Vadász- és Versenylap 24. évfolyam, 1880

1880-12-16 / 51. szám

SZEPTEMBER 30. 1880. VADÁSZ- ÉS VEKSENY-LAP. 465 tenyésztésünk megsinylenek s ez az oka, hogy igen sokan dúsgazdag családaink közül, a turfon való tevékenységtől tartózkodnak ille­tőleg visszavonultak ; e szabványok az idős­beknek alkalmat nyújtanak, a fiatalabbakat, kik a versenyügy iránt nem volnának ellen­szenvvel, elriasztani; kizsákmányoltatnak azok, hogy serdülő fiatal uraink nagy részébe a vadász-szenvedélyt oltsák, nehogy alkalom nyíljék a versenysport kulisszái mögött keresni és találni élvezetet, melynek okvetlen követ­kezménye a tevékenység lenne. Nem akarunk e helyen párhuzamot vonni ama költségek között, melyekbe a nemes vadászat gyakor­lása kerül, szemben azzal, amennyibe a ver­senysport kerül, bármily közelről érdeklő volna e themát behatólag megvitatni. Mi kellőleg méltányoljuk a vadászatot, mint ilyet s elis­merjük jótékony befolyását, melyet ez, a férfi testi és szellemi képzésére gyakorol s csak annyit kivánunk a régi példabeszéd: „suum cuique" szerint, hogy a sportügynek hasonló joga biztosittassék. Hogy azonban az előítéle­teket, melyek ügyünknek ártanak, száműzni lehessen, megkíséreljük számokkal mutatni ki, mily kevéssé jogosult a telivér tenyésztést a fényűzés divata gyanánt nyomni el s a versenyistálló fentartását pazarlásnak keresz­telni, a nélkül hogy elhallgatnók, miszerint mindenik elegendőleg kifejesztve, kétségkivűl megérdemli a nobel szenvedély epithetont, vagyis inkább a nobleman szenvedélyét. Forduljunk először is a telivértenyésztés terére. Nekünk a birodalomban három oly telivérménesünk van, melyek kizárólag a vásárra fektetik a súlyt s tenyésztményeiket egyéves korukban bocsátják árverezésre, hogy a nem tenyésztő versenyzőnek, mint minden más országban, alkalma nyiljék, istál­lóját kiegészíteni. E ménesek: a kir. magyar állami kisbéri ménes, az Alpin Stud Farm a Wartenberg meletti ménesudvarban, mely a St.-Julien Albert grót tulajdona, s a gróf Esterházy Antal tallósi ménese. Hogy e mé­nesek helyzete felől ritkább átnézetet nyer­hessünk, rovatos táblát csatolunk ez értékezé­sünk mellé; ez az utóbbi öt éven át eladott egyéveseket tünteti elő amaz árakkal, a me­lyeken elkeltek. Először is Kisbérre vetve tekintetünket, ugy tapasztaljuk, hogy e kir. magyar állam­ménes az utóbbi öt évben 67 egyévest bocsá­tott nyilvános árverezés alá, melyek közül 51 talált vevőre árverezés utján. Az egyes években elért átlagos ár 1622%, 2511%, 3245, 2590 illetőleg 2418% frt vagyis össz­átlagos ár 2477% frt. Hogy ez ár a telivér ménesek bizonyos jövedelmezőségét mutatja, senki sem tagadhatja, még akkor sem, ha oly ménes, mint Kisbér, mely az egyévesek eladásából nyert bevételből 20 anyakanczára repartitál, melyek ugyanabban az időben élel­mezettek. 12Ö0 frtnál nagyobb összegen kelt egyévesnél oly ménes, mely az élelmezést A­tól Z ig maga állítja elő, még mindig hasz­not lát, kivált ha a fedezésre vonatkozó kész­pénzkiadások kevésbbé vétetnek számításba, mint magánméneseinknél, melyeknek e mel­lett még az utánzási költséget is kell a mé­nes rovására viselnie. Már felületes számitás­nál megállapítható, hogy az a 16 egyeves, mely árverésen el nem adatott, legalább mint a ménes fölösségeűl marad fenn, mely­nek nagysága természetesen többféle válto­zásnak van alávetve, legalacsonyabb foka azonban csak a későbbi eladásból tűnik ki, mig a fennmaradt lovak bérbeadása esetleg nagyon magas áron számitható. Az Alpin Stard Farm ugyabban az idő­ben 40 egyévest tenyésztett, melyek közül 37 kelt el árverésen és pedig 143,950 frtnyi össze­gen, úgyhogy a ménes tulajdonosai a nekik visszamaradt három egyévesen kivűl 3890 frt össz-átlagár éretett el egy-egy egyéves­nél. Az átlagtermelés 8 egyévesre tehető, mi 10—12 kanczából való állománynál kedvező eredménynek tekinthető. Oszszuk el az össze­get öt évre s látjuk, hogy mindenik év 28790 frtot jövedelmezett s ha elosztjuk ezt a 12 kanczányi legmagasabb állományra, mely nem emelkedett mindig annyira: marad egy-egy kanczára 2399% frtnyi összeg min­den évben számadásba vezethető. Ily körül­mények közt, hogy mennyire nem jogosult az a szemrehányás, mely szerint a telivér­tenyésztés a tenyésztőt pazarlóvá bélyegzi, azt hiszszük e számok tökéletesen kiderítik. A tallósi ménest illetőleg mindenesetre hiányzik kimutatásunkból egy év, az 1878-ik, mert ebben az évben egyévesek nem adattak el; mindamellett is följogosítva érezzük ma­gunkat arra, hogy a többi 4 év eredményét vegyük zsinórmértékűi, mert ép az 1878-ik évben volt Bajtárs mint egyéves fölállítván s bátran állithatjuk, hogy e mének eladása ese­tében a többi év átlag-ára legalább is elére­tik, ha ugyan tul nem szárnyaltatik. 1876, 1877, 1879 és 1880-ban gr. Esterházy 18 egyévest adott el 21 tenyésztményből s ezek­ért 60,360 frt folyt be a ménes pénztárába. E szerint átlag-ára egy-egy egyévesnek 3353% frtra meg. Habár a tenyésztési ered­mény : évenkint 5 egyéves 8—10 darabból álló kancza-állománynál nem egészen oly kedvező, mint az Alpin Stud Farmnál, mind­azáltal is még mindig eléggé kielégítőnek mondható, mivelhogy a tallósi ménesben az utóbbi években fiatal kanczák nem soroztát­tak be. A mi pedig az átlag-árt illeti, éven­kint 15090 frtot tett a ménes bevételbe, ugy hogy 9 kanczányi állományból mindegyikre évi 1676% frtot lehetett számítani. E szerint e ménes sem dolgozott bilanceon alól. (Folyt, köv.) Kisbéri magyar kir. államménes. 1876. Név Szín és nem Franzi Créve Coeur Jolán ta Thalma Altona Kirvan Aumonier Lepseny Dagmar Humming Bee sg m P k p k sg k P k sg k p m Apa Buccaneer Buccaneer Buccaneer Buccaneer Cambuscan Cambuscan Kettledrum Ostreger Ostreger Ostreger Ostreger Ostreger Összeg: 12 egyéves 19470 4 egyéves eladatlan maradt. Anya Vétel­ár frtban Vevő Fancy Cricket Java Thalestris Crisis S.-Lawrence Fan tail Gratitude Laneelin Deception Honey Bee Firefly 2300 1300 950 650 900 710 1300 4800 850 1000 710 4000 frt, vagyis átlagár Baltazzi Arisztid ur Gr. Kinsky Zdenko Br. Springer Gusztáv Gr. Kinsky Zdenko Baltazzi Arisztid ur Gr. Sztáray János Br. Orczy L. Br. Springer Gusztáv Frohner J. ur Gr. Sztáray János Gr. Kinsky Zdenko Baltazzi Arisztid ur 1622 »/ 2 frt. Azonkívül Peer P m Buccaneer Myrtle 8« k Cambuscan Ilona sg k Cambuscan Dosia P k Buccaneer Fonyod P k Buccaneer Paraibl P k Buccaneer — Sg m Cambuscan Moleomb p m Cambuscan Wild Duk äff k Cambuscan Niniche sg k Ostreger Satin P k Ostreger Major Arthur sg m Bois Roussel Fanfare p k Bois Roussel 1877. Peeress 6050 Mildred 4100 Theresa 4050 Laneelin 3350 Firefly 3000 Pearlfeather 2700 Crafton Lass 2000 Honey Bee 1200 Verbena 1700 Crisis 1350 Silkstone 650 Java 1900 Fantail 600 Összeg: 13 egyéves 32650 frt, vagyis átlag ár egyéves eladatlan maradt. 1878. Gr. Kinsky Zdenko Gyiirky Bela ur Br. Springer Gusztáv Br. Springer Gusztáv Gr. Kinsky Zdenko Gr. Kinsky Zdenko Gr. Festeties Tassilo Gr. Festetics Tassiló Gr. Kinsky Zdenko Gr. Festetics Tassiló Gyürky Béla ur Br. Springer Gusztáv Gr. Kinsky Zdenko 2511 '/ 2 frt. Azonkívül 2 Vadoncz Pista Homespun Merény Norina Isolani Csillár Carlist Összeg P m Gamecock Verbena 1300 Sg m Buccaneer Peeress 3200 p m Cambuscan Honey Bee 1100 Sg k Cambuscan Mildred 5800 p k Buccaneer v. Gamecock Dahlia 1500 p m Cambuscan Theresa 2500 p m Buccaneer Mineral 12000 p k Bois Roussel Imperatrice 650 sg k Cambuscan Crisis 2700 p m Cambuscan Crafton Lass 1700 Gr. Kinsky Zdenko Gr. Kinsky Zdenko Gr. Kinsky Zdenko Gr. Kinsky Zdenko Br. Springer Gusztáv Br. Springer Gusztáv Gyiirky Béla ur Gyürky Béla ur Blaskovits Ernő ur Gr. Festetics Tasziló 10 egyéves 32450 frt, vagyis átlagár 3245 frt. 1879. Név Szin és nem Apa Anya Vétel­ár frtban Vevő Monerula sg k Gamecock Java Vederemo p m Buccaneer Verbena Grocollo sg m Buccaneer Merry-go-round Landlord p m Buccaneer Laneelin Ordeal sg m Buccaneer Firefly Irrison p m Cambuscan Theresa Távirat p m Cambuscan Honey Bee Kis-baba sg k Cambuscan Crisis Damocles sg m Ostreger Deception Orient p m Scottish Chief Affinity Összeg: 10 egyéves 25900 frt, vagyis egyéves eladatlan maradt. 1880. 850 3400 2050 1550 7500 4100 2500 750 1200 2000 átlagár Mayer Arthur őrnagy Br. Majthényi Izidor Br. Springer Gusztáv Br. Majthényi Izidor Hg Hanau M. Br. Springer Gusztáv Br. Springer Gusztáv Gr. Sztáray János Gr. Sztáray János Baltazzi Arisztid ur 2590 frt. Azonkívül 7 P sg m Cambuscan Cataclysm 120o Gr. Esterházy Miklós Cambusier P sg m Cambuscan Crisis 3800 Br. Springer Gusztáv — Sg k Cambuscan Firefly 1250 Frobner János ur - .— p k Cambuscan Crafton Lass 1550 Gr. Kinsky E. — Sg k Buccaneer Verbena 5100 Br. Springer Gusztáv — p k Buccaneer Affinity 2800 Gr. Zichy Béla Filasse sg k Buccaneer Merry-go-round 1300 Baltazzi Arisztid ur Bayard sg m Buccaneer Java 2350 Br. Bethmann Sándor Összeg: 8 egyéves 19350 frt, vagyis átlagár 2418% egyéves eladatlan maradt. Alpine-Stud-Farm. 1876. frt. Azonkívül 4 Nil-Desperandum P m Bnccaneer Hope 5100 Reginald P m Lozenge Flyaway 1700 Polestar P m Pero Gomez Fair Star 7800 Ridotto P m Cremorne Songstress 8000 _ P k Parmesan Deerdale 950 Kenne Dich P k Carnival Anonyma 3500 Minerva p k Peon Amazonian 2500 Lina p k Blinkhoolie Selina 1800 Illusion p k Peon GrandDuehess 6200 Bouquetiére P k Blinkhoolie Flower Girl 1700 Baltazzi Arisztid ur Br. Springer Gusztáv Baltazzi Arisztid ur Baltazzi Arisztid ur Baltazzi Arisztid ur Baltazzi Arisztid ur Br. Oppenheim Br. Springer Gusztáv Gr. Apponyi Antal Br. Grovestins Összeg: 10 egyéves 39250 frt, vagyis átlagár 3925. frt. 1877. Wartenburg Juwelier Vöckla sg m 'Buccaneer sg m Laneret sg m Kingcraft sg k I Count Zdenko k Buccaneer Lay Sister The Jewel Camelia Gouache Anonyma 11500 7700 3000 1800 4000 Baltazzi Arisztid ur Gr. Metternich F. Br. Springer Gusztáv Gr. Nádasdy F. Baltazzi Arisztid ur Összeg : 5 egyéves 28000 frt, vagyis átlagár 5600 frt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom