Vadász- és Versenylap 23. évfolyam, 1879

1879-06-12 / 24. szám

202 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. J

UNIUS 12. 187 9. nyésztőink figyelmébe ; mert épen nálunk számtalan esetben tapasztalható, hogy a jól megcsinált csikó rosz tartás és ezélszerütlen felnevelés által rosz lóvá neveltetik. A tenyészanyag megválasztásánál, azaz azon kérdés eldöntésénél : mily lófajta vagy termet tenyésztessék ? a franczia gazda igen lelkiismeretesen és számitéan jár el. A legtöbb franczia gazda mint már emiitök vásárra termel ; azaz választott csikait eladja. De azon gazdák is, kik akár saját istállójukban született csikaik, akár a vásárolt csikók felnevelésével foglalkoznak : bö megfontolás és részletes számitás tárgyává teszik az anyag minőségének megválasztását. Első és mérvadó szempont a franczia tenyésztők előtt a lovak pénzértéke. Bátran azt lehet állítani, hogy a legtöbb franczia gazda minden előszeretettől vagy különleges passiótól eltekintve azon fajtát tenyészti vagy neveli, mely a gazdasága speciális viszonyainak megfelelő fajták közzül a legpénzcsebb lovat adja, az az : melynek ivadékait vásáron legdrágábban értékesítheti. Józan Üzletszerű számitás vezeti tehát a francia tenyésztőt az anyag megválasztásánál. E számitás annyira megy, hogy igen sok tenyésztő, kinek р. o. saját szükségletére inkább könynyebb kocsis vagy nyerges ló kell, mégis nehezebb igás vagy hintós lovat nevel, mert gazdaságának viszonyai a earossiev nevelését megengedik, számvetése pedig azt mulatja: hogy saját nevelésű nehezebb lovainak eladása és a gazdaságában szükségelt könnyebb lovak vásárlása mellett erszénye jobban jár. — Viszont alig lesz francia gazda, ki azért mert saját szükségletének fedezése véget nehezebb igás lovakra van utalva, ily lovak tenyésztésére vagy nevelésére törekedjék akkor, midőn р. о gazdaságának viszonyai a könnyebb nyerges ló tenyésztését vagy nevelését mutatják előnyösebbnek. Ez esetben azt mutatja a számitó franczia gazda irónja, hogy erszénye jobban jár ha jóminőségü könnyebb nyerges lovat vásárra termel, és szintén jó minőségű nehezebb igás lovat vásárol : mint ha nagyobb termetű nehezebb, de közép vagy épen rossz minőségű igás vagy hintós lovat saját szükségleteinek fedezésére nevel. Általánosan el lehet tehát mondani, hogy a franczia lótenyésztő zöme öntudatosan és észsze rüen jár el a tenyészanyag megválasztásánál, mert ez irányban is ép oly józan számítással veszi figyelembe gazdaságának különleges \ iszonyait, mint ha arról van szó : mily növények termelését tűzze ki gazdasága számára. A gabna termelést és állattenyésztést nem helyezi ellentétbe, sőt el nem választja egymástól a francia gazda ; hanem ellenkezőleg ezek összefüzésére, összhangba hozására törekszik. — »Tant vaut le sol, tant vaut la plante, —tant vaut l'animal « ez a franczia gazda jelszava, s azért ha álattenye'sztése javitasát tűzte ki czélul, nem a tetőn, hanem az alapzaton kezdi. Javitja a földet, hogy jobb növény teremjen rajta, s akkor e növényzettel táplált állatai is javulnak. Különösen a lótenyésztés terén azon felfogás divik általánosan a franczia tenyésztők között, hogy az értékesebb, nehezebb testű hintós ló tenyésztése vagy nevelése a legkívánatosabb, mert ez fizeti ki magát legjobban. Ép oly általánosan elfogadott elv azonban, hogy ily értékes ló jó minőségben csak oly talajon nevelhető, mely az értékesebb gabona és takarmány nemüeket is jól megtermi. Ott hol a súlyos búzát jól megtermi a talaj, s bol az égalj a lóhere, luczerna s egyébb jobb minőségű takarmányfüvek termelését megengedi : ott a termetesebb és értekesebb hintós és nagy nyerges ló is elönynyel nevelhető. Ez lévén a franczia tenyésztő jelszava, miután szerencsés égaljuk az ország egész északi és nyugati vidékein ép ugy mint a tengerparton bűvös és nedves időjárással kedvez a takarmány termelésnek : annálfogva iparkodnak a talajt mindenütt lehetőleg javítani, hogy azon minél jobb gabonát, minéljobb takarmányt termelhessenek, s igy azután minél termetesebb és pénzesebb lovat is nevelhessenek. Mily mérvadó befolyással bir a talaj javítása valamely vidék lóanyagának fejlesztésére, azt legjobban bizonyítja Francziaország egyik — lótenyésztési szempontból igen fontos — tartományának : a Bretagne-nak példája ; e tartomány tengerparti részén, hol a tenger fövénye és dagály által kivetett iszap évezredek óta javította s most is folyton javitja a talajt, már rég időktől fogva Fr-incziaország egyik legjobb buza termő vidékeként ismeretes, s itt neveltetett általánosan a termetes nagy bretagnei igás és bintós ló, valamint a régente nagy hírben állott posta fogatok. A Bretagne belső vidékei azonban sokkal rosszabb talajjal birnak ; a magasabb hegyek által övezett völgyek sovány talaján alig termett meg a rozs, pohánka és zab, s a természetes rétek és legelök igen virágos, de kevéssé tápdus takarmányt nyújtottak. E vidéken, mely az Are-hegylánczolattal a Loireig terjed, hajdanában a lótenyésztés is igen alacsony fokon állt. Apró hátas lovak hazája volt e vidék, melyek ugyan rendkívül szívósak és kitartóak voltak, de magasságuk alig érte el a 135—140 centimetert. A kormány gondoskodása e vidéket egy Nantestöl Brestig terjedő hajóJunius 12-én Gödöllőn, junius 12-én BorosJenőn Aradmegyében, junius hó 30-án Nagyszöllőeön és Debreczenben, julius 24-én Dicsö-SzentMártonban, j alius 31-én Xagy-Károlyban, augusztus 11-én Esztergámban, augusztus 15-én Tornaiján, augusztus 20-án Alsó Rubinban, aug. 31-én Unghváron, September 1-én Tornán, sept. 15-én Eperjesen és oktober 6-án Karánsebesen. Eyy éves méncsikók vásárlásával egybekötött díjosztások tartatnak : Junius 12-én Kolozsváron (vásárló biztos gr. Pálffy őrnagy.) Junius 22-én Makón (vás. bizt. a mezőhegyes! parancsnok.) » 23-án Miskolczon (v. b. Horváth táb.) Junius 26-án Poprádon (v. b. Tanfi min. titkár.) » 26-án Balassa-Gyarmaton (v. b. Horváth t.) Julius 7-én Nyitrán (v. b. Tanfi) » 20-án Czegléden (v. b. Horváth) Augusztus 11-én Kanizsán (v. b. Horváth) » 20-án Pribóczon v. b. Tanfi) » 25-én Galanthán (v. b. Tanfi) » 30-án Nyíregyházán (v. b. Tanfi) Szeptember 3-án Kaposváron (v. b. Tanfi) » 7-én Pécsett (v. b. Tanfi) » 7-én Komáromban (v. b. Flögl őrn.) » 8-án Hevesen (v. b. Horváth táb.) » 8-án Győrött (v. b. Flögl őrnagy) » 8-án Szombathelyen (v. b. Soest ezr.) » 8-án Kulán (v. b. Tanfi titkár) » 15-én Nagyváradon (v. b Horváth) » 21-én Veszprémben (v, b. Tanfi) » 28-án Temesvárott (v. b. Tar.fi) Oktober 3-án Székely-Udvarhelyen (v. b. gr. Pálffy őrnagy) Október 25-én Deésen (v. b. gr. Pálffy őrnagy.) Mint már emiitők 100 egy éves méncsikó vásárlása terveztetik, melyek Mezőhegyesen községi apalovakká fölneveltetnek. A vételár 150—200 frt, figyelmeztetjük újra lótenyésztőinket a kedvező alkalomra. Francziaországi reminiscentiák.*) L-etalon et la jumen font le poulain, l'eleveur fait le cfaéval. »A mén és kaneza csinálják a csikót; a tenyésztő csinálja a lovat.« Ezen igazságot, mely Francziaországban a nép száján forog, ajánljuk a mi te*) Mutatvány a mult évi párisi nemzetközi lókiállitásról Tanfi Gusztáv miniszteri titkár által irt jelentésből, mely jelentés valószínűleg a földmivelésügyl minisztérium által legközelebb sajtó alá fog bocsájtatni. ? á s © e a. Utazás a Zambesi vizeséseihez. (Afrikai utazási és vadászati képek.) X. és XI. FEJEZET. A visszatérés szekereinkhez. A hosszú vándorlás alatt — nem tagadom — számtalanszor csábított a gondolat, hogy a vízeséseken tul, északfelé a Zambesin tovább hatoljak. Újra és ismét kisértgetett e vágy főczélom elérésénél, ámde körülményeim ezt lehetlenné tevék. Sem a törzsfők részére szükséges ajándékok, sem az élelmi szerek becseréléséhez nélkülözhetlen tárgyak, nem álltak többé rendelkezésemre. Nem maradt tehát más választás, mint elhatározni a visszatérést. A határozatot tett követte. Junius 22-én reggel felszedetém a sátrakat s vissza indultunk. — Már e napon lázt kaptam, mely — könnyen értlietőleg — felette súlyossá tette jutamat. A chinin azonban most is segitett. Wanki telepéhez érve, embereim valódi benső lelkesedéssel fogadtak. Itt két napot pihenve, 28-án újra útra keltünk a szekerek felé. Ezúttal a jövet követett iránytól nyugatfelé pár mfdnyire elhajolva mentünk, lehetőleg követve Afrika utászmérnökeinek, az elefántok és orrszarvúaknak jól kitaposott nyomdokait. Valóban, ha egykor itt cultur-képes népek települnének meg, az első közlekedési hálózatot ez állatóriások után már készen találandják. — Érdekes jelenség, hogy e csapák, gyakran a legmagasb hegyek ormain vezetnek át. Az állatvilág e szörnyetegeiről emlékezve, egy érdekes jelenet jut eszembe, melynek 1866-ban az amatongok földén voltam tanuja. Rudd társaságában vadászván, egy fehér orrszarvút ejtettünk el, de már a nap lemenőben volt s mi a zsákmányt másnapig ott hagytuk. Másnap délelőtt kimentünk érette s páratlan jelenet szemlélői lehettünk. Az elesett vad hátán s fejénél egy egy pompás fekete sörényű him oroszlán állott, az előbbi sikertelen kísérletekkel vesződve, hogy az orrszarvú pánczéljába fűrodott golyó helyén, iszonyú karmaival feltéphesse azt. — Köröskörül, az állatkirályok jelenlétét respectáló száz és száz sakál, hiéna s apróbb ragadozók, mindannyi szűkölve в fogcsattogtatva, préda-éhen, de közeliteni nem merve. Sokáig néztük egy bozót mögül a jelenetet, mignem két lövést bocsátva a tömegbe, az vad futással riadt szerte szét. A két oroszlán leghá' tul maradt, s közönként meg meg állt, visszatekintve, ha csakugyan elvesszük -— e tölök a biztosnak hitt prédát ? ! Utunk bár meglehetősen egyhangú, nem volt élmények nélküli. Junius 29-én 3 orrszarvút ejtettünk, melyek közül az első ugyancsak vitézül viselte magát. Épen utunkban fekve, a mint reá bukkantunk, dühösen felugrott, s szétriadt kaffirjaimat kezdé üldözni. Ezek csakhamar a közeli fákra menekülvén, engemet pedig — ki egy bokor mögé vonultam, — mindig mellettem járó szelíd kecském, a hű sBusit ijedt mekegésével elárulván, a felbőszült vad reánk rohant. Lőfegyver nem volt kezemben, s pár perczig egyik bokortól а másikhoz futva, kellett menekülnöm, mig egyik szolgám hozzám sietett a fegyverrel. Ekkor aztán az önkénytelen commotiot egy aczélhegyü golyóval viszonoztam, mely a vadat súlyosan sebesítvén, menekvésre készté. Nem messze azonban höröngve összeomlott, s rivalgó embereim kegyelem döfései közt, páráját kladá. Junius 30-án és julius 1-én egykori cultura romjain haladtunk. A mezők, a szántóföldek burjántól felverve, sehol semmi élet nyoma ! A régi Wauki telep lehetett, honnan a vérengző Matebelek irtották ki a lakosokat, s velők az emberi tevékenység minden emlékét. — Ily helyek láttára valóban felébred bennünk a gondolat, hogy sokszori kifakadásaink a civílisationak rit-