Vadász- és Versenylap 21. évfolyam, 1877

1877-01-31 / 5. szám

JANUÁR 31. 187 7. VADÁSZ- ÉS VERSENY-I.AP 35 veti meg későbbi, több évre terjedő legélveze-1 tesebb vadásznapjaim alapját. Habár az nap több esélyem nem volt, bará­tom meg nem épen szerencsésen lőtt, mégis élénk benyomást tett reám a rég nélkülözött puszta látása, s ép e félig ismerés, mert hiszen csak kis részét járhattuk be, annál érdekeseb­bé tette a további felfedezések megkísérlését. Egyszer mindenkorra jogosultnak hivén ma­gamat, csakhamar ismét kikívánkoztam ez uj vadászterületre, s régi szenvedélyemhez luven, magányosan indultam cserkészetre. Ezúttal szerencsésebben jártam s egy felrebbent fogoly­csapat elseit lekapva, a falkát meg szétugraszt­va, kutyám ép javában dolgozott, midőn — mintha csak a földből bujt volna elő — mellet­tem terem egy lovas kei-ülő s jó napot kivánva, egyszerűen fegyveremet kéri, mert itt tilos a vadászat. Már barátom a fegyver nekem drága holmim, — mondok, — ettől nem igen válok meg, különben se jogtalanul vadászok itt, s át akarom adni névjegyemet. Arra pedig az én kerülőm nem ád semmit, a fegyvert se kéri ugyan többé, hanem magyaros illemmel azt válaszolja, hogy, ha azt hiszem joggal járok itt, hát ne sajnáljak bejönni az intéző úrhoz. Mit volt mit tennem, mint itt hagyni a szét­rebbent fogolyfalkát, fegyveremet hátamra ven­ni s menni szépen befelé a tiszti lakhoz, kisérve a lóbátas kerülő által, akár csak pandúr vinne a megyeházára. Csakhamar kényelmes, tág uri lakban talál­tam magamat, melynek egyik szobájában vá­rakozásra intettek, mig kivül egy kis pour­parler folyt, s az ablak alatt fiatal bájos női alak vonul el, kit, mielőtt a más lakosztályba nyiló ajtót betette volna, azt hallom mondani ; »Jer ki kérlek Géza, Raubschützöt hozott be a kerülő.« Ezúttal először futott el a szégyen­pír ; mert bármi alakban inkább kívántam volna ez első pillanatra is szerete Teméltó nő előtt megjelenni, mint épen orvvadászul ; de e gon­dolatim közt megnyílik az ajtó s kilép rajta egy magas barna csinos uri ember, kiben csak­hamar azon férfira ismertem, ki utolsó vadá­szatomon megállított s örökös háborúban lát­szott állani a — németnek legalább beszédével. Tgy csakhamar felderült a dolog, Géza bará­tom mint későbben csakugyan az is lett — ott marasztott, kedves nejének valódi nevemen mu­tatott be, egyszerre nagyobb társaságban ta­láltam magamat s a megelőző quiproquo kelle­mes megoldása oly hangulatba hozott, hogy csak késő éjjelre tudtam megszabadulni ;a házi ur pedig befogatván számomra, csak ezentúl »mindenkorra meghívott vendégül« bocsá­tott haza. —e— (Folytatása következik.) Csákberényi vadászatok. Tisztelt szerkesztő ur ! — A napirenden levő vadászatokhoz egy keveset szabadjon nekem is szállanom, mint megjegyeztem csak keveset, mert itten a vadászat karácson után vette kezdetét, és pedig szerencsétlen szomorú jelenettel. Deczember hó 27-én a három összekötő unalmas iinnep után — a passionatus vadász urak már а szabad levegő és mozgást kivánó élvezetért nyugtalankodva — daczára a nagyon szeles hidegnek két kocsira ülve cserkészetre indultunk, a legjobb kedélylyel s jogosult reményekkel délután 2 órakor hagyva el a csákberényi kastélyt. Méltóságos gróf Bam­berg Rudolf s gróf Lamberg Fei 'encz házi urak, báró Marburg Frigyes altábornok ur s a vakációra itten volt Therezianumi katona növendék fia Ru­dolf. Félóra alatt megérkeztünk az erdőbe, egy bizonyos találkozó helyre (Horogvölgyben), hol a gánthi és kápolnai erdő pagonyból való személy­zet rendesen vár és referál az észlelt vadakról. A vett jelentés után következőképen oszoltunk szét: gróf Lamberg Rudolf daczára 75 évének minden kiséret nélkül maga ment, báró Marburg Frigyes fiával kocsin, kisérve a gánthi pagony erdésze Müller Ignátztól, gróf Lamberg Ferenczczel mentem én. Kölcsönös vadásziidvözlet után min­denki a neki kijelelt vadásztájra indult, — és mire estve hazaérkeztünk, ki hitte volna, hogy egyikünk az élők közül hiányozni fog?! — Sze­gény báró Marbug Frigyest ragadta el a ke'rlel­hetlen halál az élők sorából, bent az erdő mélyé­ben, midőn egy vad sertés vérnyomán (melyet ő meglőtt) csapáztak. A szomorú eset ekkép történt : báró Marburg és kisérete, alig hogy elváltunk egy­mástól, vadsertést láttak a pagonyban, leszáltak a kocsiról és rá cserkésztek, a nagy szél épen kedvező volt annyiból, hogy a sertevad a haraszt zörge'st nem hallhatta, s igy könnyen beközelít­hették. Elég közel odaérve, előbb fiának mutatta meg a vadsertéseket, mert kettő feküdt együtt egy vaczokban (Kessel), és aztán reá lőtt. A dur­J ranásra a disznó elsikitotta magát, s kifordult a csont összeforrott, hogy a sing középrésze fölötte keskeny és hogy a láb egy egyetlen középújjra, — — kétoldalt a két másik újj durványaival van re­ducálva. Engedjék meg, hogy ezek után a hátsó végtag jellemző sajátságairól szóljak. — Ha a ló sip­csontját tekintjük, az az első pillantásra az egész lábszárat látszik alkotni ; azonban ott van mel­lette a keskeny szárkapocs csont (fibula) durvá­nya is összefüggésben a nagy sipcsonttal, egy apró gumó, mely a szárkapocs-esont alsó végét jelzi, ép úgy, mint ez a mellső végtag singcsont- j jánál volt tapasztalható ; ekként mindkét végtag­nál ugyanazon természetű módositványt találjuk, t. i. a végtag kisebb részének elnyomását a na­gyobb által és alsó részének összeforradását a sipcsonttal. A végtag; többi részén ismét ugynazt találjuk : — a ló nagy-újját, mely saját lábunk 3 újjának, és oldalt két apró szálkát, mint dur­ványt megfelelöleg a láb középcsontoknak. Enged­jék, hogy önök figyelmét ezen sajátságokra föl­bíjjam, minthogy belylyel-közzel hivatkozni fogok azokra. Ezen ilyetén alakulásnak lett következ­ménye, hogy a mellső s hátsó végtagok oly erős, ruganyos emeltyűkké váltak a ló locomotiójában. A ló fogai. — Mint előre volt látható, a készü­lék, mely ezen mozgó gépet (a lovat) tüzelő-anyag­gal látja el, szintén fölötte különös módon van alkotva. A lónak 44 foga van, vagy legalább annyival kellene birnia ; azonban ritkán esik meg, hogy jelenleg élő lovainkban 40-nél több fogat lelünk, — mit okadatoloi mindjárt fogok, — a kanczánál pedig többnyire csak 3 6 fogat találunk, minthogy nála az agyarak vagyis az úgynevezett eb- vagy szemfogak ritkán vannak kifejlődve. Ezután van még néhány különösség a fogakat illetőleg. A kinek csak dolga van lovakkal, tudja, miszerint azok fölül s alul 6 metszőfoggal bir­nak, melyek egy legalább bizonyos korig jelen­levő u. n. jegyet képviselnek. Nem egyéb ez, mint a fog közepén keresztülvonuló sötét folt. E folt a ló metszőfogának sajátságos szerkezetén alapszik. A szakaszokra osztott, tetemesen meg­görbült és hosszú gyökkel ellátott metsző köze­pén egy mély árok foglal helyet, mely a fiata­labb csikóban még mélyebb. A takarmány részei beveszik magukat e mélyedésbe, elszenesednek s igy megfeketítik azt. Azon mértékben, a mint az állat öregszik, kopás által az árok elsimul, és e körül-1 mény azután a. ló korának megítéléséhez tám­pontul szolgál. Továbbá emiitettem, miszerint a csödörnek rendesen szem (eb) fogai vannak, mig ezek a kanczánál ritkán vannak jelen, sőt még az is a ritka esetek közé tartozik, ha egy kes­keny durványos fog található, mely az őrlő-fogak sorának elsejét képezi. Továbbá közönségesen 6 nagy fogat lelünk rendkivül bosszú koronákkal, melyek ismét azt eszközük, hogy lekopásukboz hosszú idő igényeltetvén, lehetővé válik a lónak oly magas korra jutása, mint ezt sokszor tapasz­taljuk. A lófog alakja és szöveti szerkezete szin­tén több különösséget mutat, ugy ha pl. egy őrlő­fogat tekintünk meg, látjuk, hogy annak koro­nája két kiilső és belső félholdalaku ivből van képezve, melyek között középen egy neme a csontállománynak foglal helyet, melynek neve cement. Ennek folytán a fog feiülete nagyon egyenlőtlen anyagokból van fölépítve, s ezek : a fog szilárd állománya, melynek neve dentine, egy még szilárdabb zománez s ezek között a cseké­lyebb összeállásu cement, melynek gyakorlati elő­nye malomkőszerii lemezes lépcsőzetességében iej­lik. A malomkő lemezessége folytán a barázdák nehezebben kopnak mint a közben lévő anyag, s következőleg a fölület folyton durva marad a gabna szétzúzására. Ugyanez áll a ló fogaira nézve, melyek midőn egymást őrlik, a helyett hogy fölületeiket lelapositnák, ellenkezőleg min­dig föntartják egyenetlenségüket. Nem szükség mondanom, hogy ez magyarázatát képezi azon gyors őrlésnek, melyet a ló a mag keménysége daczára végez. Ugy vélem, e rövid vázlat elég leend a ló legfontosabb és legjellemzőbb boneztani sajátsá­gaiból. Már most, — ha a fajkeletkezés elmélete helyes, mi fog következni ha ezen állat történe­tét kutatjuk ? — Ugyanis tudjuk, miszerint az emlősök szabánya (typus,) mint teljes egész tö­kéletesen különvált és önállóan mozgatható orsó­és singcsont birása által van jellemezve ; tudjuk továbbá, miszerint az emlősök általában 5, sokszor aránytalan, de mindig oly teljesen, mint akár kézujjaim, kifejlődött lábujjai bírnak. Nemkülön­ben tudjuk, miszerint az emlősök osztálya vég­tagjaikban nemcsak teljes sip, hanem egyszers­mind teljes szárcsonttal is birnak, és hogy az utóbbi szabályszerűen határozott mozoghatósággal van fölruházva. Sőt némely állatoknál a hátsó­lábakon rendesen 5 oly különvált ujjakat talá­lunk, mint a mellsőkön. Nemde ezekből következnék, hogy a ló egy oly kiilönzetes állat, mely fejlődés vagy fokoza­tos módosulás folytán egy, az emlősöket általá­nosságban jellemző tulajdonokkal biró bason-alak­ból keletkezett? Már pedig, ha az való: akkor csak természetes leend, hogy ha létezik őslény­réteg, mely magába temetve tartja a ló egész történetét, vagyis a különféle szakokat, melyeken az jelen alakjáig végig haladott: akkor ezen szakok egy oly állathoz kell hogy vezessenek bennünket, mely teljes sip- és szárcsonttal, és mind mellső, mind hátsó lábain öt ujjal birt. To­vábbá figyelemre méltó, hogy az emlősök általá­nos szabányában, a magasb emlősöknél, törvény­szerű a fogaknak a 44-es Számhoz való közele­dése, melyek közül azután 6 metsző, kettő ebfog, a többi pedig őrlő. Módosulást nem szenvedett emlősöknél nem találunk a metszőkön árkot, az őrlők térfogati növekedése pedig, a mellsőktől indulva ki, a közép vagy a hátsók felé tart. Kö­vetkezőleg, ha a fajkeletkezés elmélete helyes, ha az élő állatok eredetéről és származásáról szóló hypothesis alappal bir : akkor szükségké­pen fogunk az őslényrétegekben alakokra buk­kanni, melyek a ló elődei voltak, állatokat, me­lyeknél a metszőfogak jegye fokozatos rendben eltűnik , állatokat , melyeknek mindkét nemű egyedei hordanak ebfogakat, végül állatokat, me­lyeknél a fogak fokozatosan elvesztik koronáik complicáltságát, hélyet adva egyszerűbb és rövi­debb koronáknak ; mig viszont nagyobbodásuk fokozatosan a fogsor mellső végétől a hátsó felé halad. Immár forduljunk a rendelkezésünkre álló adatokhoz s lássuk, vájjon mennyire felelnek meg ezek a fajkeletkezés-tan követelményeinek.« Dr. Á-y. (Folytatása és vége következik.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom