Vadász- és Versenylap 22. évfolyam, 1878

1878-09-18 / 38. szám

286 VADASZ- ES VERSEST-LAP. SZEPTEMBER 18. 187 8. között, kivévén az embert, csak az erösebb folytatja a generatiót. Ki e verekedést egyszer látta, azt eoba nem feledi el. F.gy kakas fe'galljaz őrszemnek vagy bírónak (?) egg bokor hegyibe és vigyáz mozdulatlan ; — a többi körbe áll és nézi egy duellálni akaró párnak a középre kiállását; a két verekedő szembe áll egymással, két-három méter távolban, fejőket földre szegzik, farkukat legyezöformán kiterítik, s aztán kezdik a küzdelmet. Először kibivólag, erős hangon és sebessen bubognak : bu Ьц bu bu bu bu Sokszor két három perczig bubognak, akkor még erösebb krrsz kiáltással egymásra rohannak, rúgják, vágják egymást. A többi komolyan nézi, be nem avatkozik egy sem ; — a tojó pedig, mintha reá sem tartoznék a dolog, legelész a körön kivül, ha két három pár igy kiküzdte magát : tovább repülnek egy más tanyára és újra kezdik a verekedést ; igy tart ez egész márczius és ápril közepéig, a midőn a tojókon megosztoznak, és kiki párosával a kötő-hely körül tartózkodik ; a páratlan kakasok pedig egyenkint elszélednek. Tudván azt a vadász, előtte való nap bejárja az egész vidéket, megjegyzi magának а verekedő-helyeket, melyek le vannak tarolva mint egy szérű, és apró tollal vannak behintve ; aztán hajnal előtt pár órával elbuvik egy legközelebbi bokorba és várja, mig a csapat ott összegyűl, verekedéshez fog és akkor ejthet belőle ; hol egyszer lövést kaptak : soha azon helyre többé nem jönek. S hogy mily dühösen verekednek, elég legyen azt megjegyeznem, hogy midőn egyszer egy ilyen verekedő kakast lelőttem, a másik meg nem ijedve, dühében a már fölfordult társra ugrott, kezdte rugdosni, csípni, mig ő is osztotta lárea sorsát ; hanem a többi bezzeg megijedt s abban az évben nem láttam kakast azon a vidéken ; legalább egy mértföldre távolra költöztek onnan. Második módja a vadászatának az, hogy midőn a nap melegedni kezd, ők egyenkint elbunak a siirü bokrokba, ha aztán a vadász jó vizslával keresi, könnyen reájok akad, és nem messziről kél ; de még megjegyzem, hogy mindig »null«söréttel kell lőni, mert izmos volta miatt nagy lövést bir. Pecsenyéje nem elég ízletes, mellhúsa félig fekete, félig fehér, lövés után mindjárt tollastól huszonnégy óráig hideg viz alatt kell tartani, akkor tisztított húsát forró boreczettel le kell önteni, vadászlével készíteni, igy elég puha és élvezhető pecsenyéje van. Hogy a fajdkakas nem veti meg a házi tyúk szépségeit sem, arra volt egy szép példám. 186 6 tavaszán kimentünk vagy négyen egy távoli puszta cserjés helyre szalonkát keresni, az én Bokrászom mindjárt az első bokornál megállt, és az ugratásra felköltött egy nagy fehér madarat, melyet -én le 13 lőttem. Ez a hely a falutól jó mértföldre esik, hová a lakosok tavaszon és egész nyáron kijárnak dologra tyukostul, malaczostul, nem lévén otthon kire hagyni a házat; az én lelőtt madaram egy ilyen házi tyúk és fajd-kakas szerelemgyümölcse volt; mert feje a szokott fajdfej volt, szemei körül a vörös karikákkal, tetején kis fajdtaréj, lábszárai egészen benőve azon éles tollazattal, a mi a fajdoknál látható, a test nagysága és állása fajd, — tollazata fehér, de minden szál fehér toll hegye ragyogó fekete szegélylyel körítve, farka kevéssé kétfelé hajlott; azért állitom, hogy házi tyúk és fajdkakas nemzése volt, mert fel nem tehetem, hogy egy fajdkakas közeledni engedné a civilisait rokont házi-keresztjéhez. Egyéb madarak vadászata éppen ugy történvén mint hon, nem tartom érdekesnek leírását, csupán azt jegyzem meg, hogy itt gyakran láttam a juhászgyermekeket sorba állni és a bokrokat, gazokat verdesve szüntelenül kiabálni : virr, virr, virr; — mikor jobban figyeltem, láttam, hogy fejők fölött kering egy pár vérese, románul Herét, és mihelyt egy madár vagy fürj felszállt, mindjárt leihötte. de a gyermekek .sem voltak restek, hanem ott termettek és elvették a prédát, ilyen vércse-féle sólymot láttam dressirozva is fürjekre a dudesti akadémiából. A havasok közt van elég császnr-madar és arany-fajd. de soha nem volt alkalmam rajok vadászni, párszor megkieértém a hegyi vadászatot, de sikon születvén és növekedvén : nem l irtain kiállani a sok hegymászást. Emiitettem, hogy őz, nyul kevés van ; de ha ezek nincsenek, vannak ezek ellenségei : a farkasok és rákok. Boldogabb mint egy ide való farkas vagy róka már nem is lehet, mert itt, hol istállózáeról szó sincsen, és a ló, marha, birka még a fergetegben is kint tenyész, és elcsapva hó alól kaparja ki hitvány eledelét: bőven talál e két duvad élelemre; van is elég bilölök. Хеш ritkaság, hogy a falu szélén lakásom körül télen valódi concertben ordítanak, de azért ne higyje senki, hogy másnap látni fog belölök, a mert hol éjjel lakmároztak, ott nappal soha nem tanyáznak. — A farkas valódi pusztai betyár az állatok közt, csupa szenvedélyből többet rabol, mint a mennyire szüksége van, az emberi lakot félve kerüli nappal ; — egy éjjel oly térséget bejár, mint egy betyár jó lóván, ez is mint az, ha tanyájára húzódott, gond nélkül neki adja magát a pihenésnek. — Sokat hallottam mesélni, hogy a farkas megtámadja és megeszi az eml ert; meg lehet talán az orosz sivatagokon, de nálunk soha, de soha nem hihettem. Találkoztam gyalog, egyedül, kemény téli hideg időben, máskor lóháton, egyszer szánnal öt—hét tagu csoporttal, nem lőttem, hogy hadd lássam, mit mivelnek, de soha sem volt az az eset, hogy megtámadtak volna, de sőt sietnem kellett a lövéssel, hogy nagyon mesze ne menjenek ; jó kopóim gyakran akadtak öt—hat tagu csoportra, a vonitásból tudtam, hogy sokan vannak és nem akarnak indulni, ilyenkor elég volt pár emberi hang, hogy az egész társaság szétszaladjon ; hanem a fiatal kopót már szereti, ha észreveszi, hogy magában kapja, hirtelen felfaija ; étvágya rengeteg nagy. Most két éve találtam egy két éves tinót egészen felemésztve, és mint a friss havon a nyom mutatta, ezt egy farkas és két róka emésztette feb A farkast két nullasöréttel hevederen kell lőni, ha megy is pár száz lépést, de azután orrára bukik, mérgébe bele harap egy vékoDy fába cs butául megdöglik ; ha ugy van lőve, hogy már nem mehet, de még él : akkor egész nyugodtan megadja magát sorsának, mint a fogott betyár, nem ugy mint a róka, a mely eviczke'l, hánykolódik mint a czigány a deresen, harap mindenfelé és az utolsó perczig nem adja be derekát. — Vadászata legkönnyebb és legbiztosabb hajtókkal; mihelyt a lassan felállított hajtók zaja kezdődik : a farkas indul, még pedig egy huzamba előre, nem csavarogva mint a róka ; a vadász, a ki nyugodtan várja, könnyen lőhet belölök. Második vadászati módja jó kopókkai. Nékem van két kopóm, a Dudás és Fordíts, ezek annyira szenvedélyt kaptak a farkasokra, hogy ha hajtás közben farkastanyára akadnak, ott hagyják még a rókát is, és előveszik a farkasokat; ilyenkor a Dudás vezeti a farkast, a Fordits pedig hátulról boszantja, de ugy, hogy egyszer öt óra hosszáig hajtottak egyet, mig a duvad végkép kifáradva lefeküdt, és Kapellenu barátommal ott fekvő helyébe végeztem véle. — Más vadászati módja, a mit pedig othonora legalkalmasabbnak ajánlanék, mivel kevés farkas van, a friss havon vadászata. Mihelyt észre veszi az ember, hogy nyom van a havon, jókor reggel keresi a fekvését, a mit onnan tud meg, hogy közelében erős kaparások vannak a havon és füveken, és ha körülbelöl kitapogatta, hogy melyik táján az erdőnek vagy rétnek hever; а vadász még délelőtt elállja útját, egy másik pedig elindul a nyomon egy kis fütyölő sippal, és nyomozza lassan, minden 30 — 40 lépés után belé fúva sípjába egyszer ; a farkas mikor érzi, hogy az ő nyomán jönnek, nyugtalan lesz és lassan indul, egészen figyelmetlenül jön előre, mert egész ébersége hátra irányul a fütyölő felé, a ki különben zajtalan közeledik. Ilyenkor ha nem jő jó lövésre, ereszteni kell, és a fedett állásból csak akkor kell mozdulni, ha ö már jól távozott, és akkor gyorsan előállást kell ismét venni. — Az olyan helyeken, hol ö rendesen tanyázik, igen szeret egy nton járni, ritkán iramodik meg, rendesen csak ha «aar lövést hallott vagy pár sörétet érez bundájában, és akkor nem néz sem embert sem vizet, h,nem vaktába fut erdőn sikon keresztül; vastörrel szintén sokat pusztítanak el. Mi fogtunk egyszer egy nagy ordast, melyet én, miután elébb elevenen a kovácsműhely előtt lefogva, nyakába egy okörkolompot lánczoltattam, ismét eleresztettem, azt hive, hogy igy megszabadul a vidék látogatásuktól, pedig épen az ellenkezője történt, vezére lett egy öttagú csapatnak, és mivel sein a birkák nem feltek már töle, sem a kutyák nem figyeltek reá, mivel kolompolva jött: oly szemtelenné lett, hogy bánnom kellett »megkegyelmeztetését« épen ugy mint Rózsa Sándornak. — Később ismét tőrbe került, hanem ekkor már én nem ugy bántam el véle, mint Rózsa Sándorral, hanem elébb rendesen lehuzatva az erdöcsöszszel, ötven botot verettem reá és akkor agyondorongoltattam. Ritka év, liogy fiatal kölyköket no kapjak ; egyszer az én kedves öregemmel, — köztünk legyen mondva, ö az én legjobb vadásztársam — földieprészui mentünk ; keresés közbon két farkasalomra akadtunk, egymás mellett 8 —10 méter távolban, mindenikben 5—5 kölyök, — kettőt kiválasztottam Dr. Fialla barátomnak, a többit pedig fához vagdalva megöltem ; midőn fél óra múlva e fészkekhez visszatértünk, már egy döglött kölyköt sem találtunk ott, — anyjuk mind elhordta ; — tehát a rabló is szereti saját fiát ! A mi az emberek közt a czigány, az állatok közt a róka, tolvaj, hazug, nervosus, még ha olyan rongyos is, peczkes járású, — szereti a csemegét, ha hozzá juthat, hanem szükségben a sült varjut, döglött libát is megeszi, bátran nem mer semmit megtámadni, hanem apróságokat lopni már minden perezben kész. — A vigság, kedélyesség pofájára van írva. Ha megöregszik, a czigány a falu kosztjára szorul, a róka pedig rendesen a farkasnyomokon jár, hogy a mit azok elejtenek, ő is jóllakhassék belőle. Mit Írhatnék én a rókáról, a mit már mások meg ne irtak volna? hiszen ő a vadászok poesise, a németek egész legendával tisztelték meg, én pedig azzal, bogy életemben ötven darabon felül pusztítottam már el ; de hát tehetek én arról, hogy majd minden vadászaton reám jön a róka, hiszen annak azon egyszerű oka van, hogy először is olyanszinü ruhám van, mint a fakéreg vagy száradt levél, tehát nem kirivó zöld hajtókás, másodszor mindig fedett helyre állok, mert a vad ösmeri jól az erdőt, a melyben lakik, és gyakorlott szeme már messziről észre veszi, ha valami nem a szokott helyen van ; harmadszor meg nem mozdulok helyemről, hanem állok egy fa mellett mint a fa, és daczára hogy szenvedélyes dohányzó vagyok, világért nem szivaroznék ott, hol csak gyanítok is rókát, mert olyan szagló érzéke van mint a czigánynak, a ki már az utczáról meg mondja, hogy »Ily ! Nagy uraméknál töltött káposztát főztek.« Nem érzelgek hát róka komáról többet, hanem bezárom hosszú levelemet azon megjegyzéssel, hogy a ki nagyobb féle vadat akar lőni söréttel, a puskáját emberül megtöltse. Eu rendesen jó csomó port teszek a 16-os patvónba, arra angolos fagygyuval telitett dugaszt, még pedig rá ütöm elég erősen, de hogy а por alant össze ne törjék, azután olyan sörétem van, a miből 7 szem megy egy sorba, és ez épen betölti szorosan ; igy négy sort, azaz huszonnyolez szemet teszek egy töltésre, a mikor alig marad annyi helyem, hogy felül vastag papirdugaszt tegyek és rá gömbölyítsem ; no aztán egy ilyen tölténynyel rá is lőhet a farkasra nyolezvan lépésnyire, tudom, hogy . . . azaz biz én nem tudok semmit, mert én már hibáztam el négy lépésről is. Feriz .*.