Vadász- és Versenylap 23. évfolyam, 1879

1879-12-11 / 50. szám

VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 431 Mellékesen idejegyezzük, hogy ö felsége a ki­rály, a magyar vadsertés húsát nagyon kedveli, az udvar konyhája ebből gyakran fogyaszt, és hogy a király, asztal felett, mindenkor kérdezős­ködik : melyik uradalomból került a feltálalt vad­serte-hus. A vadszállitó minden vaddisznó mellé köteles annak eredetét írásban adni, — úgyhogy ő felsége a király kérdéseinek mindig megfelelni lehessen. A mult hetekben a király asztalára jött : munkácsi, nagy-károlyi, és sárközujlaki sertevad. A vadak qualitását illetve megjegyezhetjük, hogy a nyulak idejekován üresek, hústalanok, és kétharmada még most is csak alig félig meg­nőttek. — A fáczányok itt-ott a drága eleség miatt soványak. A rőtvad közönséges, a serte­vad szabadon élve hizott ; vadaskertekben tartot­tak rettenetesen soványak. Ritkaságok jöttek elő : két pompás reznek-túzok, Szabadka vidékéről, 3—4 közönséges túzok (ké­rem, ez is mar ritkaság.) *) Egy tiszta fehér őzbak Ogulin vidékéről, né­hány fehér fogoly. Egy roppant vaddisznó, mely­nek feje egyedül 27 kilót nyomott, és ritka szép és sértetlen állapota miatt, a nemzeti múzeum szá­mára megvétetett. E vaddisznó gr. Károlyi Victorné számára érkezett a fővárosba. Piaczunk különben, minden ellenséges befolyá­sok mellett is, még mindig el van látva minden­féle vaddal ; és csak sajnálni lehet, hogy a helyi viszonyok nem engedik, hogy fővárosunk nem di­csekedhetik oly vadvásárral a milyen lehetne, ha a sok ha nem volna. De talán segít ezen majd ama mozgalom, mely a legújabb időben, mérvadó körökben, a főváros élelmezését illetve, sokat igérő sikerrel megindult. E mozgalom megindítását első sorban is a »Vadász- és Versenylap«-nak köszönheti a közönség ; mert évek óta e lapokban lett utalva ama káros okokra, melyek a fővárosi élelmi piaezot tönkre juttatták. Innen szi­várgott a kérdés a napi lapokba és a nagy közönség *) Azóta már nem ritka, csak nehéz volt lö­vésre kapDi. A mult heti ónos esők szegények kárára megmutatták, hogy még nagyszámmal van­nak pusztáinkon. Csak Pestre több százat hoztak. Felkérjük a Szoboszló, Hajdu-Hadbáz, s az alföldi vadászainkat, kik hozzávetőleg ismerik a túzok állományt az utóbbi években — szives tudósítá­sait ért. Szerk. körébe, mire a mérvadó körök is jónak látták, végre valahára a szükséges előmunkálatokat meg­kezdeni. Sok szerencsét. M. Az öntött aczél- és damasztcső közötti harcz. Lüttiehben a mult hó végén kísérleteket tettek az öntött aczél- és damaszt-csövekkel, hogy a kettőnek egymás fölötti előnyéről ítéletet vonhas­sanak. Noha a vadászvilág a Dreyse-féle öntött aczél jelessége felől meggyőződhetett, nem min­dig találkozott a kellő méltánylással, söt az ön­tött aczélnak, kettős csövekül alkalmazására nézve, sok ellensége támadt, indokul azt hozván föl, hogy ez anyag, jóság tekintetében, egyátalán nem áll egy fokon. Ez előítéletesség legyőzése s az öntött aczél javítása szempontjából, a luttichi Pieper H. fegyvergyáros föladatául tűzte ki, erő­müvi uton, — a széntől elvonva — oly kettős csöveket készíteni, melyek a damaszttal minőségre nemcsak egyenlő fokon állnak, de söt jóval fö­lülmúlják azokat. Hogy Pieper erről a világot meggyőzhesse: mult hó 22 és 23-án Lüttiehben lökisérletet tartott, melyre minden országból szá­mos szakértőt hivott meg, a többi közt a berlini es. kir. udvari puskamüvest Barellát is. 22-én a Pieper-féle öntött aczélcsöveknek tartóssága volt megállapítandó, a damaszt-csövekéhez viszonylag. E czélból valamenyi jelen volt szakértő előtt, s a kir. fémjelzöhivatal igazgatójának ellenőrkö­dése mellett 8 darab egyes damaszt-, és 8 da­rab egyes öntött aczélcső választott ki, melyek egyenlő űrméretűek, hosszaságuak és erösségüek voltak. Ezek 20 gramm porral s két golyóval töltve süttettek el. E töltést valamennyi cső ki­áltotta. Aztán ugyanazokat a csöveket 30 gramm porral és 3 golyóval töltötték meg. E kísérletnél 4 damasztcső szakadt szét. A még fönmaradt 4 damasztcsövet és 8 öntött aczél csövet aztán 40 gramm porral és 4 golyóval töltötték meg s az elsütéskor szétszakadt valamennyi damasztcsö és az öntött aczélcsöből is kettő. A most fönmaradt hat öntött aczél csövet 50 gramm porral és 5 golyó­val tölték meg. E kísérletnél újra szétszakadt két cső, s az utóbbi 4 cső csupán 60 gramm pornál és 6 golyónál szakadt szét. Pieper ur azt állítván, hogy az ő öntött aczél­csövei göbecsre oly praecisióval készitvék, hogy valamenyi, kivétel nélkül, csiszolatlanul (unpolirt) a göbecseket egyenlően jól lövi : a Pieper-féle gyárból nagyszámú cső közül, melyeknek még kamrájuk nem lévén, belőlök nem lőhettek, 12 darab kettős csövet választottak ki, részint 12, részint 16 űrméretűeket, mindenegyiket megjelölve, nehogy kicserélés történhessék. Miután éjen át a kamrák belefurattak, másnap, okt. 23-án délelőtt a göbecscsel való lökisérlet tar­tatott meg, mely oly jól sikerült, hogy valamenyi jelen volt szakértő nemcsak teljes megelégedését nyilvánitá a fölött, hanem egyszersmind Piepernek ez uj találmányáról elismerték, hogy az, a cső­gyártásban nagy elöhaladásnak tartható. Nagyobb mérvben való összehordás és nagyobb távolságra lőhetés czéljából ; a föltaláló az ö szabadalmazott »Würg-Cylinder«-jét alkalmazza, mely a cső szá­jába srófolandó. Hogy ez valamenyi vadásznak в valamenyi vadászatra ajánlható-e : azt még egy későbbi lelkiismeretes kisérlet fogja kideríteni. Kimutatás a versenyló tulajdonosok nyeremé­nyeiről 1879-ben, és kinek hány lova futott. a) Belföldön. (A Y-gal jelöltek akadályversenylovak.) [Ig. Hanau — br. Majthényi szöv. (Idomár : Thomas Chapman. Jockey : Smart. Káp.­Megyer.) Idomitásban volt 10 lova, futott 6, nyertes volt az alábbi 5. 3é. m. Amaranthus 28925 frt 3é. m. Harry Hall 12772V? » 3é. k. Cobweb 2572 % » 4é. m. Check 492 » 2é. k. Valentine 220 » 44,982 frt Blaskovits Ernő. (Idomár : Hesp Robert Gödön. Jockey: : Wainright.) Futott 7 lova, nyertes lett az alábbi 5. 5é. k. Kincsem 24312% frt 3é. m. Purdé 3575 » 3é. m. Bankár 1175 » is 1 edvök kerekedett, egymást megcsapni, és lett nagy birkózás, nevetés, harag, mig végül egy szomszéd uradalom Írnokát szemelték ki áldozatul. Ez. sejtvén a dolgot, a deres gyanánt leterített bunda mellé állott, s midőn valaki megfogta, hogy leteperje : az irnok átkarolva az őt legyűrni ipavkodót, oly ügyesen veté magát hátra a bun­dára, hogy a másik esett felül, s miután a társa­ság előtt közömbös dolog volt, kit csapjanak meg : a felül eső úrra csaptak hevenyében néhányat. Ekkor érkezett meg az addig késedelmezett esküdt, magával hozván egy nagy kosár vagy inkább véka harapni-valót, mely a szolgabiróné asszonyság kegyeiből került ki. Az esküdt ur ké­sedelmét az okozta, hogy kocsija két izben is fel­dűlt. s igy nem csoda, ha a rétesek, pogácsák és a többi süteményfélék a savanyuvizes üvegek tört darabjaival és a keserű ürmös levével sat., jöttek közvetlen érintkezésbe. De hát mi már jól voltunk lakva s ki sem tö­rődött e bajjal, ha csak az esküdt ur nem, a kinek hajdan kék rókatorkos bundája erős ürmös­illatot kapott. Azonban a kosárral együtt magával hozta az esküdt ur a es—i erdőőrt is, a ki a farkast bejeleuté. Ez el is mondta, hogy az erdő­ből haza ballagván, az úttól vagy negyven lépés­nyire egy farkast látott kullogni ; de ő a nem eléggé világos hold fényénél kutyának tartotta, s csak akkor ismerte meg farkas-voltát, mikor fordult, és vagy 70 lépésről öreg nyul-söréttel rá ie lőtt; nem duplázhatott azonban, mert a másik csője galamb­lövéssel volt töltve. Ugy vélte, hogy megsebezte; de másnap, uj hó esvén, nem csapázbatta. l'j lélek szállott meg mindenkit, már t. i. arna jó keresztyéneket, kik képesek voltak hinni, hogy a farkas másfél vagy két órai lármázás és lövöldözés után, a szomszéd pagonyban megvonta magát, csak azért, hogy a nemes vármegye hatá­rozata rajta végrehajtassák. A most már kielégített testimonium legale sten­tori hangon adta ki a parancsot a hajtóknak, ha­lálcsöndben való elállásra. Vagy 20 pandúr e parancsot még nagyobb ordítással adta odább s elkezdték a hajtókat, hol káromkodással, taszi­gálással, hol pedig helylyel-közzel egy-egy pofle­vessel tuszkolni odább. A hajtó sereg azonban meglehetősen megapadt ; körülbelöl egy harmada még az első hajtásból megszökött, a másik har­mada pedig most volt megszökendő. Mulatságos látványt nyújtott a dicséretes csönd­ben állásaira vonult puskás sereg, noha ez is na­gyon megapadt, mert a kik messzebb laktak, haza siettek. Mi is megelégeltük a farkasvadászatot; de én lovaimat egy szomszéd csárdába küldvén, kényte­len voltam még a vadásztéren időzni. Az első puskás körülbelöl állására érhetett már, mikor a hajtókat láttuk csoportosan nagy hűhóval, lármával visszatérni a tűzhöz. A pandú­rokat is egy csomóban, kik közt két hajtó rúdon hozott valamit. A hajtás megbukott ; a puskásokat visszako­pogtatták. Azonban a pandúrok megérkezvén, újra földerült a testimonium legalenak már-már villá­mokat szóló képe. Mert a spectabilis substitutus elé letettek egy valóságos — hajdan eleven, most kőkeménynyé fagyott — középnagyságú nőstény farkast, melyet a fekete tüskék elején (ez volt a pagony neve) félig behavazva, dermedten találtak a hajtók. Megvizsgálván, láttuk, hogy a kosáron volt lőve, s csak azt bámultuk, mikép vánszoroghatott a vad oly lövéssel annyira. Mindenesetre már azelőtt több nappal veszhetett el. Ily eredménye lett — habár a sport nem is volt valami nagy — a megyei vadászatnak ; de ilyesmit is ritkán tapasztalhatni efféle vadásza­toknál. Erre aztán bezzeg lett is nagy vigasság. A szolgabíró ur kijelentette, mely szerint azok a puskás urak, kik példáját követni akarják, К . . . helység nagyvendéglőjében tölthetik az éjt, hová ő a helybeli zenészeket is rendelte. Az egész társaság jobbadán elfogadta a meghí­vást, a viczeispánon kivül. Én és barátaim szintén lemondtunk e megtiszteltetésről, s hajtattunk szik­lai tanyánkba, az uradalmi fövadász és egy ked­ves szomszéd birtokos kiséretében. Egyszeri feldő­lés után fél óra múlva a tanyára értünk, hol pattogó tüz mellett jó vacsora várt ránk, mely után, falevéllel töltött madráczainkon még sokáig beszélgettünk a mai vadászat folyamatáról és áta­lában a megyei vadászatok »czélszerüségéről.« Másnap hallottuk, hogy a fagyott farkast, a vendéglő udvarán két ott heverő lőescsel föltá­mogatták, a falu népének nagy bámulatára, mig az urak, ott bent az ebédlőben, előrántották a falu menyecskéit, s örege apraja járta ki világos kivirradtig. Másnap hazavergődvén, miután Tigris papa rajtUDk kiméltatlankodta magát, — mert szerinte, ba a farkas eleven lett volna, mi bizonynyal men­ten megfutunk vala előle s én épen legelöl, — sokáig nevettünk a megyei vadászaton és a fagyott farkason.

Next

/
Oldalképek
Tartalom