Vadász- és Versenylap 24. évfolyam, 1880

1880-04-29 / 18. szám

VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. és Bécsi tavaszi versenyek. MÁSODIK NAP. Ápril 22-én. A legpompásabb idő mosolygott délben a Freudenaura s noha hétköznap volt, a ver­senytéren mégis nagyszámú közönség gyűlt egybe, úgyhogy a jelen voltak számát nagyi­tás nélküí körülbelül négyezerre lehet tenni. Azonban „scheint die Sonne noch so schön" — egyszer csak előkerekedett egy, esővel telt mérges felhő s épen mikor a jockey-k a má­zsálóhoz járultak, ontotta alá az áldást, de ugy, hogy az idejekorán fedél alá nem mene­külhetett diszes tavaszi toilettek a szeszélyes áprilinap áldozataivá lettek. Az udvari páholy­ban e bippikus ünnepély fényét emelték: Vilmos, Albrecht és Rajner főherczegek, Lajos bajor hg és a nassaui hg; a sport férfiai is tömegesen seregeitek össze s az arisztokráczia a tribü­nökön igen élénk és diszes képet nyújtott. Nyergelő téren ugy, mint a totalisateumél élénk tevékenység mutatkozott. A négy első futam a sorrend szerint pontosan s minden baj nélkül ment végbe; ekkor azonban hir­telen oly nagy záporeső keletkezett, mely miatt egy óránál tovább fel kellett füg­geszteni a versenyeket; a nagy eső után azonban a pálya sikos volt s ama szerencsét­lenségek, melyek a két utóbbi futamban elő­fordultak, csakis e körülménynek tulajdonít­hatók. Veszélyes eset azonban nem volt, csu­pán br. Twickelnek ficzamodott ki a jobb karja, melyet azonban rögtón helyreigazítot­tak s ő csakhamar jelen lehetett a nézők közt; gr. Kincky Zdenko a felbukáskor sze­mét ütötte meg; Reiman főhadnagy lova pe­dig, Castaway, fölbukván, keresztcsontját törte. — A futamok 2 órakor kezdődtek, 6-kor vég­ződtek s következőleg folytak le. I. Prater-dij 800 frt. Belföldi és német­országi lovaknak. 2000 meter (8 aláirás). General Hope 3é p m Vadoncz, a Game Cock a Verbena 54 ós fél kii. (bez. 2 kilo külön). Osborne 1 Gr. Apponyi Antal 4é p m Cavaliero 65 k. Butters 2 Hg Trauttmansdorff 3é f m Bosporus 52 és fél k. Metcalf 3 Blaskovics Ernő ur 3é sga k Csillár 48 kii. Peasnall 0 Gr. Henckel 3é f m Captain Nemo 52 és fél k. Busby 0 Hg Hanau M. 5é p m Check 65 és fél kii. (bez. 3 kilo könnyebb.) Smart 0 Báuat: Prince Pinaud, Jean Shore. Fogadások a totalisateurön 30 : 5. Többszöri sikertelen kisérlet után Cap­tain Nemo szökkent ki vezetőül Csillár előtt; utánuk Bosporus, Vadoncz, hátul Check és Cavaliero. By képé volt a mezőnynek, mig­nem a pálya rövid oldalán összecsomósodtak. A nyerő oldalon még Captain Nemo vezetett, de aztán Vadoncz, Bosporus és Cavaliero meg­előzték. Vadoncz könnyen győzött, négy hosz­szal Cavaliero ellen. Érték: 980 frt az első­nek, 60 frt a másodiknak. Krieaui verseny. 1000 frt. 3é belf. és németorsz. lovaknak. 1600 meter (8 aláirás). Gr. Henckel H. p k Sogrodda, a Giles I. a Sun­set 53 és fél kii. Bushby f Gr. Sztáray János sga k Gamiani, a Camhuscan a Grand Duchess 56 kii. Osborne f Hg Hanau M. p k Valentine 53 és fél kii. Smart 0 Gr. Apponyi Antal p m Prince Pinaud 55 k. Butters 0 Bánat: Strasidlo, Homespun, Honorance, Bosporus. Fogadások a totalisateurön : 14, illet. 4 : 5. Gamiani állt a mezőny élére; utána Prince Pinaud Sogrodda, hátul Valentine. A távosz­lopnál Sogrodda fölnyomult Gamianihoz s holt versenyt futott vele. A tulajdonosok magosz­tották a,stakescket és Sogrodda körüljárta a pályát. Érték: 1320 frt. III. Handicap. 1000 frt. 3é és id. bel­földi és németországi lovaknak. 986 meter. (17 aláirás). Gr. Henckel 4é sp k Little Dígby, a Digby Grand a Fernleaf 60 és fél kii. Bushby 1 Ugyanannak 4é p m Hugo-Telepi 53 kii. Peasnall 2 Mayer Arthur ur nev. Dumba Mihály ur 4é p h Leander 53 kii. Metcalf 3 Hg Trauttmansdorff 3é sga k Gloriette 48 kii. Butters 0 Gr. Festetics Pál nev. gr. Széchenyi Kálmán 3é p k Őrgrifné 46 kii. Salloway 0 Hg Hanau M. 3é Sga k Honorance 46 k. Hntton 0 Kisbánat Niniche, Pista, Captain Nemo, Sureu.a, Sólyom, Hofwirthin és Tallósért. Nagybánat Berzencze, Luika, Jessica és Ber­táért. Fogadás a totalisateurön 12 : 5. Csak ötödszöri indulás titán bocsátá el a mezőnyt az inditó. Csomósán haladtak végig a lovak az egyenes pályán.. A távoszlopnál csak Honorance volt megverve ; itt szétváltak egymástól Little Digby, Hugo Telepi és Lean­der s szépen vágtattak hazafelé; a biztos győzelem azonban egy hoszszal a Little Digby-é lett, mig Leandert egy nyakkaj győzte le Hugo-Telepi a második helyen. Érték: 1365 frt az elsőnek; 160 frt a másodiknak. IV. Gátverseny. Handicap. 500 frt. Belf. és németországi lovaknak. 3200 meter. (16 aláirás.) Pollinger ur 4é p k Salin , a Ostreger a Silkstone 60 kii. Szalay 1 Gr. Esterházy Miklós 4é sga k Seagull 60 k. Snowy 2 Baltazzi Arisztid ur id. p m Basswelt 71 k. Hanreih 3 Hg Esterházy Pál id. sga m Oracle 66 és fél k. Hansy O Bánat 10 írtjával: Queen of Trumps, Miniature, Hilarius, Bánlc-Báu, Rifleman, Créve Coeur, Little Digby, Diemen, Hugo­Telepi, Lancelin-kancza, Good Morning, Pati­ence. — Fogadások a totalisateurön 89 : 5. Oracle kapta el a vezetést Basswell előtt; utána Satin, Seagull. A tribünökkel szemközt Basswelt helyet cserél Oracle-lal, melyhez csatlakozott Satin és Seagull is. Az utolsó rövid oldalon Oracle nem volt többé veszélyes ; helyet kellett adnia Satin és Seagullnak, mslyek mindinkább megközelítették Basswelt-et, mely a távosz­lopnál már fölhagyott a vezetéssel, megelőz­tetvén Satin — végül Seagull által. Satin végre Seagullt is lerázta nyakáról, 6 hoszszal arat­va diadalt; Seagull ugyanily hoszszal biztositá magának a második helyet Basswelt ellen. Érték: 685 frt a győztesnek. V. Állvány-akadály-verseny. 1000 frt. Handicap 4é és id. belf. és németországi lovaknak. 4800 meter. Második ló a tételek felét kapja. (17 aláirás). Ifj. gr. Kinsky Rudolf 5é p h Béla Bácsi, a Buc­caneer a Canace 72 kii. Szalay 1 Mr. G. F. J. Smith 5é p k Créve Coeur 70 kii. Gr. Kinsky Zd. 2 ng Trauttmansdorff 5é p k Rosanne 70 k. Hansy 3 Gr. Esterházy Miklós 5é p k Kenne Dich 79 kii. Br. Twickel 0 Schawel J. ur nev. gr. Esterházy Mihály 6é p k Chloe 74 kii. (elbuk.) Corser 0 Hg Auersperg Engelbert id. p h Heródes 67 kii. Reynolds 0 Schawel J. ur nev. Meichl György ur 4é sga h Wartenburg 65 kii. Baltazzi H. ur O Kodolitsch ezredes 4é p k a Buccaneer a Lau­celin 62 és fél kii. Br. Grovestin 0 Pollinger ur 4ó sga k Patience 60 kii. Phillips 0 Kisbánat: Bánkbán, Jolanta, Good Mor­ning, Rifleman, Phoebe, Juanita, Nancy és Hilarius-ért. Fogadások a totalisateurön: 85 : 5. — o T A R C Z A. Az ügető ló ióoiitása cs behajtása, Az alábbi közleményeket Amerika e téren első tekintélyének, Hiram Woodrujfnulc „az ame­rikai ügető ló, annak idomítása és hajtása" (The trotting horse of America, how to train and drive him) czimü könyvéből veszszük át. Lapunk sziik köre nem engedi, hogy az egész művet közöljük, s csak ama részeit adhatjuk, melyek átalában az ügető ló nevelésére, idomitására, haj­tására és ápolására vonatkoznak. — Visszaem­lékezések a mezőnyökre, érdekesebb verse­nyek leirása, s nevezetesebb lovakra vonat­kozó észrevételek képezik az 500 lapra ter­terjedő munkának körülbelől bárom-negyed részét. Ezeket specialis amerikai érdeküknél fogva s rovatunk szük keretében mellőzni vagyunk kénytelenek. A szerzőnek, a mü bevezetését képező s barátjai által irt életrajzából röviden csak annyit találunk szükségesnek megemlíteni d SZ™ mm Woodr uff 1817-ben született s 1867-ben tehát 50 éves korában halt meg Ez 50 évből ő negyvenet úgyszól­ván lóháton és kocsin töltött, mert már 10 éves korában a hires Topgallant-on. a mé°­híresebb Messengernek fián tanult lovagolni s mint 14 éves siheder részt vett és győzött egy rögtönzött versenyen. Apja, ki szintén idomár volt, kalapos­mesterségre akarta tanittatni Hiramot, hanem a lovak iránti előszeretet visszaterelte a fiút arra a pályára, melyre hivatva volt s melyen csakhamar az „első" előnevet méltán és jog­gal kivivta és kiérdemelte. Sokan azt hitték, liogy Hiram Woodruff valami arkanum birtokában volt, mert kitű­nően tudta a lovakat idomítani és hajtani. Barátjai szerint — kik ezt élettörténeté­ben felemiitik, — Hiramnak egész titka abból állott, liogy lovait igazán szerette. Szerintük Rareynek is a jó bánásmódban rejlett az ereje. Úgyszólván mint unicumot állítják Hiram­ról, liogy daczára az idomársággal és verseny­kocsiskodással oly könnyen megférő megvesz­tegethetésnek, Hiram e tekintetben hozzáfér­hetlen volt, s hogy nem volt eset rá, mikép a benne helyezett bizodalommal a legpará­nyibb mérvben is visszaélt volna. Ezeket azért tartottuk szükségesnek elő­rebocsátani, hogy könyve s az abban köz­tudomásra hozott tapasztalatok ne tartassanak szédelgésnek, fontoskodásnak vagy nagyszó­lásnak. Nevezett mű eddigelé már 18 kiadást ért meg. i. A gyakorlati tapasztalat szüksége. — A szerző tapasztalatai. A hámok és kocsik tökéleteshitése. Hala­dás az időméretben. Az amerikai rendszer fölénye az angol fölött. Az ügetésből való kitörésre vonatkozó szabályok. A midőn hozzáfognék *) eme munkám megirásához, szükségesnek tartom jelezni, hogy az csak kalauzul és utmutatásul szol­gálhat csupán, s igy csak rámutat amaz útra, mely a tapasztalathoz vezet, de magát a tapasztalatot nem helyettesítheti, mert néhány száz ló idoinitása körül szerzett tapasztala­taim nyomán merem állítani, miszerint szabá­lyokat alkotni arra nézve, hogy a lovak mikép képeztessenek ki — a lehetetlenségek közé tartozik. Közölni fogom azt a rendszert, melyet átalában követtem; de arra nem vállalkoz­hatom, hogy elmondjam ama számtalan rész­letet, melyek a lovak idomitása közben föl­merülnek, s melyek minden egyes esetnél, a szabályok módositását vagy az azoktól való tökéletes eltérést vonják maguk után. Ily esetben az idomítottak esetről-esetre a maga fejétől kell határozni; s ha nem képes megítélni, liogy az általános szabályok, mely *) A szerző által használt elbeszélő alak megtar­tását véltük legczélszeríibbnek. Szerk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom