Vadász- és Versenylap 22. évfolyam, 1878

1878-03-27 / 13. szám

MARCZIOS 27. 1878. VADÁSZ- ÉS VERSENYLAP. 91 Tisztelt Szerkesztő ur ! — Az idő olyan, mintha már Skobeleff commándirozna itt is ; va­lódi muszka. Éjjel fagy — nappal havazik. — F hó 5-én lőttem az első mocsári szalonkát. Van elég, de ezen szelveszes időben ki nem tart. Az első erdei szalonkát tegnap lőtte csak ugy en passant legényem. Szép nagy u. n. bagolyfejü volt. Mit mondanak ehhez a külön faj próeátorai, kik szerint a kisebb kéklábu (?) fajnak elébb kell vala érkeznie. Tudtommal még eddig vidé­künkön senki sem látott sem ilyet sem amolyat. Ma hajtattam — láttunk semmit. Az idény végével — ha érdemes lesz, talán többet. Hogy a »Caesár és Min/cd « -ról irott közlésem nem amolyan légből kapott história volt, tauu­sitja a lig. Solmsféle waldmiihlei tenyészde igaz­gatójának nálam levő levele és a. »Hund« egy­bevágó közlése, melyek szerint ama bizonyos famosus záhnai Friedrich ur olynemü csalásokért, milyeneket velem véghez vitt 1000 Rmarkot fizetett és jelenleg egy fél évig a hűvösön ül. Prosit sibi jentaculum — szivemből kivánom ! A vizsla tenyésztés és próbáról a lapok 6-ik számában tett szerkesztői inditvány — jó volna, ha teljesülhetne. Majd máskor többet erről. Hg. Solmstól kapok egy telivér angol poiater kölykei, a V. és V. lapban is kincsnek nevezett Sidneyből, melynek pedigreéje 21 Championdijat mutat ki, és a nem kevésbbé nemes Braytól 100 Rmkért — »dies ist schon eine andere Lesart als in Zahna« — mondaná a német. Mult évben közlött kutyaperem végstádiuma az, hogy a vadorzó — ki vadászterületemen le­lőtt kutyájáért pert inditott, a rimaszécsi járásbí­róság által a perköltségek fizetésére ítéltetett. Reményiem elmegy kedve az orvvadászattól. Végül itt küldöm tavali vadászataim jegyzékét. Nálunk e tekintetben rosz év volt. Bár a fogoly és nyul szépen kitelelt — nyárig mégis na­gyobbáva kiveszett. Sok a róka. — Ozvadásza­taink sem sikerültek. Lövetett: 1 őz, 43 nyul, 35 fogoly, 86 fürj, 8 haris, 5 viziszalonka, 7 kacsa, 1 goyser. Összesen 186 db. — Szívélyes üdvözlettel Hanván, marcz. 17. 1878. Hanvay. Ezalatt ujabb negyedóra telt el. Ekkor egy erős lövés hangzott, mire ismét csend lett ; egy­szerre azonban közelemben csörtetés, ágak törde­lése hangzott s a nyíláson át tisztán láthatám, hogy az elhibázott agyaras felém törtet. Néha néha egy bokor pillanatra elfedi, ezalatt arczhoz kapom fegyverem s a mint előtűnik — czélba véve követem mozdulatait, — végre dördül fegy­verem, s az agyaras felbukik ; — de ismét talpra kap a szívós állat, hanem második lövésem vég­kép ledönti őt, s hörögve túrja a zsombékos föl­det, melyet tajtékjával és vérével fest. Gyorsan két uj töltényt nyomok hátultöltőmbe, mialatt oda értek szökdelve a kopók is s alig bírom őket — vad nyifogásuk közt — leverni a vén agyarasról, mely csak hörögni tud s melynek kifolyó vérét nyalják. E közben egy füttyenté­semre megérkezik vezetőm, a két fiu is elősiet s lánczra veszik az ebeket. — Áz agynrast feltöri vadászkisérőm, kizsigereli, s elkészíti a tovább­szállításra. En egy mohos fatörzsre ültem le pihenni, mi­dőn egy urat láttam vadászruhában — felém kö­zeledni. Felkeltem s egy pár lépést tettem elébe; de mily örvendetesen lepettem meg, midőn benne az olasz király egyik segédét ismertem fel, kihez különös ajánló levelem volt s kinél már Rómá­ban létemkor látogatást tettem. »Mily találkozás !?«... kiáltánk egyszerre mindketten. »S ön lövé azt a derék darabot?.. A király közel van... Neki is sok szerencséje volt ma is mint mindig... Szegedi levelek­(Böjti préd'kátió. — Téli vadászatok. — Ujibb fegyverek. — Lőpor.) II. A mult levelemben említett decz 20. 21-iki körvadászataink azonban szegényebben ütöttek ki mint előre hittük, mert csak tizenkét fegyver vett azokon részt, a várt vendégek a restauratiók mi­att elmaradtak s igy jóformán csak a társulat tagjainak kellett a nyulakat tizedelni. Időnk az első napon borús volt s a buezkák közt kevesebb a nyul mint anticipáltuk. De an­nál meglepőbb volt a fogolyállomány. Kömpöczi vadászterületünk buezkás és cserjés részében min­den körben, — s e körök kicsinyek voltak — akadt egykét csapattal s daczára a nyulgöbecs­nek, szépen esett belölök nyolez darab ; pedig a huzó fogolyra nehéz a lövés, de annál nagyobb az elégtétel is ha lelőttük, annál inkább, mert ilyenkor már teljes conditióban s legszebb me­zébe öltözve van, aztán a mi itteni foglyainkról azt tartják ; hogy nagyobbak, mint más vidék­beliek, Mig a buezkák közt több volt a fogoly, addig a szántásokon és vetéseken több volt a nyul s itt már sűrűbben ropogott a puska ; s ezen jelenség következetesen észleltetett valamennyi vadásza­tainkon. Első vadászatunk eredménye mint emlitém cse­kélyebb volt mint vártuk, a két napon csak 93 nyul, 11 fogoly s egy róka esett, a talált kettő közül egy fiatal káplán barátunk a kant szépen elhibázta, de élete párja, a mámi, beadta a kulcsot. Többi körvadászataink élvezetesebbek voltak. Igy a tömörkényi pusztán, mely Pusztaszerrel ha­táros, három közép nagyságú körben 154 nyul esett, mert annyi volt, hogy a jobb lövészek ket­tesével duplázhatták le. — A mágoesi uradalom­ban négy körben hétszáznál több került a teri­töre, sőt volt egy oly hajtás is, melyben a mene­nekülö füleseket ezernél többre lehetett becsülni. S még a nem homokos talajú bánáti földeken is sokkal több volt mint tavai. De mindezen vadászatokon egyetlen egy cholce­bore-ral sem találkoztam, sőt Szegedet kivéve, több lefaucheuxvel mint lancasterrel, és ismét meggyő­ződtem, hogy mindkettővel egyforma eredménye­ket lehet elérni s azért érthetetlen előttem az »Ez esetben tehát roszkor járok itt s Ö fel­sége vadászatát rontom. Ezt igen sajnálnám ; azért rögtön visszavonulok, s csak arra kérem, adjon irányt merre ? . .. »Oh nem ; sőt ellenkezőleg, kérem maradjon, О felsége csak kíváncsi, — hogy mi történt ; s mialatt én hírt viszek, kérem legyen szives és maradjon helyben. ... Hogy talán személyesen menthessem ki ma­gam О felségénél ? ... Oh uram, ha e szerencsé­ben részeltethetne !... Kövessen tehát a király közelébe,., s rajtam ne múljon, hogy e kérése teljesedhessék. Pár perez alatt ő felsége közelébe értünk ki — néhány bokor által fedve a mint kivehetém — egy mohos szikladarabon ült. En pár lépés­nyire visszamaradtam, de kisérőm csakhamar újra felkeresett. »Conte di Albano — elfogadja önt ;« — egy elértő szempillantás; — »0 felsége felismevetlen akar maradni ; menjünk. E megtiszteltetést a ki­rály Magyarország iránti rokonszenvének kö­szönheti. Az áliitólagos Conte di Albano elé érve, ki ezalatt felállt — a hadsegéd szabályszerüleg be­mutatott . .. »Engedje meg Excelenza, hogy őszinte sajnál­kozásomat kifejezhessem, miszerint vadászatát za­vartam. »Oh dehogy, — én magam is csak vedég va­gyok e területen. — Ön szerencsés volt ; — nem csodálom, mert mint hallottam, Magyarországban nem hiányzik az »öreg vadász« azon panasza, mely szerint a kék­kői és gácsi vadászatokon a lancaster jobban ölt mint a lefaucheux, s az utóbbiak hátrányát csak abban kereshetem, hogy ezen lefaucheuxk vagy kupacsos puskákból átalakított vagy régi első kor­beli fegyverek, melyeknél a cső öbe már annyira ki van kopva — kilőve — hogy a töltény öbé­nél nem szűkebb s ezeknél a fojtás resistentiája vagy súrlódása csekélyebb, mint a fiatalabb lan­castereknél vagy lefaucheuxknél. Hogy pedig a há­tultöltők ölő erejének — a régi brandnak — első és fő föltétele ezen súrlódás, azt már egy alkalommal kifejtettem ezen lapok hasábjain ; valamint azt is, mikép kelljen a töltényeket el­látni, azaz minő arányban kell állania a göbees mennyiségének a lőporéhoz. Aztán a lassúbb szökésben és elejébe talált nyul előbb esik el, mint a teljes iramban vagy derekában avagy plane hátuljában talált, sőt még azt is vagyok hajlandó elhinni, miszerint a na­gyon is erősen lövő fegyver kevésbbé öl, mint a mérsékeltebb erejű, s e paradoxnak látszó állítás nem érdemetlen figyelemre, mert vajmi sok va­dásznak feltűnhetett, a ki czéltáblán és vadon is megpróbálta fegyverének ható erejét s magyaráza­tát abban lelheti, hogy a nagyon erősen lövő fegyver a göbecset keresztül hajtja a vadon, mig a gyöngébb lövésüek göbecse benne marad s job­ban zuz, tehát erősebben sebez s hamarább öl. Ezen nézetet támogathatjuk az Express-riflek ha­tásával. Az ezekből kilőtt csúcsos és teljes, tehát nem expansiv golyó keresztül repül a szarvason s a szarvas a lövés után még néhány mértföldre viszi sebét mig elvérzik, holott a régi vontcsövü­ből kilőtt sphericus golyó benne marad a nagy vadban s halálát vagy rögtön, vagy kevés időre előidézi. Végül a gyönge lövést a lőpor erőtlensége is okozhatja. Igy múltkor beszélte egy komám hogy öszszel nyulászván, egy éves töltényeivel különben igen jól lövő lancasterével hat nyulat egymásután elhibázott, vagy ha a nyul a lövésre összeesett is,, csakhamar fölszedte irháját s elmenekült, mig végre komám, vele vadászó vejétől kért tölténye­ket, melyek fehér lőporral voltak megtöltve s et­től fogva minden nyula helyben maradt. Ad vocem choke-bore. A lefolyt vadászidényben megtartott vadászatokról szólló leírások és jelen­tések egyikében sincs megemlítve a choke-bore magaviselete, pedig tudomásom szerint már töb­beknek van e fajta részint Kirnertöl vett, ré­alkalom, hogy vadászai magokat gyakorlatban tarthassák. — Mire vadásznak mindenre Magyar­országban ? . .. »Sok mindenfélére Eccelenza !... a magas Tát­rán zergékre, medvékre ; a lapály nagy tölgy és bükk erdőségeiben szarvasokra, őzekre, melyek nagy számmal vannak ; ezek a fővadak ; azonkí­vül sok más vadra, a mi Észak-Európában honos. »Igen, igen ! — Sokat hallottam arról a szép országról... Fogadja — lovag — szerencsekivá­natomat ; — ezzel egy főhajtás — s én azon szerencsében részesültem, hogy a királyt közvet­len közelben láttam és vele beszéltem. A király segéde pár pillanatig visszavonulá­sombam kisért, kinek nem mulasztana el forrón megköszönni szivességét. Azután vadászkiséröimet kerestem fel, s abbahagyva mindent, azonnal visszatértem Nápolyba. De elfelejthetlenül emlékemben maradt a most már megboldogult király képe — a mint akkor láttam. Fején egy széles karimájú barna nemez kalap ült, kissé hátra tolva; felöltőül egy bő máj­szin bársony zekét viselt; nyakát egy könnyű selyemkendö — csak lazán körité ; magas csiz­mákat és ebbe gyűrve bő nadrágot hordott ; — oldalán egy tölténytartó, egy vadász-kés, kezében pedig — egy golyós fegyver, s lábainál két pom­pás véreb; mig hátrább, mintegy 15 lépésnyire, két vadász kísérője állt... Egy igazi vadász volt ő, —legyen könnyű rajta a föld, melyben nyugszik. Hohenberg. *

Next

/
Oldalképek
Tartalom