Vadász- és Versenylap 22. évfolyam, 1878

1878-05-01 / 18. szám

MÁJUS 1. 187 8. VADÁSZ- ÉS YERSENY-LA? Fajd-vadászat a kárpátokból. April 20-án 1878. A tavasz, mely hazánk délnek fekvőbb vidékein, ma már vége felé jár : mi nálunk, a Kárpátok alatti sikon, a kies szepesi városkák környékén, — kivételesen ez évben nagyon későn, mintegy 14 nappal ezelőtt vette kezdetét; s ezzel feljebb és Uj-Tátra-Füredig, különösen a legutóbb beállott néhány egész nyári, derült, meleg nap által, a hó erös olvadásnak indult. Fölöttünk a havasok, daczára a szép tavaszi meleg napoknak, nem tudnak téli öltönyükből kivetkőzni. A hó csak lassan olvad, s nem kis feladatba kerül a süket-fajdok 4000 lábnál jóval feljebb fekvő tanyájába felhatolni. Mindamellett nincsen év, hogy messze földről ne jönnének sport kedvelők e ritka szárnyasokra, s különösen ez idény látszik mi nálunk nagy eredményt szolgáltatni a fajdvadászathan. A kora tavasz, vagy jobban mondva a nagy hó daczára, mely a magas Tátrán fekszik, már is megkezdetett a süket-fajd vadászat, s megbízható adatokkal kezeimben mondhatom, nagyon szép eredménynyel, E hó 16-án érkezett, — vasúti állomásunkra, — Poprád-Felkára, — gróf Nádasdy Ferencz, igazgatója Vancsó Gyula budapesti lakos ügyvéddel, — s innét felkeresve a széles körben kedvelt Blásy bácsit, véle együtt Uj-Tátrafüredre utaztak ; — következő napon kezdetét vette a fajd-vadászat, a melyen, — nem várt vendégeinek tiszteletére Dr. Szontagh Miklós is részt vett; — de e napról semmi különöset sem jegyezhetek fel.— Annál több eredménynyel volt a vadászatra, a következő három nap, — melyen egyedül gróf Nádasdy Ferencz ur, 2 ugy súlyra, mint nagyságra nézve, ritka szép fajdkakast ejtett. Ezenkívül még 1 közép nagy fajdkakas, súlyra nézve 4 1 ó> kilo nehéz ejtetett, Vancso Gyula által. A gróf ur és tái'sasága, ma bucsut vesznek a szép Kárpátoktól, — s habár, föl a hegyre és vissza, küzdeniök kellett a 3—4 lábnyi magas hóban, — még sem szenved kétséget, hogy ez eredmény után, örömtelt szivvel fognak visszaemlékezni a (Brünchen alatti helyre) a legszebb süket-fajdok tanyájára. Ez idei süket-fajdYadászatra, tudtommal többek között gróf Forgách László és ifj. gróf Lónyai Menyhért urak is váratnak Uj-Tátrafüreden. B. Felvidéki vadászlevelek. ír. Dobsina mart. 25-én 1878. Vadásznaplójegyzeteim az elmúlt időkről több oly eseményt tartalmaznak, miket szándékom volt e lapok tisztelt szerkesztőségének rendelkezésére bocsájtani, s éppen azon voltam, hogy azokat kellő formába szedve papírra tegyem ; a mint a »Vadász- és Versenylap« 10-dik száma kezemhez jött, s én abban szomszédom gróf Andrássy Manó ur oláhpataki lőjegyzékére s a tisztelt szerkesztőségnek erre vonatkozó igen helyes megjegyzésére akadtam : olyan ritlca társaság minőt valószínűleg Európa kevés erdejében lehet együtt találni. Több napilap azután átvette hasábjaiba e lőjegyzéket — némelyik bizony a kutforrás megnevezése nélkül — s szintén észrevétellel megtoldta, de mely már éppen nem volt helyes s engem csak mosolyra indított azt jegyezvén meg t. i. hogy kevés oly terület van, hol ennyi vadat ejtenének. De már kérem alássan, az oláhpataki területnek ritka volta, nem a vadak számszerinti sokaságában áll, hanem a vadaknak nevezetesen a nagg vadaknak különfélesé gében. Mert medve, farkas, hiúz, vadsertés, róka, nyest, vadmacska csakugyan ritka egy társaság, kivált ha oly menynyiségben lövetik is mint a nevezett erdőségekben. Nem ok nélkül hangsúlyozom én leveleimben s vadászrajzaimban a Felvidék vadakbeli változatosságát, milyet másutt a vadász csak vizi s mocsárterületeken a szárnyasok közt talál ! A mondottak illustratiójára s az oláhpataki lőjegyzék némi kiegészítésére bátorkodom azt is elreferilni, hogy a mult év augustus hó második felében gróf Andrássy Manó ur ö méltósága, gróf Pálfy Rudolffal s báró Grovestinnal itten együtt vadászván, ezen egy napi vadászat alatt az apróbb vadakon kivül, csak nagyvadból : 2 medvét, 1 liiuzt, 1 vadkant s néhány özbakot lőttek s a harmadik medve is gonoszul átlyukasztott csuhával menekült. Díszes egy vadkompania ugy-e? E vadakbeli változatosságot különben találhatni a Felvidék más részében is, s hiszem azt, hogy ha kéznél volna a murányi uradalom utolsó löjegyzéke ) az is hasonló különféleséget tüntetne fel ; igaz hogy terjedelme is óriás, mert herczeg Koburg ö magasságának itteni, tudniillik a murányi s káposztafalvai uradalmakbeli, tisztán csak erdei birtoka, 79,828 kathastralis holdra van felmérve. Ily változatosságot mutat tovább — hogy kisebb pagonyt is lássunk — saját bérelt vadászterületem is, mely a dobsinai határnak 5/

6 részét teszi 13,496 kath. holddal, de ebben a tiszta erdőség csak 8,30 3 kath. hold. Itt, mint részben az első levelemben közlött lőjegyzék is tanúsítja, szintén előfordul, — habár nem minden évben lövetik — medve ; ellenben vadsertés, vadmacska, nyest, borz, róka, vidra, őzek, siketfajdok, nyirfajdok, császármadarak s valamennyi ragadozó szárnyas : a kőszáli sas füles baglyon kezdve lefelé, majdnem minden löjegyzékhen szerepel ; a farkas és hiúz — de már ezekre azt mondom, hogy hála Sz. Hubertnek — csak mint váltó vad jelentkezik néha. Volt a mult nyáron magamnak is oly vadászatom, melyen többféle nagyvadakkal találkozván, eléggé érdekesnek tartom, hogy itt rövideden felemlítsem. Ugyanis augustus 15-ét mint a vadászat törvényszabta megnyitása napját, egy két özbak elejtésével ünnepelni akarván, igen korán keltem s cserkészetre indultam a csuntavai erdőségekbe, ugy irányozván menetemet, hogy délfelé csatlakozhassam társaimhoz, kik azelőtti estén kopókkal mentek fel a csuntavára. A reggeli derengés engem már másfél óra messzeségben egy szálas fenyvesben talált, melyben kerülve a köves erdei utakat, mohos s gyepes ösvényeken haladtam felfelé oly nesztelen lépésekkel, hogy egy fekete rigót akaratlanul két lépésre megközelitettem. Hangos rikácsolással vonult nagy boszuságomra ugyanazon irány felé melyben nekem kellett mennem. Másodszor is igy jártam vele, mintha csak jelezni akarta volna az erdő lakóinak, hogy baj közelget. Most felérkeztem egy kis lápára, hol a rigó a sürühe vágta magát s itt vettem észre a sötét fenyüszálfák közt több mozgó fekete alakot. Bár alig derengett a regg a itt az erdőben fegyverem czélgombját sem láthattam ; mégis — nicht geschossen ist auch gefehlt — ezen mindinkább eltünedező vadsertésekre golyót röpitettem. Nesztelenül eltűntek. Egy konda vaddisznó volt, mely itt a hegyi rétek felé eső crdőszélben reggeli élelme után turt. Bűzös volt utánuk az egész talaj. Teljes kivilágosodásig itt időztem, hogy golyóm járását kereshessem, de azt bizony nem találtam. E kis kaland mellett leginkább feltűnt az, hogy a sertésektől sem a lövés előtt, sem a lövés után a legkisebb neszt sem hallottam, holott azt vártam, hogy nagy robogás nélkül távozásuk а harasztos és csörmelékes erdőben lehetséges nem lesz. Oly csendesen tűntek szét, mintha a föld nyelte volna el, s csak mintegy 100 és 200 *) Kéznél van — valóban változatos — legközelébb hozni fogjuk. Szerk. lépés távolból volt egy rövid és halk röfögés kivehető. Cserkész utamon tovább egy kis óra múlva másik nagy és meredek fenyvesbe, az ugy nevezett Alsó-bükkbe érkeztem, oldalt egy vizirányosan vezető utou haladva, mely alatt egy nagy 20—25 éves vágás van, hol tudtommal özek mindig tartózkodnak. Itt leültem az uton, s özeket hittam. Második hivásomra robogást hallok, de nem alulról honnan vártam, hanem felülről hátam megett, mely felé én teljességgel nem voltam fedezve. Fejemet hátravetve, két özet — az első suta, a második bak — nagy szökésekkel közeliteni látok, azután — mert hihetőleg gyanakodtak — még lötávon kivül megálltak s majd bokor mögé vonultak. Most újra hívom, kiugrik az egyik, feszesen megáll, s mereven felém neszel. Én hátramozdului nem mertem, a távolság is 70 lépésen tul, s azt sem tudtam a bakot látom-e vagy a sutát, -— löni nem akartam s az őzek azután végképp eltűntek. További másfélóra múlva — elhagyva a bükkhegyi nagy kaszálókat ; az úgynevezett zsiványösvényre léptem, mely egy gazos és sürü nagy erdőségen át, nem meredeken ugyan, s elég vizirányosan vezet, de a sok dült fa miatt s mert vadász s zsiványon kivül tán soha senki sem taposta, éppen nem kellemes cserkészutnak mutatta be magát. Sebesen járva, innen félóra alatt a csuntavai korcsma elérhető. Itt óvatosan s zaj nélkül lépegetve két izben közelitettem meg császármadarat ; egy kakast plane majdnem lábam mellől riasztva ki az áfonya bokorból. Méltán tünt fel tehát, hogy harmadik izben is császármadarat találván, ez már mintegy 200 lépés távolból — midőn engem se meg nem láthatott, sem lépésemet nem hallhatta — tovariasztva lett. Lassan azután oda érkezve, megtudtam az okát. О, a talpas maczlcó járt itt s félvékányi mennyiségű s az árnyékos s máskülönben is hűvös légben még párolgó festékü visitkártyáját hagyta itt az uton, melyből következőket sikerűit kiolvasnom : Öreg legény vagyok már, tegnap a redovai zabokat voltam látogatni, a fekete áfonya a verös oldalokon már érik, pihenni akartam a felső bükkhegyen, de a kopóitokat melyek itt ténferegnek, ki nem állhatom, megyek tehát csendesebb tájakra, a garami oldalra. Tovább mentem. Hol az árnyékos gyalog-ut két csermely közt egy gerinczen átkanyarodik, szemközt a csuntava szép szálas de meredeken emelkedő fenyvesével, jobbról balról mormogó kis vizerekkel, melyek lejebb egyesülve tovább az úgynevezett Enger grundba csörgedeznek — megállapodtam, elhelyezkedtem s az őzünő hangján megszóllaltam. Itt volt reménységem bakot lőhetni, mert tudtam, hogy a csuntava fenyvesében mint csendes, s háborgatásnak ki nem tett délnek fekvő erdőben, állandó vad az öz, ugy szintén állásomtól jobbra a nagy bükkhegy oldalán, valamint egyenesen lent az Engergrund megjárhatlan sűrűségeiben öz rendesen tanyázik. Azonban csalogatásomra öz nem jelentkezett, ellenben két hatalmas kőszáli sasnak vijjogásai szólltak meg fejem felett s most valóban igen érdekes jelenetnek voltam tanuja. A sasok ugyanis közel lehettek midöu őz csalogatásom megszóllak s bizonyosan őzgidát gondoltak azon bokorban lappangni a hol én voltam meghúzva. Folyvást vijjogva keringtek s minden körjárat után le le csaptak azon hely felé honnan az őz szavát hallották. A sűrűség — többnyire nagy bükkfák s terebélyes bokrok, — fájdalom oly nagy volt, a helyiség meg annyira meredek, hogy lövéshez lehetőséget keresendő én legfeljebb néhány lépést tehettem előre vagy hátra s a sasok járását s lecsapódásait csak süvöltésükböl Ítélhettem s csak ha néha egy kis nyíltabb közön átsuhantak, láthattam meg. Beletelt tán 10 perez, mig én kissé nyíltabb helyre átcsúszva az egyik, tőlem éppen visszakeringö sasra lövést tehettem, de ez talált is, s a hatalmas állat egyszerre oldalt hanyatlott s tőlem halra a meredek oldal sűrűsége felé lebukott. Hova s mily messze esett le, azt a magas