Vadász- és Versenylap 23. évfolyam, 1879

1879-01-23 / 4. szám

28 VADÁSZ- ÉS YERSEKY-LAP. JAKCÁR 23. 1879. attavismus folytán előtűnt azon körülmény, mely­lyel Thompson ur a tenyésztés kezdetén küz­ködött, vagy pedig a második párosításkor szint olyan gondos volt a tulajdonos mint az elsőnél, e's meglehet, hogy valamely vadásztárs tarka set­terje élvezett tiltott gyümölcsöket, és ez volt azon vélt infectio okozója, melyet a veres Fnnnct senkinek cl nem árult. De van ezen utóbbi eset­nél még valami igen is különös dolog, melynek fólemlitése szinte'n nem érdektelen és biztosit ben­nünket arról, hogy jól következtettünk és az attavismus kétségbevonhatatlan. Ugyancsak Thomp­son ur beszéli, hogy később Fannet infectiója meg­szűnt, és az veres setterrel tiszta egyszin vörös kölyköket kapott. Ezen tény az előbbi visszaüté­eeket teljesen igazolja ; mert igy már kétségtelen, hogy az egyénileg nagyobb átörökitő képességgel bíró him a visszafajtázási hajlamot ellensúlyozván, az utódra nagyobb befolyást érvényesített. Ezek lennének a közönségesen idéztetni szokott esetek, de vannak még meglehetősen számosak, melyek idéztettek, de melylyekkel elhallgattak azért, mert ezek buvárlat tárgyává tétetvén, vagy igen egyszerű magyarázatot találtak, vagy pedig rp az infectió ellenkezőjét, helyesebben azt bizo­nyították, hogy infectio nincs. Ilyen esetek például Frentzel J. ur hires agár szukája, melynél pályája kezdetén infectiót hangoztattak, mert első izben egy juhászkutyával forgott meg. De ime az infectio hatása nem kö­vetkezett 1 e, sőt ellenkezőleg : ezen agár után neveltettek az ötvenee és hatvanas években a leg­híresebb apa ebek. Egy másik eset a herczeg Croy-féle kanczáé, mely első izben egy brabanti nehéz ménnel fedez­tetett, másodízben pedig egy telivérrcl fedeztetvén, egy tökéletes tiszta brabanti kiilemmel biró csi­kót ellett. Itt is infectióról beszéltek eleintén és később csalhatatlanul igazoltatott, bogy mikor a kanczát a telivérhez vezették, útközben azt a korcsmában egy brabanti ménnel fedeztették, és a csikó, melyről az infectiora következtettek, ennek utódja. Később pedig a kancza utódjaival beiga­zolta, hogy semmikép sincs inficiálva. Alólirt is egyszer egy fehér mangalicza csoport infectióját illetőleg gondolkodóba estem, de vé­letlenségből rá jöttem, hogy a kanásznak egy a járandóságán felül rejtve t.rtott sü döje, melyet ö csak lopva eregetett a falkába, volt a vélt infectió okozója; és ezen gonosz tevő eltávolítása után az infectió sem kisértett többé. De azt hiszem a tisztelt olvasónak e casuisti­kából eleget beszéltünk, de mielőtt bucsut ven­En fölhasználtam e pillanatot, hogy egy har­madik golyóval üdvözöljem öt. Ezúttal hátraha­nyatlott lovára s mintegy 100 lépésnyire vitte még a ló ; aztán lezuhant a magas fűbe. Az indián lova csak ép azért futott még, mert üldözve érezte magát. De végre is kimerülve s remegve a fehér arcz látásától, meg hagyta ma­gát fogni. Nyergem kápájához kötém s ugy ve­zettem a két állatot, győzőt és legyőzöttet és egy közeli bokorhoz kötöttem, hogy ott kissé kifújhas­sák magokat. Aztán revolveremet újra megtöltve, arra az esetre, ha netalán más tomanchok, a lövéseket hallva, jelentkeznének. Óvatossági szempontból mintegy félóráig elrej­tőztem egy széldöntésben. Miután semmi gyauusat nem sejtettem, nyugodtan mentem ama hely felé, a hol az indián lebukott lováról. A mellén át­fúródott golyó azonnal megölte őt. Elvettem nyi­lát, ijvesszöit, tegezét és a nála volt bizon-bört s visszalovagolva fölszedtem a rám kilőtt ij­vesszőket. Oázomhoz visszatérve, észszerűnek véltem ott tartózkodni az éj beálltáig, részint hogy a lovak magokat kipihenhessék, részint pedig hogy az elesett indián társainak boszuja elől megvonjam magamat, kik bizonynyal közelben kalandoztak. Nem mintha nagyon féltem volna tőlök, hanem mert üldöztetés esetében a vörösderest vissza kellett volna hagynom, melytől pedig nem örö­mest váltam volna meg. nénk, nézetünk igazolására még a következőket kell mondanunk. Az infectió tekintetében nem csak alapos bú­várlatok, de kísérletek is tétettek, mely utóbbiak közül kiemelhetjük a Bertrand által a fekete Es­sex- és nagyfülü fehér sertésekkel végrehajtottakat. Ezek az iofectiot illetőleg mind Degativ ered­ménynek voltak, azt igazolván, hogy infectio nincs. Tiszteletteljes nézetem szerint azonban a leg­meggyőzőbb adatokat, akár pro akár contra infectio, a lótenyésztésből lehet meríteni; ezt meg is kísérelték és az illetők igen helyes nyomon is kutattak. Ez irányban búvárkodott a többek között Dr. Hensel, ki Amerika azon vidékeit utazta be, bol az öszvér- tenyésztés nagyban űzetik, ö ott elfo­gulatlanul vizsgálódott, de nem tudott az ezrekre menő, általa látott páldák közül egyetlen egyet sem találni, mely az infectiót bizonyítaná, de igen is találta ennek ellenkezőjét, azaz példákat, melyek az infeetiónak határozottan ellene mondtak. Közelebb fekvő példákat tekintve, felemiitjük miszerint sem Kladrubban sem Trakehnenbau de más ménesekben sem tapasztaltatott soha, hogy az öszvérlenye'sztésre használt kanczák inficial­tattak volna, ellenkezőleg Trakehnenben a legjobb családok Gonerilla és Idától származnak, pedig ezen két kancza, mielőtt a lótenyésztésre hasz­náltattak : az első négy, a második három öszvér­csikót ellettek. A magyar állami ménesek százados törzskönyvei is azt mondják, hogy van vissza­fajzás, de nincs infectió. Mezőhegyesen például hajdanában igen sok ellentétes keresztezéssel tet­tek kísérletet. Oly esetek is voltak, hol arab kanczákat norfolki ménnel hágattak meg először; de még az ilyen Pride-al inficiált (?) Shagya kancza sem hozott soha később arab mén után norfulkira emlékeztető csikót. — Hasonló adato­kat maga is eleget gyűjthet a tisztelt olvasó, de olyanokat, melyek az infectiót kétségbe vonha­tatlanul támogatnák, merjük mondani, nem fog találni. Végül eugedje meg a tisztelt olvasó, hogy ez alkalommal egy vétkemet mint olyat elismerjek. En is vétkeztem egykoron az infectió tekintetében, és pedig akkor, midőn vélt auctoritások által be­folyásolva, egyik régibb állattenyésztési munkám­ban a tenyésztők kétes értékű állításai közé so­roltam. Ez hiba volt, elismerem ; oda kellett volna azt osztályoznom a hova való : a balhiedelmek sorába. Mielőtt az indiánt elhagytam, hirtelenében le­rajzoltam őt albumomba, melyet mindig magam­mal hordoztam. Csakhamar beállt az éj ; a csillagok ragyogni kezdtek. Én háboritlanul indultam útnak s éjfél tájban megérkeztem lakásomra. A vörösderes leg­jobb lovaim egyike lett. Az alig 4 éves ló, gon­dos ápolás mellett, jól tartva kukoriczával, rend­kívül kifejlődött. Miután én másnap reggel néhány bölényt, erő­dömtől nem távol, elejtettem, visszatértünk este egy őszvérek által vont szekérrel a zsákmá­nyokért, melyeket besózva, arra az esetre tettünk félre, ha netalán az indiánok által megtámadtat­nánk és rendszeres megszállásnak lennénk alávetve. Mihelyt a tenyészetnek vége szakad s a hideg a hegyvidékeken beáll, tömérdek bizon-csorda hullámzik alá (5 — 800 db egyegy csordában) az örökzöld sikságra. Nem egyszer láttam 8000 da­rabnál többet délfelé vándorolni. Ilyenkor a lovas indiánok a legjobb legelőkre is nyomon követik a csordákat, nagy pusztításokat okozva köztök. A nyár, vadászat és földmivelés közt mult tő­lem el. A két tó közt, e kedvencz helyemen, többször megfordultam, a nélkül hogy valami nevezetes esemény fordult volna elő, mignem egy este, idökimélés és fáradságkerülés tekintetéből elhatároztam, hogy az éjet ott fogom tölteni, s kora reggel megkezdem a vadászatot. Odáig még ellátva magamat vadpeesenyével, meg­Kissé hosszas voltam, de szándékom volt ez egyszer és utoljára behatóibban tárgyalni a te­nyésztés ezen tengeri kígyóját, mint Settegast nevezi, melyről beszéltek, irtak, de melyet beha­tóabban csak az ujabb időben kutattak. Az infectio kérdése, mint megmutattam, exact buvárlat tárgya volt; és ez megmutatta, hogy az infectio nem is elmélet, hanem tévhit ; és a bal­hiedelmek tárbazába való, hova a modern tudo­mány által el is helyeztetett. Tormay Béla.*) Az állami mének szétosztása Nyitra, Bars és Trencsén megyék területére, a mult számunkban közölt programm szerint, a bajnai ménteleposztálynál, f. hó 16-án megej­tetett. Gondoskodtunk róla, hogy az egyes állo­másokra osztott mének jegyzékét minden egyes ménteleposztálytól rögtön megkapjuk, s közöljük azt, múltkor tett igéretünkhöz képest, esetről esetre haladéktalanul ; hogy igy minden vidék tenyésztői már előlegesen némi tájékozást nyer­hessenek a hozzájuk legközelebb eső fedeztetési állomásra kerülő ménekről. Az egyes fedező mé­nek utáni számok a fedezési dijat jelentik : Nyitra megyében. Bajnán : Roland 9 (norfolki) 1 frt ; Revolver (anglo­norman) 1 frt. Nyitrán: Szobb 19 (honi faj) 2 frt; Macbeth 2 (anglo-norman) 3 frt ; Ephesus 7 (angol) 4 frt ; Nord­stern 15 (norfolki) 3 frt ; Pride of England 8 (norfolki) 2 frt. Komjáthon : Bürger 4 (angol) 2 frt ; Samhan (arab) 3 frt ; Virgilius (angol) 4 frt ; Buccaneer 7 (angol) 2 frt. Kis- Váradon : Favory Palerma 2 (lipiczai) 3 frt Lord Dudley 1 (angol) 2 frt. Érsekújváron : Czidrus 10 (honi faj) 2 frt ; El Delemi I—10 (arab) 2 frt; Siglavy (arab) 2 frt. Tót-Megyeren : Pluto 1 (lipiczai) 2 frt ; Revolver V—3 (anglo-norman) 3 frt; Nordstern 11 (norfolki) 6 f. Magyar-Soókon : Amaty 1 3 (anglo-arah) 2 frt ; Sene­gal II—20 (angol) 2 frt; Mizár (arab) 3 frt ; Carnival 7 (angol) 4 frt ; Benazet (arab) 3 frt. Mocsonokon : Abdul-Aziz (arab) 2 frt; Amaty (anglo­arab) 2 frt ; Confidence 10 (norfolki) 4 frt. Farkasdon : Pascha (angol) 3 frt ; Sutherland I—5 (angol) 2 frt. *) Köszönettel tartozunk a budapesti állator­vosi tanintézet jeles igazgatójának, hogy ezen tenyésztőink körében sokat vitatott kérdést, tüze­tesen megvilágította. ítélete a praktikus tenyésztő és kutató tudós kettős súlyával bir, tebát ille­tékes. Szerk. lehetős későn érkeztem a tavakhoz. Mikor a tü­zet megraktam, még két vadpulykát is lőttem le egy közeli fáról. Ez évszakban különösen kedves ize van a vadpulyka busának, mivel akkor legin­kább dióval táplálkozik. Nyugodtan telepedtem le a tüz mellé, az egyik pulykát nyársra vonva. Időnkint egyegy falatot vágtam abból le, kutyámnak dobva, mely rendkí­vüli nyugtalanságot árult el. Tom egyre ide-oda futkosott, a talajt szimatolva s tompa mormogást hallatva. Sehogy sem akart leheveredni. Cézár ellenben ép oly nyugodtan viselte magát, mintha istállóban lett volna, s egész élvezettel harap­dálta a buja füvet, oly kedélyesen horkantva ko­ronkint, hogy a közelben háló vadpulykák mind­untalan fölrezzenhettek éji álmukból. Lassankint azonban csönd állt be körülöttem. Cézár leheveredett, s c-upán a suholyok huhogása és a zsákmány után kutató farkasok üvöltése za­varta még koronkint az éj nyugalmát. Csak Tom, az én hü öröm, üldögélt még min­dig hátulsó lábain, nyugtalanul szimatolva a lég­ben, mig én, vánkos hiányában, a nyeregre hajtva fejemet, szenderegtem. Mikor fölébredtem, már viradui kezdett. A harmattól megdermedve, kinyújtogattam tagjaimat, hamarjában egy darab pecsenyét sütöttem s a tó tiszta vizében meg­fürödtem. Mikor mindezt elvégeztem s épen lo­vamat kantároztam, Tómnak a különös maga­viselete újra magára vonta figyelmemet.

Next

/
Oldalképek
Tartalom