Vadász- és Versenylap 24. évfolyam, 1880

1880-04-01 / 14. szám

ÁPRILIS 15. 1880. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 129 Elválván egymástól, megindultunk a három kocza csapásán, s még alig haladtunk 200 lépést a tar-vágásb n, még hallottam a távozó szán csörgőit, midőn Kunkel egyszerre mozdulatlanul megáll, lassan átnyújtja fegyveremet, és szemeivel (mert sokkal igazabb vadász, mintsem ilyenkor szólna, vagy pláne, feltűnő mozdulatot tenne) az előttünk húzódó mintegy 2 öl mély árok egy pontjára jelez (lehetett mintegy 20 lépésnyire), hol egy széldöntött fa árnyában a három kocza, mint heringek összebújva feküdtek. A fekete csuhás vad, kivált nagy hidegben, szeret igy öszszebujni. Én természetesen közibük lőttem golyóval, oda, hol legfeketébb volt a gomoíyag. A durranásra kettő csülökre kapott, egy fekve maradt; a futók közül az egyiket rögtön lekaptam második csövemmel (dupla 0val) ez is ott helyben összerogyott; erre dákosomat kirántva, — hogy hamar és biztosan végezzek — a két koezát leszúrtam, s megipdultam a harmadik után, tudva, hogy az a nagy hóban kurta csülkeivel csak lassan és nem messze haladhat, hamar kifáradván. Alig haladtam egy kicsit, már hullatott szőrt, és 10—12 lépés után sebvért láttam. Csodáltam volna is, hogy a vaczokban golyóm csak egyet talált volna közűlök. Mintegy 100—120 lépéssel tovább, még mindig az árokban, melyet a meglőtt vad nem szokott elhagyni, megpilantottam ő kémét, nagyon akadozva és betegen, mire 30 lépésnyire belopva — egy töltés erős göbecscsel leterítettem. Az első golyó mélyen érte. Csekély darab volt ugyan mind a három, de még is örültem nekik, mert igen kevés idő alatt — a szán elhagyása óta alig mult egy negyedóra — már megkerítettem, s igy mindjárt az erős kanok felkeresésére indulhattam a Tribetzre. * * * Lövéseim a fenyvesi pagonyokban történvén, hogy innen a velcsiczai határba juthassak, egy lapos hegyháton kellett áthaladnom, aztán széles erdei legelőn át, s onnan a 3000 láb magas és meredélyes Tribetzre. — A mint az emiitett széles erdei legelőhöz érnénk, mintegy 11 óra tájban, látom, hogy közepén három darab derék kocza turkál, emse nem volt velük. A szél kedvező volt ugyan, de lehettek legalább 200 lépésnyire — akármely oldalától az erdőnek; s 200 lépésnyiről találni ily kis jószágot egy öreg embernek, kinek kezei már reszketnek, s kinek szemei sem oly élesek, mint ifjú korában — s igy erősebb legyet kell használnia — igen kétes dolog. Tanakodtam tehát Kunkel-lal, hogyan lehetne őket beközelitni, miközben oldalvást tőlünk a mezőn, mintegy három láb magas bokrot vettem észre; ez circa 80 lépésnyire lehetett a koczáktól, s habár szűken, de még is csak elfedhetett lopózás közben. Megindultam tehát az erdő szélén, a sűrűség által fedve, mig a bokorirányába jutottam, s a koczák nem láthattak; azután, négykézláb kimásztam a rétre s lopóztam a bokor felé. Szerencsére a koczák nagyon el voltak foglalva az ördög-borda (Farrenkraut, Aspidium pbilix mas) gyökerei után turkálással, mely ott nagy menynyiségben nő, s melyet a sörtevad igen kedvel liszt-dús gyökereiért. Ezek igen mélyen feküsznek, s a három góbé egész gödröt ásott már, melyben félig álltak. En észrevétlenül eljutottam a bokorig, leültem, s hogy izgatottságomat a lövésnél lehetőleg paralyzáljam, Kunkelre támaszkodva czéloztam és lőttem. A kocza, melyet ezélba vertem — nem gurult föl, s legkisebb jelt sem mutatott, hanem a másik kettővel megugrott! Ily távolságra s göbecscsel természetesen nem akarván utánok lőni, hamarjában frisen tölteni akarok s a mint a fegyvert kinyitnám, veszem észre, hogy golyó helyett göbecscsel lőttem 80 lépésnyire! A mi megtörtént, azon ugyan már nem lehetett változtatni, de rösteltem az öreg Kunkel, e derék vadász előtt e meggondolatlanságot. Egyelőre kimentünk a lövés helyét megnézni ; a göbecsből csak kevés szemet lehetett a túrás táján észlelni; ezt sajnáltam, mert ilyformán nagyrészt a ezélba vett kozea vihette el; meg volt lőve, de csúnyán; beleveszhet, de dög lesz belőle, valahoí messze elvérezve. Mint öreg vadász, ki 42 éven át szokva volt a golyós fegyverrel ejteni a vadat, igen rösteltem, hogy igy kínlódjék ez miattam; — kivált midőn nem messze haladva, sok hullatott szőrt találtam. — No most már utána a sebzett vadnak, vén gyerek, :— gondoltam — mig beéred, mig lábaid birnak, s adieu a vén agyarosoknak. Ügy kell, miért tiizeskedtél oly nagyon. — Véteknek tartottam volna a megsebzettet keresés nélkül hagyni, s más egészséges után nézni. Alig baktattam azonban 300 lépést, midőn egy nyárfa-bokorban ott találom az én malaczomat kimúlva . . . Nagyon megörültem neki. Igy most mehetek a vén kanok után a Tribetzre. Csak még előbb felpeczkeljiik*), s a kilőtt töltényt a frischlingre teszszük, hogy a róka ki ne kezdje. * * * Egy jó órai gyaloglás után ama vidékre értem, hol már remélni lehetett, hogy az öreg kanok csapájával találkozhatom, s csakugyan nem sokára ráakadtam a gyengébbikére. Időközben délután 1 óra körűi lett az idő, s igy kevés remény nyílt, hogy még vaczokban találom, de talán mégis; Sz.Hubert kegye láthatólag kisért ez nap. Csakugyan hamar ráakadtam fekhelyére, de máiüres volt. Azonban hullatéka, melyet a disznó fekhelye elhagyásokor szokott kiadni — még meleg lévén — nem mehetett messze, mert különben a közel 18 foknyi hidegben az egy negyed óra alatt megfagyott volna. Egyedüli baj az volt, hogy a vén kan egy sűrű bükkösbe váltott be, hol a leggyakorlottabb cserkészének sem lehetett nesz nélkül és gyorsan utána lopózni. Mindemellett sikerült őt nemsokára megpillantanom, de nem túrás közben, hanem neszezve; sejtett valamit, mert mire arezhoz emeltem fegyveremet már eltűnt; csak annyit láthattam, hogy capitalis egy darab. — De miután nem ugrott meg, utána mentem tovább is. — Félórai óvatos járás után Kunkel megpillantá őt, túrás közben; de kedvezőtlen szél alatt melynek egy rohama épen rá vitte neszünket és szimatunkat — mert egyszerre öles ugrásokkal megugrott, mielőtt lőhettem volna. Mig egy ily vén kamasz lecsendesedik s újra túrni kezd, órák telnek el; tovább követni tehát hasztalan lett volna. E helyett megindultam a kis Tribetz felé, melynek aljában, mint egy 2500 lábnyi magasságban, szintén bőven tenyész az ördögborda, s a hol remélni lehetett, hogy sörtevaddal találkozunk, vagy túrására akadunk. Három óra felé úgyis lábon kellett lenni az egész jószágnak. — Oda érkezve, annyira feltúrva találtam a helyet, és annyi csapás lceresztezé egymást, hogy lehetlen volt eligazodni. En tehát Kunkelt az egyik oldalra küldtem, magam pedig a másiknak tartva, megindultam, — hogy kinyomozzuk, merre fordulhatott a látszólag számos darabból álló konda; találkozásul egy távol dombon magánosan álló terebélyes bükkfát jelölvén ki. — Már közel voltam a kijelölt bükkfához, midőn azontúl mintegy 300 lépésnyire az alanti lejtőn — 8 darab malaczot és egy süldőt pillantottam meg, a mint szorgalmasan turkáltak. Odalopózván a bükkfához, bevártam Kunkelt, ki csakhamar meg is érkezett; s ki —mint mondá — mindenütt az előttünk legelő konda csapáján jött. — Az volt most a kérdés, hogyan lopózzunk hozzájuk ? Á szél ugyan kedvező volt, de egy fiatal *) Felpeczkelni (Spaidl stecken) szokás egy darabka fával a torkát a/.onnal, hogy nyitva legyen, különben belseje (Jägerrecht) egy pár óra alatt megromlik. irtás volt köztünk, mely nem igen nyújtott fedezetet még négykézláb sem. — Megkisérlettük tehát bevárni mig mindannyia legel, s ekkor mindig egy pár lépést tenni; mihelyt azonban csak egy is felüté a fejét, azonnal sóbálványként megállni ... — Már mintegy 12u lépést tettünk igy, midőn balra tőlünk egy dámtehén neszt fogva felriadt, s egyenest a kondába rohant, mely azonnal megszaladt, elől a 8 malacz, utánuk a süldő. — Mit volt tennem, mint 180 lépésnyiről a szaladó falkába lőni. A durranás után a süldő bukfenczet vetett mint egy nyúl és fekve maradt; oda sietés közben megolvastam lépteimet, 180 volt és pedig hegynek lefelé, tehát nagyok; golyóm tarkóján tört be. Nem levén idő vizsgálgatni, hogy törött e nyakszirtcsontja, hamarjában leszúrtam. Ez egy igen jó húsban levő emse volt, mely később, hogy feltörtük, 57 kilogrammot nyomott, mi ritkaság nálunk egy 2évesnél. * * * Ezalatt fél négyre járt az idő, s igy a cserkészetet befejezettnek tartván mára, a vadásziak-felé vettem irányomat, de oly vidéken át, melyet a sörte-vad nagyon kedvel. Nem sokára akadtam is oly nyomokra, minőket itt — hol sok ugyan a sörte-vad. de kevés az öreg darab — ritkán láthatni, s melyekben egész biztossággal a keresett két öreg agrjaras eggikét ismertem fel. — Ámbár nagyon el voltam fáradva, még is azonnal megindultam a csapán, bár nem nagy reménynyel ; de legalább látni akartam tires vaczkát, mi engem igen érdekel, s melyről már máskor is irtam.*) Csakhamar rá akadtam fekhelyére, mely azonban hideg volt, valamint fagyos a mellette hagyott hullaték is. Az öreg ur tehát már régebben fölkelhetett. A hideg e közben mind erősebb lett, legalább 22 fokra hágott, mihez még ha bár csendes, de ily hidegben kiállhat lan szél is keletkezett. Mit csináljunk? Nem sokára sötét is lesz. Szerencsére a vén kan nyomai a vadászház felé irányultak; igy vagy ugy, haza kell meuni; kövessük tehát a vadat, habár igen fáradtan. — Igy értünk egy fiatal vágásba, s egy nagy darab — az agyaras által feltúrt folthoz, hol soká időzhetett, s hol vizsgálódás közben egy mélyre kiásott gödörben — puha földre találtam! — Az öreg kan tehát egészen közel lehetett. — Nem akarván elmulasztani hogy vele közelebbről megismerkedhessem, megindultam azonnal, s miután a nap lemenőben volt, oly gyors tempóban, a mint csak öreg, fáradt csontjaim bírtak. — Mig a vágáson, hol a fris túrást találtam, áthaladtam, volt időm körültekinteni. Sűrűen be volt az nőve ördögbordával, s miután ez évben se tölgy-makk, so bükkmag nem termett —• majdnem egyedüli élelme a fekete csuhásoknak, s részben oka. hogy a Tribetz alatt annyi sörte-vad tartózkodott. A vágás után egy réten kellett áthaladni. a Tribetz déli oldalán, hol újra fris túrásra akadtunk ; innentől fogva a vadkan felfelé haladt a Tribetzre, s elfordult a vadászbáztól. Még mindig követtük. Kísérletül czélra vettem fegyveremet; még elég lővilágosság volt, de annyira fáradt lettem, hogy nagy terhemre volt már a menés. Pár száz lépéssel tovább újra próbáltam lővilágot; alig lehetett már látni. — Épen akartam mondani Kunkelnek: „már hiába megyünk tovább; forduljunk vissza a vadászlakhoz" >— midőn egy fagyalfa-bokrosban, melynek hátterét ledöntött vastag bükkfa törzse képezé — az alkonyat sötétjében valamit mozogni láttam. Tábori üvegemmel odanézve, mintegy 50 lépés távolban — ott állt előttem a keresett vén agyaras ! — Azonnal ezélba vettem, a sötétség miatt azonban nehéz lett volna kellő *) A V. és V. lap, valamint a W. J. Z. folyamaiban mindannyiszor nagy érdekkel olvastuk ezt. Szerk.