Vadász- és Versenylap 23. évfolyam, 1879

1879-05-15 / 20. szám

174 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. MÁJÜS 22. 1879. L) eladó. Ára 600 frt. — Értekezhetni a tulaj­donos gr. Zichy Jánossal, Nagy-Lángon, utolsó posta Székesfehérvár. Birtokváltozás. Bajnok 9é. fek. mén, a. Carni­val a. Gipsy Girl. Bibor 6é. sga mén, a. Bucca neer a. Fancy. Megvette mindegyiket a magyar kir. földmivelésügyi minisztérium, mint halljuk a mezöhegyesi ménes számára apalovakul. Mind a kettő oly derék, compact s arányos termetű mén, mely hiszszük minden tenyésztő tetszését meg­nyeri. Bibor 4000 frton, Bajnok 3500 frton vé­tetett meg; tulajdonosaiknak ennél több igértetett, s csak is az óhaj, hogy hazai tenyésztésünk ja­vára szolgáljanak, engedteté át velük a fentebbi árért e kiváló anyagot. Eladók. Mr. Francis t. v. pej h. 16 1/* Yellow Jake és Ion után, akadályverseny ló, ára 500 frt. VentUrino t. v. id. pej h. 16*/ 4 Imperor Bredelbury után 1000 frt. Többet a szerkesztőség. VADASZAT ES LÖVÉSZÉT, Felvidéki vadászlevelek. (Hogy hordják el fiaikat az állatok ; fajdok és szalonkák.) Tisztelt Szerkesztőség ! Az állatéletből egy érdekes jelenetnek voltam a mult nyáron véletlen szemlélője, mely arra készt, hogy a jelen levelemet egy a természet­rajzba vágó kérdéssel kezdjem meg. Azzal t. i. hogy hogyan szállítják tova az állatok, tehetetlen vagy gyenge fiaikat ? A mennyihen e kérdésre magam vagyok képes megfelelni, azt itt teszem ; de köszönettel venném, I tetni a fészelcülőket a fészekfutóktól. ugy tán nem fogok nagyot tévedni, ha állítom, hogy az evetkéhez hasonló nyúlánk s hajlékony testalkotással bíró nemes nyest, házi nyest, görény, nagy menyétke, kis menyétke s tán я gözsii (myoxuc glie) is, hasonló módon t. i. nyakukon összcfo­gódzva viszik tova félig kinőtt fiaikat ! A kutya- s macska fajokról tudva van, hogy кölykeiket szájokba fogva hordják el, néha igen nagy távolságra. Igy a farkas, az ebek, a róka, a hiúz, a macska. Ezt a szállítási módot követi hihetőleg a borz is, bár ez erdei remetének, valamint a vidrának e részben való eljárását aligha észlelte még valaki ! Ellenben gyakran szemlélhető s biztosan tudva van, hogy a medve tehetetlen kis bocsait hátán vagy nyakán hordja. Ezeknek ekkor éles és hosz­szu karmai oly biztosan fogódznak anyjuk hosszú­szőrű bundájába, mint a tetük kampsó lábai, gaz­dáik hajzatába vagy tollazatába. A vaddisznó aligha jut valaha auia helyzetbe, hogy apró malaczát elhordani kénytelenittetnék, mi­után azok mindjárt születésük után oly fürgék, hogy anyjukat a legnagyobb sűrűségeken át követhetik. Ez a fürgeség még nagyobb mértékben van meg a kampós vadnál a zergénél. Zergegidót, em­ber csak akkor foghat el, ha véletlenül a szüle­tési órában lepi meg. Mihelyt az anya szárazra nyalja, már akkor szökdelni képes. A szarvasfajok, tehát fövad, dámvad, őz, képte­lenek gidóikat. borjaikat tova hordani, s ha ve­szély közeledik, mely az öregeket távozásra készteti akkor azok egyszerűen lelapulnak. Ugyanez eljárást követik a nyulak, melyek egyébbiránt nem sokat tőrödnek süldőik biz­tonságával ! A szárnyas vadakra térve, meg kell külbnböz­i oldalain még temérdek a hó, s a csuntavai hágón mintegy 3600 láb tengerszin felett, csak néhány nap előtt lapátoltatott el a hó, hogy a hetek óta megszakadt posta-közlekedés helyreál­littassék, s csak tegnapelőtt panaszolta a városi gazdatiszt, hogy nem képes szénáját befuvaroz­tatni, mivel a hegyeskünél fekvő városi major a hniletz völgyén a jégbarlang alatt — a metemyi magas hó miatt még megközelithetlen. Ilyetén klirülmények közt a fajdok dürgéséről sem érkezett még semmi biztos hir, s nekem csak tegnapelőtt jelentetett, hogy a csuntavai bérczeken megszólalt ugyan a nagy kakas, de oly havas erdőszélben, hol az ember a mellig érö hóban megfeneklik. Ugyanaz nap reggel april 12-én a nyirfajd is hóbortozott, de rendes dürgterét még fel nom kereste. Ezek szerint a fajdvadászat csak e hó vége felé lesz megkezdhető ! Mi az erdei szalonkát illeti, ugy az javában huz még az alsóbb helyeken s esténkint a midőn a kijárást az esö megengedte, lehetett egy-két, néha 6 — 7 db hosszuesőrüt látni vagy hallani. Az idei szalonkahuzás tehát igen jónak mondható és idáig esti húzáson lövetett körülbelől 17 darab, tehát máris annyi, mint az eddigi legjobbnak tartott 1873. év tavaszán. Mennyi lesz az elejtett összes szalonkánk száma, azt a fajdvadászatok eredményével, annak idejében tudatni szeretném, ha t. i. a tisztelt Szerkesztőség becses lapjának meg­sziikitett vadászati rovatába, levelemet kegyesen beszorítani hajlandó volna ! *) Vadászüdvvel Dobsina, april 14. 187 9. Csetneky B. ha vadásztársaim, vagy azok, kik a vadász-zoo­logiával tüzetesen foglalkoznak, a kérdéshez hoz­zászólani, tapasztalataikat közzétenni s netáni téves nézeteimet helyreigazítani szivesek lennének ! Én a mult év szeptember 7-én napnyugtakor, sürü fiatalos bükkösben, egy forrásviz lefutó árka szélén, ülve pihentem. Kíváncsian néztem mint jön ide a sok apró madár fürödni s szomját oltani, s ime jen egy derék vörhenyes szinü mókus, (evetke, alattam mint egy 12 lépésre a vizéren keresztül szökik, s balra felfelé a sűrűben távozik. Mintegy 10 perez múlva hallom visz­szaérkezése csörtetését s ekkor mellettem alig 4 lépésre elmegy, nyakán egy sima fekete övet viselve, úiely háta felé legkeskenyebb s melle felé le­függve legvastagabb volt s egészen sima s zárt­körű szőrös karikának látszott. Hirtelen nem tud­tam, mi lehet ez, s azt hittem, hogy a mókus valami furcsa kinövést vagy daganatothord nya­kában. Eltávozása után féluegyedóra múlva ismét egy vörhenyes evetke nyaköv nélkül jött azon a csa­páson felfelé, hol az elsőt láttam s ekkor már sejtettem, hogy a háromszor látott állat, egy s ugyanazon evetke, mely valamely ok miatt régi fészkéből fiait költözteti el. Midőn azután ujabb 10 perez múlva negyedszer láttam vissza lefelé érkezni, nyakán ismét egy fekete övvel átfogva akkor bizonyságot szerzendő e jelenség mivoltáról, feláldoztam az állatot s lepuskáztam, Jól sejtettem. Elterült előttem a vörhenyes öreg anyamókus s a félig kinőtt fekete szinü fiatal, mely mind négy lábával összefogódzva, azokat valamint fejét, széles vitorlás farkával beboritva, hajlékony nyúlánk testénél fogva, anyja nyakán egy teljesen zárt s sima karikát képezett, mely­lyel az öreg látszólag oly könnyedséggel ugrán­dozott tova s szökelte át a vizeret, mintha mi terhet sem vitt volna! A távolság, melyre e költöztetés történt, bizo­nyosan tetemes volt, mit következtetni lehet amaz idö után, mely eltelt az öregnek egyik s másik megjelenése közt, valamint abból is, hogy kisebb távolságra a fiatalok saját lábaikon is megtehet­ték volna az utat, mert mint mondám — jó félig kinőtt példányok voltak. Ha már most a többi vadászembert érdeklő s nálunk honos állatfajok szállitási módját kutatom, Az elsőbbek, melyekhez a ragadozó, a. galamb és zenér fajok tartoznak, fiaikat elszállítani tehetet lenek, hol kicsinyeiket kiköltik, ott fel is ne­velik s fészküket ez alatt nem változtathatják. Másként áll a dolog a féezekfutókkal, milyenek a tyulcfajok, a vizi s mocsárlakók nagy része. Tudjuk nevezetesen az erdei s mezei tyúkokról, tehát a siketfajdról, nyirfajdról, császármadárról, fogolyról, fürjről, hogy az imént a tojásból kikelt csirke, mihelyt pelyhe kissé megszikkad, tehát már 1—2 óra múlva, azonnal futkosik, 8—10 nap múlva már repdes s anyját követheti bár­mily távolra. Ugyanez mondható a kacsafajokról, miknél a korai repdesést, a még koraibb úszási tehetség helyettesiti, de ama különbséggel, hogy ba vizén kell sebesen menekedni, akkor anyjuk hátára vagy szárnyai alá bújnak, a mit nevezetesen a búvárok, a vöcsökök stb. mellett gyakrabban láthatni. A szalonkafajok is fészekfutók, s ha közülök vala­mely családnak menekedni kell, akkor az öregek egyszerűen elszárnyaluak, a kicsik meg ugy szét­szaladnak, s elbújnak, hogy vizsla nélkül fel sem találhatók. Ha azonban nagyobb távolságra szük­ség elköltözniök, hová a talaj minősége vagy az idő rövidsége a kicsiknek akadályt okoz : akkor mimódon történik az elszállítás, az csak az erdei szalonkánál vau némileg ismerve, de korántsem bizonyossá téve. Eme költöztetési módról a mult években sokat vitatkoztak némely német sportla­pokban. Némelyek állitották, hogy az öreg snepf csőrével nyaka alá szorítja a kis fiókot s igy hordja el egyenkint. Mások ismét azt vitatták, hogy lábaival fogja meg a kicsit s ugy viszi tova mint a héjjá a csirkét. Miután mind a két álli— tásra többféle szemtanukra történt hivatkozás, én hajlandó vagyok arra a nézetre, hogy az erdei sza­lonka mind a kétféle módon képes kicsinyeit to­vább hordani, s ugyan e szállitási módot vagy módokat a többi snepf-fajnál is feltételezhetni ! * * * Időjárásunk az évszakhoz viszonyítva, rendes, amennyiben az igazi olvadás mártius 28-án állott be, s azóta fagy nem volt; de túlságos sok az esö és nedvesség. A havak a verős oldalakról még a nagyobb emelkedéseken is, többnyire elpusztul­tak s csak még egyes hómezök léteznek. Fent azonban a nagy begyeken s kivált azok északi Báró Bornemisza Tivadar tudósít minket Maros­Hlyéről, hogy az idei siketfajd-vadászatot a Retyezáton mult hó 16-án megkezdvén, 24-ikéig folytatta azt s ez idő alatt az összes eredmény 10 kakas, melyekből ö hat darabot, két társa négyet lőtt. * * * Fajdkakas, mely fogságba jutott. A sehőnbrunni vadaskertben jelenleg egy szép fajdkakas látható, melyet mértéktelen nőszvágya tett fogolylyá. E madár nemrég Felső-Ausztria Haussam nevü hely­ségében tett látogatást, mely egy órányira fek­szik a kobernausi erdőségtől, s a falu tyúkjainak nagy dürögve bemutatva magát, szárnyait szétter­pesztve ugyancsak hevesen kezdett udvarolni, elanynyira, hogy még csak figyelmébe sem vette az embereket, kik abban a hiedelemben, hogy valamely ragadozó madár csapott alá tynkjaikra, — összefutottak. A tyúkot, mely a szépelgő faj­dot különösen megigézni látszott, az udvaron levő ölfa-rakás felé kergette a fajdtól való félelem. A fajdkakas dühösen rohant utána. Ez alkalmat föl­használta a parasztok egyike s gúnyáját rádobta a hívatlan vendégre s bevitték a vadászat bérlőjé­hez, Schropp polgármesterhez Vöcklamarktra, ki a fajdkakast még aznap elküldte Bécsbe Rudolf trón­örökösnek s a szép madár ott pompázik a sehőn­brunni kertben. — Eszmetársulásnál fogva meg­említjük a budapesti állatkert igazgatóságának amaz óhaját, vajha hazánk vadászurai megemlé­keznének a budapesti állatkertről, s na esetleg fiatal példány kerülne birtokukba, ezt beküldeni szíveskednének, miután ily madár az állatkertben teljesen hiányzik. * * * A szalonkavadászatnak Mecklenburgban közelebb egy derék fiatal ember : gr. Schulenburg lett áldo­zata. Ugyanis a húsvét ünnepeken egyik rokona : b. Maltzahnnal szalonkázni menvén, ez, szerencsét­len véletlenségből agyonlőtte. Allitólag valamely árok átugrásánál sült el a fegyver, úgyhogy az egész töltés, közvetlen közelből, a szerencsétlen gróf hátába hatolt. Ugyanily szerencsétlenség áldo­zata lett az ifjú Sierstnrp gr. is az idén, szintén egy szalonka vadászat alkalmával. *) Ez érdekes levél noha egy kissé megkésve közöltetik, mitsem vészit értékéből ; — szívesen vesz­szük az Ígéretet s rajta leszünk hogy a vadász­rész szűkebb volta miatt ne érjen többé vád bennünket, kik szivvel és lélekkel öleljük fel ezt is amazt is. Szerk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom