Vadász- és Versenylap 22. évfolyam, 1878

1878-05-29 / 22. szám

156 VADÁSZ- ÉS VKKSEST-LAP. MÁJUS 29. 1878. Külföldi lovakkal nyertek : 1. Hohenlohe Kóza hgDÖ az ö irlandi Darling nevü fekete kanczájával, melyet gr. Metternich Frigyes lovagolt, egy pompás antik ezüst korsót, Vilmos föhg tiszteletdíjjá 100 írttal. — Metternich gr. nagy ovatiot nyert midőn a pályabírók neve't emliték. 2. Horodynski főb. a 4. dzs. ezredtől Evergreen nevü id. p. hereitjével egy ezüst lovagostort és 50 frtot ; Wagner Alajos hadn. a 6-dik drag, ezredtől id. Saiteados- nevü pej heréitjén. A jó lovaglásért és legszebb ülés és tartásért külön dijjakat nyertek még: Gr. Lippe-Weissenfeld egy ezüst kávé-teritéket (a nassaui hg dijja) és 20 aranyat; — Sachse főhdn. egy revolvert (társulati dij) és 10 aranyat. A lovaglás — melyben egy lóval több más osztályban is lehetett versenyezni, reggel 10 órától délután 4-ig tartott. Őt órakor mondták ki a bírák az ítéletet. Az ünnepélyt egy igen diszes prateri kocsizás zárta be. Tiz év egy vasárnapi puskás életéből. Pokoli hőség a fővárosban. — Mephisto, Satanas és Messias egy személyben. — A fekete Vág, erdészei és őzei. — Három zerge egy helyben. — Kiállott hordár helyett uri hordárok. — Egy elveszett bak. — Diadalmas bevonulás, fényes ebéd. — Újra Mephisto. — Jerünk Wichodnára.) De csak jó dolog is az a vasút. Pokoli hőség lankasztotta Budapest izzó járdáján a szerencsétleneket, kik augusztus havában innen nem menekülhettek. A közélet teljesen szünetelt. A propellerek fűtőin, meg néhány szatócson, no aztán egypár lelkiismeretes tisztviselőn kivül senki se dolgozott Magyarország fővárosában. Hej a ki ilyenkor a hegyek közé menekülhetne 1 Voltál-c már Tátra-Füreden ? — kérdi, nehéz verejtéket törülve homlokáról, hivatalomba betoppant csábító Mephistom, Sz . . . y Ödön. — Voltam, bár most is ott lehetnék ; sóhajték fel lelkem mélyéből, alig birván az asztalra csapni a tollat mely a hőségtől kezemhez tapadt. — No akkor annál inkább megítélheted, mi elvezet vár reánk, mert ihol Árpád levele, mely zergevadászatra hiv a csorbái tó mellé. — Appagc Satanas ! azaz hogy jer keblemre Messiásom, a ki megváltottál kinos állapotomból legalább egy hétre. Folyt ugyan a párbeszéd még tovább is ; de mit pharizeuskodjam ? Nem vonakodtam biz én egy perczet sem, s csak abban állapodtunk volt meg, hogy útközben egy kis vargabetűt teszünk a hradeki kincstári erdőkben, melyeknek nagyszerű őzállományáról már oly mesés dolgokat hallottam. Fölszerelve a szükséges ajánlólevelekkel, rövid egy éjszaka s néhány órai vasutazás után rendeltetésünk helyén termünk. Árpád most is oly pontos, mint hűséges vadászhoz illik s reggel 6 óra tájban együtt reggelizünk a kitűzött rendez vous helyén s hajtatunk el a Szentiváuyiak hasonnevű ősi fészkébe, melyben a családfő József, párját ritkító magyar vendégszeretettel fo gad, melyet, hogy annál huzamosabban élvezzünk a csorbái kirándulás elöiutézkedéseivel takar. De ez idő is javunkra vált, mert felhasználhattuk a közel Hradek látogatására és — őzvadászatra. Az erdömester, előre értesitve jövetelünkről, a legszivélyesebben fogad s alig nézve szeme közé, ráismerek egy régi iskolatársamra K. ... y Ró bertre, kit évtizedek óta nem láttam. A meglepetés, a viszontlátás öröme s az utánna meginduló számtalan visszaemlékezés, tetemesen rövidité az utat, melyet a fekete Vágig kocsin kell vala megtennünk. Itt már csak rövid két hajtásra telt az időből ; de annál élvezetesebb estve várt reánk. Egyik erdész vendégszerető háza fogadta be az összes tisztikart s a fővárosi vendégeket. Itt ismerkedtünk meg e derék erdéezekkel, kikhez csak gratulálhatunk a kincstárnak ; mind talpra férfi, szakának élő s a mellett mivelt, a társaságban vig, kicsapongás nélkül s egytől egyig hive közösen imádott istenasszonyunknak. Még a távol Vichodnáról is beczitálták egyik közkedvességü társukat, ki csakugyan nem keveset járult a társaság viditásához, de a ki becses ismeretségének később még nagyobb hasznát vettük Ödön barátommal együtt. Másnap gyönyörű hajtás indult meg kopókkal, mindenki jutott vad látásához, a legtöbb lövéshez is. Ezúttal Ödönön kivül nekem is kedvezett a szerencse, egy fiatal bakot sürü szálerdőn, sebes rohanás közt jó távolra sikerülvén egészen nyul módjára ruliroznom. De ha másztuk is derekasan a hegyeket, s fáradhatatlan erdészeink épen nem kíméltek az erdöösvények keresésével, hanem, talán próbára teendők a városi urak tüdejét és lábát, többnyire az egyenes meredeken vittek mind följebb a felhők felé — mindez csak gradus ad parnassum volt a jövendőket illetőleg. Meleg bucsu és kedves gazdáinknak adott, — fájdalom, később be nem válthatott — azon Ígéret után, hogy a sokkal nagyobbszerü téli őzvadászatokban is részt veendünk, elváltunk és estvére újból Szentiványra tértünk, a hol, hála szeretetreméltó házigazdánk derék intézkedéseinek, mindent készen találtunk a hajnali indulásra. Reggelre ébredve, valódi caravanszerü menet indult a távoli csorbái tó felé, hol — mit Kárpátaink látogatói oly hálásan ismernek — Sz—i József urnák pompás nyaralója van, melyben állandóan lát maga körül válogatott vendégkoszorut. Az áthurczolkodás, mert annak kell neveznem e nagy erővel megindult menetet, ismét egy napba telt, s a zerge-vadászat csak újra egy hajnalhasadtára vehette kezdetét. A kelő nap még alig hinté be rózsapirral a gerlafalvi és lomniczi csúcsokat, s alig aranyozd meg a Kriván tetejét, midőn a számos vadásztársaság indulókészeu elvonult a még homályban szunnyadó csorbái tó mellől. Erős tempóban haladva, jóval a kitűzött idő előtt értük el a vízesést, honnan tényleg kezdődött a kapaszkodás. Elünkön a fáradhatatlan Z. H. haladott kalauzul és vadászrendezőül, ruganyos léptei alig mutatván, hogy nem kényelmes sikon jár — e szikla-tengerben. De a mi utunkat is könynyitette a vadászláz ; mert derék vezetőnk több izben meg-megállva mutatott zergéket a magasságánál fogva távol hegyoldalban. Először négyet láttunk a hegységnek épen ormán; hol át, hol vissza váltak ; aztán hármat alig 200 ölnyi magasságban a völgy oldalán, újra meg egész falkát, vagy 15 darabot azon táj felé iramodva, melyen vadászandók valánk. Mind megannyi biztató* jel, mely könnyebben emelt az egyre meredekebbé váló s mind több-több akadályt mutató szakadékokban. Vezetőnk a völgyet elzáró sziklalánczolaton rézsút állított fölfelé, az első lövészt a fal-lábánál állitva el, s mindegyik leshelyre egy-egy elejtett zergéröl tudván adattal szolgálni. Végre helyünkön valánk. Fölöttem csak Sz. Ödön vagy 150 lépésnyire, közel az oromhoz, melyen vezetőnk egyik fiatal Szentiványival (bocsánat, hogy a nagyszámú család egyes tagjainak keresztnevével, a rövid együttlét alatt nem tudtam tisztába jönni) áthaladt. Széditö magasban, alig vethetvén meg lábamat, szinte nem mertem a mélységbe pillantani ; de megállhattam. Hanem, hogy mit csináljak ha zerge talál jönni, vagy az merre jöhessen s én, hogy fordulok meg, de meg hogy is jövök le innen — azon hiába töprenkedtem az egész idő alatt mig a hajtás megindult Pedig az megindult s jöttek is zergék, lőttem is rájok és teljesen elfelejtettem, hogy meredek szélén állok. Hosszabb vártatra, mely alatt ugyancsak hűvösen lengedezett a járástól izzó tagjaink körül a szirti szél — egyszerre hatalmas dördület hangzik, melyet méltóságteljes robajjal visszhangoztatnak a bennünket minden oldalról bekerítő sziklafalak, ormok és szirtek. Még tájékozódni se tudtam voltaképeu honnan dördült a lövés, s a hajtók pisztolya-e vagy már egyik vadász lövése ? midőn újra szól a fegyver, ropog a szikla és sebes vágtatva robog a távoli oromról le négy zerge a völgynek, alattam vagy 200 lépésnyire. Lőttem, de sokkal izgatottabb voltam semhogy első lövésemről számot tudnék adni. De a másik csövei egy hatalmasan sötétlő bakra czéloztam s e golyóm talált; ezt éreztem inkább mint láttam, mert a kiálló sziklafal, mely alatt zergéim a lövés után eltűntek, nem engedé az eredményt tisztán szemlélnem. De időm se volt azt kutatni, mert fölöttem újra lövés dördül s óriási ivekben gördül le hanyathomlok egy zerge, melyet Ödön lőtt volt. A felé fordulva ott láttam hánykódni a másodikat ; még újra egyes lövés esik és én látom Ödön barátomat az ormon átkúszni. Az alatt csúszva, hemperegve kezdett a meredeken lefelé hanyatlani a másik zerge is, egész éberségemre volt szükség, hogy e bizonyosan elejtett két darab veszendőbe ne menjen. Időközben felém tartott az egyik tót hordár, ki már felmenet annyira kiállt volt, hogy mire már magunk is alig tudtunk haladni, el kellett tőle szedni fegyvereinket, melyeket hordani nem biit. Ödön is ereszkedett lefelé, maga után vonszolva félig, félig hordva egy szép gidát, melyet legutóbbi lövésével ejtett. Az alattam állott ifj. Sziklay Ede is lőtt egy zergét ; de mindezt jóformán csak a völgyben birtuk konstatálni, mikor mind együvé kerültünk. Ödön — mint előre sejtém — tőlem tudakolta lövött zergéit, s igy most én vettem át a kalauzolást s a három zergét ; az egyiket, igaz, a nagy zuhanás közben letörött agancscsal, szerencsésen le is remorquiroztuk a völgybe ; de a magamé e mellett eltűnt. Hajtóink át nem hatolhatván hozzánk, csak a három hordárra szorultunk, mindegyiknek egyegy zergét kötvén a hátára, a gidát Ödön maga vette nyakába, én meg fegyverét és kabátját, meg a magaméit is hordozván, jól megrakva értünk a hegyszakadék aljára. Útközben derült ki azután, hogy egy nagy falka jött át az ormon, közel Sz. Ödön mellett, ki kettőt kiduplázott közülök. A gida, alkalmasint anyját veeztve, tévelyegvén, ugy állt ki a szirtre, honnan azt Ödön Werndl-karabin-jével leemelte, s igy egy falkából egy álló helyen három zergét lőtt három csőből, mi eléggé ritka chance egy vadászaton. A falka fölöttem rohant el, hova én a szikláktól nem láthattam, pedig közelebb volt azon négy darabnál, melyre tüzeltem volt. Lefelé törtetve a falka, az alattam álló Sz. Edét szinte letiporta, s ott is egy áldozatot hagyva, zúgott keresztül a völgyön a túlsó hegyoldalba. Leérve az első állásra Sz yi Miklóst sebezve találtuk egy a lábát ért zuhanó kő által, mely — mint elbeszélé — kartácsmódra szóródott körülötte a zergék elrobogása közben ; különben ő is lőtt zergét, mely később második lövésre meg is került. Az alant állók az én megsebzett bakomat is látták, mely egész lassan vonult, alig birván testét, egy oldali szakadékba ; de se erő, se idő nem volt, bogy valamelyikünk utánna induljon, mindenkire jutván amúgy is már а teherböl elég. Később hallottam, hogy harmadnapra megtaláltatott ez is. Igy vonultunk diadalmasan a tó melletti nyaralóba, hol előzékeny házi gazdánk és vendégei fogadták örömrivalgással a nagy sikert aratott vadászokat. »Tálalva van !« — e szóval lépett Sziklay József komornyikja szobánkba, melyben mi még csak szöges czipöinket füzögettük ki, hogy a fáradsá-