Vadász- és Versenylap 21. évfolyam, 1877

1877-10-03 / 40. szám

290 VADASZ- ÉS VERSENY-LAP. OKTOBER 3. LT>7Î Ezen változás oly vára'lan. hogy az ember alig hisz szemének s attól tart, hogy mindé tropikál pompa álomként elenyészik ismét. Az emiitetteken kivül bőven találtak az úgynevezett Zuikerboscht (czukorbokor >, i Transvaal gyermekeinek nyalánkságát, melynek virágai olyan édesek mint a cznkor. Általában e vidék megérdemli a »Transvaal paradicsom«-ának nevét. Este felé elértük Rüstenburgot, egy csinos városkát, mely szép, és folyókkal bővelkedő sikság közepén fekszik ; geográfiái helyzetére nézve a déli szélesség 25

4 40' 6" s a keleti hosszúság 27° 43' alatt fekszik. Nyolcz napig kellett а városban maradni, mert ismételve fordultak elő tüdő - járvány esetek, ugy hogy kénytelen voltam valamennyi öklömet újra beoltatni. E közben kirándulásokat tettünk Hübnerrel a szomszédos farii.okta s különösen jól találtuk magunkat egy Diedrich nevezetű földi »Morgensonne« farmján, mely különben is egyike volt a legszebb fekvésüeknek és legjobban müveiteknek. Föjövedelmi forrását a farmnak a juh- és baromtenyésztés képezi. Mint tulajdonosa beszéli, itt léte első korszakában sok bajt okoztak neki a porphyr-sziklákon nagyszámú csoportokban tartózkodó baboon-m ijinok. Éjjelenkint ugyanis lejöttek meredek és megközelithetlen szikláikról és borzasztó pu-ztitásokat tettek a kukoricza-földekben, melyekből nagy csomó fejeket el is hordtak. Lassankint azonban a lőpor megritkitottta őket, bár nem birta egészen kipusztítani s most is hallható rekedt orditásuk csendes estéken. Fő ellenségeik a leopárdok vagy párduezok. Ezeknek jelenlétéről mi is tudomást szereztünk az első napokban, midőn egy borjúnkat széttépve találtuk. Ugyanaz nap este nagy majom és párduezvadáezat rendeztetett, melyben kaffirjaink vették volna át a hajtók szerepét ; de mivel néhány köziilök fegyverét vadászat megkezdése előtt kisütötte, az egész terv dugába dőlt; miután feltehető volt, hogy az óvatos állatok bizonyára mind elinaltak e gyanús zajra. Junius 10-éri végre elváltunk Riistenburgtól és ismerőseinktől; liaines már előttünk elindult volt. Ez utóbbi megismerkedett egy Hartley nevü 72-éves elefánt-vadászszal, a ki hozzácsatlakozott karavánjához, mely a Zambezi közelében a Matebele-földön levő aranytartalmu kovarez-telepitvényeket volt átkutatandó. Azért sietett Baines előre, mert oktoberben az esős évszak kezdetével ismét oda kell hagyni e vidéket; ekkor ugyanis különböző lázas járványok kezdenek pusztítani, melyek sem európaiakat, sem belföldieket nem kiméinek meg. Ez cxpeditióval később meg találkoztunk és kimeneteléről később még megemlékezem. (Folytatás következik.) Egy kis szarvasvadászat. Közép-Bú cskából. Vau itt a mi környékünkön egy szép nagy erdőterület, mely vadban nem igen bővelkedik ugyan, ha csak a vad-körtét és alinát ezek közé nem számítjuk. Azonban füllentenék, ha azt állítanám, hogy éppen nincs vad ; — van bizony ott egy néh íny róka s néha néha be pillant egy két életunt nyul is, — no meg aztán minden tavaszon ellátogat, a közeli dunai erdőkből egy pár szarvas vendégszerepelni, ott marad őszig s aztán ismét visszavált. Igy történt e tavaszon is, s mint fáma aszszonyság regéli 23 db jött át az itteni édes zabok és tengerik megdézsmálására. No volt is lótás-futás, minden héten hajhász ták őket s valahogy meg is kapu-gattak egy tizenkét és egy nyolcz ágast. Mult hetekben ismét volt nngy hajtó-vadászat, melyen a sok hivatott, és nem hivatott vadász közt, ott volt X- ur is. az itteni Nimródok-nimródja és orákuluma, ki is a lövendő szarvasbőrére hozatott magának egy »Schnelleres« Werndl karabély', ezzel remé vén Me3terlövését megejteni. Ment a hajtás keményen és X. ur, mint a kopók ura és gazdája, a sürü szélén leste a jó szeren se't, — midőn egyszerre kiáll eléje egy derék 16-os. Nosza neki puff! ámde mint Nimródunk állitja, nem szokva a Schnvllerhez, nagyon hamar oda nyomta uiját a ravaszhoz és a Werndl karabély a levegőbe sült el. Ámde óh csodák csodája, a szarvas a tűzben összerogy ! X. ur nem hitt szemeinek oda fut, hát látja mint hentereg az erdők őslakója a puha fűben. Erre Nimródunk sem rest, lekapja nyakán komoly ékességgel csüngő kürtjét és terjedelmes tüdejének egész erejével oly ékes »hallalit« csal ki belőle, hogy e nem szokott hangra szarvasunk feltámolyog. s vér futotta szemeivel körül nézve, ki háborgatja őt utolsó perczeiben, meglátja dicsőült xrczu vadászunkat, Aeolként felfútt arczczal keserves hangokat csalva ki Instumentramából. — Erre a szarvas alighanem valamit gondolt, mert összeszedve végerejét, neki fordul gyilkosának ! Ámde ez a mily jó vadász oly jó tornász is, — s nem hiába jó lábai vannak, kikerülte a vad rosz szándékú érintését. Erre oda érkezik Zs. ur is, a társaság egyik nem legutolsó tagja, s látva a szarvast, mindjárt neki cziibölödik, hogy biz ö a hasába dupláz ! »Ne bántsd az Istenért, elrontod a borit !« A szarvas ismét eldőlt és hentergett, de erre már eljöttnek vélte X. ur az időt, hogy saját maga uj »Schnelleres Werndl« karabélyával a kegyelernlövést neki megadja, ámde a szokatlan »Schneller« oly hamar sült el ismét, hogy a golyó a fák sudarain keresztül vágott el. Erre a szarvas újra feltámolyog és pár lépést előre bukik — X. ur ismét tölt és ismét elsül a Schneller hamarább mint kellene. Erre oda érnek a kopók, elkezdik a szarvast ránczigálni, — cz felkerekedik s előbb lassan aztán mindig sebesebben, a kutyák által üldöztetve el csörtet — s ugy X. mint Zs. urak meglepetve állnak ott, — a szarvas pedig soha se látómra elment. Igy jár az, ki oly fegyverrel jár vadászni melynek kezelését nem érti. — (Megtörtént ez évi augustus 18-án.) Szt—k. A ki másnak vermet ás, maga esik bele. Vége volt a vadászatnak, ott ültünk együtt egyszerű vadászebédünknél, egy ismerős gazda szállásán, körbe jártatva az öblös kulacsokat és el-elvetve a sulykot, igaz vadászkalandokat mesélve egymásnak. A mily mérvben a kulacsok ürültek, oly mérvben emelkedett a hangulat, s vele a csipös élezek, mely utóbbiak leginkább K. J.-re a társaság legjámborabb tagjára és egyúttal legügyetlenebb lövőjére irányultak sürüu szóratva V. P. a társaság legidösbb és legfurfangosabb czimborája által. Beszéd közben előfordult a lövész-ügyesség is, és V. P. fogadást ajánlott K. J.-nek hogy nem képes 15 lépésről sapkájába lőni ! K. J. a fogadást elfogadta; e'őbb azonban kikötvén annak minden körülményeit és módozatait, nehogy valamely furfang által kijátszassék. Elhatároztatott tehát, hogy a czéllövés a megtartandó siesta után történjék. Kis vártatva V. P. kimegy a szobából holmi ürügy alatt, ámde D. F. sejditvén hogy az öreg roszban töri fejét, észrevétlenül, utánna sompolyog s látja mint szedi ki V. P. a tnnya falára felakasztott fegyveiek közül K. J. puskájábul a serétet. — D. F. erre visszajön észre nem vétetvén az öreg kópétól, ki is kevés idő múlva szintén visszatért, és siestát inditványozott. Leheveredtünk tehát, ki bundájára ki a földre, a mint jött ; ekkor midőn már valamennyi Movfeus karjaitól átölelve vadászgatott, vagy más kellemes időtöltésben ringatta magát, újra ki sompolyog D. F. és a kitöltött fegyvert újra jó finom söréttel megtölté és aztán ismét lefeküdt nagyokat hortyogva. Midőn felébredgettünk, első teendője volt valamennyiünknek a czéllövészetet sürgetni, nem is sejtvén annak különös kimenetét, mert mindnyájan reményiettük hogy itt V. P. ismét valami uj Stiklivel lep meg. A 15 lépés kiméretett és K. J. leveszi fegyverét a falról, V. P. pedig leteszi a földre ujdonat új Astrichan sapkáját erre durr ! cs a sapka — száz és száz lyukkal messze repül ! —Tableaux. Volt erre káromkodás V. P. részéről és óriási hahota részünkről. Csak is évek multán derült ki a dolog, mikor már V. P. bátyó elfelejtette uj sapkáj i szomorú romlását. Szt-k. Cserkészetek erdőn mezőn. Javában foly a vadászat mindenfelé. A jó puskás naplója egy részét eddig már tele irta s most statistice meggyőződik, — a mit már eleve sejtett — hogy ,fogoly ez évben kevés van. — Ét ez még csak megjárja ha valaki az eredmények összehasonlitásán gyönyörködhetik ; — de mivel vigasztalja magit a vudászgatóknak az a sok » Numerusa« a kikről egy kitűnő tollú tudósítónk minapi közleménye oly hü képet adott ? a kiknek egész nap, azt a borzasztóan nehéz üres tarisznyát kell hordozni ! Már ennek láttára »« kedves hitestárs« is megereszti vokkáját, és akkor jaj neked szegény vadász! Hiába mondod hogy »pcc/i«-ed volt, semmit sem láttál; a pár órával később — hosszan kioltott nyelvvel megérkező »Caro«-d — méltó vadásztársad — eme késedelme és állapota elárulja hogy nyulat kergetett. Pedig hát a bűnbak ö ! Mentségedül bevádolod : hogy már ezer lépésre mindent fölvert, hogy miatt i megrekedtél s hogy azt a két foglyot is melyet megszúrnyaztál, a sólyma keresés közben valahogy letalálta nyelni. Szegény Caro ! mindezt szokott egykedvűséggel hallgatja, nem is sejti, hogy majd később — mikor az asszony a szobában egy kissé már megszelidiil — neki kell a vadász-pechért s az egész napi eredménytelen с avargúsért, odakint a konyhában teli torokbul orditani. — Pedig csak tudna szóllni, csak megmondhatná, hogy ez mind afféle vadász-latinság a mit asszonya ugy elhitt. — De már ezt megszokta, — nem is zúgolódik; s mig bennt, a szobában a szép egyetértés az éj cs'nőjével helyre áll: azalatt Caro, kinnt a kazalban földagadt oldalbordáit nyugasztalva a napi események változatosságán melancholizál, melyben az asszonyi hiszékenységnek és szeszélynek nem kis szerepe van. De hagyjuk őket ezúttal pihenni; térjünk át a nai i eseményekre s lássuk, hogy а fennt jelzett cserkészetek ez ideig minő eredményre jutottak ? ! * * * Meglehetős jócredményü zergevadászat volt augustus 23-án a liptói Kárpátokban, a Szent-Iványi, Szmrecsányi és Baán családok csorbái és wareeczi uradalmiban. Résztvettek: Keleti Károly min. tan., Szcniezey Ödön orsz. képv-, Gcléry Szabó János, Tihanyi Ferencz, Sziklay Ede, Szmrecsány i Bogomér, Szent-Iványi József id. és ifj. Barna, Árpád, Miklós, Sándor, ifj. Gyula urak. — Lövetett 10 d'o zerge. * * * A lungaui zerge-vadúsztársulat 187 7-iki légyottja aug. 5-kére tüzetett ki. Résztvettek a tagok közül : Gróf Károlyi Alajos Ó Nagyméltósága Gróf Wenkheim Rudolf Gróf Széchenyi Béla mint vendégek jelenvoltak Gróf Zichy Rezső és Comte d'Osmotid. Ejtet tt 112 zerge, 1 szarvas, 2 őz és 1 róka. — A vadászatok tizennégy napig tartottak, — de a vad zöme három nap alatt lövetett. — Legtöbb vad Gróf Károlyi Alajos 6 Nagyméltósága által ejtetett, ki egy maga 32 zergét lőtt. х- *