Vadász- és Versenylap 21. évfolyam, 1877

1877-03-07 / 10. szám

MÁRCZIUS 7. 187 7. VADÁSZ- Í:S VERSENYLAP. 77 még csak most kezdődik ; mely nyilatkozathoz, tekintve a fajdtyukoknak az utóbbi letek alkalmával tapasztalt nyughatatlan id : s tova repülését s »kotkodácsolását« mi is csatlakozánk ; s mivel ezen tapasztalásból beszélő Nimrodok erösiték, hogy a hegyoldalnak keleti részén, Malajesd nevű község felett lévő fenyvesekben több fajd van, mint jelen helyen, el lett határozva, hogy málháink átszállítására szükséges embereket és lovakat hétfő reg-gelre felrendeljük, s tanyánkat ama helyre átköltöztetjük. E napon estve nagyon későig maradtunk fen; nem mintha a csillagok feljöttét vártuk volna, mely időponton tul megszűnik a nagy böjt, — hanem ujdon jött vendégeink, eredeti módon előadott vadászélményeik hallgatásába belemerültünk ; mivel az oláhok — nálunknál jobb keresztények lévén — böjtöltek, ez estve puliszkát főztek maguknak, s azt tej nem létében, természetesen csak magában voltak hajlandók elkölteni ; példálódzván, hogy a száraz puliszka mellé be jó volna egy kevés tej, — tréfa kedveért — egy edénybe diszta vizet hozattunk, s azt a legnagyobb komolysággal, szemök láttára átváltoztattuk tejjé — no igen : egy kevés tej-extractum segítségével ; — nevetséges volt most látni, hogy a római atyafiak, midőn azt megizlelék, mennyire nem csak «1 valának csodálkozva hanem mégis hökkenve — a transformatióbau valamely boszorkányságot vélvén .... Végin is elköltvén jóizüleg a most már tejes puliszkát, ők is, mi is aludui menénk. Másnap húsvét első napján — m.-lyet egy diszlakomával akaránk megünnepelni, elő szedők •eddig rejtve tartott finom tárgyait éléskaraaránknak ; s szakácsunk érdemérc. legyen mondva, e napon egy oly »diner« került teritékre, melyhez hasonló ama vadonba nem egy hamar fog serviroztatni. — Hosszas volna az egész menu-t ide jegyezni : azonban nehogy ugy tűnjék fel, mintha feldicsért lakománk jó zsiros tokán, gulyás stb. vadászatok alkalmával szokásos ily zamatos eledelekből állott, hanem valódi pikáns, inyencz falatokból, az azt gondoiom eléggé kiviláglik, ha megjegyzem, hogy a »buuiard« a felhordott étkek sorában bizonyára nem képezte a »culminations punkt«-ot ; hogy a finom eledeleket ép oly kitűnő borocskákkal mint: jó »SzakamasivaU az illyei pinczéböl, »Old shery« és »Kükiillö mentivel« locsolgattuk , azt nem is említeném, ha eszembe nem jutna az, miszerint felköszöntő poharunk elseje, annak egészségére ürittetett — kinek ellátás tekintetében az egész kis társaság véghetetlen lekötelezettséggel tartozik, értem B. T. bárónét ; végre pedig, hogy lakománkat a szokásos »fekete« s •egy (?) pohárka »Benedictorum« fejezte be ; hogy siestánkat egy jó illatú szivar füstölgetésével vezettük be, s hogy az egésznek kiegészítésére csak az a »csöndes« hiányzott, ismét feleslegesnek is tartom mondani. Hétfőn april 17-én reggel, mint már előre emiitém, elhagyók eddigi tanyánkat, s délfelé megérkeztünk uj állomáshelyünkre. E helyen csakugyan mindjárt az nap estve több kakast észleltünk, lövésre azonban egy sem jött ; mivel mind a négyünk állása közelében szállott be fajd, a legjobb hangulatban fogyasztók el estebédünket, azon reménynek adva kifejezést, hogy eddigi eredménytelen vadászatunkat busásan fogják kárpótolni az itten töltendő és eredményt igérő napok ; — ez estve el lett az is határozva, hogy szabad jövőre, kinek-kinek kakasát megközelíteni. Másnap april 18 án reggel friss hó lepel boritá a földet ; ámbár e nap reggelén több lövés •történt kakasra, egy sem esett el ; ezen körülaz első volt, egy lövést hallottam; a kakas dürgését, melyre lőtt, s mely cl is esett, nem hallottam, mivel ö mintegy 500 lépés távolságra volt tőlem egy domb mögött. — A lövés után ismét semmi nesz nem zavarta a mély csendet, mindaddig mig a nap halvány sugarai, — feljöttének hirnökei — nem kezdek az égboltozatot kelet felöl kissé megvilágítani ; ekkor mint egy varázs ütésre, egyszerre nagy mozgás támadt a fenyvesben, ide s tova repdeső fajdtyukok hallaták siránkozó hangjukat, közbe-közbe egy-egy kakas nagy suhogást előidéző repüléssel hasit i fejem fölött a levegőt, s lecsipa a sűrűségbe ; háromnégy kakast hallék a távolban dürögni. Körülettem három tyúk telepedett meg, melyek alig pár lépésnyi távolságra tőlem, hevüket nem birvín fékezni, iszonyú lármát csaptak; ők is, én is várakozás teljesen óhajtván valamely kakas megjöttét, s mivel egynek hangját mind közelebbközelebb véltük hallani, minden pillanatban vártuk lecsapását, s ime egyszerre esik.... nem a kakas, oh nem .... hanem egy iszonyú csattanás hátam mögött !. .. fegyverem kihulla kezeimből .... lábaim elkezdenék inogni.... szemeim elöl a világosság tünedezni.... s én többé nem képes magam fenntartani, a földre hullék — meg voltam lőve ! Eszméletnél levén, s mivel a durranás oly nagyon közel tetszett, — agyamban azon gondolat támadt, hogy postákkal töltött s hátam mögött egy fához támasztott második fegyverem, egy véletlen következtében sült el, s hogy az talált; de csakhamar kiderült e feltevésem valótlansága, midőn D. F. barátomat, majdnem kétségbeesve, magam mellé lerogyni látám ; mert ö volt ki — miután kakasát meglőtte, a körülettem támadt fajdok ütötte lárma által, anélkül hogy állásom hollétéről tudomással birt volna, arra felé csalatott, s engem a tj ukok közepette, a félhomályban szerelmeskedő fajdkakasnak tartva, mint később moudá ebbeli meggyőződésének határozott öntudatában, a legnagyobb lelki nyugalommal — belém puskázott. Ámbár a lövés után semmi fájdalmat nem érzék, s teljesen eszméltem, mégis — eszembe jutva, hogy fegyvereink oly töltésekkel vannak ellátva, melyek egy medvének is elégségesek, azt hivém vég órám ütött, s a távol levő szülök, testvér s kedvesemre? gondolva, kissé kellemetlen »mal a propos-nak tartám, ily hirtelen ez árnyék világból tívozni. Társaim zavarát, midőn egybefutva vérembe heverni látának, s lövészem kétségbeesését, ki egybe kulcsolt kezekkel kért: hogy »ne haljak meg« : kissé nehéz és igen sentimentalis dolog volna leirni, s a helyzet megvilágosítására elég lesz annyit megjegyezni, hogy a lövést az egész compania sokkal veszélyesebbnek tartotta, mint az később kiderült. — Első teendő volt, engem a tanyára transportálni, e végből megkisértém felállani, mi segítséggel sikerült is, s két társamra támaszkodva valamennyire felemelkedtem, lábaimat azonban képtelen valék használni, mindkettő csak amúgy loginyázott a levegőben ; sok teketoriával felvonszoltak állásomtól, mely egy meredek oldalon volt, egy ösvényre, hol a földre helyeztek, mindaddig mig egy vadászágyat elhoztak a tanyáról, melyre reá fektetve oda elvittek ; itt aztán ruháimtól megfosztatni, egy perez müve volt, s midőn mint egy ujdonszülött ottan heverék, tsak ekkor derült ki, hogy a lövés mind két ezombon felső részén hatolt keresztül ; 5 farkas posta sebhelyet hagyva maga után. S a mennyire laicusoktól kitelhetett, constatáltatott, hogy csonttörést nem szenvedtem ; főleg pedig azon tény, hogy mény ugyan elég boszantó volt, na de legalább testem nemesebb részeibe nem hatolt a lövés, néaz constatáltatott, hogy jó helyre költözködtünk át, s hogy a dürögés e helyen javában foly. Estve nem történt lövés. April 19-én gyönyörű tiszta, habár kissé hideg időben, még majd nem egészen sötétben foglaltuk el állásainkat. Állásomtól nem messze egy, az estve beszállott kakas, kis vártatva elkezdett dürögni, nem sokára azonban, hogy mi okból nem tudom, elrepült. Ezután néma csend állott be; később D. F. állása felől, mely a tanyától jőve mileg mindnyájunkat kissé megnyugtatott, D. F. barátunk kivitelével, kibe alig valánk képesek lelket önteni. Nyolcz óra reggel lehetett, midőn a tanyáról útnak indultunk befelé. En mint egy chinai mandarin a tábori ágyban, négy embernek vállaira helyezve vitettem. Legkisebb fájdalmat nem érezvon, nyughelyemről, mely oly véghetlen mag isnak tetszett, gyönyörű szép tavaszi nap lévén, a szebbnél szebb tájképekben gyönyörködtettem szemeimet ; ebbeli élvezetemben azonban gyakran megzavartattam, nem csak az egész napon át ismétlődő, sebhelyeimre applicált, hideg viz borogatások mogcserélése által, hanem pálánkinom hordozóinak, óvatos előre haladásra intő figyelmeztetéseik által is; s csakugyan képzelhetni mily óvatosan kellett négy embernek а magában véve elég keskeny nyugágygyal haladni, hogy a gyakran meredekektől szegélyzett keskeny havasi ösvényeken, minden baj nélkül átszállítsanak ; legnagyobb ügyeletük daczára azonban, mégis megtörtént, hogy egy helyen kiborittattam, csupán D. F. barátom ez » alkalommal « tanúsított ügyességének köszönhettem, hogy egy nagy mélységbe alá nem gurultam. Ezen kis incidenstől eltekintve, minden nagyobb akadály nélkül, délután 5 órakor elértük Nuksora községét, hol egy előre küldött futár által számamra rendelt, berendezett ökör szekér várakozott, hogy tovább szállitson. — Mivel meglövetésem hire ide már előre eljutott, megérkezésemkor majd nem az összes falu lakói összecsődültek ; megjegyzéseik, hogy »meg fog halni«, hogy a szerencsétlenség »isten intése« miszerint oly nagy ünnepeken az ember ne »vadásszon», nem a legkellemesebben hatottak, külömben is nyomott kedélyemre. Nuksoráról az egy órányira fekvő St. Péter falvát még napvilággal értük el; itten már várt egy orvos, ki rögtön tudományos vizsgálat alá vette állapotomat, egy póstát kivágott, s általános megnyugvásra oda nyilatkozott, miszerint a lövés nem veszélyes, mivel semm' nemesebb rész nincsen sértve, s rövid idő múlva kilábolom azt. Itten két napig maradtam, harmadik napon bevittek Dévára. Ámbár itteni orvosom biztatott, miszerint a lövés oly csodaszerü szerencsés, hogy вет csont sem ideg nincs sértve, s hogy semmi bajom nem lesz, — me'gis meg valék győződve, hogy örökre nyomoréknak maradok. — Na de nála a gondviselésnek és orvosi tudománynak, 8 heti ágybau fekvés után, mely idő alatt lábaimat meg sem mozdíthattam — lassan-lassan felüdültem — s ma a lövésnek semmi nyomait nem érzem. S hogy tökéletesen ismét vadászképes vagyok, bizonyítja az, hogy az öszszel pár napot, nem messze azon helyektől, hol a fennti eset történt, — medve vadászattal töltöttem, melyben egy magyarországi nimród Sz. Ö. és egy angol tudós Mr. D. is részt vettek ; ámbár voltak medvék a hajtásokban, de mivel azok nem minden kifogás nélkül valának rendezve, egy sem jött lövésre. —Mivel karczolatom, az előre jelzett rövidséggel nem dicsekszik, ideje lesz azt befejezni. A folyton tartó esőzések végett e holnapra elmaradt vadászatainkról, s egy és más apróságokról jövőre talán többet. Szereday Aladár. Balogvölgyi vadászatok. Balogvölgy, február 6. 1877. Tisztelt szerkesztő ur ! — »Miről nem zengett még az ének ?« .... egyik elhunyt nagy költőnk egy verse e szavaival kezdhetem most én is referádámat. A tavaszi szalonkázás eredményét, liptói feledhetetlen élményeimet, tán nagyon hosszasan is megírtam ; jelzém a vadállományt — s kilátásainkat, a foglyászatot s őszi vadászatainkat illetőleg. De — igaz —- eredményéről még nem irtam, s igy illőnek tartom, hogy az idény végén (mert az évadra nézve Hanvay barátommal tartok) arról lehető röviden, hogy unalmat ne okozzak, megemlékezzem. A foglyászat megfelelt a benne helyezett bizalomnak ; volt revierünk legtöbb részén bőven, s néhány vadásztársam naplójába szép mennyiség lön bejegyezve. Én azonban — egyszer-egyszer alig lőttem kevesebbet, melynek legfőbb oka az volt, hogy egész október elejéig vizsla nélkül valék, azután pedig kivált nálunk, hol a fogoly sokat zavarodik, nem könnyű dolog bővebben lőni, megelégedhetik a vadász ha a falkára találva egy párt lelőhet; a foglyot havon lőni pedig, mely