Vadász- és Versenylap 22. évfolyam, 1878

1878-01-02 / 1. szám

JANIÁR 2. 187 8. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 5 ben leapadt — még mindig nagy kíméletet és gondozást igényel. * * * A 1 fi ezt в vei es. kir. csiládi uradalom idei vad­szaporulati igen szép eredményt mutatott fel. A foglyaszati idény megnyílta óta mai napig folyta­tott vadászatokon, melyekben az urodalom szives főtisztje, Roth Ignácz ur meghívása folytán több­nyire magasb állami tisztviselők és katonatisztek élvezhetek a lövadászat kellemeit — elejtetett 308 db nyal, 634 fáczán, 226 fogoly, 26 sza­lonka és 250 fürj : összesen Í444 db vad. * * * A szombathelyi püspöki uradalom novai erdő­ségeiben, mely mintegy 6000 holdon terül el, a karácsonyi ünnepeket megelőzőleg szintén vadász­tak ; — azonban daczára a felvert mintegy 40 drb őzvadnak, csak két drbot sikerült elejteniök. — Ugy tudjuk, hogy az egész társaság válogatott füzfapuskások compániája volt. Szegedi levelek. I. Melybeu vannak : Egy erkölcsös vadász morgoló­drisai. — Vadgalambok. — Viziszárnyasok, rókák, nyulak, őzek, sőt pláne egy másfél mázsás vad­disznó is ; — szóval, gondoskodva van, hogy az olvasó jól lakjék. Kedvem volna néhány magát az értelmiséghez számitó embert denuneiálni, mert már julius hó­napban pusztították vidékünkön a fürjet, galam­bot, foglyot és a nyulakat még oly határokon is, hol elölök senki se lövi el a vadat, de meg­kímélem őket neveik följegyzésétől azon remény­ben, hogy eszükre térnek s meggondolják, hogy a törvény tisztelete díszére válik a férfinak, s hogy nem érdemes a valódi vadász nevére az, ki már akkor kezdi a vadat lőni, mikor az még nincs kifejlődve. Magam és bajtársaim, netto a törvényes napon kezdtük meg a vadászatot, azaz augusztus 15-én reggeli hat órakor és pedig öreg barátunk H. J. tápéi tanyáján, egy vizi mérnök jelentése foly­tán, ki két nappal elébb azt állította, hogy a Marosmenti erdőségben sok galambot látott. Ezen vadnak szólt tehát par excellence a kirándulás, s e czélból a mondott órában a tanyához néhány száz lépésnyire eső kukoriczában foglaltam lesál­lást, mert az erdőből kivonuló galamb rendesen a kukoricza fölött szeret tovahuzni, s ha a kuko­ricza ritkás, abban leszállani : a kukoricza meglehetősen fedett állást nyújt a lövésznek. Azonban e napon a vadgerle még gyéren búzott. Kis félórai állásomból csak kettőt ejthettem el s hozzá egy batlát, mely a közel levő mocsárra húzott. Beláttam, miszerint n galamb nem nyuj­t ind jóravaló sportot s azéit kijöttem a kuko­riczásból, hogy a tarlókon és gazosokban fürjez­zek, tehát nemcsak magamat, de vizslámat is a hosszú pihenés után beti ainirozzam. Lesállásom s barangolásom mintegy száz hold földön alig tartott két óráig, s ezen idő alatt két galambot, négy fürjet, egy batlát, egy bibiczet. egy tőkés kacsát s két derék süldőt lőttem, szó­val schwungban voltam s csak azt sajnáltam, hogy egy sárszalonkát elhibáztam, mert akkor a eolleetio még érdekesebb lett volna. Barátaim ezalatt a tanyához közel levő mo­csáron és gyékényesben keresték és lesték a kacsákat s bár nem lőttek annyit mint én, de ők is jól mulattak. — R. K. barátommal pláne azon. nála nem épen szokatlan eset történt, hogy két egyszerre felröpült tőkés kacsát egy lövésre leteremtett, a mire G. P. czimboránk rámondta, hogy »Jézus Mária, ez mégis hallatlan vad sze­rencse.« — Különben R. K. bajtársunk a sze­rencse gyermeke, rendesen ő talál legtöbb vadat — pedig nem épen nagy virtusa van a vad föl­keresésében — s tavai is, két egyszerre fölre­pült öreg meddő fogoly közül egyre lőtt, s ezen egy lövésére mind a két fogoly leesett, a mit az öreg H. J. a 12-es calibernek tulajdonított, mely­től ö a világért se tágítana; s ha valaki előtte a 16-os calibert, mint szárnyas vadra könnyebbet s alkalmasabbat dicséri, annak azt feleli »ejh mit, jól mondja a német : wo nichts hinein geht, da kommt nichts heraus.« — F.z a mi öregünk eredeti ficzkó ; sokszor humorizál, és soha se nevet azon, a mit maga mond. Múltkor is, Sep­tember végén, midőn revierünkbe foglyászatra rándultunk, a mi mindig vasúton történik, út­közben egyik kedélyesen jószívű czimboránk na­gyon sajnálván a törököket, hogy azokat mégis legyőzendi a muszka, mert rettentő sok katonát hozat be országából, erre öregünk azzal ripos­tirozott szokott bonhommiájával »mit akar, abból lehet lőni, ha sok van.« — Ő persze azt hitte s kivánta, hogy Plevna for ever. Galamb-idényünk különben ezidén ép ugy, mint tavaly, szegényes mszáz tgyikünk sem süt­hetett el rájok két-hárovolt; öltényt mint más­kor. A sok fakadó viz a tiszamenti földek legna­gyobb búzatermő részét újból elborította, ezért fürj is kevés volt vidékünkön. Ennélfogva a foglyósznthav kerestünk kárpótlást s találtunk is kömpöezi és csöngelei haszonbérelt területeinken, hol ugy a gazos buezkák, mint a kukoriczákban ez idén több fogoly s több nyul találtatott, mint tavaly. — Én ritkán tudom, mennyi vadat lőttünk össze egy-egy kirándulá­sunkon, de annyit mégis megtartottam, hogy öt­szöri vizslászaton egymagam huszonkét nyulat s ennél több foglyot lőttem; sőt egy napon midőn Csöngelcn egy rövid óra alatt öten tizenhét nyu­lat lőttünk, magam részéről beszüntettem a to­vábbi nyullövéjt, s kértem a compániát, hagyjon fel vele ő is, hadd maradjon több a téli körva­dászatra, hogy akkor több jó barátunk is mulat­hasson velünk, a mire bizton számithatunk, mert a nevezett két vadásztér már magában hálás, és mert van gondunk rá, hogy gányók és kóbor ebek ne garázdálkodjanak rajta. Ezen húszezer holdnyi vadászterületünkön csak két csőszünk van, de e kettő ritkitja párját, s járásbíróságunk, bár egy tagja se. vadász, szigorúan hajtja végre a törvényt. — így a mult télen há­rom orvvadászt, összesen 160 írtban marasztalt el, s ezen pénzt be is hajtottuk, jutott belőle jó »rebich« a csőszöknek s maradt még közös pénztárunkban is a téli körvadászat költségeinek fedezési alapjára. Persze mióta kinevezett bíráink vannak, igazságszolgáltatásunk tetemesen javult, s ha szigorú lelkiismeretességgel hajtatik régre a törvény, megerősödik a törvénytisztelet is, ennek tulajdonitható, hogy a vadászati tila'om áthágá­sáéit elmarasztaltak közül nálunk alig fellebbez egy-kettő ; egyrészt tudják, hogy igazságosan súj­tattak, másrészt meg a'tól is tartanak, hogy a felsőbb bíróság a büntetést még fokozandja, s ettől tarthatnak is, mert a mint én tudom, a legfőbb itélöszéknél a vadászati kihágások előadója nemcsak »every inch a julgc,« hanem egyszers­mind maga is pissionatus vadász, kitől e szakmá­ban ügynevezett botrányos ítélet nem várható. Mindezt azért is jegyeztem meg, hogy a kik­nek érdekükben áll vadásziéi eiket megőrizni, azok ne tartsanak justitiánktól, ennek talpig de­rék kezelői vannak oda fent. II. Foglyászatunk tehát hálád Vos volt, mert ho­mokos vidékünkön a fészekalyakat nem érte csa­pás, sőt miután a rét el volt árasztva, a fogoly a nyúllal együtt a homokra vonult, hol ez idén ha nem is volt nagy, de lett jó középszerű ter­més, tehát rejt és tápszer elég, és volt becsületes időjárás mely a vad tenyészetét is előmozdította. És mi nemcsak ezért megyünk nagyobb öröm­mel a homokra mint a rétre, de azért is, mert ott esőben sincs sár. se rög, mik a rétet sok­szor kiállhatlanná teszik s a homokvidéki le­vegő oly tiszta, oly könnyű, hogy benne az em­ber ugy érzi magát, mint a szabadságát vissza­nyert fogoly, ki nem győzi magába szivni az üde szabad léget. Aztán a homokon se szúnyog se légy, melyek a réten és a réti tanyákon tü­relméből kiveszik az ember fiát bármily kapa­dohánynyal van ellátva. No de nincs jó — baj nélkül, megszaporodott vidékünkön a róka is; különösen a homokvidéki erdőkben. így Ő gróf Pallavicivi Sándor ö méltó­sága pusztaszeri mintegy kétszázötven hold fiatal erdejében, homoki, hantházi és tömörkényi mind külön s egymástól egy-egy jó mértföldnyire eső pagonyai mindegyikében az erdők nagyságához képest egy, két, három család róka észleltetett; az erdőmester negyven darabra becsüli e minden­esetre túlságos rókamennyiséget, s ebből még csak magam voltam szerencsés egyet elejthetni egy septemberi kirándulás alkalmával, melyen a va­dászur ő méltósága és fiatal gyönyörű neje, Széchenyi Irma grófnő is részt vett. A grófnő nem vadászott ugyan, de sétabottal kezében a nehéz homokban tüskén bokron követte a va­dásztársaságot s gyalogolt velünk, anélkül hogy mindvégig legkisebb fáradtságot vagy unalmat elárult, avagy ruházatán az ezernyi bogáncsot számba vette volna. Érdekes volt, bogy a most emiitett kirándulást megelőzőleg az algyevi kastélyban 10 —11 óra közt föltálalt villás reggelizés közben az őrgróf uradalmainak főigazgatója, leendő vadászatunkat illetőleg — ő maga nem vadász — azt a prog­nosticon állította fel, hogy ö a lehető eredményt egy nyúlra és egy szarkára becsüli, mert úgy­mond, ezen orvvadászokkal megspékelt vidéken, e vadból talán mégis csak maradt néhány példány az algyevi uradalomban, illetve a homoki major körül, a hol aznap vadásztunk, — de bizon mi megszégyenítettük ő kegyelmét, mert báv mintegy harmadfél óráig kocsiztunk és pihentünk, a déli fél tizenkettőtől esti hatig tartott kiránduláson öten egy rókát, kilencz nyuiat, egy foglyot, há­rom kacsát, három sárszalonkát s egy szárcsát lőttünk, s mindezekből — a szárcsát kivéve — egy-egy példányt magam ejtettem el. Azóta nőm közbejött betegsége miatt vagyis egész oktober havában свак kétszer tettem rövid délután' ex.ursiot, melyeken egy pár kacsát s néhány sárszalonkát lőttem ; de nem tétováztam oktober vége felé elfogadni egyik Temes-megyei barátunk R. J. meghívását, a ki felhívott, hogy ha vaddisznóra vadászni akarunk, jöjjünk mentől elébb, lia lehet szent Hubert napjára, mert no­vember közepe felé, miután az általa bérelt er­dőket, szép makktermés folytán néhány ezer szelid disznó fogja járni, s a tavaszig is ott marad, később a vadászatra nem lesz kilátás. El is indultunk Szegedről öten, épen szent­Hubert napján a déli vonattal Temesvárra, hol az indóház előtt gazdánk fogatai vártak s este hét­órakor gazdánk házánál voltunk Török-Szakosén. Első nap november 4-én a köveresi erdőnek tartva, Köveresen megálltunk az erdész előtt, liogy vezérlete alatt kezdjük és élvezzük az ér­dekes vadászatot ; de az erdész nem jöhetett, mert három éves fiacskája dyphteritisben feküdt. A derék erdész kényszerű elmaradása engem nagyon lehangolt, mert én is állottam már kis fiam halálos ágyánál azon kinos tudattal, hogy első fiamnak meg kell halnia, de lehangolt az erdész jelentése is a betegség lefolyásáról, mert azonnal észrevettem, hogy későn ismerték fel a gyermeken a gyilkoló betegség tüneteit, s ennél­fogva ott falu helyen, hova az orvost és a gyógyszert egy harmadik faluból kell hozatni, a szegény gyermek halálát anticipálnom kellett, a mint liogy estére már meg is volt halva. De sajnáltam az erdész elmaradását azon bár önző, de természetes indokból is, mert csak tőle vártam sikeres rendezést és vezetést a vadásza­ton, holott hiányában a hajtások rendezését épen azon sumárokra (csőszökre) kelle bízni, kiknek a hajtók vezetésénél lett volna helyük. Aznap a köveresi erdőket hajtattuk meg. Ezek­ben puska elé került hét őz, egy hajtás megkez­dése előtt kitört egy falka (mintegy tizenkét) vaddisznó; esett egy bakőz, s ez is csak ugy fogatott el a hajtók által, mert két törött lábán nem birta tovább a szökést s késsel kellett meg­ölni, azonfelül elejtetett három nyul s megse-

Next

/
Oldalképek
Tartalom