Vadász- és Versenylap 24. évfolyam, 1880
1880-01-01 / 1. szám
4 VADÁSZ- is VERSENY-LAP. mesebb értelemben vett vadászai lépjenek a sorompó elé, hogy megszerezzék nekünk az erkölcsi diadalt s a törvénynek a tiszteletet. Tegyenek feljelentést e nyilvánosságra hozott, vagy különben tudott esetekről, melyeknél nagy könnyebbségükre szolgálnak a napi lapok hivatkozott közleményei, pl. az „Egyetértés" f. decz. hó 15 ki 342 száma, melyben a helyek és személyek is egész praecisióval megjeiölvék. Ez alkalommal volna még egy-két szavunk, magáról a vadászati törvényről is, mely mielőbbi uj és gyökeres revisiót igényelne. Bár e törvénynek s ennek áthágásából folyó peres eljárásnak vastag tévedéseiről iveket lehetne irni, mi egyelőre csak egy-két esetre szoritkozuilk, de reméljük, hogy a midőn t. olvasóink e nem jelentéktelen kérdéshez hozzászólni fognak, lesz t. irótársaink között olyan is, ki fáradtságot vesz magának arra, hogy ez alkalommal tüzetes bonczkés alá vegye az egész törvényt, a gyakorlati életből s a szükségességből meritve argumentumait.*) A vadászat törvényes gyakorlata szarvasbikára okt. 15-től julius l-ig, őzbakra január 15-től april l-ig tilos, ellenben a szarvastehénre es őz-sutára február l-ig szabadon lehet puskázni! — Ez valóban viszásság, mely sehogy sem indokolható s mely a tenyésztés józan eívét teljesen nélkülözi. Hiszen épen a bika — mert abból egy egész falkára elég, sőt káros egy-kettőnél több — lehetne lőhető az általános tilalom idejéig (febr. 1.), mig a tehenek és sutákat kimélni kellene, nemcsak különösen ez időben, a midőn már vemhesek, de a tenyésztés szempontjából akár egész éven át. Szinte hallom az ellenvetést, hogy hiszen a meddőn maradt tehenek lelövésével az ál*) Egy ily részletes s a gyakorlat által is helyestiek elfogadhat!) javaslat bizonyára a képviselőházban is támogatásra találna, s ez okból t. munkatársaink s a vadászat híveinek véleményét kérnők e tárgyban. Szerk. lomány nem szenved; — "gen, de hány vadász meri elmondani magáról, hogy a vemhesség emez első hónapjaiban felismeri a közelgő vadat, mely sokszor bokros helyen, vagy épen sebes futásban — a megfigyelésre alig enged időt. Aztán mivel indokolja a törvény a szarvasbikákra és őzbakokra már okt. 15-kétől kezdődő tilalmat? Talán azzal, hogy a szeptemberi rigyetés alatt egy kissé lesoványodtak, hát legyen idejük újra meghizni? ! Vagy talán azzal, — bogy Németország példája után menjünk, — mert későbben ejtett szarvasbikák bőre nem értékesíthető?! — De hát a tehenek bőrével mi történik, melyeket a téli hónapokban ejtenek, — hiszen csak azok sem vesznek teljesen kárba ?! Noha ez argumentumok éppen a vadász előtt (a ki t. i. nem més áros) épen semmit sem nyomnak a latban, mégis tapasztalásból ki kell jelentenünk annyit, hogy bizony a szarvasbika még deczemberben is nemcsak hogy nem sovány, de láttunk többet, melyeknek vastag faggyúja volt; — azonban ennek ellenében igenis való az, hogy a szarvashus rigyetés alkalmával kellemetlen szagú, s hogy ilyenkor nem ritkán még kifejletlen agancsnak is akadnak. — Es a vad-hus is — mert ha már lelőttük, erről is kell szólni — az elromlás ellen sokkal biztosabban szállítható a téli hónapokban, mint a cserkészet idénye alatt, a mikor még caniculai forróság sem ritkaság! Az őzbakoknál plane, még az is a baj, hogy ezek november havában levetik agancsaikat s igy a felismerhetés legkönnyebb és legbiztosabb jele, az avatatlanabb vadászra elveszett; persze hogy aztán a legtöbben őzsuta gyanánt agyonlövik a bakot is, s a törvény megsértése csupa „véletlen"-bői előáll. Hát bizony ha már a cserkészet ellen nem is akarunk szóllani — bárha nem kételkedünk, hogy akadnak szenvedélyes vadászok, a kik az „erdők királyát" omez idylli óráiban szívesen hagynák békén — jónak, kívánatosnak találnék a vadászati törvénynek egy ujabb átdolgozását, melyben a legszükségesebb vál toztatások között az is kimondatnék, hogy szarvasbikára és őzbakra, vagy akár a szarvasborjura és őz-gidára is febr. i-ig gyakorolható a vadászat; — ellenbeu a szarvastehenekre és őz-sutákra — részünkről — elfogadnólc a tilalmi idő bármily kiterjesztését Golyó. Erdei élet. A hatvanas évek vége felé neki indultain a felvidéknek ; rég vonzott a vágy e legényes tájak felé, melyekről oly sok szépet olvastam, melyeket dicsőítenek a regóny-irók, megénekelnek a költők. Tátrafüredre készültem, hazánk e legszebb, legregényesebb fekvésű fürdőjébe. Utam a szép Rima völgyén föl, Széchy Mária vára alatt Feketekőre vezetett. Itt meg kellett etetni. Éjszakára Poprádra szándékozóm. Feketckő alig félórányira fekszik a Garam folyó forrásától, a Rima és Murány völgyéből a Szepességre vezető országútnak a Zólyom és Bcszterczebányáról jövővel való találkozási pontján. Fenyves borította magas hegyek között fekvő kicsi vasgyár telep, lakosai hámori munkások, egy kohó tiszt, orvos, pap és az erdész. Nevét az utak emiitett egybeágazásánál őrt álló fekete sziklától nyerte. Az utasnak kevés kényelmet nyújtó fogadóba szálltam, s unalmamat elűzendő beszélgetni kezdettem a fogadóssal. Tudakozódtam mindenről a mit csak ily a nagyvilág zajától távol fekvő helyen tudakozni lehetett: a vasgyárak munkálkodásáról, a telep lakóiról. A bőbeszédű fogadós kitelhetőleg igyekezett tudvágyomat kielégíteni; meglátszott rajta, hogy örül az alkalomnak idegennel beszélgetni. A csupa tót nép között jól esett neki a magyar szó. A sok mindenféle szóbeszéd között megtudtam, hogy az erdészt Boruth Gábornak hivják. „Boruth Gábor" mondám. „Ismerek egy Boruthot. Körmöczön járva iskolába, sokat kóboroltam vele az erdőkben." „Az lehet" válaszolá a fogadós. „Arról a vidékről való valahonnét Zólyom, vagy Túró ez megyéből. Apja ott kincstári erdész volt." „Milyen ember?" „Magas, izmos, szőke férfin, nagy kék szemekkel." „ Az íesz a ! Meglátogatom." Es ugy tevék rögtön. A várakozás különben is untatott. A fogadós sem tudott más semmi érdekeset sem mondani. A telep felső végén van az erdész lak. Bekopogtattam. „Szabad" hangzott belülről, s kinyitván az ajtót, szemben állottam a régi iskolatárssal. 80 pisztráng volt az eredmény. Itt is nehézséggel jár a légygyei horgászni, a patak nagyon be van nőve ; ott azonban hol tisztás, tágasabb helyek vannak, a légy nem sikertelen, azonban sohasem vétetik oly jól, mint a giliszta. E patak nagy figyelmet érdemel. Két fő ága vau, az egyik 5—10 méter széles, a másik jóval keskenyebb; a kettő hossza, úgy vélem, kitesz 3 mértföldei Vize kristály tiszta, és azon halbőség, melylyel itt találkozunk, páratlan. Sajnos, hogy a hal mind apró, 6—8 hüvelyk hosszú, "/., fontnyi sulyu csak kivételképen fogható; ennek oka az, hogy a parasztság kíméletlenül irtja, pusztítja azt, kézzel, horoggal, hálóval, dynamyttal egyaránt, sőt a mi mindezeknél roszabb, a patak vizét helyenként elcsapják s a száraz mederből szedik föl a halat. Ily módon a valamirevaló pisztráng menten kifogatik; csak a pataknak tenyészésre kitűnően alkalmas volta miatt érthető meg ama halbőség, melyet itt tapasztalunk. A patak a helység tulajdona, a közbirtokosság csakis parasztokból áll, kik bizony nem egyhamar fogják vizeiket jobban rcspectálni; — rendezettebb halászati viszonyokra nincs semmi kilátás. Most Sárkány Kálmán ur bérli a reviert, a parasztok garázdálkodását azonban meg nem szüntetheti. A bérleti összeg suinnia-summariun 10 frtot tesz ki, horribile dietu! Sárkány ur maga is szenvedélyes horgász s rendszerint néhány társas horgászatot szokott ott rendfczni, mi többnyire jó eredménynyel jár, 50— 100 pisztránggal fizet. Ezen nobleman egyébiránt minden regular anglcrt szívesen lát revierjében bármikor. IIa csak 3—4 évig lehetne a patakot tilalmazni, másforma élvezetet nyújtana benne a horgászat; 1 — l l/ 2 fontos bal gyakori volna, mig most nincs a horgásznak egyéb dolga, mint horgát a számtalan pieziny, csipkedő halacskák elől elkapni, vagy azokat horgáról leszedve újra visszadobni a patakba. Mi ez évben keveset fogtunk mi '/« fontnál nehezebb lett volna, '/, fontos elvétve mintegy 5—0 volt közte; feleségem e részt szerencsésebb volt, igaz, hogy a szebb zsombokban rendszerint ő tett előbb kísérletet; fogott egy kiránduláson kettőt, mely közül egyik »/., fontot nyomott, a másik valamivel többet, ugyanekkor egy ezeknél jóval nagyobbat vesztett el; sokáig küzdött ez erős hallal, már-már kifárasztotta, a midőn villámgyorsan szökik az egy hid alá, s a kerékről mind a '20 méter sinórt lecsavarja; most már par force törekedik az erősen rángatózó halat nőm kihúzni, de im az ellentállás egyszerre megszűnik s esak üres horog jőh ki a habokból. — A hal elveszett, — a „lamentátióról" — nein szólok ! Junius hó utolsó hetében az időjárás hirtelen megváltozott, meleg, fényes napok következtek, s bár időnként volt még eső is, a víz csakhamar középállást vett, feltisztult s igy maradt állandón ; augusztus és szeptember hóban pedig középálláson alul volt. — Természetes, hogy ott hagytuk most a kisebb patakokat sok apró halaikkal, s a Göllnitzhez siettünk, mely ezen időtől fő revieriink lett. Most már bízvást vehettük elő a legyet; s igy meleg idő, tiszta, alacsony víz, nagy folyó, légyhorgászat, s nagyobb halak mellett ez évi halászatainknak mintegy második cyklusa kezdődött. Csaknem minden szabad időmet a Göllnitz partján, többnyire a regényes „Straczenai völgy"-ben töltöttem; gyakran '2—3 napra rándultam ki, a midőn a „Dobsinai jégbarlang"-nál a vendéglőben választottam főhadiszállásomat, honnét kényelmesen tehettem kirándulásokat. Ez évben a Göllnitzböl egy részletet, mely Coburg berezeg tulajdona, a jégbarlangi vendéglős bérelt ki, s e szép darabbal ismét egy új tere nyílt a gölluitzi horgászatoknak. IIol nagyobb halakat van kilátás fogni, legjobb, ha a kifogó háló kezelését másra bízzuk. A bot vezetése és a kerék kezelése mindkét kezünket eléggé igénybe veszi, ha még a hálócskát is kell tartanunk, nagyon meggyűlik bajunk; de néha olyanok a helyi viszonyok is, hogy a már teljesen kifárasztott halat sem vagyunk képesek egymagunk kikapni, — egy kézzel talán tartózkodnunk kell, vagy magas ponton állunk a víz felett, hova hálónk nem ér stb. Szóval ilyenkor egy ügyes halászfiú nélkíilözhetlen. Én e téren dicsekedve merném bárkinek bemutatni „Joscfemet", — egészen complet fisher boy. Mint rendesen, a legpajkosnbh iskolakeriilő, de eszes utczagyerekből került; ébersége, figyelme, emlékezete s helyismerete nem hagy kivánni valót, s amaz ügyességén, melylyel pár perez alatt midenféle legyet, kabóezát, bogarat tud összefogni, vagy melylyel a hálót kezelni képes: csak halász szenvedélye tesz túl. — Hány szép halat vesztettem volna el nélküle, s beakadt horgaim kiszabadításával mennyit boszankodtam volna, ha ő nincs! Egy kézi táskát, melyben egy könnyű reserve-oltözet, meg elemózsia, rendszerint kenyér, sajt s egy üveg tejeskávé volt bepakkolva, meg egy kaucsuk köpenyt is hordott utánam. A Göllnitzbe többnyire csak magam — már tudniillik József assistentiája mellett — halásztam, feleségem ritkán jött ki, néhányszor pedig .Sárkány Miksa barátommal horgászva volt élvezetes sportom. Egészben 33 kirándulást tettem, melyéknek összes eredménye 305 pisztráng volt. Eredménytelenül csak egy-kétszer horgásztam, legtöbbször 8—12 hal került horgomra, ritkán 4—5, a legtöbb, mit egy kiránduláson fogtam, 21 darab volt. Ha ez számra nézve nem sok is, mégis súlyra nézve nem oly kevés; ha pedig a Göllnitz (inkább szegénynek mondható) állományát tekintjük, az eredmény kielégítőnek mondható. Pisztrángjaim közül fontos kevés volt, többnyire nehezebb, nagy része '/,; fontot nyomott, sok volt 3/ 4 fontos és néhány 1 fontos példány, 1 fonton felül csak 3 három darab. A legnagyobb, mit fogtam 40 e. m., tehát fél kar hosszúsága volt s valamivel nyomott többet 1'fontnál. Ezzel igen érdekes sportom volt. A straczenai völgy felső részében
