Vadász- és Versenylap 25. évfolyam, 1881

1881-09-15 / 37. szám

348 Szeptember 15. 1881. anyakanczáknak majdnem fele a muraközi jelleget feltüntető jóminőségű anyagnak ta­láltatott. Elővezettetett ugyanis mintegy 4000 kan­cza, melyből mintegy 1800 db osztályozta­tott elsőrendű muraközi anyakanczának, még pedig kerek számban a perlaki járásban : 1400­ból 650 ; a Csáktornyái járásban : 1400-ból 500, s a lendvai járásban : 1200-ból 650 db. Az egész kancza létszámra 3éven feiűli csak félig-meddig is tenyésztésre alkalmas magán mén összesen csak 17 db találtatott, s ezek közül a legjobb tiznek60frt állami segély he lyeztetett kilátásba az esetre, ha legfeljebb 2 frt fedeztetési dij mellett a közönség rendel­kezésére bocsáttatik. Miután pedig az összes tenyésztőkkel mindenfelé tartott értekezletek alkalmával ki­derűit, bogy a muraközi tenyésztés fölvirá­goztatására első sorban megfelelő jó minő­ségű nori jellegű apalovak felállítása szüksé ges ; annálfogva a földinivelési minisztérium már az 1881-ki idény alatt 10 fedeztetési ál­lomást alakított a Muraközben s ez állo­másokon minden más fajta kizárásával, csu­pán nori jellegű 20 állami mén bocsáttatott a tenyésztők rendelkezésére. È mének közül 10 db részint a kisbéri nori-percheron vegyülékű igás kanczák iva­déka, részint a gr. Széchenyi csokonyai és gr. Elz vukovári percheron-nori anyagjából került; 10 db pedig a fedeztetési idény kez­detén hozatott meg az osztrák alpesi tarto­mányokból. A mének, — egy-két példák kivételével — 160—166 centimeter magas — nori anya­got képviselnek. E 20 mén minősége, ugy látszik, meg­felelt a muraközi tenyésztők igényeinek és Ízlésüknek, mert a lefolyt fedeztetési idény alatt átlag majdnem 50 kanczát fedezett mind­egyik; s volt köztük olyan, mely kevesebb utóugrást igényelvén, 75 kanczára is hasz­náltatott. Az első lépés tehát, azaz a mének fel­használása jól sikerült; s remélem, bogy a jövő évi csikószemlék alkalmával az előveze­tett csikók minősége be fogja bizonyítani, miszerint a muraközi lótenyésztés ujabb fel­virágoztatására kijelölt út helyesen volt meg­választva. Ha — a mint biztosan remélem — a nori apalovak után származandó csikók a muraközi viszonyoknak meg fognak felelni ; ha továbbá a legsikerültebb méncsikók ré­szére a tervezett közös csikós kert 1883-ra meg fog alakúlni ; s ez úton a Muraköz apa­ló-szükséglete némi állami segélyezés mellett jövőre nézve biztositva lesz, s ha végre a helyi lótenyész-bizottraány az ügy iránt melegen érdeklődő zalamegyei alispán úr tá­mogatása mellett üdvös befolyást gyakoroland a tenyésztőkre, és jóakaró tanácsainak évről­évre ismétlődő külön muraközi jutalomdijosz­tásokkal anyagi nyomatékot is fog kölcsönez­hetni : akkor bizton beköszönt ismét a mu­raközi lótenyésztés ujabb felvirágzása. Tanfi. Agarászat, kopászat. F. évi október hó l én a „Kemenesaljái Agarász-Egyesiilet u rendes közgyűlését és utána agarászatot tart. Összejövetel reggel 9 órakor Nemes-Magasibatf, (Vasmegye, Kis-Czell mel­lett.) Lovak elhelyezéséről és ellátásáról ugyan­ott a nagy kocsmában gondoskodva leend. Hertelendy Feri, egyesületi titkár. Hírharang. Szept. 20-án kell nevezni a a pesti októberi verse­nyekre. Részleteit olvashatni a „nevezési zárnapokban. " * * éh Mr. Cavaliero szept. 23-án már Sopronyban lesz, és kéri az ezen és következő napra eső nevezéseket már oda (Georgenstrasse 13 sz.) intézni. A Colham-StuJ melynek részletes árverési jegy­zéke szintén beküldetetr lapunknak, (hol megtekint­hető szept. 20 és 2l-kén árveztetik el. Az egész ál­lomány 157 ló. részint mének közül eladok Blair Athol (ell. 1861 ap Stockwell a Blink Bonny), Wild Oats (1866. ap Wild Dayrell. Buccaneer apja). Cadet (a nálunk nevelt Buccaneer-mén) Caerau (ell. 1875) a Marsyas a Stockwell kancza ; — továbbá Ed-ward the confessor, Grey Palme (ell. 1872, ap The Palmer a El- ler (Formora anyja.) Chanticleertôl ; és az öreg Soap- stone, sok győztes íónak nemzője Angliában és Né­metországban. — A nagyszámú kanczák és csikók felsorolására itt nem lévén helyünk, csak annyit em­lítünk, hogy azok közt a legfashionebb vérből valók találhatók. ' * * I * A Cesarewitchre 122 közül 75 fogadta el a ter­het. Főkedvenczek az okt. 11 -én tartandó futamra : Iroquois és Geologist 5 : 1, St.-Louis 7 : 1, Ishmael 8 : 1, Scobell és Bail-Gall igen hanyatlottak és 25 — 30 : 1 kaphatók. * * * A Cambridgeshire terheit 162 ló közül 116 fogadta el, s a még csak október 25 én futandó versenyre igen hosszú ajánlatokat lehet kapni. E mértföldes handieapre főkedvenczek Incendriary 16 : 1, Bend'or és Scobell 25, Prometheé és La Merveille 53 stb. Bálványért bánat jelentetett a Cambridgeshireben. Berzencze és Elemér megállnak mind a két handi­capben, — bár az utóbbi nehezen megy át Angliába. * * * Érdekes dolgról értesíti lapunkat deve­cseri levelezőnk. — Gróf Esterházy Ferencz hu­szárhadnagy ur e napokban Devecserből (Vesz­prém m.) Budapestre akarván vasúton utazni, kikocsizott reggeli 7 órakor az állomáshoz, de már későn érkezett, a vonat előtte robo­gott el. A fiatal gróf nem sokat gondolko­zott, hanem igazán ugy ahogy volt, két lo­vával (az egyik fogarasi szürke, lier., a má­sik lengyel származású pej kancza,) elkocsi­zott — Budapestre. Útközben Várpalotán és a sukorói csárdában etetett. Éjjel 11 óra után néhány perczczel már Budán, a várban volt a gróf, hol megszállott. — A lovak pompás egésségben már visszajöttek Devecserbe. Zágrábban az ottan alakult verseny-bi­zottság 1881. október hó 16-án lóversenyeket rendezend. A hozzánk beküldött programm, mely hat számot mutat fel változatosságánál fogva nagyon érdekesnek mondható; csak az kár, hogy épen a pesti őszi versenyekkel esik össze. Minden országbeli ló részére há­rom verseny van nyitva; az első számnak kiirt asszonyságok dija akadályverseny ; a harmadik számnak, akadályverseny 1000 frt ama kikötéssel, hogy csak oly lovak futhat­nak benne, melyek ez évben még nem in­dultak, és a Jankovich Elemér ur által adott gátverseny. Nevezési zárnapok október l-re vannak kitűzve. Megkeresésre programmal szivesen szolgálunk. * * * Beküldetett : Három kedvelt népdal : 1. Elmennék én tihozzátok. 2. Fáj a szivem, teher uekem az élet. 2. Piros rózsa, fehér rózsa. Énekhangra, zongorakísérettel szer­keszté Nagy István. Ara 80 kr. Budapesten kapható a Steinacker Károly (elébb Pirnitzer) mű- és zeneműkereskedésében. Távirat. Doncastcr, szept. 13. Great-Yorkshire: Petronel, Teviotdale, Syracusa, 14 futott. Felelős szerkesztő és kiadó-tulajdonos : SÁRKÁNY JÁNOS FERENCZ. N YILTTÈR. Pál Károly, vadkereskedő Budapesten IV kerület, a haltér es torony-utcza sarkán, kész­pénzfizetés, és előleges egyezmény mellett, a legkisebb, és legnagyobb, mindennemű vad­mennyiséget, a törvényes vadászati időben, mindenkor megvenni kész. ' Eladó négyes fogat. Br. Bánffy Ádám ur ­nái Válaszúton 4 sötét pej, egyforma, ele­gáns külsővel biró, 15 m. 1—2 magassággal biró, jucker fogat, ára 1600 forint, értekez­hetni Bozsoki Leopold gazda tisztel. Egy jól képzett fiatal erdész, ki a magasabb államvizsgát is jó sikerrel letette s a vadte­nyésztésben s főleg a fáczány- és fogolyte­nyésztésben egészen jártas, valamint az erdő­kezelésben is, 1882. jan. 1-ére állást keres. Tudakozódások szerkesztőségünkhöz " intézen­dők. A szerkesztőség az illető erdészt ismer­vén, felfogadás végett bárkinek melegen ajánlhatja. Minden vadásznak ajánlom az én — Németországban szabadó­kozott eb-nyakkötömet, melynek haszná­latánál a legszökevényebb kutya is, minden más büntetés nélkül " teljesen szelid s nyul után nem futkosó lesz, a nélkül hogy az ál­tal a keresésben és vad-elhozatalbau akadá­lyozva lenne. Ára 9 márka 50 fillér. Braunschweig 1881. szeptember hava. HartUIlg F. ny. pagonyvadász. A LEGJOBB LE HOUBLON FRANCZIA GYÁRTMÁNY UTÁ NZÁS0TÓL ÓV ATI К ! ! ! l/j E szivarkapapir csak akkor valódi, ha ID minden, lap le HOUBLON 0)1 P? bélyegzőt magán hordja és minden karton j "Ю az alant látható védjegygyei és aláírással (Ж V van ellátva. \l . Ki?. Л~> // CAWLEY et HENRY, egyedüli gyámokok, PARIS. RENZ LOVARDA a váczi körút és alkotmány-utcza sarkán. Általános kiváuatra, mai naptól kezdve ma csütörtökön szeptember 15-én 1881. este 7 órakor nagy előadás. v HAMUPIPŐKE 1' nagy, szinre alkalmazott némajáték, fényes éi gazdag kiállításban. Mr. Wainratta világhírű és eddig utól­érhetlen equilibrista (King of the) fellépése. 8 szürkemén. — A bécsi női zenekar fellépte. — Egy iskola négyes. — Először: az iskola ló „Doré" (angol teli­vér) a magas iskolában lovagnlja Loi s et k. a. által. Bővebben a nagy falragaszokon. Holnap pénteken előadás. Jövő vasárnap 2 előadás, az elsőnek kezdete 4 órakor délután, a másodiké 7 1/ 2 órakor. Mély tisztelettel Renz Ernő', igazgató.

Next

/
Oldalképek
Tartalom