Vadász- és Versenylap 24. évfolyam, 1880

1880-04-08 / 15. szám

• 138 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. ÁPRILI

S 29. 1880. tulajdonos nem használta volna nagyon korán tenyésztési czélra. Ezek után említést érdemelnek még a ClamGallas gróf és Heering E. báró borzebei. A második sorozatban (ápril 1-én) két orosz agáron (valódi díszpéldányok, Müller ur tulajdonai Bécsből) és a Turnowsky ur pointerjem kivül, semmi figyelemre méltó vadász-eb nem volt látható. Valódi uuicumot képeztek a kiállításban ama Japánból importált fürjészebek, melyek Khevenhüller Edina herczegnő tulajdonai. — A második osztályú terrierek közül egy kiváló példány sem volt. Viszonylag legjobb volt a Keil Ernestin asszony „Miss

u-e, a Lehmann K. ur „Fuchs"-a s a Radziwill lignő „Belly"-je. A kiállítás iránt mindig elég érdekeltség mutatkozott s megtisztelte azt látogatásával királyasszonyunk ő felsége is és az uralkodó család Bécsben időző tagjai. VADÁSZAT és LÖVÉSZET, Szalonkák, A Sport-egyesületnek márcz. 31 és april l-jére kiirt szalonkavadászatában az első nap 10 tag vett részt; lövetett 6 szalonka. Ez eredmény nem fog föltűnést kelteni azok után, mik az idei kedvezőtlen idényről országszerte ismeretesek. Csak annyit teszünk hozzá, hogy ismerjük az erdőket, melyekben e vadászat tartatott, s hogy azok mind nagy kiterjedésük, mind más előnyeiknél fogva kitűnők minden évben a szalonkászatra, s csak sajnálni tudjuk, hogy mindjárt az első évben nem nyilt alkalom azt a társulat nagyobb részének megismerhetni. Szebenből írja tisztelt levelezőnk: „Ámbár ma april l-jét írjuk, még sem láttunk vagy lőttünk egyetlen darab hosszúcsőrüt se a város, se a környékbeli határokon. A legöregebb szalonkavadászok is csak igen kevés évre emlékeznek, hogy József-napkor ne lett volna szalonka. A remélt, de sokáig késő tavasz ilyenformán majd csak rövid átutazásban mutatja be — ha ugyan mutat — még szalonkákat, s egyenest a hegységekbe viszi őket. A Mátra beljéből, Párádról april 3-áról szintén azt irják, hogy szalonka igen kevés van, nem csak itten, hol az oldalak még mind hóval boritvák és a patakok jegén még ma is kocsival lehet áthajtani, de még lent a Mátra déli lejtőin is csak szórva egy-kettő mutatkozott. Az Ung april 4-iki számában olvassuk. Az erdei szalonkák megjöttek. Vadászaink a hét elején (ez márcz. 28-án lehetett) a Börvénkes nevezetű cserjésben több szalonkát ejtettek el. A budai hegyekben april 2-ka és 3-ika körül több ismerősünk vizsla mellett néhány darabot lőtt. Szárazvölgy 1880. márcz. 31. A szalonkák itten még csak tegnap mutatkoztak először s ma lövetett búzáson az első példány, Sz—y M. barátom lőtte. Régi idő óta járok ide szalonkázni, de soha sem emlékezem, hogy ily későn érkeztek volna; azt hiszem, az idény igen rövid ideig fog tartani, csak legalább eredmény is lenne. Vadászüdvvel Balogvölgyi. A nagy kakas megszólalt. Alsó-Árva 1880. márcz. 31. Igen tisztelt Szerkesztő Ur! Kellemes kötelességemnek tartom Szt. Hubert híveinek tudomására hozni, hogy az árvái Magurán húsvét vasárnapján, a legöregebb nagy kakas megszólalt. A fiatal kakasok, valamint a nyirfajdok is már behúztak rendes dürgő helyeikre; s tekintve, hogy a nagy-hét óta hirtelen kitavaszodott, ápril 10-ke körül a dürgés teljes és általános lesz. Kedvező, enyhe időjárás esetében lehet annyi hó leolvad, hogy ápril 15-ke körűi a vadászatot megnyithatjuk. Habár a völgyekben is vau még hó, először ma megyünk szalonka-húzásra. A kvártélycsiuálók már itt vanuak. Vadászüdvözlettel maradtam igaz hive D. G. Kalandok hiuzokkal, medvével Mármaros-megyében. A mult őszi szarvasbőgésre vendégeket várva, — a Talabor eredetét képező Kancs nevű havas déli oldalára magam is felmentem, hogy biztosan kihallgassam a már előbb ismert nagyokat, melyek egyikéről az erdővédek azt állították, hogy „uram olyan nagy, mint egy templom" legalább is l(5-os; magam is akartam volna azt látni, mert még hozzá tették, hogy hatalmas agancsa gyönyörűen hajtott és rendes; estefelé még egy kissé felebb tartottam, hogy jobban halljak a gyönyörű estélyen; már a hold szépen világított, s a lehanyatló nap utolsó sugarai éles körvonalokban rajzolták elém a begytetőt; leültem egy vihartól sújtott jegenye hulláira és kezdtem falatozni ; — halottam hogy bőgtek majd itt, majd ott, de csak röviden s én jól sejtém, hogy még nem lehet biztosan utánok menni, mert sokat járnak, hihetőleg a sutákat keresve. Rövid pihenés után kalapom árnyékából kipillantva s hajtott ülésemből felegyengetve magamat, alig 7 lépésnyi távolságra tőlem, észreveszek egy állatot — tarkas nagyságában — a mint egy vastag fenyő oldalára elejével feltámaszkodva, mintha körmeit akarná élesíteni, újonnan fel-fel nyúl és végig búzza első lábait; ki ne tudná, azt, liogy ilyenkor valami végig fut az idegrendszeren, dobog a sziv, a szem mozdulatlanul van a tárgyon és a kéz lassan a jobb oldalra támasztott puska után nyúl és emeli azt, (én is ugy tettem,) közben mindig gondolkozva, mi lehet az a fekete állat, mert hogy nem farkas, azt csakhamar kivettem; végre a puska arcznál van, és ő még mindig a fenyő kérgét szaggatja, mintha harczra akarna szállni; golyóval nem lesz jó lőni, gondolám, inkább szatymával, mert nem látni jól; csakhamar elbúzom a ravaszt, az állat leesik és összerogy minden jel nélkül és mozdulatlanéi marad; egyedül lévén, ő meg árnyékban is, a hová nem lehetett jól látni, nem birtam az elejtett vadhoz menni; leültem nyugodtan helyemre, hogy várjak legalább is negyedórát és megfigyeljem, hogy nem tetszhalott-e s mi fog történni; ezalatt újra töltöttem. Mily hosszú volt ez a negyed óra! Mily nagy a kíváncsiság én bennem! hogy csakugyan mi lehet, mily szerencse, mily jó lövés! Ezek forogtak fejemben szüntelen. Fel-felkeltem, nem mozog-e ?ott van-e?—Végre is gondolám, talán lehet már egy kis mozgást is tenni; . . . közelébb, közelébb'. A neszre nem mozdúl semmi, oda megyek, de készen — gyufákkal világitva — és ime, a mit lőttem, nem fekete, hanem vörös, felismertem egy: hatalmas hiúz volt. Az örömhöz azonban megjött az üröm is csakhamar, nem mertem ott hagyni, levinni pedig a havas alól, még egy markosabb embernek is terhére esett volna; mégis meg kellett tennem, hanem ki is fárasztott a levitele emberségesen. A hiúz 135 ceutm. lioszszú és 75 centm. magas volt; ez volt az első a mit e nemből lőttem, azért nem tudtam, hogy mi legyen ő. Egy más alkalommal a mult őszszel a borzeb-falkával — mely 7 tagból áll—őzbakra mentünk aMenzsul havas alá, de a szokott mulat tató őzbakot a törpék hosszú keresés után sem tudták fellelni; gondolván, hogy a kellemesen eltöltött időn kivül már nincs mire válnunk, lassan hazafelé vettük utunkat. Csakhamar azonban fent a havas alatt, tőlünk nagyon távol, halljuk, hogy a tacskók roppant erélylyel hajtanak, egyik völgyből a másikba le. Hirtelen eloszoltunk, ki fel, ki le; én le a völgy fenekére szaladtam, de megkéstem, a hajtás már a túlsó ormon hangzott; majd egyszerre megállt az, s a kutyák egy helyben csaholtak; sieték föl, de mire felértem, már megint a völgyben voltak és ismét állt a hajtás; csakhamar fájdalmas kutyavonításokat hallok, mi lehet az? s mig ezen tűnődném, egy lövés dördül el a fenti tájon, melyre azután beállt a nagy csend. Jól van, gondolám, elesett; de a kutyák vonítása s a vad gyakori megállása, sok anyagot szolgáltattak arra, hogy gondolkozzam a fölött, vájjon miféle vaddal lehetett hát dolgunk! Eközben megérkezik Ivánka, a kutya-eresztő, s megtudom, hogy ez a szerencsés ember a hajtást megelőzve, abban a pillanatban, midőn az üldözött hiúz, (mert hát az volt) az egyik borzebet karmai között tartotta, a többi felé pedig harapdált, azt közeli lövésre agyonlőtte. Három kutyánkat sebesítette meg a fenevad, mert a mint Ivánka mondja és magunk is hallottuk a kis borzebek roppant erélyesen fogták a dolgot, a midőn Ivánka odaért és meglátta a harczot, a liiuz körmei között feküdt egy kutya, mely mindamellett is, alulról erősen bele kapaszkodott a liiuz nyakába; ezalatt a többi kutyák, a liiuz hátsó lábait mardosva s oldalt is erősen támadva vettek részt a küzdelemben, mignem a liiuz Ivánkát észrevéve, elereszté az alatta elterült kutyát, félreugrott s egy perezre megállt, ekkor lőtt volt Ivánka s szerencsés lövése után csak alig birta a felbőszült falkát elfogdosni; volt a piczinyeknek örömük, hogy a nagy ellenség ott feküdt legyőzve! Szegény kutyák egészen ki voltak merülve; a három sebesültet ugy kellett haza vinni, egyiknek a fejéről lógott a bőr, a másik a nyakán vérzett nagyon, a harmedik sánta lett. A ki nem ismeri a borzeb természetét, annak nem lehet fogalma arról, liogy az, hajtásban és ily esetekben mennyi erőt képes kifejteni. Egy harmadik biuzról mely elesett, majd jövőre irok; mindemellett e kártékony állatoknak nem veszett magja nálunk, mert máris nyomozunk még három hiuzt reviereinkben. Az őszi történtekhez érdekesnek találom még azt elmondani, hogy egy zabkazalnál a medvére elhelyezett és felhúzott puska, csakugyan eltalálta a medvét, a medve azonban még elment a közellévő völgy fenekére; egy másik medve, mely szintén a zab kazalhoz vette útját, feltalálva a sebesültet a völgyben, azt a seb-helyen megkezdte és még tovább is folytatta volna étvágyának kielégítését, ha az emberek őt el nem riasztják. Arról, hogy volt-e a sebesült halála előtt köztük harcz, nincs tudomásom, mert erre tanúm nincs, de hogy az a mit irtam megtörtént, azt tanukkal is igazolhatom. Különben, hogy a medvék maguk között harczot viselnek, azt már mult évi márcziusban tapasztaltam, egy hegygerinczen találva a borzasztó hareznak nyomait és a helytől nem távol az elesett fejét nyakával és hátulsó részét, a többi el lévéu fogyasztva. E téli történtekhez sorolom a medvéről beszélve a következő esetet. Két ember elhatározta magát felmenni a medveodúhoz és a már többször gyakorolt mód szerint, a medvét elejtve haza vinni. E mód a következő: a barlangot két keresztbe tett erős karóval elzárják, azután vagy fejszével, vagy egy disznólábbal, mely utóbbiban legalább is két golyó és egy maroknyi szatyma töltetik, felfegyverkeznek ; a felmérgesített medve, a keresztbe tett karókat iparkodik eltávolítani, miközbon a fejszével lábait levagdalják, vagy pedig a disznólábhoz is folyamodnak, melylyel azonban csak a végitéletet szokták