Vadász- és Versenylap 25. évfolyam, 1881

1881-06-09 / 23. szám

216 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. Junius 9. 1881. mészetesen az e nap iránti érdekeltséget majdnem oly mérvben növelte az maga iránt mint az előbbeni négy bármelyikén is, és méltán, mert az előbbeni két dij futásá­nak lefolyása egyikét eredményezé a legér­dekfeszitőbb versenyeknek, s lia bár időkö­zönkint, kivált a versenyek vége felé, az eső többször alkalmatlankodott is, az e napi meetinget minden tekintetben sikerültnek le­het mondani. A versenyek a Maidenrennen­nel vették kezdetüket, melyre bárom még eddig nyeretlen ló lett felnyergelve : közülök sokan Soprony nyerésében biztak. E mén a harmadik napi Henckel-dijban Vezér és Apa­june mellett egészen a distantián belülig oly szépen együtt futott, hogy nem lehet csodál­ni, hogyjbizonyos mértékben kedvenczéczé nőtte ki magát; e versenyben azonban sokkal rosz­szabbul ment, és a távoszlopnál már meg volt verve, úgyhogy Tarany egészen küny­nyen mehetett el mellette, és igy könnyű győzelemmel veszité el maidenségét. Bár a távoszlopon túl Lehet Sopronyt meg tudta verni még, de Taranyt nem birta beérni, daczára hogy lovasa által erősen fel volt biva ; a kancza nékünk most kissé könnyű nek látszik, valószínű, hogy talán több mun­kát végzett mostanáig, mint a mennyi néki szükséges; minden esetre őszre sokkal jobb formájú lónak véljük őt láthatni, mint azt a mostani versenyekben mutatta. Sikerült indu­lás után a vezetést Lehet vette által, egy hossznyira követve Soprony által, melytől szintoly távolságra Tarany ment, hátul visz­szatsrtva; az utolsó fordulónál Soprony még közelebb jött Lehetliez, úgyannyira, hogy majdnem egyszerre fordult véle az egyenes vonalra. Az egyenes vonalon aztán Tarany is hozzájok szegődött s igy jöttek derékfu­tásban egészen a távoszlopig, hol már Lehet és Soprony erősen lettek hajtva; a távoszlo­pon belől Tarany határozottan előre jön és könnyen njer egy boszszal. A küzdelem, mi Lebet és Soprony közt a távoszlop körül fej­lett ki, előbbi részére dőlt el és ez bárom boszszal verte meg Sopronyt a második hely­ért. Az e versenyre következő 2000 forintos államdij kimenetele iránt nagy volt a kíván­csiság és érdeklődés, és a nézőhelyen egy neme az afféle mozgalomnak volt észlelhető, minő a Derby, Buccaneer-dij vagy a Bécs város dijának futásánál szokott lenni, a to- talisateur is nagyobb mérvben lett igénybe véve, mint más futamoknál, és mindenki ipar­kodott kedvenczét rajta megtenni. Az állva maradt ^négy !ó közüi Dombrowa volt a fa­vorit. О Pest óta, hol a Nemzetit és Hazafit oly nagyszerű stílusban nyerte, pihent, s habár e versenyben Donna Christinenek négy kilót, Vezérnek 2'/ 2 kilót, Theoristnek még egy és fél kilót kellett is czedálnia, még is alig hit­ték, hogy meg legyen verhető. A kancza szé­pen is ment, de az utolsó pillanatban nem birta amaz erőt és sebességet kifejteni, mi szükséges lett volna, hogy Donna Christinet megverje. Hogy Donna Christine egy mért­földig ez idő szerint a legjobb ló minálunk, azt fokozatos futásai által eléggé bebizonyí­totta mostanáig, de hogy kétezer meteren is birjon állani, oly lovak mint Dombrowa és Theorist mellett, azt alig lehetett hinni; igaz ugy&n, hogy a négy kilo, mit Dombrowától kapott, nagyban elősegité győzelmét, de miu­tán az ő distantiáján íelüli távolságon ment, igy amaz ezzel körülbelől kiegyenlítődik, és hozza még minden versenyében szebb és szebb formát mutat. Nagyon szép volna, ha tulajdonosa reá birná magát szánni, és át­kuldene őt Angliába, akadna ott bizonyára elég verseny részére, miben a legjobb esé­lyekkel indulhatna, igy aztán formát bírhat­nánk idei hároméveseink felől. Theorist már az előző napi Freudenau - bandicapban olv szép formát mutatott, hogy meg voltunk győződve, őt e versenyben nagyon jó helyen beérkezni látni, mi aztán igazolva is leti. Ha j Donna Christinenek a távolság hosszú volt, ugy Theoristnak az kissé rövid volt, és ha a verseny 2-400 méteren futtatik, alkalmasint őt láttuk volna győztesként a czélpont előtt elmenni; igy, habár a pacet ő elejétől nagyon sebessé tette, még sem volt a távolság elég nagy, hogy a nálánál sebesebb Dombrowát és Christinet a távoszlopig kifáraszsza, s ezek aztán őt sebességükkel " az utolsó pár ölön meg birták verni. Palmerston Theoristben va­lóssággal remekelt, ujjal mutató példa ez, mennyire kár e mént nem jobban kihasználni; mit tudna ő produkálni, ha csak pár oly jó kanczát kapna is, minő az öreg Theobalds. Ve­zéren a fáradság jelei mindig jobban és jobban mutatkoznak; bizonyára a hosszabb pihenés nem válnék kárára; e futamban már pillana­tig sem tudott a versenybe belejönni, és ab­ból egészen kiesve, megverve hátul jött be mint utolsó. A vezetéssel Dombrowa ugrott el, mit azonban csakhamar Theorist vett át tőle, egy fél hossznyira követve Dombrowá­tól, három hossznyira utánuk Vezér, és ettől egy hosznyira Donna Christine visszatartva; igy jöttek az utolsó előtti fordulóig, hol Donna Christine elhagyta Vezért és Dombrowa háta mögé jött ; az egyenes vonalon aztán össze­jöttek a lovak, kivéve Vezért, mely már itt kiesett a versenyből; a távoszlopon tul mind a három erősen lett hajtva, és Theorist volt kénytelen legelsőben is hátrálni, mig Domb­rowa és Christine közt erős küzdés fejlett ki, mi egy fél hoszszal előbbeni előnyére dőlt el. Theorist négy hoszszal hátrább harmadik. A kétévesek handicapjére 7 ló ment az induló ponthoz, Virtussal és Despinával mint kedvenczekkel élőkön, habár sokan jó emlé­kezetben lévén még előttök Albion utáni szép futása a Hastings Luznice kanczát képzelték nyertesnek. Virtus e versenyt, habár nem egé­szen könnyen is, két hoszszal nyeré ineg hat más társa ellen, és csak gratulálhatunk sze­rencsés tulajdonosának e szép ménhez, ki még ama szerencsében is részesült, hogy ez idő szerint három kétévesét számithatja a győztesek közé, mi egy istállóra mindenesetre nagyon szép torma. Aneroid igen szépen futott, és talán ő is lett volna győztes ha a távolság kurtább lett volna, igy kénytelen volt a második helylyel megelégedni. Despi­nát azonban jobb helyen képzeltük bejönni. Az indulónak egy kis idejébe került, mig a hét csikót jól el birta ereszteni, mi aztán mi­dőn az sikerült, a csikók csomóban jöttek a távoszlopig, Aneroid kissé elől, Virtussal me­gette, a távoszlopnál már nagy részét hajtot­ták, itt Virtus Aneroidhoz feljött, és a Luz­nice-kancza is hozzájok csatlakozott ; e három között aztán a fél distantián tul egy kis küz­delem fejlett ki, mig a czélpont előtt pár öl­lel Virtus határozottan előre jön s két hosz­szal biztositja magának a győzelmet. A Lur­nice-kancza egy hoszszal megverve harmadik, Despina fél hosznyira utána negyedik. A Vi­gasz-versenyre fenmaradt 16 nevezett ló kö zül négy nyergeltetett fel, közülök Mis3 Pleydell, és No Surprise egyenlően kedven­czek voltak. Ordealban már megbizhatlansága végett nem igen mertek bizní, kár hogy e szép mén egészen elveszité szivét; pedig mily más classisba tartoznék e hibája nélkül, igy minden számitást dugába döut. Csapodár is egészen kint van formájából; ő néki is pihe­nésre lesz szüksége, hogy tavaszi formáját újra visszakapja, épen ugy, mint Vezér az államdijban ; ő még e versenybe soha bele nem tudott jönni. Ordeal vette át a veze­tést jó iramban, egy hossznyira követve Miss Pleydell, és ettőlfél hossznyira No Surprisétől, | Csapodár három hoszszal leghátul ; igy jöt­tek az egyenes vonalra, hol Csapodár kivéte­lével a többi három egy vonalba összejött, a távoszlopon tul legelőbb Ordeal lett hajtva aztán pár öl befutása után a másik kettő is. A nyerpont előtt pár öllel a küzdelemből Ordeal hátrált legelébb, mig Miss Pleydell, No Surpriset egy fél hoszszal veré meg az első helyért, Ordeal egy hoszszal utánok har­madik, Csapodár nem kilovagolva. Az eladó versenyt Florian nyerte meg, miután tulaj­donosa vele jelenté ki, azt megnyerni; sem Palestine, sem Buff-Rose nem birtak Nautilus és Florian mellett megállni. A vezetéssel Nautilus ugrott el, és azt mindvégig meg is tartotta mig a czélpont előtt pár öllel, a kijelentéshez képest, istállótársát Flóriánt engedé maga mel­lett mint nyertest elmenni a czélpont előtt. A kis akadályversenyben négyen indul­tak^mi Bakony győzelmével végződött. Pa­tience és Vonzó is szépen mentek, kivált előbbeni, mely eleitől végig vezetve, csak az utolsó sövény után éretett utói Bakony által. Minden ló minden akadályon szépen és liiba nélkül ment keresztül, csak Isidor vesztett pár akadály vétele után több és több tért. Az első indulás sikerült s a vezetést Patience vette által, nyomban követve Vonzó, Isidor és Bakony által; ily sorrendben mentek az áll­ványugráson keresztül, hol Isidor utolsónak maradt, az ugrásnál nagy térelőnyt vesztvén. A kőfalon keresztül Patience után Bakony ment mint második által, utána Vonzó és e sorrend meg is maradt egészen az utolsó sövényig, hol Bakony előre jött és aztán többé be nem érve, egy hoszszal könnyen nyert. Az erősen hajtott Patience egy nyakkal veré meg Von­zót a második helyért, mely kettő között erős küzdelem fejlett ki egészen a czélpontig. I. Nyeretlenek versenye. 800 frt. Oly belf. 3é lovak számára, melyek még versenyt nem nyertek. Táv 2000 meter. Tét 40 frt, bánat 20 frt. Teher : ménre 56 kilo, kanczára 1 '/, kilo leengedés. Lovago­landó belf. lovászfiúk által. A tét és bánatpénzek tele a második lóé. (12 aláirás.) Gr. Festetics Tasziló p m Tarany a Lanschiitz a My Darling 56 kilo Prize 1 Gr. Esterházy Miklós p к Lehet 547, kilo Snowy 2 Gr. Henckel H. sg m Soprony 56 kiítf Kossis 3 Nyereség által kizárva : Toni von Gomba. Bánat Amazonian-m., Orient, Amarilli-', Mascotte, Buff Rose, Pontresina, Ladaeo, Camelia-k. Lehet veszi által a vezetést, Soprony egy hosz­szal utána mint második megy, Tarany egy hoszszal utána visszatartva utolsó. Az egyenes vonalon Tarany elórejön és könnyen nyer két hoszszal. Három hossz a második és harmadik közt. Versenyérték 870 frt az elsőnek, 70 frt a másodiknak. II. Harmad oszt. államdij. 2000 frt 3é belf. és német mének és kanczák számára. Táv 2000 meter. Teher 53 kilo, kanczára l'/ 2 kilo leengedés- Tét 200, bánat 80 frt, kisbánat 1881 márcz- 31-ig jelentve 30­írt. A másod oszt. államdij, vagy nemzeti dij nyerte­sére! kilo, az ausztriai Derby nyertesére 6 kilo, egy 2000 frt és azonfeliili verseny nyerőjére 2kilo több­A második ló kap 1000 frtota tételek és bánatokból, a harmadik ló tételét menti. (45 aláirás.) Capt, Violet Sg к Donna Christine a Wilberforce Twelfth Cake 51»/ 2 kilo Smart 1 Gr. Henckel Hugó p к Dombrowa 55 % kilo (bez. 4 kilo külön) " Busby 2 Br. Majthényi Izidor nev gr. Esterházy Mór p m Theorist 557, kiio (bez. 27, kilo kiilön) Wyatt 3 Gr. Festetics Pál nev gr. Schlick Ervin p m Ve­zér 53 kilo Metcalf 0 Kisb. jel. Amazonian-m, Anomie, Auditress, Balga, Banneret, Boadicea-k, Brautnacht, Camelia-k, Dirndl, Gamester, Irrison, La Gondola, Luzetta, Miss Pley­dell, Sarolta, Toni von Gombá, Van Dyk, Why-not, Wild Rose. — Nagyb. Leila, Bathybius, Grand" Due Grocollo, Bálvány, Kedvencz, Szent Márton, Lord Wentworth, Miss Allbrook, Mascotte, Voltella-m, Pa­lestina, Orient, Csapodár, Buff Rose, Árpád. No Sur­prise, Argonaut, Ladaco, Balaton, Damocles, Wallenrod. Theorist vezet, Dombrowa utána félhoszszal má sodik, Donna Christine visszatartva utolsó. Az egye­nes vonalon Vezér kivételével összejönnek. A tav­oszloptól erős küzdelem a három között, melyből Donna Christine egy fél hoszszai mint első megv él a czélpont előtt, Theorist meglehetős harmadik. Ver­senyérték 3780 frt az elsőnek, 80 frt a másodiknak. III. Handicap. Dij 800 frt. Oly 2é belf. és német lovaknak, melyek futottak és első dijat nem nyertek. Táv 986 meter. Tét 40, bánat 20 frt, junius l-én déli 12 óráig bejelentve csak 10 frt. A tétek és bánatok fele a második lóé. (11 aliirás.) Blaskovics Ernő ur p m Virtus a Cambuscan a Lady Pat oness 56 kilo Smart 1 Gr. Esterházy Miklós p к Aneroid 55 kilo Follet 2 Gr. Schlick Ervin p d a Hastings a Luznice 55 kilo Metcalf 3 Baltazzi Arisztid ur sg к Despina 56% kilogr. Madden 0 Gr. Henckel Hugé p к Carmen 55 kilo Busby о Capt. Violet p к Aida 56 kilo Pesanaf О

Next

/
Oldalképek
Tartalom