Vadász- és Versenylap 22. évfolyam, 1878

1878-05-29 / 22. szám

156 VADÁSZ- ÉS VKKSEST-LAP. MÁJUS 29. 1878. Külföldi lovakkal nyertek : 1. Hohenlohe Kóza hgDÖ az ö irlandi Darling nevü fekete kanczájával, melyet gr. Metternich Frigyes lovagolt, egy pompás antik ezüst korsót, Vilmos föhg tiszteletdíjjá 100 írttal. — Metter­nich gr. nagy ovatiot nyert midőn a pályabírók neve't emliték. 2. Horodynski főb. a 4. dzs. ezredtől Evergreen nevü id. p. hereitjével egy ezüst lovagostort és 50 frtot ; Wagner Alajos hadn. a 6-dik drag, ezredtől id. Saiteados- nevü pej heréitjén. A jó lovaglásért és legszebb ülés és tartásért külön dijjakat nyertek még: Gr. Lippe-Weissen­feld egy ezüst kávé-teritéket (a nassaui hg dijja) és 20 aranyat; — Sachse főhdn. egy revolvert (társulati dij) és 10 aranyat. A lovaglás — melyben egy lóval több más osztályban is lehetett versenyezni, reggel 10 órá­tól délután 4-ig tartott. Őt órakor mondták ki a bírák az ítéletet. Az ünnepélyt egy igen diszes prateri kocsizás zárta be. Tiz év egy vasárnapi puskás életéből. Pokoli hőség a fővárosban. — Mephisto, Satanas és Messias egy személyben. — A fekete Vág, erdé­szei és őzei. — Három zerge egy helyben. — Ki­állott hordár helyett uri hordárok. — Egy elve­szett bak. — Diadalmas bevonulás, fényes ebéd. — Újra Mephisto. — Jerünk Wichodnára.) De csak jó dolog is az a vasút. Pokoli hőség lankasztotta Budapest izzó járdáján a szerencsét­leneket, kik augusztus havában innen nem mene­külhettek. A közélet teljesen szünetelt. A propel­lerek fűtőin, meg néhány szatócson, no aztán egypár lelkiismeretes tisztviselőn kivül senki se dolgozott Magyarország fővárosában. Hej a ki ilyenkor a hegyek közé menekül­hetne 1 Voltál-c már Tátra-Füreden ? — kérdi, nehéz verejtéket törülve homlokáról, hivatalomba betop­pant csábító Mephistom, Sz . . . y Ödön. — Voltam, bár most is ott lehetnék ; sóhajték fel lelkem mélyéből, alig birván az asztalra csapni a tollat mely a hőségtől kezemhez tapadt. — No akkor annál inkább megítélheted, mi elvezet vár reánk, mert ihol Árpád levele, mely zergevadászatra hiv a csorbái tó mellé. — Appagc Satanas ! azaz hogy jer keblemre Messiásom, a ki megváltottál kinos állapotomból legalább egy hétre. Folyt ugyan a párbeszéd még tovább is ; de mit pharizeuskodjam ? Nem vonakodtam biz én egy perczet sem, s csak abban állapodtunk volt meg, hogy útközben egy kis vargabetűt teszünk a hradeki kincstári erdőkben, melyeknek nagy­szerű őzállományáról már oly mesés dolgokat hallottam. Fölszerelve a szükséges ajánlólevelekkel, rövid egy éjszaka s néhány órai vasutazás után rendeltetésünk helyén termünk. Árpád most is oly pontos, mint hűséges vadászhoz illik s reg­gel 6 óra tájban együtt reggelizünk a kitűzött rendez vous helyén s hajtatunk el a Szentivá­uyiak hasonnevű ősi fészkébe, melyben a családfő József, párját ritkító magyar vendégszeretettel fo gad, melyet, hogy annál huzamosabban élvezzünk a csorbái kirándulás elöiutézkedéseivel takar. De ez idő is javunkra vált, mert felhasznál­hattuk a közel Hradek látogatására és — őz­vadászatra. Az erdömester, előre értesitve jövetelünkről, a legszivélyesebben fogad s alig nézve szeme közé, ráismerek egy régi iskolatársamra K. ... y Ró bertre, kit évtizedek óta nem láttam. A megle­petés, a viszontlátás öröme s az utánna megin­duló számtalan visszaemlékezés, tetemesen rö­vidité az utat, melyet a fekete Vágig kocsin kell vala megtennünk. Itt már csak rövid két hajtásra telt az idő­ből ; de annál élvezetesebb estve várt reánk. Egyik erdész vendégszerető háza fogadta be az összes tisztikart s a fővárosi vendégeket. Itt ismerkedtünk meg e derék erdéezekkel, kikhez csak gratulálhatunk a kincstárnak ; mind talpra férfi, szakának élő s a mellett mivelt, a társa­ságban vig, kicsapongás nélkül s egytől egyig hive közösen imádott istenasszonyunknak. Még a távol Vichodnáról is beczitálták egyik közkedves­ségü társukat, ki csakugyan nem keveset járult a társaság viditásához, de a ki becses ismeretsé­gének később még nagyobb hasznát vettük Ödön barátommal együtt. Másnap gyönyörű hajtás indult meg kopókkal, mindenki jutott vad látásához, a legtöbb lövés­hez is. Ezúttal Ödönön kivül nekem is kedvezett a szerencse, egy fiatal bakot sürü szálerdőn, sebes rohanás közt jó távolra sikerülvén egészen nyul módjára ruliroznom. De ha másztuk is derekasan a hegyeket, s fá­radhatatlan erdészeink épen nem kíméltek az erdöösvények keresésével, hanem, talán próbára teendők a városi urak tüdejét és lábát, többnyire az egyenes meredeken vittek mind följebb a fel­hők felé — mindez csak gradus ad parnassum volt a jövendőket illetőleg. Meleg bucsu és kedves gazdáinknak adott, — fájdalom, később be nem válthatott — azon Ígéret után, hogy a sokkal nagyobbszerü téli őz­vadászatokban is részt veendünk, elváltunk és estvére újból Szentiványra tértünk, a hol, hála szeretetreméltó házigazdánk derék intézkedéseinek, mindent készen találtunk a hajnali indulásra. Reggelre ébredve, valódi caravanszerü menet indult a távoli csorbái tó felé, hol — mit Kár­pátaink látogatói oly hálásan ismernek — Sz—i József urnák pompás nyaralója van, melyben ál­landóan lát maga körül válogatott vendégkoszorut. Az áthurczolkodás, mert annak kell neveznem e nagy erővel megindult menetet, ismét egy napba telt, s a zerge-vadászat csak újra egy hajnalha­sadtára vehette kezdetét. A kelő nap még alig hinté be rózsapirral a gerlafalvi és lomniczi csúcsokat, s alig aranyozd meg a Kriván tetejét, midőn a számos vadásztár­saság indulókészeu elvonult a még homályban szunnyadó csorbái tó mellől. Erős tempóban ha­ladva, jóval a kitűzött idő előtt értük el a víze­sést, honnan tényleg kezdődött a kapaszkodás. Elünkön a fáradhatatlan Z. H. haladott kalau­zul és vadászrendezőül, ruganyos léptei alig mu­tatván, hogy nem kényelmes sikon jár — e szikla-tengerben. De a mi utunkat is köny­nyitette a vadászláz ; mert derék vezetőnk több izben meg-megállva mutatott zergéket a magas­ságánál fogva távol hegyoldalban. Először négyet láttunk a hegységnek épen ormán; hol át, hol vissza váltak ; aztán hármat alig 200 ölnyi ma­gasságban a völgy oldalán, újra meg egész falkát, vagy 15 darabot azon táj felé iramodva, melyen vadászandók valánk. Mind megannyi biztató* jel, mely könnyebben emelt az egyre meredekebbé váló s mind több-több akadályt mutató szaka­dékokban. Vezetőnk a völgyet elzáró sziklalánczolaton rézsút állított fölfelé, az első lövészt a fal-lábá­nál állitva el, s mindegyik leshelyre egy-egy el­ejtett zergéröl tudván adattal szolgálni. Végre helyünkön valánk. Fölöttem csak Sz. Ödön vagy 150 lépésnyire, közel az oromhoz, melyen vezetőnk egyik fiatal Szentiványival (bo­csánat, hogy a nagyszámú család egyes tagjainak keresztnevével, a rövid együttlét alatt nem tudtam tisztába jönni) áthaladt. Széditö magasban, alig vethetvén meg lábamat, szinte nem mertem a mélységbe pillantani ; de megállhattam. Hanem, hogy mit csináljak ha zerge talál jönni, vagy az merre jöhessen s én, hogy fordulok meg, de meg hogy is jövök le innen — azon hiába töprenkedtem az egész idő alatt mig a hajtás megindult Pedig az megindult s jöttek is zergék, lőttem is rájok és teljesen elfelejtettem, hogy meredek szélén állok. Hosszabb vártatra, mely alatt ugyancsak hű­vösen lengedezett a járástól izzó tagjaink körül a szirti szél — egyszerre hatalmas dördület hangzik, melyet méltóságteljes robajjal visszhan­goztatnak a bennünket minden oldalról bekerítő sziklafalak, ormok és szirtek. Még tájékozódni se tudtam voltaképeu honnan dördült a lövés, s a hajtók pisztolya-e vagy már egyik vadász lövése ? midőn újra szól a fegyver, ropog a szikla és sebes vágtatva robog a távoli orom­ról le négy zerge a völgynek, alattam vagy 200 lépésnyire. Lőttem, de sokkal izgatottabb voltam semhogy első lövésemről számot tudnék adni. De a másik csövei egy hatalmasan sötétlő bakra czé­loztam s e golyóm talált; ezt éreztem inkább mint láttam, mert a kiálló sziklafal, mely alatt zergéim a lövés után eltűntek, nem engedé az eredményt tisztán szemlélnem. De időm se volt azt kutatni, mert fölöttem újra lövés dördül s óriási ivekben gördül le hanyathomlok egy zerge, melyet Ödön lőtt volt. A felé fordulva ott lát­tam hánykódni a másodikat ; még újra egyes lö­vés esik és én látom Ödön barátomat az ormon átkúszni. Az alatt csúszva, hemperegve kezdett a meredeken lefelé hanyatlani a másik zerge is, egész éberségemre volt szükség, hogy e bizonyo­san elejtett két darab veszendőbe ne menjen. Időközben felém tartott az egyik tót hordár, ki már felmenet annyira kiállt volt, hogy mire már magunk is alig tudtunk haladni, el kellett tőle szedni fegyvereinket, melyeket hordani nem biit. Ödön is ereszkedett lefelé, maga után von­szolva félig, félig hordva egy szép gidát, melyet legutóbbi lövésével ejtett. Az alattam állott ifj. Sziklay Ede is lőtt egy zergét ; de mindezt jóformán csak a völgy­ben birtuk konstatálni, mikor mind együvé ke­rültünk. Ödön — mint előre sejtém — tőlem tuda­kolta lövött zergéit, s igy most én vettem át a kalauzolást s a három zergét ; az egyiket, igaz, a nagy zuhanás közben letörött agancscsal, szeren­csésen le is remorquiroztuk a völgybe ; de a ma­gamé e mellett eltűnt. Hajtóink át nem hatolhatván hozzánk, csak a három hordárra szorultunk, mindegyiknek egy­egy zergét kötvén a hátára, a gidát Ödön maga vette nyakába, én meg fegyverét és kabátját, meg a magaméit is hordozván, jól megrakva értünk a hegyszakadék aljára. Útközben derült ki azután, hogy egy nagy falka jött át az ormon, közel Sz. Ödön mellett, ki kettőt kiduplázott közülök. A gida, alkalma­sint anyját veeztve, tévelyegvén, ugy állt ki a szirtre, honnan azt Ödön Werndl-karabin-jével leemelte, s igy egy falkából egy álló helyen három zergét lőtt három csőből, mi eléggé ritka chance egy vadászaton. A falka fölöttem rohant el, hova én a szik­láktól nem láthattam, pedig közelebb volt azon négy darabnál, melyre tüzeltem volt. Lefelé tör­tetve a falka, az alattam álló Sz. Edét szinte letiporta, s ott is egy áldozatot hagyva, zúgott keresztül a völgyön a túlsó hegyoldalba. Leérve az első állásra Sz yi Miklóst sebezve találtuk egy a lábát ért zuhanó kő által, mely — mint elbeszélé — kartácsmódra szóródott körülötte a zergék elrobogása közben ; különben ő is lőtt zergét, mely később második lövésre meg is került. Az alant állók az én megsebzett bakomat is látták, mely egész lassan vonult, alig birván tes­tét, egy oldali szakadékba ; de se erő, se idő nem volt, bogy valamelyikünk utánna induljon, min­denkire jutván amúgy is már а teherböl elég. Később hallottam, hogy harmadnapra megtalálta­tott ez is. Igy vonultunk diadalmasan a tó melletti nya­ralóba, hol előzékeny házi gazdánk és vendégei fogadták örömrivalgással a nagy sikert aratott vadászokat. »Tálalva van !« — e szóval lépett Sziklay Jó­zsef komornyikja szobánkba, melyben mi még csak szöges czipöinket füzögettük ki, hogy a fáradsá-

Next

/
Oldalképek
Tartalom