Vadász- és Versenylap 22. évfolyam, 1878

1878-08-21 / 34. szám

VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 255 a lovak már béke idején kellőleg hozzászoktassa­nak e táplálékhoz. Valószinü tehát, hogy ezentúl majd nemcsak a matrózok, hanem a katonalovak is kétszersülttel fognak élni. * * » Oroszországi lókötök. A lólopás Oroszországban ös időktől fogva egyik legkeresettebb üzletágat képvisel. A háború alatt lábra kapott rendetlen­ség folytán azonban oly mérveket öltött, hogy orosz lapok közlései szerint a déli tartományok­ban most már rendesen szervezett, habár a ható­ságnak be nem jelentett közkereseti-társulatokat szerveztek a lókötök. Sok község lótartó gazdái rendes váltságdíj fizetés által biztosítják lólétszá­mukat maguknál a lókötő társulatoknál. Oly ko­moly a baj, hogy az orosz kormány közelébb egy rendőri enquét-et hitt össze a teendő intéz­kedések megállapítása végett. * * * Kutyakiállitás Parisban. Párisban a rokkantak palotája előtt volt az első, a kormány által léte­sített kutyakiállitás. A kiállítás kielégítőnek mond­ható, mert a névsorba 579 szám volt felvéve, ezek között 179 vizslafaj. Az e fajnak jutalma­zására összeállított bíróság Vérins grófból, Cler­ville marquisból és az angol Saltersból állott. Miranda egy angol tenyésztőnek, Macdona urnák kutyája nyerte el az első ezüst dijat. A falkák kiállitása nem a legteljesebb volt ; mert Franczia­ország leghíresebb falkái nem voltak képviselve : majd alkalmilag bővebben erről is, ha helyünk lesz. * * * Mikép vadásznak Francziaország némely vidékén a vörös foglyokra ? Mikor a vörös v. sziklási fogoly már anyányi, összeáll vagy hat lovas, ki a Ca­margue környékén nevelt arab lóra ül, és fegyver­zetül egy ostormódra összefont 4 láb hosszú vad ve­nyigét használ.Ily módon fölfegyverkezve,elkezdenek egy vonalban keresni ; mig az erre tartott kutyák a térséget átkutatják. Az efféle vadászatra legin­kább az agár- és vizsla korcsait használják. Ha aztán e kutyák egy csapat vörös foglyot ki­szimatolnak, eszeveszetten rohannak azok közzé, a lovasok pedig galoppban futnak a tyúkok után. A sok hajsz miatt a fiatal tyúkok annyira kifá­radnak, hogy a venyigével agyon lehet őket ütni, részint pedig a kutyák fojtják őket agyon. Az ily vadászatnak az eredménye aztán az, hogy az egész csapatot kiirtják, mert a franczia síkságon nincs egy fa vagy cserje, mely az üldözött vad­nak oltalmat adna. — Arles környékén és a Rhone torkolatánál is igy vadásznak a parasz­tok, csakhogy — per pedes apostolorum. * * * Farktartó. A lovakat tartó gazda nem egyszer tapasztalta boszankodással némelyik lovának azon rossz szokását, hogy a mint a gyeplő csak kissé is meglazul, azi hirtelen ügyesen farka alá kapja, ugy hogy a hajtó gyakran csak nagy fáradsággal képes a gyeplőt hatalmába visszakeriteni ; mire kedvező alkalommal újból ismétlődik a birkózás. A »Wiener Landwirthschaftl. Zeitung-«ban P. Smith a következő szeit ajánlja ama rossz szo­kás gyakorlatának meggátlására : azt egy bőrhen­ger képezi, mely mintegy 10 —15 cm. körületü és hossza megfelel a fark töve szélességének ; ezen bőrhenger két végén csatos szijak vannak, hogy azok segélyével azt farkszijkép lehessen alkalmazni. Ezen henger által már most az állat kényszerülve van farkát magasan emelve hordani, ugy hogy nem képes többé azzal a gyeplőt meg­kapni. A szer nem drága s oly fiatal állatoknál is használható, melyek épen betanittatnak, hogy farkukat tetszetősen magasan hordják. Helyreigazítás. Lapuuk mult 33-dik számában a debreczeni akadályverseny feltételeiben hibásan áll : Teher 30 kilogramm, e helyett 80 kilogramm. Ez is egyike azon sajtó-hibáknak, melyek őszinte sajnálatunkra — lapunkban egy idő óta többször előfordultak, s melyért az érdeklettek elnézését kéri. Szerk. A pesti őszi versenyek nevezési zárnapja szept. 20-kán lesz. A titkárság. Ugyancsak lapunk mult számában a versenylo­vak idei első félévi nyereményének közlésénél a kö­vetkező számitási hibát kell helyreigazitnunk Wild Rover a prágai I. oszt. államdijban nem ; 2500 frtot — mint hibásan áll — hanem 7100 frtot nyert, s igy összes keresménye 11962 fo­rintra rug. Szerk. Aacheni versenyek 1878. (Ered. távirat.) Avg. 11. I. Aachen város dija. 1200 márk. 2600 met. Gr. Kinsky Zd. 3é. р. k. Joláuta (ell. Mile Buc­caneer) első. Gr. Metternich 4é. sga m. Purple 2-dik. Gr. Bernstorff-Gyldensteen 4é. p. m. Han­dicappen• 3-dik. Még három ló futott. II. Államdij. 1500 márk. 3évesek. Táv. 2400 meter. Gr. Bernstorff-Gyldensteen 3é. sp. m. Shar­per első. Gr. Metternich M. 3é. p. m. Hansart 2-dik, Hg. Hohenlohe Oehringer 3é. p. m. Har­monium 3-dik. III. Gátverseny. 6000 márk. Táv. 1600 m. Gr. Kinsky Zd. 4é. p. m. Prince Gregoire l-sö. Gr. Riboncourt 4é. p. m. Ballade 2-dik. Ruville hdn 6é. p. k. Insolvent 3-dik. IV. Államdij 2000 márk. Kétévesek. 900 m. Gr. Metternich 2é. m. Rovigo 1-ső. Hohenlohe­Oehringen 2é. k. Rosabella 2-dik. Gr. Esterházy Miklós 2é. sga k. a. Miss Gratwicke 3-dik. V. Sorsolási verseny. 2000 márk. 1800 met. Gr. Goldstein 4é. р. k. Comtess Savérn l-sö. Gr. Fürstenberg 3é. sga k. Miss Sumley 2-dik. Neu­ling Istváe id. р. к. Hannover 3-dik. VI. Akadályverseny. Tiszteletdíj és 1500 mk. államdij. Urlovarok. 4800 meter. Oehlschläger 4é. p. m. Wachtel 1-ső. Gr. Firstenberg id. р. k, Fantasie 2-dik. IN Y I L T T É R. Lövött és fojtott vadak vétele. Pál Károly, vadaskereskedő Budapesten IV. ker. Hal­tér, — tisztelettel értesiti azon t. ez. uradalma­kat, jószág- és erdőigazgatóságokat, nem külöm­ben minden más vadtenyésztőket, kik a törvényes időben elejtett vadjukat eladni szándékolják. — hogy ö, kölcsönös egyezkedés után azt, bármily mennyiségben készpénz fizetés mellett megvenni mindenkor kész. Kerestetik egy 16 г1 2 markos fiatal feutjáró szép és könnyű mozgású nemes fajú hámos ló, szín és nem tesz különbséget, a ló leirását, árának meghatározását magában foglaló értesítés e lapok szerkesztőségéhez intézendő. Felelős szerkesztő és kiadó-tulajdonos : Sárkány Ián. Fer. HIRDETÉSEK. Az osztrák-magyar birodalomnak legkedveltebb és legbiztosabb 4 sorsjegye Hitel-sorsjegy évenkint 4 húzással 200,000 frt fő­és 200 frt legkisebb nyeremény. Bécs községi (Comunal) évenkint 4 húzás 200,000 frt fii­és 136 frt legkisebb nyeremény. 1 8 6 4-iki 4 húzással 200,000 frt fő­és 200 frt legkisebb nyeremény. íoo ftos üijsorsjeffy 3 húzással 200,000 frt fő­és 136 frt legkisebb nyeremény. 15-én Ezen négy sorsjegyet eladom 30 havonklnti 20 frtos részletfizetésre és az első részlet lefizetése által már teljesen biztosíttatik vevőnek igénye, valamint a játékra, ugy az esedékes egész nyereményre. A befizetési idő tartama alatt vevő ezen 4 sorsjegyre 37-szer játszik, igy már maga az Ígérvények nélkülözése által is 154 frt 50 krt megtakarít, e mellett tekintve a jelenlegi napi árt, mely szerint ezen 4 sorsjegy ára közel 490 frtra rug, e vétel előnyössége kézzelfogható. Végtére veszteség egyáltalában lehetetlen azért, mivel e 4 sorsjegynek legkisebb nyereménye összes 672 frtot tesz, és ha kedvez a szerencse, ugy 800,000 frtot lehet nyerni ! Î ! Legközelebbi húzás : September 2-án az 1864-ikinek ; október 1-én a hitelnek és Bécs községinek ; deczember pedig a magyar 100 frtos dijsorsjegynek. A húzás után bérmentesen szélküldetnek a huzási lajstromok. A megvett sorsjegyek ára előbb is lefizethető, mely esetre vevőnek 6°/„ kamat téríttetik meg. 1864-iki Ígérvények 4 x/ 2 és bélyeg Bécsközségi ígérvények 2 1/« és bélyeg Hitel „ 4 x/ 2 „ „ Magyar díj „ 2 ХД „ „ KÖVESD Y MÓR bank- és váltó-üzlete Budapest, Koronaherceg-utca o.

Next

/
Oldalképek
Tartalom