Vadász- és Versenylap 22. évfolyam, 1878
1878-11-20 / 47. szám
358 VADÁSZ- ES \ ERSENY-LAP. D ECZE MBER 19. 1878. dány kiterjesztett szárnyakkal 289 centimeter volt, s 11 kilót Dyomott. Ugyancsak a Jagdzeitungban olvassuk, bogy Hajnóczi Zsigmond, bakonynánai erdész, élő özeket keres, és vad gesztenyét — vadak etetésére. Hajnóczi ur ugylátszik nem is gyanítja, hogy van egy magyar vadászlap is, melyben talán hamarább találna feleletet kérdezösködésére. De talán igaza lehet. Erdészeink nagy része alig értvén nyelvünket, azt hiszi, hogy a gazdaközönség is mind a Jagdzeitungot olvassa. A Csehot szagban 1877-ben lelőtt vadak jegyzéke. Hosszabb idö után egyezer ismét találunk a Jagdzeitungban egy ily közleményt, melynek össze állitója, ha jól értettük, Strobach, cs. kir. erdőta nácsos és csehországi erdöfelügyelö Prágában. Nem tudjuk mennyire tartsuk hitelesnek e kimutatást, — legjobban tudván a magunk ilynemű kísérleteiről, mily nehéz és lebetlen feladat, az ország különböző részeiben lelőtt vadmeuDyiségről tudomást szerezni ; de közöljük kuriózumképeD. Lövetett hasznos szőrmés vad : Szarvas 1324 Sertevad 586 Dámvad 1510 Mezei nyul 385077 Özvad 7690 Tengeri nyul 17 573 Hasznos szárnyas vad : Siketfajd 527 Erdei szalonka 3015 Nyirfajd 2365 Vizi szalonka 911 Császármadár 437 Vad lud 167 Fáczán 34800 Vad kacsa 9009 Fogoly 470617 Sziklai és hófajd 411 Fürj 11595 Kártékony szőrmés vad : Róka 3274 Vidra 22 0 Nyest 2097 Macska és görény 4228 Menyét 6119 Borz 263 Evetke 1040 Kártékony szárnyas vad : Sas 9 Bagoly 6926 Erdei bagoly 494 Varjú, szarka 3488 Kánya, vércse 30971 Szép, igen szép. Csehország elégedett lehet vadállományával. Hanem meg is érdemli, mert a kártékony vadak lelövésére — mint látszik — nem sajnál időt és puskaport. * * * Egy másik lőjegyzék a Morvaországban 187 7ben lelőtt vadmennyiségröl szól, következőleg : Hasznos szőrmés vad : Szarvas 624 Sertevad 181 Dámvad 359 Mezei nyul 173972 Őzvad 4539 Tengeri nyul 8544 Hasznos szárnyas vad : Siketfajd 3 Fürj 17676 Nyirfajd 73 Erdei szalonka 2231 Császármadár 72 Vizi szalonka 356 Fáczán 16374 Vad lud 76 Fogoly 92058 Vad kacsa 3103 Kártékony szőrmés vad : Róka 1329 Vidra 55 Nyest 743 Vadmacska 948 Menyét 1480 Borz és görény 303 Kártékony szárnyas vad : Sas 10 Ölyv, kánya 12166 Erdei suholy 47 Varjú, szarka 9332 Mily csekély ez országok vadbőségéhez képest Magyarországé — hasznos vadban, (mert kártékony volna elég) azt az 1869-ben és 1870-ben általunk nagy fáradsággal összeállított löjegyzékekből következtethetjük, melyből elég legyen csak az oly vadnemeket felsorolni, melyek tenyésztést, gondozást igényelnek, mint például a szarvas, dám- és őzvad ; továbbá a fáczányok. Az idézett kimutatás szerint lövetett gimvad (bika, suta és bornyut összesen 350 db; dámvad együtt 143 db, özvad 831 db, fáczány 9339. Pedig e kimutatásokban a hazai összes uradalmak — hol vad tenyészteték, igen kevés kivétellel mind benn foglaltatott. Rudolf trónörökös mint természetbúvár és iró. (Folytatás.) Ha a nőstényt elébb nem zavarták, kis idö múlva újra viszeza szokott térni a fészekhez, melytől elriasztották : mig ellenben a him gyakran órákig várat magára. Ha a kányapárt folyvást szemmel tartjuk s végre elejtjük a nőstényt, akkor — Preen észlelete szerint — gyakran megtörténik, hogy a him megsemmisíti a tojásokat. A barna-kánya, mint Rudolf főherczeg megjegyzi, határozott ellensége a nagy stiholynak (füles bagoly), a nélkül azonban hogy oly élénken vijjogna rá, mint a másfajta kánya. »Egy a liget szélén fekvő sürü fiatal erdőben, melyet a szántóföldektől folyamág választott el, kitettem suholyomat tisztás térre s elrejtőztem a bokrok közé, hogy néhány ott fészkelő réti örvölyt löjjek. Alighogy utóbbiak közül neháuyan vijjogni kezdtek, a zaj által oda csalatva megjelent a magasból egy pár barna-kánya is s a suholy fölött keringett. Azonban mindig ugyanabban a magasságban maradtak, úgyhogy göbecslövés el nem érhette ezeket ; nem vijjogtak, sem pedig a hiába tett lövés után nem voltak hajlandók a magasabb légrétegek közé fölemelkedni s körülbelől tiz perez múlva hagyták el a helyet, abban az irányban, a merről jöttek.« A könyv aztán a szántó-örvölyre (Strigiceps cyaneus ; — Kornweihe ) meg a réti örvölyre tér át. Utóbbinál ismét érdekes rajzot találunk, melyet szerző következő bevezető szavakkal ad : »Noha a réti örvöly megjelenésében és egész lényében, erkölcseiben és szokásaiban nem nagyon tér el a szántó- és hamvas örvölytől, meg nem állhatom, hogy e helyen oly közleményeket ne mellékeljek, melyeket én, Rudolf trónörökös osztrák főherczeg avatott tollának köszönhetek. A madár életrajza oly üde elevenséggel s a mellett oly hiven és megbizhatólag van adva, a mint egyetlen általam ismert egyénnél sem találtam megközelitőleg sem, nemhogy fölülmúlva. »Alsó-Ausztriában, — irja nekem a főherczeg — a réti örvöly, még Bécs közvetlen környékén is jelentkezik mint költő madár, csakhogy — mint legtöbb fajrokona — nagyon válogatós a tartózkodási hely megválasztásában. Nagy, messze kiterjedő, erdőtlen, de bokrokkal boritott lapályok, a melyeken rétek és szántóföldek váltakoznak és a melyeket némely vizek metszenek keresztül, képezik lakhelyét. Valódi sik lapály madaia ez, mely ép oly kevéssé található föl a hegyek közt, mint az erdős tájakon. Ámbár ez nem köti magát annyira bizonyos tartózkodási helyhez, mint a nádi örvöly, azonban mégis csaknem félve hagyja el otthonát s óva vállalkozik messzebb kirándulásokra. Messze kiterjedő szándóföldek és rétek, kiváltképen utóbbiak, ha kissé nyirkosak, s nagyobb folyók partján levő berkek, fiatal erdők és vágások, képezik legkedvesebb tanyáját, főleg ha tágas, nyilt térségek vannak közvetlen közelében. Nálunk, Alsó-Ausztriában egyébiránt nyilván látható, hogy e mi országunk az ő honos területüknek ép a szélén fekszik, miután itt átalán ritkán és csak a neki kiválóan alkalmas helyeken mutatkozik.« E helyen megjegyzem, hogy e madár, az elébb emiitett síkokon is örömest keres föl oly helyeket, melyek valamely folyam vagy patak, sőt sekélyes vizecskék által nyirkosán tartvák ; rendes tartózkodási helyeül választja, és onnan rándul ki a szárazabb talajú lapályokra. Eltéröleg azonban a különben szerzett tapasztalatoktól, örvölyünk a sikon emelkedő hegyekben magasan fölemelkedik s nem irtózik kisebb erdőkön való átvonulástól sem, noha rendszerint oly lejtökön üt tanyát, melyek a magasban ig a sik jellegét tükrözik vissza. »A réti örvöly, — folytatja a főherczeg, — valódi »földi ölyv,« mely teljes életét a földön, vagy a fölött csekély magasságban tölti. Csak párzáskor láthatni a párokat gyakran magasba emelkedni s repülésben való művészetüket föltüntetni, de mégsem oly nagy körméretben, mint a nádi örvöly, jóllehet madarunk tulajdonképen könnyebb és kitartóbb röpülő, miut ama nagyobb fajrokona. Röpülését, meiy oly igen különbözik a legtöbb ragadozó madárétól, a fecskéjéhez avagy sirályéhoz lehetne hasonlítani utóbbiét a leggyakorlottabb vadász sem ritkán téveszti össze. Ha a réti örvöly fölszáll a földről, hogy a fölött alantosan tovavonuljon, olyankor nagyon hasonlit elsuhanása a nagy suholyéhoz. A legnagyobb nyugtalanság, melyet szárnyasállat tanúsíthat, jellegzi e kányát. Napkeltétől fogva jóval nap nyugta utánig folytonos mozgásban van és pedig többnyire meglehetős szük kör határa közt. Gyakran láthatjuk öt kifeszített szárnyakkal a legkisebb szárnylebbenés nélkül a hullámzó vetések fölött elvonulni ; egyszerre görbe vonalat hasítva, egy ideig alacsonyan repül a szántóföldek és rétek fölött keresztül s aztán hirtelen egyenesen fölemelkedik a magasba, hogy sólyomszerüleg lebegtesse szárnyait avagy kis ideig kerengjen; majd ezután többnyire függélyes vonalban ereszkedik alá a sürü gabonavetés közé vagy a magas fűbe, hogy egy pillanatra kipihenje magát s csakhamar ujra kezdje játékát, melyet naponkint ismétel. A nőstények nyugodtabb életet élnek, mint a himek s többet tartózkodnak a földön, kivált kotláskor. Ezek különben is mit sem mutató madarak, melyeket a laikus többnyire föl sem ismer, hanem legfelebb ugy tekinti, mint bármely más ragadozó madarat, ha ugyan némi figyelmet szentel nekik. A him ellenben valóban egyike a legszebb, legdíszesebb madaraknak a hazánkban tartózkodók között. Eleven, nyughatatlan lénye nagy mérvben megélénkíti az egyhangú síkságot és a karcsú madár, mely a nap által ezüstszerüleg megvilágítva a hullámzó gabonavetések fölött kóvályog, mindenkit bámulatra ragad s fölkelti figyelmüket azoknak, kik szokva vannak a középeurópai országokban csak sötét színezetű tagjait látni a ragadozó-madarak csoportjainak. Éji szállásul kányánk vagy gabonaföldet, buja rétet, sürü bokrokat, olykor nádast s Dem ritkán batárkövet, fatömböket stb., szokott választani; minden esetre pedig vagy a földön vagy ennek közelében, nagyon alacsonyan szokott hálni. Erdőállományokat már nappal is kerülni szokott, de annál inkább éjjel. Soha sem láttam egyet sem magas fára szállni ; ellenkezőleg azt tapasztattam rendszerint, hogy e madár nemcsak az erdőket, hanem a magánálló fákat is elkerüli, sőt a cserjéseken is, a melyek közt fészkel, óvakodik a kimagasló fára ereszkedni. A mennyire szeret ligetek közelében kóvályogni, annyira határozottan óvakodik itt is az erdő bensejétől. Jóllehet a nagyobb erdőségek szélein is látható olykor elvonultában ; azonban soha sem batol be azokba. Gyakrabban láthatni őt egyes folyamágak mentén sirálymódra föl s alá röpkedni ; de csak egyetlenegyszer észlelhettem, hogy az útját keresztező csónaktól megijedve, nagy erdőség felé repült. Mint fajának több madara, társaséletet kedvelvén, tavaszszal fölkeresi társait, hogy közösen fészkeljen velők s naphosszat együtt röpkedjenek. Gyakran láthatni több himet egy társaságban a sikot bejárni, vagy időnkint a legközelebbi vizek felé röpülni, mit nagy kedvvel tesznek. A Dunánál sokszor röpkednek a közönséges kányák és nádi örvölyök társaságában a part mentén, föl-fólemelkedve s kerengve velők a légben. A réti örvöly, ép ugy mint fajrokonai, félénk madár, mely mindenkit jó messze kikerül, a nélkül azonban, bogy a kányák ravasz, okos előrelátását taDUsitaná. (Vége következik.)
