Vadász- és Versenylap 24. évfolyam, 1880

1880-01-22 / 4. szám

JANUÁR 15. 1880. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 29 Ménes és gyep-ujdonságok. FEDEZŐ MÉNEK. Méltóságos gróf Esterházy Móricz ur pusztagyimóthi ménesében dAMI angol telivér mén vidéki kanezákat 40 forintért fedez; fedezési idény alatti ellátás és gondozás esetén 5 frt szolgálati dij fizettetik, s a takarmány és zab piaczi áron számíttatik. Bejelentések február 10-ig fogadtatnak el. Pápa, január 15. 1880. Uradalmi felügyelőség. Itj. gr. Nádasdy Fereneznél Nádasd-Ladányba, Sz.-Fehérvár mellett 1880-ban fedez: GAME-COCK, ap. Buccaneer, any. Game Pullet, Belföldi telivér kanczát . . 150 írtért, Külföldi „ „ ... 250 „ Félvér kanczát 75 „ Ezenkiviil 5 frt istállópénz. Istállóról gondoskodva van, takarmányolás píaczí áron adatik. Gr. Eszterházy Imre derék telivér tenyőszkanczája: Bajadere, január 5-én kimúlt. YáBASEáT és LOVKZIT. Az éjjel (jan. 20-án) Monte-Carlóból kapott távirati tudósítás szerint gr. Esterházy Mihály (cseklyészi) nyerte el a nagy dijat a galamblövészeti versenyben, 25 galamb közül 23-at találva. — Második Mr. Haygatte. Eredményes vadászat vaddisznókra. Ungvárról Mocsáry Géza orsz. képviselő úrtól f. hó 12-ről a következő tudósitást kaptuk : „Az ungvári uradalomhoz tartozó zavuszinai kamarai erdőterületen e hó 8-án vadászván, az eredmény oly fényes volt, hogy erről talán nem lesz felesleges néhány sort írni. — A vadászatot rendezte Tomcsányi erdész; résztvett benne — kivülem — egy földbérlő és hat erdővéd, a nyomozók délelőtt 1l'/

t órakor térvén vissza, jelentették, hogy egy falka vaddisznó van kinyomozva; pont 12 órakor 20 hajtó- s 4 kopóval elindultunk; a sertések mintegy 50 holdat tevő, délnek fekvő szálas, de azért mégis elég cserjés, bükkös hegyoldalba feküdtek, köröskörül ez erdőt nyirjes irtás szegeli be. A szél éjszakról fújván, a hajtók ott állíttattak fel; a vadászok a hajtással szemben északnak egy irtási domboldalon helyezkedtek el, úgyhogy minden vadász az egész hajtást átláthatta, sőt némelyek a vadat még fektében is látták. Pont 1 órakor megindult a hajtás; eleinte a rögtön felkelt csorda északnak indult, de az innen elbocsátott ebek ezt rögjön délnek fordították, s a vadászok szeme láttára szorúlt a 17 darabból álló nyáj a nagy hóban lassan a lövők felé, kisérve iszonyú ebugatás, s rettenetes hajtó rivaj által. Legelőször mellettem törtek ki; az első lövéssel elejtettem a vezérkoczát, s másikkal sebzettem egy vén koczát; tőlem elmentek a többi lövész felé s mindegyik jól lőtt, úgyhogy 14 db sertés esett el az alig egy óráig tartó vadászaton. — Ily eredményes vadászatra a legrégibb emberek sem emlékeznek nálunk." Szegedi levelek. m. Az utolsó levelemben említett fáczánvadászat után november 2-áig pausáltunk, ezen napra pedig meghívás folytán a mindszenti uradalomba rándultunk, hogy ott másnap szent Hubert napját is megtartsuk. Ezúttal kirándulásunk czélja volt a nevezett uradalomnak pusztaszeri birtokával határos ujmajori, tömörkényi és hantházi pusztáin nevelt pagonyaiból az ott észlelt komákat kizavarni és lehetőleg kiirtani. ! Alig értünk azonban az ujmajori erdőhöz s még el se foglaltuk az első hajtásban kitűzött állásainkat, megeredt az eső. Hogy nagyobb szél és eső a vadászt lehangolja, azt nem kell magyarázni, szent Hubert sokszor nemcsak ezekkel, de hófergeteggel s fagygyal is szövetkezik, hogy hiveit próbára tegye, s az érzékenyebbeket kimustrálja, de mi megálltuk a platzot, nem a sarat, mert a homokon nincs sár, s megjutalmaztatánk, mert az eső híven a német példabeszédhez „Früh Regen und alter Weiber Tanz dauern nicht lang" egy negyed óra alatt elmúlt s azontúl a lehető legszebb novemberi enyhe nap következett s mi teljes kedvvel folytathattuk a vadászatot. Az első hajtásban mindjárt jelentkezett szomszédom mellett egy róka, lövésére meg is bukott, de nem lévén halálosan megsebezve, az erdő sűrűjébe elinalt. A többi hajtásban majd nyúlra, majd fogolyra, majd erdei-szalonkára puskázgattunk, s az ember azt se tudta fölfélé vigyázzon-e vagy lefelé, minek az lett a következménye, hogy többet bibázgattunk, mintha csak egyféle vadra ügyeltünk volna. De igy is elég csinos volt az eredmény, mert a hatvan holdas ujmajori és jóval kissebb és szakadozottabh tömörkényi pagonyokban esett 22 nyúl, hét erdei-szalonka s egy fogoly. A tömörkényi faiskolában szárnyas collegákra akadtunk két kánya képében, melyek előttünk három erdei-szalonkát rebbentettek fel, de közeledésünkre elvitorláztak. Ez volt a legelső erdei-szalouka-vadászat ezen pagonyokban, mert azelőtt őket itt soha sem észlelték, mely körülmény azon állitásom mellett bizonyít, hogy nedves őszszel a szalonka a homokot keresi fel, s ilyenkor a majorban lakók szomszédsága, a kutyákuak s a tyúkoknak az erdőben barangolása se riasztja el, mint a pákosztos nyulat se, a melyik a szérűs kertre rászokván, rendesen közvetlen közelében kaparja ki fekhelyét. Egy ilyen inyenez a tömörkényi major falkerítése melletti szálas kis ákáczosból ugrott s egyenesen a szérűs-kertnek tartott, midőn azonban az erdőcske árkán egy ölnyi szökést resquirozott volna, szerencsétlenségére közel levő chokebore-om által „röptében" leteríttetett. Epenugy, az az hogy még szebben lőttem le boldogult urfikoromban egy rókát, a mint t. i. a hajtásban állásom elé sompolygott, engem megpillantván, útjában álló, három lábnyi magas kökénybokor tetején átszökött, de ugrása közben, ergo szintén im Flug ugy ledurrantottam, bogy a bokor túlsó oldalára maustodt esett. No de ebből ne tessék következtetni, mintha valami virtuóz lövész lennék, épen nem, de hát néha ilyen stiekli is megesik rajtam, mint minden kissé szenvedélyesebb vadászon; ilyenkor vagy szent Hubert ur, vagy Dianna asszonyság (a kettő közül én az utóbbit imádom) ránk mosolyog s karunkat, szemünket, fegyverünket magneticus, vagy ha úgytetszik bűvös erővel a kellő pillanatban a vadnak irányozza s fegyverünket elsütteti. Közép talentumú lövészeknél az ily sikerek szükségesek is, hogy kedvüket ne veszítsék, a mihez könnyen támad hajlam egy peches nap után, minő november 22-diki fáczán-vadászatom volt, a mikor öt, többnyire szépen kelt fáczánkakastcsúnyáúl elhibáztam, egy pedig ép akkor vonult el fejem felett, mikor töltöttem, s az utolsó mikor a hajtás végeztével fegyveremből a töltények már kivéve voltak. Mentségeműi — mert minden elhibázott lövésre van többé kevésbé alapos mentségünk — szolgálhatna, hogy e napon délfelé metsző hideg lett, s amint az erdőben falatoztunk, jobb kezein hüvelykújját megvágtam, s ez két órán át folyvást vérzett és e miatt keze met bekötve, a puskát teliát bekötött s fájó kézzel tartanom s felkapnom kellett. Aztán choke-boie-om csak másodszor volt velem, nem voltam még hozzászokva; s megvallom ugy vagyok a fáczánnal, mint egy — a fáczánt is kitűnően lövő barátom — az őzzel, ez őtet idegessé teszi, míg ellenben a vaddisznót, mely rendesen fel is keresi, egész correcte fültövön, szügyben vagy lapoczkán találja, s ezért mindig aránytalanúl nagyobb Sclmeid-ja van a vaddisznóra, mint az őzre, melynél magam meglehetősen nyugodt maradok. Különben minden vadnak jó meglövéséliez arányosan elegendő gyakorlat kell, ehez pedig csak jó revierekben s folytonos vadászással juthatni, mint azon fehérmegyei tönkrement gazda, kinek lövésére minden kacsa és szárcsa elesett, s egy subancz azon kérdésére „hogyan tanult meg Péter báesi olyan jól lőni?" azt felelte: „hja öcsém, három úrbéres telek árán." Deczember 4-én — mely napon a közép Tisza lapályain az ólmos esőnek annyi túzok törvénytelen áldozatúl esett — negyedmagammal Török-Szákosra (Temesmegyébe) indultunk, vaddisznó és őzvadászatra, bőven ellátva ötös és expansiv golyókkal. Már a kezdet is peches volt. Ugyanis a mint az államvaspálya udvarába értünk, a hordár mindjárt azon hirrel lepett meg, hogy a bécs-orsovai vonat fent másfél órát késett; aztán beállt a hóolvadás is. A vonat elkésése miatt a temesvári gyár városi indóházhoz fél hat helyett háromnegyed hét órakor értünk. Szánok vártak ránk, de mert az olvadás ! miatt a szánút megromlott, s az éj is sötét volt, Török-Szákosra csak éjjeli 10 órakor érkeztünk, s ezzel meg lett zavarva a házihelyesebben konyharend, a miért a kedves háziasszonyunkat meg is követtük, de ő elkésésünk daczára mégis úgy megvendégelt, hogy megsokaltuk. Ilyenek a magyar háziasszonyok, nem is kell nekik énekelni, hogy „Nékem olyan asszony kell, IIa beteg is keljen fel" mégis felkelnek, s egy kis félóra alatt vacsora helyett kész a — trakta. Gazdánk a másnapi első vadászatot a hittyási erdőbe határozta, honnan szép őzállomány hírét vévén, oda a bajtókat már előre ki is rendelte, s mi természetesen csak őz, vaddisznó, róka és farkasról beszélgettünk s mert gazdánk mindezekkel biztatott, éjfélkor is alig gondoltunk a lefekvésre, pedig a napi parancs reggeli hat órára rendelte a felkelést és azonnali indulást, minthogy a fennevezett erdő tanyánktól másfélórányira esik. Másnap ránk virradt a hírhedt deczember 5-ke, mely Arad megyére oly vészthozó lett, s gazdánk reggeli hat órakor nemcsak föl nem költött, de még 7 órakor is alvásra biztatott, miután dőlt az eső. De a nemes compánia kételkedett az eső tartósságában s vadászosan öltözködvén fel. leste a derűt. Midőn azonban reggeli 10 óra is elmúlt s az eső nemcsak meg nem állt, hanem villámlással és menydörgéssel szövetkezett, akkor kénytelen toilette-cseréhez láttunk s fegyver helyett a csendes codexeit vettük elő, s miután estefelé sem állt el az eső, azon töprenkedtünk, hazatérjünk-e avagy bevárjuk-e az idő fordultát? Töprenkedésünk nem tartott soká, mert azon hírt hozták, hogy a tanyánkhoz félórányira eső Temes folyó kiöntött s elárasztotta a temesvári országútat. E hír után nolle velle maradni kellett s beérni azon vigasztalással, hogy a Temes áradása nem szokott soká tartani.