Vadász- és Versenylap 24. évfolyam, 1880

1880-01-15 / 3. szám

JANUÁR 15. 1880. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 21 tény, hogy mig a Pozsony és Máramaros közti hegyivezet alatti északi megyékben rendesen gyérebben merülnek föl, addig a Bihar és Slavonia közti vidékeken tömegesen fordulnak elő, s aki a belényesi, lippavidéki karánsebesi, dunaszigetségi, somogymegyei és slavoniai szalonka-vadászatok birét hallotta, vagy azokat élvezte, igazat fog nekem adni, mert ezekhez fogható szalonkavadászatok a többi — Dunán és Tiszáninneni — vidéke­ken sehol se találhatók. Egyébként azokhoz csatlakozom, kik az erdei szalonka tavaszi vadászását b.etiltandó­nak tartják- Mert anomaüa, hogy akkor, mi­dőn a fürj, fogoly, császármadár és fáczáu lövetése a párzás és tenyészet idejében tiltva van, a velük egyrangú szalonka vogel­írei legyen. Avagy talán azért, mert tenyésztéséhez az ember mivel sem járul, s mert égaljunk­ból télre elvonul, kevesebb kiméletet érde­mel ? Ez kissé brutális iudok lenne, sőt tel­jesen tarthatatlan, ha meggondoljuk, hogy költözködése daczára mégis csak inkább a miénk ez a nemes madár, mint ama tájaké, melyekben a telet tölti, s hol szintén nagy üldözésnek van kitéve. Megérdemli tehát, hogy kedvóért egy törvény-novella alkottassék. II. A lefolyt vadász-idényben érdekes és hálás kirándulásokban vettem részt. Augusztus havában főleg kacsára ós fürjre vadásztam. A kacsa-vadászatot a gyé­kényesek és nádasok sűrűsége miatt csak lesben, vagy néha egy-két hajtóval gyako­rolhattuk. Különösen bálások voltak az esti lesek. Igy egy augusztusi estén 26 tőkés ka­csát ejtettem harmadmagammal a gye vi rét egyik moesárán, de nappal fürjezés közben is esett a rétben előttünk elvonuló kacsa. S az esti leseket inkább gyakoroltuk, mint a hajnaliakat, mert reggel a ' nádasban a har­mattól tetőtől talpig megáztunk, s ilyenkor az ejtett kacsa felkeresése ebet és vadászt egy­iránt megvisel; ruha, fegyver, tölténytáska benedvesedik, tehát még a zrsebkendő is, mert a nedves fegyvert azzal kell törülgetni. I oglyászataink septemberre estek, mint­hogy augusztusban a foglyok még kicsinyek voltak, sőt septemberben is nagyobb része csak gabler volt. E tekintetben, mint min­dig, a kömpöczi vadásztér volt a legjobb, mert ennek kétezer holdnyi buezkái, azon­ban már jóformán begyepesedett és sok helyt befásított részén a vadnak meglehetős nyugta van, a mi minden vadásztér háladatosságának fő titka, sőt sine qua non-ja. Curiosumkép megemlítem, bogy e va­dásztéren, foglyászat közben vizslám egy fű­bokor felé búzván, abból egy macskát ugrasz­tott ki. Ugrása egy bozótból a másikba nyúl­ván, kapásból rálőttem a hirtelenében nyúl­nak tartott vadra s kutyám is utánna szök­vén, a másik pillanatban kutyám visítva fe­lém visszahátrál basán a macskával, mely meglehetősen összekarmolta s megvérezte. A másik pillanatban azonban a macska kiadta páráját, bárom göbecs fúródott oldalálra. Megvizsgáltam a hős állatot, s consta­tálnom kelle, bogy bár kisebb volt az erdei vadmacskánál, mégis tökéletes vadmacska. Mert nagyobb volt a házi macskánál, farka rövidebb, bozontosabb s feketén gyűrűzött, szőrének szinezete csíkozott szürke, de két­ségeim eloszlatása végett Brehms Thierleben­jét is megconsultálván, azon bitemben kellett megerősödnöm, hogy nem elvadult házi, hanem valóságos vadmacskát lőttem; azt azonban megengedem, hogy elvadult bázimacskának a vadonban született fia lehetett. 8 elejtése an­nál nagyobb elégtételül szolgált nekem, mert ő kegyelme meglehetősen áldott állapotban volt; benne tehát a fogoly ellenségének egész generatióját öltem ki. Octóber liava a legérdekesebb síkföldi lősportot nyújtotta. Fürj akkor már nem volt ugyan, de volt kacsa, fogoly, nyúl, sár­és erdei-szalonka, sőt fáczánvadászat is. Ez utóbbival egy barátom a Maros mentén bír, és pedig tökéletes vad-fáczánossal, mert az erdő, melyben a fáczánok tanyáznak, ár­vizeknek van kitéve, itt tehát a rendszeres fáczántenyésztés minden tavaszszal meghiúsit­tatnék. Ez évben (1879.) tavaszkor kivételesen ki nem áradt a Maros hosszabb időre, s az ár korán elhúzódván, az átellenes Torontál­megyei fáczánosból megnépesült bekai erdő­részben a fáczáu tenyészhetett, s bár senki se gondozta, szépen sikerült. A nevezett erdő, melyben tanyáznak, igazi alföldi jungle, szörnyen sűrű bozóttal, a bogáncsok minden nemével, szederindával, szárral és náddal telt vágás, melynek egyes darabjaiban vizslával lehet ugyan cserkészni, de a fáczáu legnagyobb részt csak szerb és oláh hajtók segitségévcl riasztható föl, sőt néhány erdőrész oly rengeteg sűrű, bogy a hajtó épen nem birja rendesen meghajtani; bujkálnia törtetnie kell, hogy előrehatolhasson s itt nem csoda, ha két-három hajtó is egy­más nyomában jár, de még ezek is összekar­molva kerülnek a hajtás végére. Legtöbb fá­czáu reggel és estefelé rebbenthető fel, mert ilyenkor kijárnak a sűrűből legelni. A táczáuvadászatot október 20-án pró­báltuk meg és pedig csak találomra, mert az erdőkerülő (oláhul: sumár) mondta ugyan, hogy van láczán, de az állományt megközelítőleg nem birta meghatározni, nemcsak mert nein szakértő erdész, hanem mert e rengetegben avatottabb egyén sem tudhatná. Míg a hajtók megjöttek, hárman egy jó vizsla mellett cserkésztünk, s találtunk hár­mat, esett kettő. Miután azonban a hajtók megérkeztek, pro prima intrada lőttem egy fáczánkakast, egy erdei szalonkát ós egy nyulat. A haj­tások rövidek voltak, mert mindössze 18 baj­tónk volt, a fáczánra pedig sűrű hajtósor szükséges, s mig a hajtók széltében vették a hajtást, mi hárman oldalait arra, a merre a fáczáu rendesen búzni szokott állottuk el, ugy azonban, hogy amint a hajtók a hozzájok legközelebb eső vadászt megközelítették, a vadászok is előre mentek oldalvonalukon. Sajátságos volt emiitett nyulam elejtése. Amint lassan előre mentem, véletlenül bátra­tekintve, egy nyulat veszek észre, amint a jobboldalomon levősürübe sompolyog. Lövésre alig volt másfél lábnyi tér s én kapásból rá­lövök. Lövésem után eltűnik a nyul, de a másik pillanatban tompa szaggatott hörgését ballom, nehogy azonban fáczánvadászato­mat elrontsam, nem néztem nyulam után; ta­lán kapott, gondolám, de mégis elment s a sűrűben kutya nélkül keresni a menekülőt, úgyse volt biztató dolog. Azonban a legkö­zelebbi hajtó szintén meghallotta a nyul sa­játságos mély zihákolását, s a hang után a sűrűbe törtetvén, csakhamar előhozhatta nyu­lamat. Természetes, bogy a tapsi furcsa zi­hákolásának okát a lövésnek kellvén tulaj­donítanom, annak helyét vizsgáltam meg, s azonnal megtaláltam. Nyulamnak nyaka, he­lyesebben légcsöve volt keresztül lőve. Ezután még négy kakast s két erdei szalonkát lőttünk ; esett tehát mindössze hat fáczán, három szalonka s egy nyul, mely eredménynyel, tekintve hogy elég fáczánt láttunk, időközben ebédeltünk s korán haza hajtattunk, mindegyikünk unisono meg volt elégedve. Érdekes lett volna megvizsgálni, hogy itt e vadonban tulajdonkép mivel táplálkozik a fáczán? mert az erdő egyik szélét a Maros mossa, másik széle kopár, alig begyepesedett ártér, s a fáczán mégis jó conditioban van. De hát egyikünk se füvész, s ennélfogva a fáczánok nagyon is magtelt begyeiket föl nem vágtuk s maradtunk invita Minerva, és csak húsuk után Ítélve gondoljuk, hogy vad kosztjuk nagyon finom lehet. Megemlitendőnek tartom még, mikép egy lelőtt szárnyasra se lehet annyira mon dani, mint a fáczánra, hogy „ugy esett min a rongy." A fáczánnak legjobb a 8-as göbecs, ám­bár az öreg kakas a 6-ost látszik igényelni, mig ellenben a fiatal a 10-es sőt 12- es göbe­cset se viszi el. És most kedvem volna dissertálni a fe­lett, hogy hazai szárnyasaink közül melyik­nek búsa legízletesebb? Megvallom, megle­hetős inyencz vagyok, de aiig tudok válo­gatni a sárszalonka, császármadár, fáczán, erdei szalonka és fogoly közt, s aligha nem ugy classificálnám őket, mint ahogy soroztam; azonban ha mind az öt egyszerre jutna asz­talra, (amint hogy még soha jutott) valószinű, hogy mind az ötöt pártolnám s nem sokat disputálnék de gustibus, már csak azért se, mert két izben erdei szalonka és fogoly le­vén előttem, első izben a fogoly esett jobban, másod izben pedig az erdei szalonka; sőt az is megesett rajtam, miszerint egyszer Puszta­szeren egy erdei szalonkát, utána mindjárt egy vadgalambot (Holtztaube) lővén, s otthon mindkettőt egyszerre megsüttetvén, a vad­galambot találtam izletesebbnek, pedig mind egyformán volt készítve; azaz, hogy én a vadat, legyen az szarvas, őz, nyul, szalonka, fáczán, fogoly avagy galamb, mind füstölt szalonnával spékelve süttetem, a bors vagy egyébb fűszer hozzátételét perhorrescálom, s legfellebb néha, varietatis causa, azt a con­eessiót teszem, hogy szarvas, őz, nyul, vad­kacsa és vadgerle hasonló mártással leöntve jelenjenek meg az asztalon. Semper idem. Erdei élet. (Folyt, és vége.) Visszahívtuk tehát Darlynt a mi — mellesleg le­gyen megjegyezve — neki épenséggel nem látszott kedvére lenni, és nekivágtunk újra az erdőnek. Egy órai hegymászás után ismét erdei tisztásra lyu­kadtunk, melynek közepén schweitzi stylban épült tor­náczos faház állott. A ház előtti téren vigan pattogott a tííz, s a kerülő és két hegylakó pipázva ültek nem mesz­sze tőle. Fegyvereinket szegre akasztván, én a tornáczra ül­tem, Boruth pedig az ebéd készítéséhez fogott. Papin fazékban már főtt a tűznél a gnlyáshűs, me­lyet még otthon készített elő a háziasszony, s a ki hozta, itt vizet töltvén rá, a tűzhöz állitá. Az egyik fajdot kop­pasztani kezdékv az őzet pedig előhozták és felbontották. „Mórt nem bontattad föl odalenn ? Kár volt czipclni azt a nagy súlyt." „Őzmájat akartam számodra sütni; az pedig akkor jó, ha még kissé meleg. Ettél már? Ezt mi delicatessenek tartjuk." „Nem ettem ; de neked elhiszem, hogy delicatesse." „Nevezetes az, hogy az őz máján az epét nem lehet fölfedezni. Pedig azon van annak a helye. Tanuld mega készítésmódjai, kevésből áll. .Megmosninem szabad, mert kemény lesz. Tiszta az már magában. Nézd, vékonyra vágott szalonna-szeletekkel dugdosom át. Ezek a sza­lonna-szeletek pedig, a melyeket külön vágtam, a serpe­nyőben megolvasztatnak. Most hagymát aprítok az izzó szalonnazsirba ós ha megpirult, a jól megsózott májat beleteszem. Miska vigyázz rá, hogy oda ne égjen." Az alatt a fajd is meg volt koppasztva, kibontva, s miután jól besózták, szalonna-szeletekkel körülgöngyöl­tók, nyársra húzva a tűz mellé került. Mig Miska a májra vigyázott, Janó a fajdot for­gatta, azalatt Gyuri a tornáczra hozta a papin-fazekat és tálba kitöltötte tartalmát.

Next

/
Oldalképek
Tartalom