Vadász- és Versenylap 23. évfolyam, 1879

1879-07-10 / 28. szám

238 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. JüLIDS 10. 1879. fekötő- és szita-holmikat, ócska dijat- és rőfösjószágot a kövezeten elterítve, és ott áruba bocsátva, és csak kőibe szói vánkosán, élelmi czikkel kereskedő kofákat, mindenféle minimális mennyiségű, és nyomorék állapotú zöldséggel, gyümölcscsel, túróval sat. Valóságos zsibbvásár, szatócsvállalatokkal keverve. — Igy néz ki a haltér mellék-utczáival együtt, hol több a bátyus zsidó és kosárkötö, mint a hal, — igy a szárnyasvásár a vám- és a KalvintéreD, hol kevés a szárnyae, de annál több a : pálinkát, leányt ! — és hamis-ékszert házaló, hol az élelmi vásár föczikkei szintén: ócska nadrág, kopott csizma, ép ugy, mint a belváros piaczain. A külvárosi piaczok meg valóságoa torzképei, — valami vásárhoz hasonlónak. Az egész nem más, mint naponta megsöpört és befecskendezett halhatatlan szemétréteg, melyen piszkos nyomorék emberek, szemet, dombokon vagy rongysátrakban — piszkos és nyomorék árúkat, drága pénzen árulnak. Ha ezeken a vásárparódiák színhelyein, a nem tudhatni miéit oly számos vásárügyelök, meghizottan, hosszú pipásan, felbotozva, és hangosan ásítozva fel és alá nem sétálnának, az ember azt hinné, hogy czigány tábort lát, nem pedig fővárosi élelem-vásárokat, melyekre a város évente nagyszámú ezreket és a boldogtalan üzérek helypénz czíme alatt százezereket dobnak a — Dunába. Vad utáni kémjáratunk először is reggel ugy 8-kor, az Alduuáról jövő gőzhajók kikötőjéhez vezet, hol az éjjel érkezett szerencsétlen baromfiak és borjuk, tulajdonosaikkal együtt a forró napsütött köparton mindaddig kénytelenek stístörögni, — mig a fogyasztási adóhivatal urai ugy 9 óra után nagy kegyesen méltóztatnak az adót elfogadni, és a felszabadító bárczákat az alázatosan rimánkodó népnek odalökni. Biz szegényen most már ez az üdvözítő magyar czédula sem használ, — mert a tisztelt publikum, mely korábban kel a hivataloknál, addig rég bevásárolt abból, a mi a piaczon tegnapról megmaradt, ha csak nem döglött, vagy romlott az áru ; — és holnap szintén meg fog elégedni azzal, a mi ma jött ; és ez igy megy napról napra, évről évre, mert igy hozza magával a vásárfelügyelői eommoditás, ki máskülönben a bajon könnyen segíthetne. Hogy eme nagy érték-veszteségeket okozó, esztelen sikánokat kikerülhessék a szállítók : természetes, hogy az éjjeli érkezést arra használják fel, miszerint vagy csempészve, vagy megvesztegetés által idejekorán juthassanak áruikkal a piaezra. Minderről az állandó csempészek, az örökké horkoló kénzügyőrök és ezekkel »egy kereket hajtó« hajószemélyzet — sokat mesélhetne, ha kérdeznék. Itt a Dunaparton találni mindenkor, tehát julius havában is vadakat, csak ismerni kell ama kosaras, bátyus és mindenesetre becsületes svábasszonyokat, kik stm fogyasztási adóval, sem vadász-törvénynyel nem törődve, hoznak akármennyi fogolyt, még ama mesztelen hasúakat a fészekről elfogva, családi gondok által lesoványult fáczányházaspárokat — hálóba került egész fürj-nemzet ségeket, szakajtó-kosarakban még pelyhes vadkacsukat, és sok más tilalom alatt álló szárnyaso kat. Tessék válogatni, pedig nyugodtan, nem törődik az egész dologgal senki sem; az illető közegek hébe-hóba bejárják ugyan a rendes vadkereskedök és vendéglősöket, és ott a hivatalos szigor megható komolyságával végzik a teendőket, — de künt a nagy világban történhetik bár micsoda, arról az uraknak hivatalos tudomásuk nine tehát csak bátran. Az ózbak-, dám- és szarvasbika-vadászat meg van engedve, és kapni belőle eleget mindenütt, mert a főváros körül fekvő erdőségek nagy rőtvad állományai könnyen láthatják el piaezunkat. De azért a piaczon található özek és szarvasok mégis csak (kevés kivétellel) orvvadászok által vámmentesen hozatnak be, mert a rendes vadkereskedök, és nagyobb restauránsok, kik évek előtt szerződések alapján a fővárosba szállíttatták az uradalmi vadakat, szemben az orvvadászok, a budai oldalon nagy számban lévő titkos dugárusok, házalók, csempészek és a vadra vetett roppant fogyasztási adómiatt, rég felhagytak annak idehozatalával, és a rötvad csak törvénytelen módon jöhet mihozzánk. A java Bécsbe megy és mi eszünk rosszat, drágát, lopott és csempészett vadakat. A napokban volt alkalmunk, több felső és alsó vidékről idehozott öz- és dámvad-sz Ulitmányokat láthatni. A szállítmányok fele, már a vadászatnál elkövetett hanyag kezelés következtében el volt romolva, többnyire elkésett kizsigerelés, vagy a még meleg testnek, nem elég szellőztetése okozta, hogy zöld és fülledt volt nagyobb része. A szállítmány másik felén, az ujabb időben mindinkább nagyobb körökben magát megfészkelő rosz löképesség és tehetség jelei voltak szemlélhetők. A vadak hoszszába, széltibe, farba, hasba, szóval mindenhová, hol nem kellene, vannak — nem is meglőve, hanem megrepesztve. Ugy látszik, most a rőtvadat már nem »elejtik«, hanem légbe repítik, atomokra repesztik, negyedekre robbantják, mint az elefántot, a tigrist vagy s/.iklahegyeket. Valószínű, hogy a látott özek az illető vadászok által oly veszedelmes állatoknak tartatnak, hogy rájuk negyedfontos re peszgvlyókkal lőttek, és igy foszlányokra szakgatva küldik a fővárosba. Bár megtartanák. A Haltéren lévő egy-két kisebb-nagyobb vadkereskedők, melancholikus kifejezéssel álldogálnak üres helyiségeikben, és elszomorodva nézik romlandó kevés készletüket. Szegényeknek nemcsak a roppant adóval hanem csempészek és orvvadászokkal kell megküzdeniök, — de ujabb időben a Kunstfleisch« nagyobb kiterjedést nyer a vendéglökben is. A korcsmárosok egymást leliczitálják az étkek árát illetve, mely árcsökkenést mindig az étek minémiisége, azaz a vendég bánja meg, különben ki azt hiszi, hogy a világ bármely vendéglőse valódi szarvasfillét szarvasgombával, vagy özhátat bordeauxi mártással adhat 50—60 krral : annak úgy kell, ha közönséges marhavesepecsenyét páczolva cser-gubacscsal, vagy nagy birkahátat tudja a manó micsoda mártással vad helyett kap és azt mint olyat eszi is meg. A vámház mellett lévő úgynevezett szárnyasvásáron, roppant szemétgyüjtemények közt, kövezeten, kocsin, bódékban árulnak nyíltan, lesoványodott vadkacsákat, többnyire elevenen, azaz félhalott állapotban kéz alatt, (kivált a reggeli órákban) kaphatni süldő és vén nyulakat, foglyokat, fürjeket, néha túzokot, és mindenkor fáczányokat. Ez utóbbiak a csepelszigeti ráczkevei uradalom fáczányosaiból, mindenesetre görbe utakon és lopva — a föerdész tudta nélkül — kerülnek ide. Mióta Budapest azzal dicsekedhetik, hogy fogyasztási adója legnagyobb a világ minden városa közt ; azóta piaezunk rosszul van ellátva vad és más szárnyasokkal. A falusi szállítók egy ideig küzködtek a fővárosi nyomorult minden leírást túlhaladó megvámolási eljárással, de végre is megunták a vámhivatalnokok, pénzügyőrök, vásárfelügyelők, rendörök és helypénzszedök bánásmódját és nemjöDnek többé, hanem vagy Bécsbe mennek, vagy pedig a vámvonalon kivül adják cl jószágukat kofáknak, zsidóknak, kik értik hogyan kell az állam — kárán elbáani az elébb felsorolt számos ur és méltóság különczködéseivel. Tény hogy élelmi piaezunk tökéletesen töukre megy, hogy a behozatal csökken, a jószág minősége rosszabb, ára nagyobb mint évek előtt, és mint most is — más nagyobb városokban. Tény, továbbá, hogy a fogyasztási adó, annak felemelése daczára inkább kevesebbet jövedelmez, mint azelőtt, hogy a csempészet virul, hogy az élelmiszerek hamisítása virul, hogy Münchenben, Drezdában, Prágában, Bécsben, több magyar élelmiszer-árus található mint Budapesten, hogy a magyar élelmiszerek jobbak és olcsóbbak mint Budapesten, tény hogy a fővárosi vásárfelügyelöség mindezt nem tudja, ezzel nem gondol és hogy a város tanácsa a népség élelmezésével egy batkát sem törődik, Budapesten. Ha kimegyünk a vámok elé, ott találhatunk most is számos nyulat, fürjet, vadkacsát, foglyot, melyek a kofák által mohón felvásároltatnak és természetesen becsempészve elházaltatuak. Ha már bent a városban szabad a vadvásár mindenkor, itt künn, hol legújabban vagy négy-öt fővárosi rablóbanda con amore hősködik, az orvvadász, a csempész, a dugárus, korlátlanul élvezheti működése jövedelmező gyümölcseit. A budai oldalon a vásár-viszonyok csak annyiban különböznek az inneniektől, hogy bármely mezőváros piacza dúsabban van ellátva mindennel, mint a budai. Mert oda át, csak azt kapják, mi Pesten megmaradt és többé el nem adható. Vad tekintetében Budán csak a rötvadat, de ezt nagy mennyiségben kaphatni. Van ott vagy tiz kocsmában az orvvadászok számára jól berendezett, jégvermekkel ellátott raktár, honnan mindenféle szolgálatot megunt vagy elkergetett egyéniségek által világgá hordatnak a csempészett szarvas-negyedek. A főbizományos és raktárnok e korcsmákbau rendesen egv cseh születésű, és szakértő »Oberhiiusknecht« kikből fejlődnek száz év óta és most is ama hírneves budai polgárok, kik valaha a magyar nyelv iránti kegyeletüket azzal fejezték ki, hogy »

mir sein капе. Ungarn, mir san Ofner Bürger, mir braucheu капе ungrischen Verordnungen

.» * * * A vadtenyészeti kilátások még nehezen ismerhetők fel. Hogy a tavaszi vad nagy része a kedvezőtlen időjárás által tönkre ment, valószínű, —de ott, hol sem viz, sem dér nem pusztított, nagyok az állományok és sokat igérök. M er cur. Br. Wenckheim Béla végtisztesség tétele. Harangok zúgása közt irjuk e sorokat. Mióta lapunk utolszor megjelent, azóta az országnak egy nagy embere, br. Wenckheim Béla — 8 napi kinos küzdelem után elhalálozott. A napi lapok siettek az ország mély megilletödését közölni az elhunyt nagy hazafi felett ; mi a neki hozott végtisztességröl közöljük a látottakat. Br. Wenckheim Bélának, a feledhetetlen hazafinak hamvait kedden d. u. 5 órakor szentelték be. E szertartást, a család egyenes fölkérése folytán tisztelendő Degen Titusz, belvárosi segédlelkész ur végezte. Jelen voltak a szomorú tisztességtételen, a legközelebbi rokonokon kivül Tisza Kálmán miniszterelnök, gr. Szápáry Gyula (nejével), Trefort, Pauler, Bedekovics miniszterek, Szlávy József képvis. házi elnök, gr. Zichy-Ferraris Viktor és br. Fejérváry államtitkárok, gr. Szápáry Géza fiumei kormányzó, gr. Szápáry István pestmegye főispánja, továbbá Szápáry Antal, Wenckheim Frigyes, Festetics Pál, l'ejacsevics László grófok, b. Döry alezredes. Inkey urak sat. A gyászoló családhoz mindenfelől sürüen érkeztek az ország minden részéből s a legmélyebb részvétet tolmácsoló sürgönyök. Ö felsége a király részvétsürgöuyét, maga a miniszterelnök adta át személyesen. A pesti lovaregylet tagjai mindannyian a fővárosba siettek s a legnagyobb megilletődéssel, az őszinte fájdalom hangján fejezték ki részvétüket. A messze külföldön levők pedig táviratilag. Igy gróf Sztáray János Hamburgból fejezte ki ama mély részvétet, és szomorúságot melyet a gyászoshir, a lovaregylet ott a versenyeken jelenlevő tagjaiban keltett. — A gyászterem, hol az elhunyt a ravatalon kiterítve feküdt, a szó valódi értelmébzn virágokkal volt elárasztva. Barátai és tisztelői közül számosan fejezték ki kegyeletes érzésüket gyönyörű koszorúk küldése által, a többi közt gr. Almásy György, Tisza Kálmán és r.eje, gr. Szápáry Gyula és neje, Tisza Lajos, a nemzeti casínó, gr. Wenckheim Rudolf, ö felsége minisztériumának hivatali testülete, gr. Batthyány Lajos özvegye, gr. Mikes Imre, a pesti lovaregylet, osztrák lovaregylet, a magyar földhitelintézet, Békésmegye kö-