Vadász- és Versenylap 23. évfolyam, 1879

1879-05-08 / 19. szám

162 VADÁSZ- ÉS VERSENT-LAP. ÁPRILIS 24. 1879 resa, s igy Indigo testvére anyjáról. Br. Springer 4050 írtért vette 1877-ben. Idomárja Osborne, lovasa Entwistle volt, ki az idén ismét a régi ügyességgel kezd lovagolni. Ilona az idén mar a bécsi megnyitó-baii győzött, s ugyanott a »kísérleti­ben« 2-ik volt Amaranthus után, Purdé pedig 3-dik, mint jelenleg is. — Mind a három engagirozva van a bécsi Derbyben, s Ilona és Purdé az Eszaknémeti (hamburgi) Derbyben is, több más itteni lóval. Amaranthus hetek óta annyira fökcdvcncz volt, hogy Mr. Lehmann (a bookmaker) az indulás előtt csakis kétszeres, felpénz mellett adta ; mig Ilona 3 : 1 és Purdé 25 : 1 voltak kap­hatók. Az előbbi a totalisateurön is kevéssé volt rakva, s a reá fogadók 40 frt osztalékot nyertek 5 írtért. Az asszonyságok diját Tallós, tulajdonosa alatt épp oly biztosann nyerte, mint Pozsonyban az oroszvári dijt Altona és Wild Rover ellen. Ez utóbbi éppen nem volt mene'si kedvében ez nap s az indulás előtt sok idő/kellett, mig a többi lovak­hoz vezethették. Az Akadályverseny volt e nap legtöbbet mu­tató képe, s bámulatos a szívósság, melylyel Queen Bess a 81 kilo nagy teher alatt, elejétől végig — a gyors iramot kitartá, 10 kilót adva Nihi­listnck, kit lovasa gr. Metternich nagy kímélettel vezetett egész az utolsó negyedmértföldig, s itt a hanyatló Wild Youthot elhagyva, felment Queen Besshcz s gyönyörű versenyt futott vele, de osto­rát nem használhatván fel eléggé (viszásan feküdt markában, egy hoszszal elmaradt a szívós öreg kanczától. Zsibót nagy terhe és a mély talaj mellett csak is lovasának ismeretes remek vezény­lete tarthatá meg a gyors iram mellett az utolsó mértföldig, midőn a nagy árok másodszori átug­rása után fel kellett tartani. — A lovak néha térdig gázoltak a vizben, mely egész zuhanyként repült szét a teljes vágtatásban keresztül rohanó lovasok felett, igen hevélyes látványt nyújtva a nagy közönségnek, mely e látvány által némileg kibékülten hagyá el a versenyeket. - * * * Pályabírók : Nm. br. Wenckheim Béla, id. gr. Almásy Kálmán, br. Ambrózy Lajos és gr. Szá­páry László. Intézők : Nm. gr. Szápáry Antal, nm. gr. Almásy György, gr. Károlyi Gyula, gr. Festetics Pál. A mázsánál gr. Festetics Pál. Idő­mérő : Gr. Zichy-Ferraris Viktor. Indítók : gr. Fes­tetics Pál, Inkey István ur és Mr. Cavaliero. Titkár : Sárkány Ján. Ferencz. ELSŐ NAP. Vasárnap, 1879. május 4-én délután 3 órakor. I. Széchenyi-díj ÍOO arany. Futhat minden mén és kancza. Táv. 3000 met. Korteher: kanczára 1 kil. kevesebb. Lóra, mely már dijat nyert, 2 x/ 2 kil.-mal több. Tét 10 cs. arany, fele bánat. A tét- és hánatösszeg 40 aranyig a második lóé, azonfelül az elsőé. (Elzárva 4 nevezéssel.) Gr. Sztáray János 4é. sga k. Altona a. Cam­buscan, a. Sophie Lawrence (2 x/ 2 к. kül.) 61 x/ 2 kil. Wainwright 1 Gr. Festetics Pál, nev. gr. Széchenyi Kálmán 3é. sga m. Szélvész 51 1/ 2 kil. Smart 2 Br. Uchtritz Zsigmond 6é. p. m. a. Kettle­drum a. Impératrice 51 x/ 2 kil. (lemaradt) Wieks 0 Szélvész, Kettledrum-Imperatrice, hátul Altona tartva. Fele uton az Imperatrice-mén megvál lovasától. Szélvész tovább viszi a versenyt, de az utolsó pár száz ölön kénytelen azt Altonának átengedni, ki 2 hoszszal könnyen győz. Érték : 450 frt az elsőnek, 125 frt a 2-dik lónak. II. Egyesűit Nemzeti dij, összesen 560 arany. Futhat magyarhoni (azaz Magyarországon ellett és nevelt) minden 3éves mén és kancza. Táv. 1600 meter. Teher 53 kil., kanczára 2 1/-, kil.-mal kevesebb. A tét és bánatösszeg fele az első, fele a második lóé. Csikók lèves korukban nevezen­dök augusztus 1-én. Tét 40 arany, bánat 20 arany ; a verseny előtti év augusztus l-ig jelentve csak 10 arany. (1879-re elzárva 40 nevezéssel.) Br. Springer Gusztáv sga. k. Ilona, ap. Cam­buscan, a. Theresa 51 x/ 2 Entwistle 1 Br. Majthényi Izidor nev. hg Hanau Móricz p. m. Amaranthus a. Kettledrum a. Amara 53 kil. Smart 2 Blaskovics Ernő fek. m. Purdé, ap. Carnival a. Lenke, Cotswoldtól Wainwright 3 Gr. Festetics Pál sg. k. Carolina 51 x/ 2 k. Metcalf 0 Gr. Sztáray J. nev. Blaskovics Miki. р. k. Kedves 52 ]/ 2 Buttera 0 Kis bánat jelentve á 10 arany 7 lóért, nagy­bánat á 20 arany 28 lóért. Fogadások 5 : 2 Amaranthusra, egyenlő pénz Ilona és Purdére, 8:1 és 10 : 1 Carolina és Kedvesre. Amaranthus ugrik el a vezetéssel, két hoszszal Purdé előtt, kit Ilona követ, mig Carolin leghátul marad. Fél mértföld után Ilona és Purdé felmennek a vezető ménhez és a távoszlopnál elhagyják ; Ilona már biztos nyertesnek látszik, midőn Amaranthus és Purdé ujabb rohamot tesz­nek ; de folytonos küzdés közt Ilona egy fejhosz­szal győz, mii Purdé nem egész hoszszal veszíti el a 2-riik helyet. Kedves 3—4 hoszszal hátrább. Érték: 4675 frt az elsőnek, 1875 a 2-dik lÓDak. A nemzeti dij eddigi nyertesei. 1830. Shalender ménes-mester 4é. kanczája. 1831. Manó László ur. f. k. 1832. Gr. Nádasdy Tamás 6é. sz. k. My Lady. 1833. Gr. Hunyady József 4é. s. m. Gildroy. 1834. Gr. Hunyady József 5é. s. k. Sarah. 1835. Gr. Lamberg Rudolf 6. ó. s. k. Sarah. (Inn entől mind három éves. Távolság 1 mfd. Teher 89. bécsi font.) 1836. Gr. Hunyady József s. k. Everilda. 1837. Hg. Liechtenstein Alfréd s. m. Pat. 1838. Gr. Hunyady József s. m. Sir William. 1839. Gr. Széchenyi István s. m. Padishah. 1840. Gr. Károlyi György nevezte hg. Liechtenstein Alfréd, sg. m. Ruy Blas. 1841. Csapody Pál ur sg. ap. Election a. Don Juan. 1842. Gr. Hunyady József sg. k. 1843. Hg. Liechtenstein Adolf p. m. The Bigone. 1844. Gr. Hunyady József p. m. Álért. 1845. Gr. Hunyady József sg. k. Minima. 1846. Hg Esterházy Pál sg. 1847. Gi-. Széchényi István dTm. Nelson. 1848. Gr. Hunyady József p. k. Caprice. (1849. 1850. 1851. Verseny nem tartatott.) 1852. Gróf Hunyady József р. к. Onyx. 1853. Gr. Hunyady József p. k. Primrose. 1854. Carter Richard sg. к. Margaretha. 1855. Gr. Almássy György р. к. Hármas. 1856. Gr. Pálffy Pál р. к. Fly hy Day. 1857. Gr. Károlyi Sándor р. к. Barbarina. 1858. Gr. Batthyány István р. к. Correnflover. második Rawensving. 1859. Gr. Almássy György p. m. Armin, második Doboz. 1860. Gr. Zichy Aladár s. р. к. Aucta, második Alix. 1861. Gr. Hunyady József s. к. Sabine, második Jaj. 1862. Gr. Wenckheim Rudolf v. p. m. Alföld, második Ida Marie. 1863. Hg Esterházy Pál s. k. Waternymph, második Transylvanian. 1864. Gr. Wenckheim Rudolf s. к. Te Hamis, 2-dik Manfred. 1865. Gr. Hunyady József Sagitta kanczája és Gr. Wenckheim Rudolf s. p. m. Kétese közt holt verseny. 1866. Br. Bethmann Sándor s. p. m. Uzelló, 2-dik Doboz IX. 1867. Gr. Renárd János s. р. k. La Zingara, 2-dik Bolero. 1868. Gr. Stockau О. s. m. Dante, 2-dik Kárpát. (Ez év óta 1 éves korukban kellett nevezni az e dijra pályázni akarókat.) 1869. Br. Wenckheim Béla p. m. First Lord, 2-dik Onkénytes. 1870. Gr. Szapáry István s. k. Verbena, 2-dik Count Zdenko. 1871. Gr. Festetics Pál p. k. Andorka, 2-dik Vanity. 1872. Capt. Blue s. p. m. Falsacapa, 2-dik Aspirant. 1873. Gr. Nádasdy Ferencz p. m. Gamecock, 2-dik Canace-k. 1874. Blaskovics Ernő ur p. k. Lady Patroness, 2-dik : Whim. 1875. Gr. Esterházy Miklós p. m. Cagliostro, 2-dik Palmyra. 1876. Gr. Sztáray János s. m. Bibor, 2-dik Hirnök. 1877. Blaskovics Ernő sg. k. Kincsem, 2-dik Camillo 1878. Gr. Henckel Hugó sg. Sabinus, Altona. 1879. Br. Springer G. sg. k. Ilona, 2-dik Amaranthus. III. Mezei gazdák versenye. Futhatnak mezei gazdák saját félvér lovai. Telivérek kizárvák. Az első 100 frt, a második 50 frt, a harmadik 25 frtot nyer. Bejelentés a futás előtt egy órával. Futott összesen 14. Herédi István (Szolnokról) 7é. v. p. h. Boros (ap. állami fedező mén) 100 frt. Baron Adolf (budai) 7é. p. h. Csillag, ap. magyar faj 50 frt. Sáska Sándor (Budapest) 4é. sötp. h. Ram­bér (ap. állami mén) 25 frt. IV. Asszonyságok dija. 4 10 arany, Ez a tét és bánatösszeggel az első lóé, leszámítva 50 ara­nyat, mely a másodiké. Futhatnak belföldi és németországi lovak. Egyszer körül 37 m.-rel a nyerpont előtt kezdve. Tét 10 arany. Fuss vagy fizess. Korteher ménre 1 kil.-mal több, 2000 frtot érő verseny nyerőjére 3 kil., két ilyen vagy egy 3000 frtot érő verseny nyerőjére 5 kil.-mal több; nyeretlen lónak 2 x/ 2 kil. engedélyezve. Urlovarok a szokott színekben. (Elzárva 8 nevezéssel.) Baltazzi Aristid ur 5é. sg. m. Tallós a. Buc­caneer, a. Voltella. (5 k. kül.) 79 kii. Tulajd. 1 Blaskovics Ernő ur 4é. p. m. Bolygó 71 kil. Beniczky Gáb. 2 General Hope 3é. sg. k. Szivárvány 61 x/ 2 kil. Br. Grovestin 3 Gr. Festetics Pál 4é. p. m. Wild Rover (5 kil. kül.) 76 kil. hg. Esterházy L. 0 Lassú indulásból először Tallós, aztán Bolygó vezet, majd ismét Tallós, Bolygó, Szivárvány, hátul Wild Rover. Fele ut megfutása után cso­portosul a mezőny, majd Bolygó vezet egész száz ölnyire a nyerő pontig, hol Tallós felmegy hozzá, s tetszés szerint hagyja el egy hoszszal. Szivárvány gyenge harmadik. Érték: 2150 frt az elsőnek, 200 frt a 2-dik lónak. V. Gr. Károlyi dij 1525 frt. Bel és külföldi minden mén és kanczának. Táv. 3600 meter. Tét 200 frt, bánat 100 frt. A második ló a tét és bánatok felét nyeri. Koiteher ; ménre 1V 2 kil.-mal több. Angol és franczia lóra 5 kil.-mal több. (Elzárva 6 nevezéssel.) Blaskovics Ernő ur 5é. sg. k. Kincsem 62 kil. Wainwright k. j. Kincsem körüljár. Érték: 2025 frt. VI. Akadályverseny (kisbéri dij 1500 frt) Belföldi mének és kanczák számára. Táv. 5600 m. Teh.: 76 kil., 4é. 7 x/ 2 kil. kevesebb; lóra, mely eddig nem indult, 3 x/ 2 kil. kevesebb; 1000 frtos dij nyerője 2 */ 2, két ily vagy egy 2000 frtos dij nyerőjére 5 kil. több. Tét 100 frt, bánat 50 frt. A második ló a tét és bánatok felét nyeri. (12 aláirás.) Schawel J. ur nev. gr. Esterházy Mihály id. р. к. Queen Bess (5 к. к.) 81 к. Herbert 1 Ifj. gr. Esterházy Miklós 4é. p. m. Nihilist (2 1j 2 kil. kül.) 71 kil. Gr. Metternich 2 Beniczky Gábor ur 5é. p. m. Wild Youth (3V2 kil. le.) 7 2 >/ 2 kil. Tulajd. 3 Gr. Szápáry Iván 6é. fek. m. Zsibó (2 x/ 2 k. kül.) 78 x/ 2 kil. Tulajd. 0 Queen Bess és Nihilist vezetnek fölváltva, azután Wild Youth megy a 2-dik helyre, de végül kényfelen azt Nihilistnek átengedni, ki az utolsó negyed mértföldön hevesen küzd Queen Bessel, ki végre egy hoszszal győz. Nyolcz hosz­szal hátrább Wild Youth ; Zsibó feltartva. Ertek : 1800 frt az elsőnek, 300 frt a 2-dik lónak. Este 5 '/ 2 órakor volt vége a versenyeknek, melyek alatt kevés kivétellel mindig szemzett, végre pedig esőzött. О felségeik és kiséretük 6 kocsival először indultak el, s utánuk az egész főnemesség, kik közül gr. Andrássy Aladár és Ro­honczy Gida négyes fogata feltűntek. MÁSODIK NAP. Kedd, május 6-dikán. Noha a turf férfiai nem hagyják magokat visz« szaviasztani az időtől, — legyen bár »csákányos fergeteg,« mint a közéletben mondani szokták, mégis örvendetes esetleg volt a keddi versenyekre nézve, hogy a nedves, esős időjárást gyönyörű verőfényes, enyhe tavaszi nap váltotta föl. Örven­detes volt a különösen nagyszámú és fényes kö­zönségre nézve, mely а rákosi sportünnepélyre megjelent. Meglátszott a szép májusi nap hatása különösen a páholyokon, melyek az előkelő hölgy-

Next

/
Oldalképek
Tartalom