Vadász- és Versenylap 24. évfolyam, 1880
1880-04-29 / 18. szám
• 170 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. ÁPRILIS 29. 1880. valóban alapos osztályozás fonalán először a kétféle paraszt ló fajról és annak fejlesztéséről elmélkedik a gróf ur. A nehéz paraszt ló faj szerinte az, melynek párja „tizennégy hüvelykre szántani (ugyan), vagy 30 mázsát húzni képes." Eme fajta tovább tenyésztését külföldi mének behozatala által óhajtja a gróf ur előmozdítani. Beismeri ugyan, hogy „e fajnak alkalmazása ott nem czélszerü, hol mély agyagos föld vagy homok van, s kőut nincs," de állítja, „hogy számos vidéken már nagyon is kifizetné magát az ily 14 hüvelykre szántó nehéz lófaj tartása; de fájdalom, ez irányban az állam eddig még semmit sem tett, mert e czélnak megfelelő mének egyáltalán nem léteznek a magyar állami ménesekben." Risuin tenoatis amici! No már a ki ezt irta, annak csak nem lehet tiszta fogalma Magyarország tenyésztési viszonyairól. Hiszen 14 hüvelykre szántani gőzgép szokott, igy hát a gróf ur igényeit még az sem elégítené ki, ha Magyarországnak kőuttal biró vidékein clydesdali, Suffolk, brabanti, vallon, vagy legnehezebb percheron ló találtatnék a „paraszt" istállójában! S ezen, nem a földön, de a felhők közt járó igények mellett, mégis azt sejteti, érvelése közben, a gróf ur, hogy a Magyarország előhaladottabb vidékein tenyésztendő nehéz parasztlófaj ideáljának a „stájer" lovat tartja, „melyben egy csepp angol vagy arab vér sem található, hanem annak kitűnő voltát csakis az évszázadokon át folytatott helyes, észszerű lótenyésztésnek és jól tartásnak lehet tulajdonítani" a gróf ur szerint. Hát nein tudja a gróf ur a stíriai lótenyész-bizottmány közleményeiből azt a kétségbevonhatlan tényt, hogy magában Stiriában sokkal jobb volt régenten a nóri faj, s liogy az általa egekig emelt eme stájer fajta épen az észszerűden tenyésztés és nevelés folytán hanyatlott amaz alacsony fokra, melyről alig néhány év óta igyekszik ismét a stíriai lótenyészbizottmány azt ismét virágzásra juttatni. Aztán mit akar a gróf ur Magyarország legtöbb vidékén a stájer ménekkel? Hiszen a stájer ló tenyésztése észszerüleg csak addig terjedhet a nép kezében, a mely határig- megterem a stájer here, sőt még ott sem díszlik mindenütt, igy pl. Magyarország Kárpát-vidékein a here daczára sem tenyészthető előnynyel a nori ló, melyet nem hiába neveztek el „alpesi" fájtának. Szorítkozzunk a különben is rosz patáju, puha nóri ló vegyülékének tenyésztésével Magyarországon csupán azon a nyugati határon keskenyen végig húzódó vas-, zala-, sopron-megyei vidékekre, hol az alpesek végső nyujtványai táján maga a természet indikálta és producálta e nóri vegyületeket. Javítsuk, fejleszszük a pinkafői, a muraközi lovat, de ne törekedjünk azt oly vidékekre terjeszteni, hová nem való; nem: mert a természeti viszonyok a talaj, éghajlat, takarmány stb. nem felelnek meg neki; továbbá nem: mert ugy a vegyitett, de még inkább a tiszta nori származású ló gondosabb felnevelést és sokkal kíméletesebb tartást igényel, mint a minőt népünk 9/ 1 0-ed részénél találna. Mi is felette óhajtandónak tartjuk részünkről a közép nehézségű munkás ló fejlesztését és terjesztését gazdáink istállóiban; de e czélra minden külföldi fajtánál jobbnak tartjuk a mezőhegyest Nonius törzset, melynek csak eredete franczia, s a század eleje óta önálló fajtává alakult, mely a nehezebb magyarországi ló magvát és tenyész-forrását rejti magába. Nem áll tehát, hogy a nehezebb ló tenyésztéseért az állam eddig semmit sein tett, mert hiszen a kétesebb értékű norfolki igás törzsön kivül ott van Mezőhegyesen a 200 anyakanczából álló Nonius törzs, melynek erőteljesebb ivadékai az állami méntelepek létszámának már ma majdnem hatod részét képezik. Áttér azután a gróf ur feut említett osztályozása alapján a „könnyebb paraszt lófajtára." — Ezt elég eredetien következőleg jellemzi: „ott a hol csak könnyű szekeren vagy csak nyáron át közvetittetik a meglevő forgalom, ottan czélszerübb a kisebb, könynyebh, hosszabb lábu (mi?J ló." Tehát a gróf ur ideálja a könnyebb Jófajtáknál a hosszabb láb! Nem irigyeljük ízlését! Különben őszintén megvallva, többszöri átolvasás után sem tudtuk megérteni azt, mit ért hát a gróf ur a „könnyebb paraszt lófajok" alatt. Egy helyt azt a lovat sorozza ide „mely nem bir 14 hüvelykre szántani", más helyt ama lovakat sorolja e fajtába, „melyek az állami angol, arab és auglo-arab ménektől származnak"; harmadik helyen ismét azt mondja, „hogy ily vidékeken az irány, melyet a lótenyésztés természetszerűleg követ, a luxus ló; ha sikerül a csikó, lesz belőle paripa, vagy elegáns kocsiló, legalább is jó katonaló, ha nem sikerül, inarad paraszt ló, mint volt az állami mének behozatala előtt." Hát a luxus ló is ezen osztályba tartozik? Hiszen a gróf ur classificatiója szerint ez egy külön osztályt képez! E különböző és ellentétes jellemzések daczára azt hiszszük, hogy a gróf ur ezen második főosztály alatt országos lótenyésztésünk anyagának túlnyomó nagy részét, azaz a közép birtokos és a íöldmives nép kezében levő közép és könnyű lovat érti. Ez lótenyésztésünk. azon széles alapja, melyen különösen az utolsó évtized szép épülete emelkedik felfelé, s melyről első közleményünk általános vázlatában kimerítően szólottunk. Egy kalap alá, egy osztályba sorolni, fajtának osztályozni és könnyebb paraszt ló fajtának elnevezni e roppant számú és oly különböző minőségű lovakat, nem lehet! A gróf ur ezt teszi és pedig nézetünk szerint tökéletesen helytelenül. Ép oly helytelen különben felfogásunk szerint az, a mit a gróf ur ezen anyag keletkezéséről mond, s a mit fejlesztésére javasol. „Fejlődött a faj ily vidékeken is; nagyobb, „nemesebb, szebb lovakat kezdettek nevelni, „mint első és fő factor szerepelt itt az állami „mén. A hatás, melyet a folytonosan nagyobbodó „állami ménesekből szétküldött mének gyakoroljak sok vidéken a lótenyésztésre, igen kedvező„uek mondható, itt tehát ellentétben az előbb „leirt vidékek esetével, a jobb csődörök alkalmazásának eredményei idézték elő a tenyész„tés fejlődését, s igy a méneknek tulajdinith itó „az elért eredmény." Ezen panaszt a köunyebb lófajtákról szólva ugyanazon gróf Keglevich István ur írja, ki másnap azaz a „Magyar Föld" 86. számában szó szerint igy ir: „A könnyebb fajok nemesb tése érdekében „történt az állam részéről valami, de nem sok; „az állami ménesekben felnevelt csődörök: ut „aliquid pro populo feeine videatur, a tenyésztők „rendelkezésére bocsáttattak ingyen, vagy cse„kély áron , ezek azonban részint egészen heterogen fajokból származtak, tehát jó eredményre „nem vezethettek, részint az illető igazgató egyéniségek egyikeinek szeszélyei alapján, vagy pe„dig kisérlet czéljából a legkülönbözőbb fajok „keresztezése utján lettek tenyésztve, ennélfogva „kiszámithatlan volt az eredmény, csak az volt „bizonyos, hogy mindkét fajnak rosz tulajdonait „és mindkét szülő hibáit fogja örökölni a csikó." Azt hiszszük, hogy e két famosus passusnak egymással szembe állitása felment bennünket minden ezáfolástól, s egyszerűen a költővel csak azt kérdjük a gróf úrtól: Erkläret mir Graf Örindur Diesen Zwiespalt der Natur ! Javaslatai a gróf urnák a „könnyű paraszt ló fajta" javítására, a következők. Miután alapos számítás fonalán megállapítja, hogy Magyarországon 10000 jó fedező ménre volna szükség, az állami méntelepekben pedig csak 1700 vau, s végre a községi és magán mének többnyire roszak, azt javasolja a gróf ur, hogy az állami mének a községeknek átadassanak, s miután maga is belatja, hogv számuk ez által nem szaporodnék, még az állam kötelességévé teszi a szükséges 10000 drb mén előteremtését az által, hogy vagy évenként 1000 csődört szerezne be vétel utján darabját 500 írttal, s adná át a tartás kötelezettségével a községeknek, vagy pedig, a mit a gróf ur még jobbnak vél, a községeket 10000 drb mén megvásárlására s azok tartására kellene kötelezni, de e tartást az állam ménekként minden évben 250 írttal subventionálná. Ez évenkint 2 és fél millióba kerülne, mig az előbbi módozat évenkint csak 500000 frtot venne igénybe, s azért a gróf ur pénzügyi helyzetünknek concessiót ajánlva, ez utóbbi módozatot javasolja. Szükségesnek tartja azonban e mellett, hogy az ország minden egyes községében, tehát tizenhárom ezer helyen évenkint lótenyésztési jutalomdijosztás tartassék, még pedig minden egyes községben 15 forintra azaz 15 forin tokra szabván ineg a dij osztás budgetjét, ezen rendkívül hasznos (?) és practicus (?) intézkedésre 195000 frt, — a gazd.-egyletek székhelyein tartandó jutalomdijosztásokra pe d'g ugy mint eddig 15000 frt volna fordítandó. Ezen javaslatainak befejezéseként szó szerint a következőket irja a gróf ur, a 2 OOOO írtból álló ösztöndíj összeghez „a mén szerzésre előirányzott 500.000 frtot „hozzáadva, lenne az állam által 710.000 forint „fordítandó évenkint a közönséges fajok, azaz „a munkára és fuvarozásra szükséges lófajok fejlesztésére; ez lenne valahára egy budgettétel, „mely igazán a nép érdekében kezdeményezést „jelezne ésa„szabadéivii"kormányhoz illő lenne." Ho-lió gróf ur! hiszen ez hasonlit egy uj földmivelési miniszter programmjához ! De boldog isten! Minő programm ez. A mi benne jó, az nem uj, s a mi uj, az nem jó. — Nem kérünk belőle!! Komoly czáfolatába e programmnak valóban nincs kedvünk ereszkedni, mert feleslegesnek tartjuk. Különben is válaszunk első felében múltkor már benfoglaltatott a czáfolat. Csak azt kérdezzük a gróf úrtól, honnan veszi azt a ménkű sok jó csődört évenkint 500 írtjával? Különben megfelel a gróf ur e kérdésre is, mondván, ha nincs, majd lesz, csak az állami méntelepek szüntettessenek meg egyszer; egyelőre pedig azzal is megelégszik, ha csak 200 csődört vesz az állam a községek részére, s igy tovább folytatja a gróf ur ugyanazon logikával s ugyanazon eousequeutiával, a magyarországi „könnyű lófajok" javítására irányzott javaslatait, melyek czikksorozatainak legtöbb hasábját töltik be. „Áttérek a luxus lovakra", mondja a gróf ur s következőleg folytatja : „Ezeknek tenyésztése csak annyiban országos, nemzetgazdászati érdekűnek mondható, „amennyiben az, mint hasznot hajtó vállalat, a „nemzet egy részének jövedelmi forrásává vál„hat, és tehát, ha helyesen űzetik, egy tekintélyes országos bevételi tételt képez; ezen iizle„tet csakis a vagyonosabb osztályok foganatosíthatják, több pénz, értelmiség, sőt terület „is szükségeltetvén arra, mint a mennyivel egy „kisbirtokos vagy község rendelkezik." A luxus lovat tehát itt a gróf ur egyenesen csarís a nagyobb ménesekben keresi és találja meg, s egészen jogosan azt követeli hogy a nagyobb birtokosok ez irányú érdekeit is előmozdítsa az állam. S mit javasol a gróf ur ez érdekek előmozdítására? Hogy az állami raéntelepekből, ba már
