Vadász- és Versenylap 23. évfolyam, 1879
1879-04-24 / 17. szám
VADASZ- ÉS VERSEXY-LAP. ÁPRILIS 24-, 1879. Országé § létenyésztésa Csikóvásárlás a hadsereg részére. Nem régen közöltük olvasóinkkal azon hirt, hogy a közös hadügyminisztérium a feloszlatott piberi osztrák államménes helyiségeit átvéve, ott a hadsereg számára pótlovazási telepet (RemontenDepot) szervezett, melyben a tenyésztőktől 2—3 éves korukban vásárolt jó minőségű csikók teljes korukig czélezerüen felneveltetnek, s azután már idomítva adatnának át ötödik évükben az egyes lovas ezredeknek. Nem akarunk ez úttal annak fejtegetésébe bocsátkozni, váljon a hadsereg érdeke ezen rendszabályt okvetlenül megkövetelte-e? s váljon a hadügyi budget pénzügyi szempontjából tekintve a dolgot, nem lett volna-e czélszerübb inkább a teljes korú lovakért megszabott remonte-árt 250 forintról 280—300 forintra felemelni, mint a 180—250 forintért megvett 2—3 éves csikót állami kezelés mellett felnevelni? Ezen kérdések a hadsereg általános pótlovazási rendszerének bírálatánál ; valamint annak módosítása, sőt — nézetünk szerint — teljes megváltoztatása tekintetében szükséges javaslatoknál képezhetik az alapos megfontolás és komoly mérlegelés tárgyát. Miután pedig ez irányú nézeteinket és javaslatainkat részint már több izben hangoztattuk, de legközelebb újból összefoglalva úgyis azon komoly elhatározással fogjuk előadni, miszerint az egész rendszer ellen egyszer megfútt hadi kürtöt addig le nem teszszük, mig azzal a diadalmi riadót nem harsogtathatjuk ; annálfogva ma csupán a csikóvásárlás uj intézményét akarjuk röviden ösmertetni, ugy a mint az legközelebb már életbe léptettetett. Katonai körökben régen hangzik már azon panasz, hogy a hadsereg részére nem lehet elegendő számú oly remondát venni, mely 4—5 éves korában az idő előtti használat által teljes fejlődésében némileg megtámadva sőt megrontva nem volna. Erre ugyan az volt mindég válaszunk: emeljék fel 30—50 forinttal a remonda-árt, s adjanak módot a tenyésztőnek arra, hogy saját nevelésű lovait alkuszok kizárásával a hadsereg részére közvetlenül eladhassa ; akkor majd a jó nyereség reményében kímélni fogják tenyésztőink csikaikat; s a hadsereg dúsan válogathat teljesen kifejlődött és korai használat által meg nem rontott lovakban. E tanácsot azonban eddig figyelemre nem méllaiva, előnyösebbnek tartottták a bécsi fehér házban a porosz rendszert, mely szerint a béke idején szükséges lovak nagy részét csikó korában megvásárolva, a katonai remonda telepeken nevelik fel. Ezen rendszer általános elfogadása esetén, s feltére azt hogy a delegatiók az arra szükséges nagyobb javadalmazást megszavazzák : a katonai kormányzat Magyarország területén és kivált Erdélyben is ohajtaDa három négy ily telepet berendezni ; miután nálunk olcsóbban és jobban is lehetne a csikókat felnevelni, mint a drágább takarmánnyal és könyü lovas alá való lovak nevelésére nem mindig oly kedvező viszonyokkal biró osztrák tartományokban. Egyelőre azonban költség hiányában csupán a Stiriában, Grátz közelében létezett piberi á'lamménes kész helyiségeit vette át a hadügyminisztérium ily czélokra; s évenként 2—300 két és bárom éves csikót szándékozik oda bevásárolni. Miután pedig a hadsereg lószükséglete béke idején is mintegy 4000 darabra rug évenként, annálfogva egyelőre legnagyobb részt teljes korú lovaknak az eddigi 250 forint átlagár melletti bevásárlása által fog továbbra is a szükséglet fedeztetni ; s a csikóvásárlás Piber részére csak kis mérvű kísérletnek tekinthető. — E kisérlet azonban tenyésztőinknek a jelen viszonyok között sok előnyt nyújthat ; mert a a ceikók vételára általagosan mintegy 200—220 forintban lévén megállapítva, a legtöbb tenyésztő jobban fog járni ha például a remonda mértéket igérö 2 éves csikaját 180—190 forintért, 3 évesét pedig 220—230 forintért most eladhatja, mintha azért 4—5 éves korában 250 forintot vagyis a teljes remonda-árt kapja meg. Ugy értesültünk hogy földmivelésügyi ministeriumunk ezen előnyt tenyésztőink részére biztosítani akarván, tárgyalásokat folytatott a katonai kormányzattal, melynek eredményeként határozattá vált, miszerint a budapesti katonai pótlovazási parancsnok Holbein ezredes egy commissió élén személyesen bejárja az ország kiválóbb tenyészvidékeit, hogy egyenesen a tenyésztőktől vehesse meg, alkuszok kizárásával a két és három éves csikókat ; sőt ezen alkalmakkor elövezetett teljes korú lovakat is esetleg kész remonda-ként megvenni a tenyésztőktöi. Ez mindenesetre első lépésnek tekinthető a pótlovazási rendszer javítása terén, s azért örömmel üdvözölve azt, csak azt óhajtjuk: hogy tenyésztőink kellően felhasználják a kedvező alkalmat. Ha a kijelölt összpontosítási helyeken elég anyagot fog találni a vásárló bizottság, s ha tenyésztőink nem csigázzák fel a méltányosság határain tul az árakat, akkor sikeres lesz az első lépés, s bizonyosan tovább is vezet az ohajtott irányban. Esryelőre Holbein ezredes csupán mintegy 200— 250 csikó vásárlásával lévén megbízva, csak a kiválóbb anyaggal biró vidékek meglátogatására kell szorítkoznia. A földmivelésügyi minisztérium felszólította tehát a Fehér, Komárom, Tolna, Veszprém, Pozsony, Sopron, Győr, Somogy, Torontál, Тетеь Borsod és Bács megyék lótenyészbizottmányi elnököket, hogy a csikó vásárlásokra legalkalmasabb helyeket jelöljek ki. E kijelölés alapján eddig már a következő csikóváeárlások tűzettek ki : Fehérmegyében Martonvásáron april 16-án; SárSzent-Miklóson april 18-án ; és Fejérváron april 20-án ; Komárommegyében Uj-Szőnyön april 27-én és Tolnamegyében Dombováron april 30-án. Fejérmegyében a kijelölt 3 helyen már meg is tartattak a vásárlások ; s a mint épen ma a vásárló bizottság egy tagjától volt alkalmunk hallani, nem épen kedvezőtlen sikerrel ; a menyiben e megye három pontján összesen 20 darab igen jó csikót vásároltak. Az árak 150 és 250 forint között váltakoztak, sőt volt egyes kiváló hároméves csikó, melyért 280 forintott fizettek. Minden esetre szép árak remonda candidatusokért ! Azt halljuk azonban hogy még sokkal jobb eredmény lehetett volna ha a vásárlási napok és helyek a megye által jobban közhírré tétettek volna, s ha egyes tenyésztők a kínálkozó alkalmat túlságos árak követelése által el nem szalasztották volna. Igy például a soponyai tenyésztők 300—400 forinton alul szóba sem akartak állani 3 éves csikóknál. Váljon nem fogják e megbánni ? Kíváncsiak vagyuuk a szőnyi és dombovári eredményekre, melyeket közelebbi számunkban közölni fogunk. A többi felszólított megyék lótenyészbizottmányai által a következő vásárlási helyek tűzettek ki, u. m. Pozsonyba: Somorja és Galánta. Borsodban: Mezőkövesd, Miskolcz és Edelény; Temesben : Temesvárit, Sopronban : Kapuváron és Csornán ; Veszprémben : Lepsényen és Pápán ; Torontálban : Becskereken és Zsombolyán. — Vas, Győr, Somogy és Bács megyék területén az öszpontositási állomások még nincsenek eddig kijelölve. Ugy értesültünk hogy a vásárló bizottság Holbein ezredes vezénylete alatt az összes fent nevezett helyekre el fog menni, de május hó közepén kezdheti meg ujabbi körútját, miután május első felében itt Budapesten a lovak conscriptiojával vau elfoglalva. A vásárok napjai, idejekorán, legalább 2 héttel előre közöltetni fognak a lótenyész bizottmányi elnökökkel, s talán már jövő számunkban mi is közölhetjük olvasóinkkal. Igen kivánatos volna, ha a lótenyészbizottmányok a szolgabirák által kellően közhírré tétetnék a dolgot, hogy a tenyésztők mindenütt lehetőleg felhasználhassák a kedvező alkalmat; miután a bizottság a csikókon kivül esetleg eléje vezetett jó kész remondákat is vásárolhat közvetlenül a tenyésztőktől. Részünkről első sorban a közvetlen vásárlásra s az alkuszok kizárására fektetvén a fősúlyt, ezen első kisérlet sikerét melegen óhajtjuk ; s a dolog lefolyását élénk figyelemmel fogjuk kísérni. *) Lapunkkal sem közölték azt, mit a tenyésztők érdekében sajnálunk. Szerk. Körültekintés a Sport mezején. A mult hét folyamában Prága és Bécs pályáin lefolyt öt napi versenyek legjellemzőbb vonása az, hogy kivéve néhány idősb lovat, a többiek mind kisebb-nagyobb mérvben készületlenül (unfit) jelentek meg, s igy mult évi formájukhoz képest sokan roszabbat mutattak ; valószinü azouban, hogy egy hónappal későbben a nagy bécsi versenyekig megjavulnak, s akkor ismét tetemesen nagy változásokat fogunk látni egynémely lovaktól, melyek most még, mint sok hússal terheltek — rosszul futottak. Igy például a gödi istálló, mely az idei vizenyős tavaszelő miatt gyors munkában elmaradt, s eddig egyetlen győzelmet sem aratott, már Pesten is jobb formát fog mutatni pár lónál. Annyi azonban már látszik, különösen a mult vasárnapi »kísérleti versenyt folytán, hogy az idei Derbyre — ha Amaranthus egészséges marad — nagyobb tehetségű ló aligha rejtőzhetik valahol, bár mi tudunk még egy pár — eddig nyilvánosan nem mutatott lovat, melyekről tulajdonosaik hasonlót hisznek, s az egyiknek trialjét is láttuk egy kanczával — mielőtt ez Prágába ment; azonban e prágai forma nem valami különös, ha vizsgáljuk, hogy az ott elsőként beérkezett Vöckla és Picklok — mily szegényesen szerepeltek a bécsi Trials rövidebb távolságán. Meglehet, hogy még javulnak, bár Vöckla szintelen szőrén Bécsben inkább ugy látszott mintha visszafelé menne ; jobban néznek ki Picklock és Leander. Amaz egy derék, arányos termetű sárga mén, sok versenyló formával ; Leanderből nem látszik ki ilyes. — Még kevésbbé látszik ki a tehetség — melyet mint 2-dik a Trialsben és a megnyitó-versenyben mutatott — br. Springer Ilonáján, egy igen csinos, de könnyű és magas kanczán ; az igaz, hogy ez előtt két évvel, a kisbéri tévesek ismertetésekor e lapok hasábjain — Marius jóslá neki — kiváló termete folytán — hogy jó futó lesz, de ismételjük, hogy nem vártunk volna jelenlegi kinézése után annyi tehetséget tőle ; ö különben Kronprinz és Erzsi testvére, de sokkal gyengébbnek néz ki, s azt hiszük hogy oly magas eonditióban van, miszerint e formáját alig tarthatja meg a bécsi nagy versenyekig. A kísérleti versenyharmadik lova, Blaskovics Ernő ur Purdéja egy ragyogó fekete mén, kétségkívül a legelegánsabb és legarányosb termetű ló az idei 3 évesek közi, ép ugy, mint tavai Sabinus, de még igen gömbölyű hizott formában van, s galoppja szögletes ; az előbbit Pestig ledolgozhatja — s ba Amaranthus nem indul — ugy neki igen szép kilátása lehet e dijra; a Trialben — daczára hogy csak félig »fit« igen szépen futott, s ugy állt Amaranthusboz éppen — mint közel mult egy éve a Rákoson, midőn a Sweepstakesben futottak. Most Little Digby helyett Ilona volt köztük. — Amaranthus most is, mint akkor, a legderekabb ló volt a mezőnyben, ha bár termete nem összhangzatos, elölábai befelé fordultak stb. azon • ban roppant pointjai vannak ; különösen fara hosszú és erőteljes ; galoppja igen hatalmas és harmonicus, ugy hogy látszik rajta, miszerint ez nem erőlteti meg. A Trialban nem adta ki egész sebességét, mert Smart biztosnak érezvén magát, nem is hajtá. Lehmann mint halljuk sokat vesztett fogadásokban rajta. Az istálló másik győzelme még csütörtökön volt a Praterdijban Harry Hallal, — és pedig Little Digby, Chelsea, Altona és a Kettledrum-Impératrice mén ellen. Azt hiszik azonban, hogy itt inkább Smart ügyessége győzött, azonkívül Chelsea — a hogy hallottuk — gyengélkedett egy pár napelőtti meghűléstől . . . annyi azonban igaznak látszik — mint az már korábban omlitve is volt e lapok-