Vadász- és Versenylap 25. évfolyam, 1881

1881-01-06 / 1. szám

VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. FEBRUÁR 10. 1881. 3 я programm betöltésére. — Mi azt hiszszük, hogy ez aggodalom egy „eirculus vitiosus" képzelődés. — A pesti programm készítőinek kellett sok versenyt csinálni, ha értékesíteni akarjuk az uj-pályát, hôgy a fokozatosan emelkedő tenyésztésnek foglalkozást adhassunk ; s e programm készítői elég merészek is, hogy már egyszer érvényre emeltessék ama sokat pengetett elv : „csináljatok sok versenyt és dijakat, és lesz sok ló, és emelkedni fog a tenyésztés." Lovainknak eddig a bécsi versenyek után, kivéve 20—25 jobb classisbelit, melyek Németországba mehettek, — egész őszig heverni kellett; itt most lesz elég foglalkozásuk, s hogy e versenyek elég érdekesek is legyenek, arra egy kis külföldi invasio nem lesz oly igen ártalmas, kivált az akadályversenyek csinált „walk-overjei" ellen. „A biss'l aufmischen, a bisserl auffrischen!" Különben ha egyes steeplechaseket egyszer-máskor külföldi ló nyer meg, ez csak serkentőül szolgálhat arra, hogy kissé jobb classisú lovakat idomitsanak sportsmaneink akadályversenyekre — mint az utóbbi években, midőn jóformán csak lecsigázott, másodrangú vadászlovakkal nyerették meg akadályversenyeinket. Nincs időnk e nagyon is véd-vániszagú czikk minden aggodalmára reflectálni, csak azt akarjuk még megemlitni, Ш6ППу1Г6 ix lapos indok a „continentalis" qualificatio ellen a Sport amaz argumentatiója, hogy : ha a keleten is annyit foglalatoskodnának sporttal mint nyugaton : valóságos raja a versenylovaknak importáltatnék ! — Bizony veszélyesek lehetnek azok a „ crack "-ok, melyek majd eme „continentalis" kifejezés által édesgetve : a Kaukazusban és a Bosporus partjain neveltetni fognak — hogy verseny-dijainkkal gazdáik háremi költségeit fedezzék. A Sportnak jó lenne azon igyekezni, hogy a sport lapirodalomban is véd-vám állit tassék fel, mert ilyen czikkekkel, mint a január 1-seje, az átkos „nyilt-verseny " rendszere mellett — nem nagy esélye lesz pályadijat nyerni. Egy fővárosi dij érdekében. A l'est i Lovaregylet ez ügyben a főváros tanácsa és képviselőtestületéhez még a mult november elején, a következő jeliratot intézte. Félszázada már, hogy hazánkban mind szellemi, mind közgazdászati téren uj élet kezdett ébredezni, s több nagy horderejű intézmény közt a lóversenyek és telivér lovak nevelése is megkezdetett, hogy az addig iránynélküli lótenyésztés számára az idomitásban és futtatásokban kipróbált törzsanyagot neveljenek, s általa állattenyésztésünk egyik legfontosabb, de igen elhanyagolt ágajavittassék. Azok közt, kik e nemzetgazdászatunkra és véderőnkre nézve nagyfontosságú intézmény létesítéséhez segédkezet nyújtottak, tartozott első sorban nemes Pest városa akkori tanácsa és polgársága, jelentőségét méltányolva, — a küzdésre pályát és buzdításra jelentékeny dijakat adtak, sőt, mint gyepkönyveink feljegyezték — sokan közűlök futtattak is. A jó eredmény nem is maradt el, mert egyrészről országos lótenyésztésünk javulása ez időtől kezdődik, másrészről egy bizonyos, a régi Pest társadalmi életében addig nem érzett elevenség kezdett itt meghonosúlni. A hetekig tartó lóversenyek és lókiállitásokra az uri rend tömegesen jött az ország minden részéből Pestre és Budára, sőt nagy számmal Ausztriából és Németországból is; a vendéglők, szállodák szaporodtak, a kényelemszeretőbbek palotákat épittettek magoknak ; társaskörök alakultak ; állat- és terménykiállitások rendeztettek; — és lett közös tér hol az eddig egymást nem ismerő osztályok közös érdekében és közös mulatságban találkoztak, s Pest diszesülni, s társadalmi élete irányadóvá kezdett válni az országban. Azóta sok idő mult el, s a kis Pest egy ország méltó fővárosává, telivértenyésztésünk pedig az ország büszkeségévé lett kivívott eredményei által, melynek közgazdászati értékét legjobban mutatják ama tőle származott lovak ezrei, melyeket szakadatlanul tartó vásárjainkról — távoli országok gazdag polgárainak hintái, vagy hadseregek fölszerelésére — szállítanak, s vele egyszerű földmivelőink évről évre biztosabb és jövedelmezőbb forrást birnak majdnem már, mint a sokféle calamitással küzdő földmivelésben. De mint a nagy versenyben — mely az emberiséget százféle módon ösztönzi, mind nagyobb tökéletesülés felé — nincs és nem lehet megállapodás, mert egyúttal elmaradás-, ugy lóversenyeink- s telivértenyésztésünkben sem állapodhatunk meg, hacsak nehezen szerzett vásárlóinkat — kik csak a jobb anyagokat válogatják, bégre ennek hiján elveszíteni nem akarjuk. Országos lótenyésztésünk nagyobb része ugyanis, fájdalom, még nem áll azon fokon, mint óhajtanék, pedig anyag volna elég, csak javítani kell, j tízszer annyit jövedelmezhet, mint eddig. Jd félvér-tenyésztéshez azonban elkerülhetlen a telivér anyag, ennek tökéletesítésére pedig az idomítás és versenyek. A telivértenyésztés azonban, összekötve a költ séges idomitással, messze földekre utazás és futtatásokkal — sok áldozatot kiván az ezt gyakorlóktól, kiknek egyedüli kárpótlásul — igen csekély kivétellel — csak a lovaikkal kivívott győzelem érzete marad, habár a tapasztalás mutatja, hogy az ily kipróbált lovakból oly reproductorok válnak, melyek nagyság, erö és átöröklési tehetségben minden generatiöt fokról fokra emelni képesek. Ha azt akarjuk tehát, hogy a pepinier anyag minél nagyobb számban és minél tökéletesebb alakban szaporittassék az országos lótenyésztés javára — ugy minél több V ersenyre, és az erre ösztönzés végett minél több dijra van szükségünk, ennek adhatása végett pedig a versenyek minél römegesb látogatása által várható jövedelem szolgálna. Midőn a pesti Lovaregylet a fentebb vázolt eszmék által vezéreltetve odahagyta a' régi versenytért, mely részint nagy távolságra és czélszerűtlen alakja miatt ugy sem volt alkalmas sem a főváros közönségének, sem a versenyzők igényeinek kielégítésére s a legnagyobb áldozatok árán egy uj versenypályát létesített, mely mind elegantiája, mind czélszerűsége folytán a fővároshoz méltó: egyúttal azon tiszteletteljes kéréssel folyamodik az ország fővárosa és tekintetes Tanácsához, miszerint tekintve azon többszörös hasznot, mely abból mind a fővárosra, mind az oi szágra háromol, továbbá tekintve más hazai és külföldi városok példáját (legyen elég itt csak Sopropy, Debreczen és Kolozsvárt, továbbá Bécset, Prágát, Lemberget említenünk) legalább a kezdet nehézségeinek idejére, egy öt-hat évi tartamra szóló , Budapesti dij czim a\att futandó, évenkinti tetemes összeggel e czélt előmozdítani és pártfogolni méltóztatnék, stb. Ez átiratra a főváros gazd. osztálya, kihez az véleményezés végett áttétetett — a dijnak általánosságban megadását javaslá, muszka csapat berohan, legyen kit elcsípnie ! No persze, én is csak nagy sebesen búcsút vettem szeretett családomtól, és lóra ülve, véltem utolérni csapatomat, mi meg is történvén, baj nélkül értünk B.-Hunyadra másnap dél felé. Most már röviden csak azt említem meg még itten, hogy Hunyadon haditanács tartatott. Kemény helyett Gál Sándor lett a parancsnok; elővédek lettek Hunyad előtt fölállítva és el íőn határozva, hogy itt csatát vívunk a muszkával; és ha vesztünk? Isten majd elhatározza a többit, hogy velünk mi történjék. Másnap 3 órára délután az egész hadosztály kirendeltetett a Hunyad nyugoti oldalán fekvő térségre, ott újra beosztatott dandárokba, illető parancsnokaiknak átadatott és az én osztályomnak újra az a szerep jutott, hogy bivuakban maradjon a rétségen nyeregben és kantárban. Alig végeztük azt be és én Káinokival 6 óra felé Hunyadra belovagoltam ama szándékkal, hogy más lóra üljek, mert Pajtásom már nagyon kezdett prüszkölni és hánykolódni, midőn csak egyszerre megszólal еёУ ágyú és golyója a Káinoki feje fölött elrepülve, egy szalmafedélbe fúródott. Irtóztató zaj, lárma kerekedett, harangok zúgtak, kocsik, ágyúk dörögve rohantak a nagy utczán végig, lovasság, gyalogság, nép, aszszony, gyerek visítva, sirva, ordítva, szaladgált, kiabált, hogy itt a muszka ! Dobok peregtek, trombiták harsogtak. Mindenki kérdezte; d hát mi ez? hogy jöhet a muszka? midőn az elővéd ott egy fél mértföldre föl van állítva, és o..né

f semmi jelentés sem tön'.nt? Leírhatatlan az a zürzavi,, az a fejetlenség mi most bekövetkezett, és nemcsak a katonaság, de Hunyad egész népsége rohant ki felé a városból, menekülendő a Csúcsa felé vezető országúton. Egy perez alatt oly tömött gömb keletkezett az utczán, hogy azon áthatolni és a bivouakban álló huszár osztályomhoz jutni teljes lehetetlenség volt. Most lóváltoztatásról tehát szó sem lehett, és én csak azon törtem eszemet, hol és hogy érhessek ki a helységből. Hunyadon a paraszt telkek hátul mind nagy veteményes kertekkel birnak, melyből egy-egy szúk kis ajtó a sövény kertelésen át vezet ki a szabadba, ép ilyen telekbe bejutni törekedtem hát, de az utczára szolgáló kapuk be voltak téve, én tehát egy kovács-műhelyt megpillantva, az alacsony ajtón át csak ugy juthattam be, hogy lovamra hanyatt vágtam magamat és igy beszorítottam a műhelybe, honnét egy hasonló kis ajtón belovagoltam az udvarba. Körültekintve rémülve láttam, hogy itt kijárat nincs, és épen midőn vissza akarok lovagolni, látom hogy mintegy 12 muszka uhlánus a nép között van, és engem megpillantva, a kapuhoz közelednek. A telek mintegy 4 láb magas sövény keritéssel volt elzárva a szabad rétségtől, kijárat sehol ! — Itt hát csak kettő közt maradt választás, vagy elfogattatni, vagy a kertelésen, melyből még hegyes karók is nyúltak ki, átugratva menekülni, mit az élet fentartási vágy de a kötelesség is parancsoltak. Pajtásom hatalmas akadályugró volt; hamar elhatároztam hát: hogy isten neki; én az átugratást megkísérlem. Kinéztem hirtelen egy helyet, hol iegalant&bb álltak ki a karók. Pi jtasom zabiaját megrázva s hatalmas hanggal Pajtást kiáltva, mintegy 25 lépéstől neki rohantam a korlátnak, épen ama perczben, midőn már az egyik muszka lováról le szállva a kapu kinyitásához látott, Pajtás dühösen neki ugrott az akadálynak és én sértettlenül repültem egy pillanat alatt át a sövényen, és a muszkák csak megkövülve bá multak utánam ! En kantárszárt eresztve, vágtatva száguldottam Hunyad észak-nyugat, vége felé, hol osztályomat találni kellett. De fájdalom, az általános félelem ez osztályt is megkapta, és midőn én oda értem, már egy huszár sem volt látható. Utána hát, gondoláin, és tovább nyargaltam a rétségen. „Sebes" helység mintegy másfél mértföldre esik Hunyadtól, itt huszáraimat föltaláltam, épen rendeztetve tisztjei által. Jól lekorholva őket gyalázatos futásukért és összerendezve, szakasz-oszlopban ügetve vezettem vissza B.Hunyadra, hol esti 9 órakor meg is érkeztem és jelentést tettem a főparancsnokságnál. Ezalatt a muszkák a 72-dik zászlóalj által visszanyomatván, annyira a mennyire a csend helyre állt és a parancsnokság az egész hadosztály visszavonulását rendelte el Csúcsa felé. Főfeladat volt, hogy a csúcsai szorosból mielőbb kiérjünk, nehogy Almás felől hátba fogassunk az ellenség által és igy határozottan lefegyvereztessíink. A sereg visszavonulását fedezendő, én osztályommal hátvédnek rendeltettem és reggel 3 óráig Sebes he'ység északi vége előtt álltam a széles országúton. Ekkor egy futár meghozta a rendeletet, hogy vonúljak vissza Csúcsára. Itt találtam a főparancsnokot, szép felesége mellett aludva üveges kocsijában, és *