Vadász- és Versenylap 22. évfolyam, 1878

1878-10-23 / 43. szám

DECZEMBER 19. 187 8. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 333 Birtokváltozások : Poroszországba a Middlepark-féle sorsolásijáték részére : Czetwertynski hgtöl Miczi 5é. р. k. (ap. Carnival a. Gipsy Girl) mint halljuk 5000 frtért; és Ganga 4é. р. k. (ap. Buccancer e. Giralda) 2500 frton. Mindkét kancza Blaskovies Ernő neYelése s eladásukat mr. Cavaliero közvetítette. A »magyarországi lótenyésztési alap jövedelmeit kezelő kilenczes bizottmány« által f. évben Angliából hozatott három telivér kancza árverése f. hó 22-kén megtörtént a következő eredménnyel: Chilham-et megvették gr. Batthyány Elemér és Beniczky Gábor ur 4200 frton; — Vonna Júliái hg Esterházy Pál 3400 frton, és Tripawayl Baltazzi Hektor ur 3400 frtért. Gróf Károlyi Alajos ö nagyméltósága (Stampfen) uradalmának alább nevezett vadas területein a f. évi Szarvas-üzekedési idény alatt a következő mennyiségű szarvas és dámvad lövetett le, derék- csekély- lapátos- csekélyszarvas suta dámvad A paulensteini vadasban ... 4 2 — 1 — A stampfeni vad. 9 6 4 4 4 Lözorn 4 3 — 3 — Föhrenwald ... 1 — — — — Összesen 18 11 4 9 4 Stampfen 1878. okt. 18. Hoffmann, föerdész. Tátravidéki levél. (Felka 187 8. szept. 13.) Jelige : Csak az az »ha« ne volna ! Nagyon tisztelt barátom ! Nemde azt hiszi ön, hogy a mi vadászatainkról való tudósítások ideje immár eljön ? No, mert hát különben talán nem is kaptam volna oly nyájasan sürgető levelet, a melyben fölhí, hogy ne feledkezzem meg irányában. Nos, én a legünnepélyesebben biztosítom önt, hogy én folyton-folyvást és mindenkor örömmel emlékezem önre vissza, — de meg azt is elhiheti ön, hogy sokat, sok mindenféléről — mi önt érdekli — szeretnék elmondani, ha ezt élőszóval tehetném ; de mivelhogy ez, jelen körülményeink közt nem történhetik meg, és én, őszintén bevallom, jóformán minden mással örömestebb foglalkozom, mint a tollforgatással : mindig bevárom az ösztökélést, szutyongatást, mig végre kibúvó ajtót nem találván, nagyon tisztelt barátom óhajának eleget teszek. És ime mindjárt itt alkalmazható eme levelem hegyébe szúrt jeligém : csak az az átkozott irás ne volna ! De mivel végre is Íróasztalomhoz ültem, az itt következő sorokban csak annyit mondok s tényekkel is igazolhatom, hogy e jelmondat: »csak az a »ha« ne volna!« nemcsak az Íróasztalnál, hanem főleg Diána istennő mindenik tisztelőjének életében érvényre jut , ott künt, ahol a valódi toll a kalapot ékesiti és a papirt legfölebb a különböző pecsenyefélék betakarására forditjuk, de azonkívül arra nem is ügyelünk s félredobjuk, mint ez a mai időben mindenféle nyomtatott és beirott papírral rendesen történni szokott. Dc térjünk a dologra. Üdén, mint a regg, veté magát nyeregbe négy jó barát Tátrafüreden, hogy valahára újra kedélyesen, — minden zavaró vagy kelletlen kiséret nélkül — emelkedhessenek fölfelé a nemes kampósvadak tanyája felé. E társaság állott pedig : a vadászurbó), dr. Szontagh Miklós, Vásárhelyi Béla és Urbán urakból (Aradról) és csekély személyemből. A felkai völgyben levő kényelmes menedékházhoz érkezve, megjelent a verándán az ott állandóa n alkalmazott őr, e szavakkal üdvözölve bennünket : »Jó reggelt, uraim; nézzenek csak oda, ott átellenben, mindjárt a vizén tul, reggel óta két zerge legelész.« En e tudósítást nem vettem figyelembe, mert a lovak megkötésével valék elfoglalva, minthogy lovászaink messze hátramaradtak. Egyszerre igy szólt az urak egyike : »Nini, amott egy zergebak — és mily fekete !« »Akár a kéménysöprő,« — jegyzi meg Béla barátunk. »És már most ily fekete?« — tűnődött a doktor. Ekkor magam is oda pillantottam. — Hisz ez medve, — mondám önkénytelenül, ugy odavetőleg.' És csakugyan, köriilbelöl 150—200 lépésnyire, jól láthatjuk távcsöveinkkel, a mint a mackó szapora lépésben, de nem nagyon sietve, a tó felé iparkodik. Ide azokkal a lőfegyverekkel ! »Egy országot puskáinkért !« De hiszen Ígérhettünk mi bármennyit a puskáinkért ! Hordáraink nagy kényelmesen baktattak fölfelé fegyvereinkkel és elemózsiánkkal; ép oly kényelmesen, mint ahogy a mackó a felkai tó szélén fölfelé cammogott, g ép oly kényelmesen, mint ahogy nyolez darab zerge, alig száz lépésnyire a szintén ama legelő felé tartó medvétől, minden aggodalom nélkül legelésztek, figyelembe sem véve ennek fekete subáját. Onkénytelen futnak lefelé dr. Sz. és Urbán urak a hordárok felé; de mind hiába! Csupán Béla barátunknak volt meg az az öröme, hogy az ut mentén fölsietve a vizesés felé, kedélyesen nézhette a mint a »feketesubás ur« a tó és vizesés közt fölhaladt, valószinüleg ama czélból, hogy a »Szekrényes« sötét szakadékai közt egy kis hűvös hajlékot keressen, fejét déli álomra hajtandó. Ez, tisztelt barátom, e vadásztörténetnek első fölvonása »Csak az a »ha« ne volna !« czimmel. És, lássa ön, ha az a végszetszerü »ha« itt is föl nem toladik, — ha az öreg bácsi, csupa kényelemszeretetből, reggel az indulásnál a vadászbajtársakat le nem beszéli arról, hogy fegyvereiket a lovon magukkal hozzák, — akkor a feketesubásban vajmi könnyen kár történhetett volna. És ha az a gyilkosság megtörténik vala, mily jövedelme van akkor az államnak az ezt hirdető távirat által; és ha puskáink kezünkügyében vannak, azt hiszem egyhangúlag elhatároztuk volna : medvénkkel, mint magyar bosnyákkal, a szűkebb értelemben vett hazában olcsóbb szerrel, mint a »valódiak«, szerte kóborogni. Ily körülmények közt azonban nem volt más teendőnk, mint reggelizni és a felől beszélni : ha az az átkozott »ha« nem volna ! Az öreg bácsi azonban azzal mentegeti magát : az egész — »Pech!« — De hát csakugyan »Pech« az, mikor a medve eltűnik s az a nyolc kampó-viselő is ugy elpárolog, hogy azt sem tudjuk, hová lett, mivelhogy senki sem törődött velők s esak a »fekete-subás«-ra forditottuk figyelmünket. Aztán v'gan kerekedtünk fö), tovább haladva, a »virágkevt«-en át, csakhamar megmásztuk a »Szekrényes« falait, s elfoglaltuk a sziklák között leshelyeinket. Én fél tizkor már elfoglaltam állomásomat a legmagasbb leshelyen, a »Szemölcs« alatt. Óvatosan tekintettem alá a félelmes »Három-tóvölgy« függélyes mélységébe s tiz zergét láték kényelmesen heverészni. Mi most a teendő ? várni, mig a hajtás a Nagytarpatak és nagyszalóki csúcs felől megkezdődik ? Hiába való a várakozás, mert akkorra a hajtás kárba vesz, mert hát ezek már most is magasabban vannak s a hajtáson kivül esnek. A mint a legkisebb nesz a nagyszalóki csúcs falai felöl fölhangzik, a zergék is fölkelnek s átváltanak a Kisviszoka felé. Tehát gyorsan kell határozni ! Lehet hogy sikerülni fog az, a mi ezelőtt 34 évvel, első zergémnél esetleg sikerült. Koczk áztatok egy lövést a mélyen lent heverésző vad fölött az átelleni falak felé — és csakugyan sikerül; — a dörej, mindenfelé viszhangot verve, föliradnak a zergék s futásnak iramodva, egyenesen a hajtásba rohannak. Onkénytelen föl kelle kaczagnom, látva hogy e rendkívül óvatos állatok, miképen hagyják magokat rászedni, apraja-nagyja vesztének sietve. Már látom a vadat látcsövemen át, a mint a nagyszalóki csúcs szirtéi felé iparkodik, midőn egyszerre, mint valami zsákból, egy ködfelhö hömpölyög eléje. No, most már vége a mulatságnak, — gondolom legott magamban. Mert ha ez átkozott köd jelentkezik, oda lesz a mai vadászatunk. Hiszen én ezt sok évi tapasztalataimból tudom, hogy ha ott lent a »3 tó« fölött köd van, akkor nincs az az emberi teremtés, a ki egyetlenegy zergét is leshelyeink felé tereljen ; még bottal és ostorral sem lehetne a völgy ködébe kergetni a zergét, hogy az onnan hozzánk fölhatoljon. Csakugyan ugy is volt. A hajtók alant számos zergét láttál szerte, de egy sem akart minket megközelíteni, Igy végződött a darab második felvonása, melynek czime »Csak az a „ha

u ne volna.« Hja, ha az a köd nem jelenkezett volna ! stb. stb. Visszatérve a menedékházhoz, kedélyesen üldegéltünk ott mi négyen, — én fejfájástól gyötretve, mely erős mászásnál rendesen mutatkozik nálam. Már pedig oda a legmagasabb leshelyre — ott a »Szemölcs« alatt — fölkuszni nem kis dolog; — a többiek szörnyű étvágyukat és irgalmatlan szomjúságukat igyekeztek kielégíteni — midőn a hajtók egyike jelenti, hogy kollégái a henyefenyök közti térségen, közel a »vágás« felé, a vén galybakot vették észre s ketten az emberek közül önálláson visszamaradtak, szemmel tartani az ismerős vén ravasz ficzkót. »Ha akarnak az urak alálovogolni — mondá — lejöhetnének a leshelyekig, a mikor aztán a »Szekrényes« és a szalóki csúcs szirtéi felé, a »vágás«-t állhatnák körül. Valyamelyik hajtó aztán az állatot bizony nyal fölhajtaná.« Egyhangalag elfogadtuk a tervet ; gyorsan felültünk lovainkra s aztán előre ! Fönt, a henyefenyők közt hátra hagyjuk lovainkat. Nagy iparkodással kapaszkodik föl vadász és hajtó egyaránt. Az állásfoglalás csakugyan sikerül. Alig kurjant kettőt-hármat a hajtó, s a kolosszális bak, nagyon eszélyesen a könynyebb, mert jobb és kétségkívül biztosabb utat választja, oldalt a legelök felé, arra, a merre mi lovainkat hátrahagytuk. Miért is választaná ő útját a fárasztóbb, meredekebb táj felé! Átkozott »pech« — hja, ha az a ha nem volna! Ha mi mindanégyen nem lettünk volna oly hevesek s csak egyikünk is, csupa röstségböl a lovaknál visszamarad, akkor a hajdani családi kötelékből kitaszított eme vén remetét 30 lépésnyi távolból pompásan ledurranthatja. És most a »Csak az a ha ne volna« czimü darab utolsó fölvnnása után, elégülten ballagtunk haza s ép ugy mint a nap folyamában, este is mindent élni hagytunk — éltettünk. Most azonban félre a tréfával, nagyon tisztelt barátom ! Nem egy vadászban merülhetett föl kétely, — miután becses lapjának 5-ik számában, »Egy különös vendég a zergék hazájában« czimü czikket elolvasta — amaz észrevételem fölött, hogy a medvékkel az úgynevezett »Virágos kertiben a zergék meglehetősen megbarátkoztak — nagyon valószínűnek látszik, — és ime újra bizonyságot tehetek róla, hogy a zergék a medvétől nem félnek. Négyen láttuk vadászok, a mint a mackó, alig száz lépésnyire haladt el ugyanazon a térségen a 8 zerge mellett, mely minden legcsekélyebb izgatottság nélkül szemlélte a fekete-subás urat. Blásy E. A Pieper-féle aczelcsövek. Mintegy esztendeje lehet, hogy egy lüttichi gyáros, Pieper ur, a vadász-fegyverek számára egy uj találmányával : öntött aczél-csövekkel lépett fel. Ez aczélcsövek egyetlen darab öntött aczélból vannak, s a csövek ugy furatnak bele, mi a régi modorú kovácsolt csövek helyett sokkal egyszerűbb munkát kiván. Ezek a feltalálójáról elneve-