Vadász- és Versenylap 22. évfolyam, 1878

1878-10-09 / 41. szám

DECZEMBER 19. 187 8. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 309 Ha valaki félig telirakta aggatékát szárnyas löveménynyel, beszélhet annak kevésbé szerencsés társa, bogy ha lassabban jár vala, még egyszer annyit lőtt volna, és a mellett élvezetesebben is vadász, mert nem izzasztja át mellényét, és mindenesetre kevesebbet is hibáz, mert kevésbé hevült, nyugodtabb lelki és testi állapotban mi természetesebb, minthogy jobban czélozhat a legjobb lövő is ? — a diadal ittas vadász kaczagva mutat jó tanácsokat osztó professor társának üres tarisznyájára, és a jó tanács belefúl a helyzet komikumába. A lassú járás helyesebb volta iránt tehát csak gyakorlati uton, vagyis a sikernek sokszoros felmutatásával lehet a sebesen járókat meggyőzni. De ez legtöbb esetben lehetlen. Mert a társaságban cserkészőknek együtt a »vonalban« kell maradniok, hogy egymásnak a lövésben ne »aggassanak«; tehát mindegyiknek egyformán sebes ütemben kell járniok. A próba csak ugy valósitható, ha megjárván egy darab területet sebesen, és ott semmit sem találván, egy vagy két apostola a lassu járásnak azt újra apróra vévén, megmutatná, hogy van még ott vad, csak meg kell találni, és azt néhányszor szerencsésen »ad oculos« sikerülne bebizonyítani, a mint ez velem történt számtalanszor, midőn fiatal tanuló koromban egy oly egyénnel vadászgattam, a kit, ugy lassan, joggal tartok a tökéletes vadász eszményképének, noha sok jeles Nimródot volt szerencsém ismerni, s egyebek közt a főváros környékének legügyesebb non plus ultra lövészét, a joviális R Pitát is, a ki egy napi vizi vadászaton, jelenlétemben nyolezvan darabot ejtett egy maga, és pedig, állítólag voltak még ennél szerem sésebb napjai is. Mert a tüzvérü fiatalság rendesen nem is marscholva, de gyors léptekben tör elő a cserkészeteken. En is nehezen szoktam le a gránátos tempóról. Daczára hogy vadásztársam untalan »lassan«-t kiáltott, daczára hogy alaposan magyarázta, menynyire nem czélszerii a sebes menés, nem használt az elméleti utmutatás. Hanem aztán a gyakorlati experimentum, az argumentum ad hominem — hatott. Nem egyszer törtéut, hogy — kettesben cserkészvén — egyszer csak nem látom oldalam mellett a mestert. Körülnézek, hát épen hátam mögött járkált nagy lassan összevissza, mintha csak rá akart volna vágni valamely kitartón lapuló nyúlra. Ezek olyan helyek voltak, melyekről tudta, hogy a vad nagyon szereti. Nem mondom, hogy mindig, de igen gyakran sikerült e fogás. Tudniillik azon vonaltól, melyen végig siettem, néha alig két. három lépésnyivé nyulat vert föl és szerencsésen lelőtte. Melyik vadász nem emlékszik esetekre, midőn valamely ponton pillanatra megállott — pipára gyújtás vagy egyéb emberi okból — és akkor egyszerre a háta mögül ugrott ki a nyul ? Mert a »politikus« vén nyul már ekkor kétségbeesett, hogy ez az ember nem fog onnan távozni, hanem ott marad, tehát ottan nincsen békés maradása. Ha egyenesen és sebesen halad a vadász, egy az, hogy a vad, és nem csak a nyul, de még egyéb kikelő szárnyas is, sok esetben csak akkor veszi észre, mikor már mellette elhaladt, és van annyi ösztöne, hogy a tőle távozó mögött nem tartja czélszerünek fölrebbenni, hiszen látja hogy az töle mindinkább távolodik, még pedig sebesen. A vad ösztönszerűleg érzi, hogy a ki errearra, össze-vissza, figyelmesen, lassan kódorog, az valamit keres, s félelme súgja neki, hogy bizonynyal őt. Már ha egy izben kiállotta is hogy feléje közeledett, és tán első meglepetésében meglapulva maradt, egy ujabb feléje fordulásnál aggodalma tetőpontot ér és kereket old. Tudjuk azt is, hogy kivált a körmönfont kisebb nyul rendesen oly helyre fekszik, a honnan fölugorva, egy pár ugrással egyszerre álezázhatja magát és eltünhetik a vadász szeme elől. Ezért szereti a vízmosások gödreit, hegyélck közelét, sűrűségek széleit. Már ha például az egyenesen járó vadász történetesen az úgynevezett mentsvárakat szeli át mentében, akkor a nyul, ba idejében észreveszi is (hacsak nem nagy távolból) — akkor megkoczkáztatja a lelapulást és helyben maradást, mert a vadász felé, illetőleg az öt azonnal elfödhető mentsvár felé nem haladhat, a nyíltabb helyen pedig, a hol jó lövésre esnék, menekülni veszélyesebbnek tartja. Különben is reméli, hogy ez a banga ember, a ki talán nem is vadász, hanem valami hajdú, a ki valahová levelet visz, el fog sietni mellette csakhamar és igy nem sokáig fogja szivét dobogtatni a félelem. (Mert a nyul, e megtestesült félelem, ugy látszik örökös szivdobogásban szenved. Hogy midőn a látkörön semmi ellenség nem mutatkozik, olyankor is gyorsan ver-e szive, ezt bizonyosan persze csak az alapos német theoretikusok tudhatják, de sejteni lehet annak, a ki tudja, hogy mennyi ellensége van a nyúlnak, s hogy még a kis szőri-szarka és elveri öt futtában, halántékon ütve kétszer-háromszor, erős csőrével.) Már most, ha nem egyenesen járunk, hanem össze-vissza, akkor a nyul egyszer csak a mentsvár és a vadász közé esik, és ekkor látva az aranyhidat a menekülésre, fölugrik. Ez esetben igaz, hogy kapásból kell lőni, de ha elhibáztuk, a szomszédunknak, a ki a begyélen vagy a sűrűségen tul jár, még kapóra jöhet a füles. Tán fölösleges megjegyeznem, hogy az összevissza, kígyózva járás mellett, ha társaságban vadászunk, az egyenes vonalban az egymás mellett haladás rendjét meg lehet, sőt meg kell taitani. Valamint megjegyzem még azt is, bogy tudvalevőleg ott, a hol igen sok a vad, és kivált, ha jó vizslája van mindenkinek, nem szükség összevissza járni, valamint ott és akkor tenni, a hol és a mikor nem. vár е'з messze kél a vad, például őszi szántásban, de lassan mindig föltétlenül, ott is és mindenütt. Mert nemcsak azért czélszerü lassan járni, hogy több vadat fölverjünk, hanem azért is, hogy könynyebben meglőhessük. Avagy van-e mellőzhetlenebb föltétele a jól czélzásnak, a lövésnek, mint a lehető legteljesebb nyugalom, hidegvér f És nem teljesebb-e ez, ha lassúbb ütemben, halkan, vigyázva, szemlélődve járunk ? lehet-e a sebes haladás közben hirtelen megállapodni, lábunkat szilárdan megvetni és mozdulatlan, ingadozás nélkül czélozni ? És kivált gazos, göröngyös területen, hányszor veti kifogásul a hibázó vadász, hogy azért nem lőtte le a vadat, mert megtántorodván, mozgott a teste és vele a puskacső ? Néha hirtelen balra, vagy a mi válságosabb, jobbra kell átfordulni, és mire helyreállítja teste egyensúlyát, már a lőtávolon kivül van a vad, vagy elhirtelenkedte lövésével ? Honnan ama jelenség, mely szerint a vizi vadász, a ki állandólag tó mellett lakván, . igen jó lövővé képződik, ha egyszer szárazra megy, fürjre, fogolyra aránylag többet hibáz, mint otthon a vizén, kacsára, szárcsára ? Ellenben a szárazi vadász, a ki sebesen szokott járni cserkészetre, ha egyszer vizre megy, a csónakból aránylag kevesebbet hibáz és kellemes meglepetésére, sokkal jobban lő, mint otthon, ismert szárazi területen ? A magyarázat egyszerű. A tavon csónakban ülve, legalább testileg, mindig nyugodt állapotban czéloz és lő, még az idegesebb, lázasabb természetű egyén is. Ennél fogva jobban czéloz, többet elejt. Ellenben a vizi puskás hantos, gazos téren sebesen haladva, kimelegszik, izzad, fölhevül, nincs megszokott nyugalma, czélzás, lövés alatt inog, hedereg s hirtelenkedik ? Ebből azt a tanulságot is lehet elvonni, bogy : ha valaki tökéletes vadász akar lenni, menjen először is tóra, a hol sok a vad ; fogadjon embert, a ki ügyesen hajtja a csónakot, hogy ő maga nyugodtan lőhessen. Itt sokszor messziről meglátja a vadat, készülhet rá, nem lepi meg, gyakorolhatja magát a lövésben, s nyugalomra szokik, kiépül a vadászlázból, mert akárki mit mond, az a legjobb vadász, a kiben lehető legkevesebb vagy épen semmi sincs e lázból ; a ki szarvasra oly csöndes hidegvérrel lő, mint egy verébre. És azután, ha a vizén jó lövő lett, menjen oly tájékra, a hol kevés a vad, ott megtanulja a vadat keresni, és okvetlen megtanul lassan járni, vagy ha ezt meg nem tanulja, soha sem lesz tökéletes vadász e szakmában, és mindig a rövidebbet fogja húzni: ha egy oly egyénre talál, a ki szintén jó lövő, de egyszersmind tudja és alkalmazza a lassu járás titkát. V—a J—s. Kis-Zombor, 1878. sept. 30. Tisztelt szerkesztő ur ! Magyar hazánk e vidékéről vajmi kevés tudósítás közöltetvén becses lapjában, bátorságot veszek magamnak egy értékes vadászat közlésével a n. é. közönség előtt bizonyságot tenni arról, hogy elhagyott vidékünk is érdemes (igaz csak néha-néha) egy sportsman figyelmére. Enyéim látogatására pár napi szabadsággal ide érkezvén, első teendőim közzé tartozott, az erdei szalonkák megérkeztéről magamnak biztos tudomást szerezni, és igen megörültem midőn Maucsi barátom, — (Szt. Hubert nagy tisztelője) — személyes meggyőződésből e kedvencz vadam megérkeztét bizonygatá előttem. Másnap délután ugy 3 óra tájban, vidékünk öreg Nimródja, a »Pepi sógor« néven ismeretes Waidman, Gyula sógorával és én, telve vadász szenvedélyei, elindulánk, hogy Pegaz, Flora és Hector derek vizslái nk segítségével szerencsét próbáljunk. Először a Maros folyó alatti füzeseket barangoltuk keresztül kasul, de 5 tapsin kivül, melyek kocsink saraglájába kerültek, egyebet nem találhatánk, ellenben a Marostól távolabb fekvő Dédénszeg és Nagy Veszősben rövid másfél óra alatt 12 db szalonka került aggatékra. Különös volt erős kitartásuk, mind a 12 db kutya előtt lövetett, és mintegy sejtve a reájok váró veszélyt, csak derék vizsláink beugrása után keltek föl, Majdnem 3 óra hoszát tartó cserkészetünk eredménye igen szép volt. Pepi sógor 6 szalonkát és 5 Dyulat, Gyula 3 nyul és 4 szalonkát, én pedig 2 szalonka és 4 fülest szálliték haza. Az erdei szalonkák mindegyike igen szép példány, mondhatni valódi óriások. Most vadász üdvvel vagyok a viszontlátásig — У—ö. IX. Point-számitások a németországi vizsla-próbáknál. (A közlött táblázat magyarázatául.) NB. A field-trials alapszabályok két első részét az alakulás és tagság, valamint a biráló bizottság megalakulásáról s átalán ezek jogairól ez idő szerint még korainak tartja közölni közlő. 1. §. Mindkét vizsla által csinálandó pointsek száma 30-ban állapit.tatik meg, melyeknél mind a jók mind a rosszak száraitnak. Mihelyt a 30 point meg van, a vizslapróba be van fejezve. A nyertes az, melynek legtöbb jó, esetleg legkevesebb rossz point-je van, miután a rosszak a jóból, vagy megfordítva levonattak. Ha mindkét ebnek több rossz mint jó pointje van, az nyer, melynek a jó és rossz pointsek közti aránya a másikéval szemben kedvezőbb. Ha a jó és rossz pointsek egyenlők, a bírónak jogában áll az összes pointsek számát 30-on felül kiteijeszteni, és pedig legkevesebb 10, legfeljebb 20 pointtel, azonban a 30-on felüli, vagyis másodsorban csinált pointsek nem számitnak. 2. §. Minden repülő vad, mint fáezány, fogoly, fürj megállása a bíróság belátása szerint 1—

G pointet számit, valamint, ba ezen vadak futnak, a nyugodt utánhuzás 1—3 pointet számit.