi elejébe került. — A bécsi má­jusi versenyek alkalmával a kétévesek lian­dicapjában hozatott ki először nyilvánosan, itt azonban Virtus által, melynek egy fél ki­lót adott, két hoszszal lett megverve ; a kan­cza ekkor még nem volt egész formájában s azt csak is a nyár folytán németországi cam­pagneja alatt érte el. A berlini nyári verse­nyek alkalmával a kanezák kisérleti verse­nyében próbálkozott meg a németországi lo­vakkal első izben, mi reá kedvezőleg ütött ki, megvervén abban a hároméves Frühlich­tet, Flamiuiát és más hat kanczát: pár napra reá azonban a Siestorp Memorialban Albiontól vereséget kellett szenvednie az első helyért, de megvert oly lovakat, minők Taurus, Va- lerius, a Chambermaid és Bronze mének. Ezentúl többé nem lett megverve és Achen­ben két dijat, Frankfurtban két dijat, őszszel Bécsben és Pesten a kétévesek versenyét nyeré meg gazdájának, megverve a német­országi és a mi legjobb kétéveseinket. Nála talán csak Albiont lehetett volna jobbnak tartani, általa egyszer meg is veretvén; azon­ban e mén többé mint kétéves, térdbaja kö­vetkeztében, ki nem jöhetvén, e feltevés sem lehet egészen igazolva, miután a kancza min­dig jobb és jobb formában futott. Aneroid nagyon sebes ló s azt hiszszük, miszerint jövő évre is megtartandja ama jó formát, mit ez évben mint kétéves mutatott. (Folytatása következik.) Gyepérdekùek. A Pesti-Lovaregylet választmánya f. évi deczember 11-kén d. u. ülést tartott, melyen több nagyérdekü tárgy került előadásra. Igy pl. bemutattatott az összes kiadások jegyzéke «menyibe az uj versenytér építése került, s a mely 339.277 frt 28 krt tesz. — Es pedig : 1. Előleges költségek 1408 36 2. Földvásárlások 63044.29 3. Földmunkálatok (a versenypálya planiro­zása); viz-áteresztők, csatornák, utak 85377.32 4. Befásitás, parkirozás, fü és gyep növelés 11215.22 5. A két tribün, a totalisateur-ház, a nyer­. gelő-istálló stb. építése 161276.35 6. Építészi, mérnöki honoráriumok 11736.03 7. Vegyes kiadások 5219.71 Összesen 339277.28 Igazán véve, nagy összeg, s midőn az uj versenytér építése terveztetett — nem hitte senki, hogy 250000 frtnál többe fog kerülni, de a roppantul kedvezőtlen talaj, a kényte­lenség földeket vásárolni, maga e két positio közel 150000 frtot nyelt el. Ezek mellett a va­lóban nagyszerű nézőhelyek, s azok Ízléses szolid berendezéseért kiadott 161 ezer néhány forint eléggé jutányos. Annyi kétségkivüli, hogy mint már az első egész évi jövedelemből lát­szik, a hely ily közel a városhoz még is sok­kal jövedelmezőbb mint volt a régi versenytéren, bár nem tagadhatni, hogy a regie is nagyobb. * * Ezt folytatólag a Lovaregylet folyó évi november 30-ig befolyt jövedelmei és kiadá­sainak összegezett kimutatása terjesztetett a választmány elé, melyet az Egylet vidéki tagjainak — mint érdekes közleményt — vélünk adhatni. Csoportosított kimutatás az 1881-dik évi be vetelek és kiadásokról. BEVÉTELEK. 1. Egyleti tagok évdijaiból: 3 régi alapító tag à 25 frt 96 életfogytig á 50 írt 19 tízéves tag à 50 frt 27 életfogytig à 100 75,— 4C00.— 950.— 2700.— 8525.— 2. Versenynapok jövedelmeiből (beleértve a belépti jegyekből, a 7°/ 0-ból, kis liandicapek, start és gyep és totnlisateur-üzletből befolyt pénzeket). April 10-én 2406-94 Május 12, 14, 15-én 14824.27 Május 20-án 18790.77 Junius 5 és 6-án 6651.93 Aug. 20 és 21-én 6058.11 Okt. 16 és 18-án 6529.03 Nov. 27-én (tisztán) 192-3 6 55453.41 3. Pályadijakra befolyt: Az államtól 3173 db 10 ír. ar. = 1491340 Alapi.v. és aláíróktól 1617 cs.ar. = 9055.20 Városok, egyletek, családoktól 19116 43084.30 4. Esetleges jövedelmekből : Pénztári maradvány 1880-ról 3443.81 Ver„envtér és földek jövedelme 1103.­Hátralékosoktó! befolyt 1946.20 Vegyesekből 1565. Alap- és Tart. pénztárból kölcsön 912-2.38 17185.39 1881. november 31-ig összes bevétel 124248.10 KIADÁSOK (1881. január 1-től november 30-ig.) 1. Verseny-dijakra : April 10 én 3000,— Május 12, 14 és 15-én 21180.— Május 20 án . 3550,— Junius 5 és 6-án 12770,­13905,— 17300,— 1500.— — 73205,— 1276.80 970,— 1233,— 550,— 1550.25 513,—45 853.12 2014.33 481.62 Aug. 20 és 21-én OUt. 16 és 18-án A bécsi vánd. Ivadék-versenyre Nov. 27-re 2. Versenyek alkalmával : Rendőrség Pénztárnokok Jegyszedők, ellenőrök Zene Jegyek és falragaszok Programmok és nevezések Napszámosok Totalisateur-kezelés Irodai segítők Starter, handioapper és vegyesek 1708.48 11241.05 3. Evi kiadások : Tiszti és irodai fizetések 3261-80 Pálya-őrök 1037.44 Posta és távirat 283.89 Iroda szerek, tisztogatás stb. 183.70 Lakbér 939.27 Könyvtár, hírlapok 71.38 Nyomtatványok 310-25 Segélyezések 700 . 6787.73 4. Epületek, pálya és ültetvé­nyek fentartása: Tűzkár-biztosítás, adók, reparaturák 1942.58 Viz-vezeték, ön.üzés 1625.38 Pálya-egyengetés, ültetv. kapálása 1371.70 4940.16 5. Rendkívüli kiadások: Építkezés és felszerelési conto 17067.69 Faültetés, földmunkák 1792.05 Vegyesek 3161.41 6. Alap- és tartal. pénztárba, részv. kamatai, átmeneti fizetések : Alap- és tartalék-pénztárba 5030.40 Részvény-kamatok 720.— Bánat-tartozások jegyzéke 690,— 6440-40 1881. nov. 30-ig összes kiadás 124635.49 Levonva ebből a bevételt 124248.10 Deficit 387.39 Ellenben van követelése as Egyletnek : Bánat-tartozások jegyzéke 1381-ről 690 Hátralék 1879-ből 18 cs. arany és 100 „ 1880-ból 82 „ . „ 300 188 1-ből 19 9 . „ „ 1050 Összesen 299 cs. arany és 2140 frt. A tetemesen szép jövedelemből, mit az első év hozott, a rersenydijak n«gy összege (73205 frt) és a rendkívüli kiadások (22021 frt), minek legnagyobb része investitiókra adatott, s mi jövőre elmarad — a legnagyobb részt elvették ugyan, s ezért némi detiicittel záródott az év, de a csekély hiány, mint látszik, a még kinn levő követelésekből bőven fedezve van, s azt hiszszük, hogy e kimutatás elősegi­tendi azok gyorsabb befolyását, annál inkább — mert az Egyletnek még a jövő 1882 és 1883 dik években tetemes kötelezettségei vannak. S * Kapcsolatban a fentebbiekkel, az Igaz­gató-tanács a választmányi gyűlés elé ter­jeszté a jövő 1882-ik évi költségelőirányzata: is, melynek részleteiről majd csak a közgyűlés általi elfogadtatása után szólhatunk ; egyelőre csak annyit, hogy 1882-re 9 versenynap ter­veztetik a következő napokra : Ápril 10 (Húsvét hétfő) Május 7 (Vasárnap) Május 9 (Kedd) Május 11 (Csütörtök) Május 15 (Vasárnap) Aug. 20 (Vasárnap) (Ikt. 15 (Vasárnap) Okt. 19 (Csütörtök) Jkt. 22 (Vasárnap) * * * Egy igen érdekes részletét képezé a vá­lasztmányi gyűlésnek az alábbi kimutatás, mely amaz 150000 frtról szól, melyet egyesek az uj versenytér épitésére adtak, s melynek egy része visszaajándékoztatott az egyletnek, más része a YVenckheim-Memorialra adatván át fundatióul, sokan pedig annak kamatait engedvén el, az Egyletnek ez által nagyon segítettek pénzügyi helyzetén. Kimutatás az uj versenytér épitésére kölcsönzött rész­vény-tőkék állásáról 1881. deczember 11-én. a) Törlesztett tőkék 1880 és 1881- folytán versenydijakra ajándékoztatott és kifizettetett: Br. Springer Gusztáv által 1880-ban 4000 frt. Id. gr. Festetics Tasziló 1881-beu 4000 frt. Inkey István ur 1881-ben 1000 frt. b) Elengedett tőkék (hovaforditásukról még nincs intézkedés.) Ifj. gr. Esterházy Móricz 4000 frt. Kárász Imre úr 1000 frt. c) A Wenckheim Béla Ir. emlékére alapi­tandó versenydij fundatiójára ajándékozták részvényeiket decz. 11-ig (ajánlat még elfo­gad tátik). Gr. Károlyi Gyula ő exc. 4000 frt. Id. gr. Festetics Tasziló 4000 frt. Gr. Dessewffy Aurel 1000 frt. 'Hg Esterházy Pál 4000 frt. Br. Wenckheim József 4000 frt. Gr. Csekonics Endre 4000 frt. d) Lemondtak tőkéik kamatairól 1883 év végéig Gr." Batthyány E. 4000 frt után Blaskovics Ernő 4000 frt után Blaskovics Miklós 4000 frt után Gr. Festetics Pál 4000 frt után Gr. Hunyady Imre 3000 frt után Kund Béla 4000 frt után MocsoDyi Zeno 1000 frt után Gr- Nádasdy Ferencz 2000 frt után Gr. Széchenyi Gyula 4000 frt niín Szlávy Józset 1000 frt után Triza Lajos 1000 frt után Gr. Wenckheim Frigyes 4000 frt utáu Gr. Wenckheim Rudolf 4000 frt ulán Wodianer Albert 4000 frt után Gr. Zichy Edmund 4000 frt után E 48000 frt után 3 évre a kamatelengedés közel 9000 irt. A többiek részint moratoriumot adtak, részint elutazva levén, választ még nem ad­hattak. Egynémelyeknek a kamat azonban kifizettetett.

Next

/
Oldalképek
Tartalom