Vadász- és Versenylap 21. évfolyam, 1877
1877-06-13 / 24. szám
VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 179 Ezek volnának a gyűlésen lefolyt tervezetek, melyek megvalósítását mentő! előbb óhajtjuk az ország érdekében. К U I földi gr y e p. Az angol Derby, meit töliink az idén alig volt valami nevezve, nem keltett oly nagy kíváncsiságot mint tavaly, de mégis mindig emlékezetes futam marad. Az idén a fökedvencz Chamant volt, de ezt a futam előtt két nappal valami baj érte, az egyik versio szerint bénán találtatott istálójában, a másik szerint pedig az angol kovács elpatkolta, s igy nagyon lement a fogadásokban, de midőn mégis kijött a futamra rögtön ismét felment 4: l-re: oly erős volt a bizalom iránta. A következmény azonban megmutatta, hogy nem lábolta még ki a bajt. A Derby ben indult mezőnyről azt tartják, hogy igen középszerű s Chamantnak, ha egészséges, csak egy sétagalopp lett volna e futam. Es tekintve, hogy oly »dark horse« mint Glen Arthur és Rhidorroch helyre tudott futni, sőt veszedelmessé lenni : csakugyan e mellett látszik bizonyítani. Brown Prince, ez amerikai ló, mely 2-ik kedveneznek tekintetett, szintén hors de combat volt, patája megrepedvén. Plunger (Baltazzi Sándor lova), ki régóta egyik fökedvencz volt, az utolók között elveszett a tömegben. The Derby Stakes 50 sov. tét, fél bánat. Futhatnak 3é. lovak. Teher ménekre 8 st. 10 fnt, kanczákra 8 st. 5 fnt. A második ló 300 sov. a 3-ik 150 sov.-tkap. Táv. l 1^ mfld. (245 nevezés.) Lord Falmouth p. m. Silvio a. Blair Athol a. Silverhair (F. Archer) 1 Mr Mitchell lunes p. m. Glen Arthur a. Adventurer a. Maid of the Glen (Dodoge) 2 Mr J. T. Mackenzie s. m. Rob Roy a. Blair Atbol a. Columba (Custance) 3 Mr Bevill p. m. Rhidorroch 4 Mr Beddington s. m. Altyre 0 Mr Sanford p. m. Brown Prince 0 Lo:d Rosebery p. m. Touchet 0 Mr Alexander s. m. Thunderstone 0 Lord Anglesey p. m. Grey Friar 0 Comte Lag range p. m. Chamant 0 Mr Bowes p. m. Jagellón 0 Mr Baltazzi p. m. Plunger 0 Mr Langlande p. m. Don Carlos 0 Mr Bird p. m. Covenanter 0 Mr Houldsworth s. m. Tantalus 0 Mr Gerard p. m. Orleans 0 Mr Roger s. k. Lady Miller 0 Fogadások 3 : 1 Rob Roy, 4 : 1 Cbamant, 100: 15 Altyre és Brown Prince 9: 1 Plunger 100: 9 Silvio, 100: 7 Toucliet ellen stb. Silvio fél hoszszal nyert, 3/« hossza 2-ik és 3-ik között. A többiek a föntebb irt sorban érkeztek be. Idő : 2 perez 50 mdp. Érték 6050 font st. The Oaks Stakes tétel 50 sov. mindegyik, fele bánat. Futhatnak 3é. kanczák. Teher 8 st. 10 fnt. A 2-ik 300 sov. s a 3-ik 150 sov. kap a tételekből. Táv 1 »/г mfld. (17 7 nevezés). Mr. Pulteney р. к. Piacida a. Lord Lyon a. Pieta s H. Jeffery 1 Lord Hartington p. k. Belphoebe a. Toxophilite a. Yaga T. Cannon 2 Mr. Northern p. k. Muscatel a. Musket a. Bonny Bell Osborne 3 Lord Falmouth p. k. Lady Golightly 4 Lord Wilton p. k. Quickstep 0 Mr. Lupin p. k. La Jonchére 0 Mr. Lupin p. k. Astrée 0 Mr. Jennings p. k. Plaisante 0 Mr. Trentham p. k. Mirobolante 0 Fogadások 2 : 1 Placida, 4 : 1 Lady Golightly, 5: 1 Belphoebe, 150: 15 La Jonchére, 7: 1 Muscatal ellen stb. Három negyed hoszszal nyerve, */ г hossz a 2-ik és 3-ik között. Idő 2 perez 54^2 mdp. Érték 4150 sov. Távirat. Berlini nyári versenyek. Első nap, vasárnap junius 10. I. Versuchs-Rennen der Stuten 1500 márka, 2 és 3éves lovaknak. 1000 méter. Hg. Hatzfeldl 2é. р. k. Astronomie a. Grimston a. Stella 1. gr. Henckel 2é. k. Hungária 2. General Hope 2é. p. k. Humming Bee 3. gr. Sztáray 2é. s. k. a. Cambuscan a. Lawrence 4 ; 9 futott. II. Union-Rennen : ÍOOOO márka 2800 méter: Hg. Hohenlohe Oehringen 3é. p. m. Zützen a. Blue Gown a. St. Agnes 1, br. Langen 3é. p. m. Wohlbehagen 2., gr. Henckel 3é. p. m. Edwin 3. Gen. Hope 3é. p. m. V'Secko Jedno 4. III. Silberner Schild és 2400 márka. 3200 méter: br. Oppenheim 6é. p. m. Gastgeber 1, Delbanco ur 5é. p. m. Vigeur 2, br. Wesselényi 1 4é. sg. k. Zebra 3. IV. Seahorse-Rennen : 1200 márka. 1800 méter. Graditzi ménes 3é. s. m. Wunderhorn a. Rustic a. Veilchen 1, br. Langen 3é. p. m. Alpenstock 2, 4 futott. V. Il-od oszt. államdij. 4é. és id. lovak. 4500 márka 2800 méter. Gr. Armin 4é. p. m. Eulenspiegel köiüljár. VI. Vadászverseny. 3é. és id. lovak 27 00 márka 4000 méter. Treskow hadn. id. к. Betzy Louis 1, Lumley hdn. 6é. Economist 2, 4 futott. 2-ik nap, hétfő junius 11-én. I. Versuchsrennen der Hengste. 1500 márka. 1000 méter. Gr. Henckel 2é. e. in. Sabinas a. Salamander a. Aurora 1. Hg. Hatzfeldt 2é. sp. m. Ingo, gr. Arnim 2é. p. m. Lauffeuer 3, 10 futott. II. Stutenrenen. 5000 márka. 2000 meter: hg Esterházy Pál 3é. sp. k. Chère Amie a. Liddington a. Fair Star 1, br. Oppenheim 3é. s. k. Regimentstochter 2, br. Orczy 3é. sp. k. Légyott 3. 8 fntott. milyen volt férje s elképzelte mily férjek válnának udvarlóiból, kik szerelmet esküdtek bizonyos érdekeltségből. De hát ö figyelembe sem vette szavaikat. Mikor Luxmoore Harold első szerelmi vallomását őszinte hü egyszerűséggel elmondta, a sz.ép özvegy szivét azonnal lángba hozta. De hát csoda-e ez ? Férje részeges, állatias természet volt ! Nem kellemes-e ily esetben őszinte szerelmi vallomást hallani ? Kevesen gyanították e nő szenvedélyes természetét, mint szintén azt is, hogy ő Luxmooreba halálosan szerelmes. De büszkesége nem eDgedte, hogy azt vele tudassa vagy csak sejtesse is. Harold iránt is ép oly makacsul viselte magát mint bárki más iránt; ép ugy játszott vele is, mint számtalan más udvarlójával. Kaczérkodott в hol gyöngéd, hol szívtelen volt s változékony, szeszélyes mint egy áprilisi nap. Néha majdnem erőt vett rajta a szenvedély s már-már Harold keblére akarta magát vetni, hogy bevallja szerelmét. De a világban tett tapasztalatai e lépéstől visszatartották, s ő csak játszott a szegény Harolddal is. Azt hitte, jobban meghódította őt, mint amennyire valósággal. Végre is megunta Harold a játékot; hevesen, haragosan fölszólalt ; kinyilatkoztatá, hogy női szeszélynek továbbra nem kiván játéktárgya lenni. A nő már majdnem engedett imádottja szevedélyes fölszólitásának : de mégis erőt vett magán — s hallgatott. Csak játszott tovább ama szerelemmel, melyet elveszteni annyira féltett. Nem hitte neki, mikor haragosan felkiáltott : »Eszerint ugy tekintsen ezentúl, asszonyom, mint a kik között minden viszony megszűnt ! Nem tartozom ama férfiak közé, kiket női szeszély kénye-kedve szerint vezethet. Én kegyedet becsületesen és őszintén szerettem s azt be is vallottam. Kegyed tréfásan, kétértelmüleg válaszolt. Én tehát jövőre megkimélem attól, hogy ' ügyességét és szeszélyességét rajtam gyakorolhassa. Adieu !« A nő egy gunymosolylyal válaszolt. Imádói sokszor távoztak Theodóra szalonjából ily módon és mégis solia nem járt nagy bajjal visszaédesgetésük, ha akarta ; de Luxmoore soha sem lépte többé át ajtajának küszöbét. A szép özvegy csak most kezdett a felett gondolkozni, hogy végre akadt egy férfi, ki széttépte azt a lánczot, melylycl őt Theodóra szorosabban akarta lekötni. És ép oly embertől lön megfosztva, kit életében legjobban szeretett. Azonban koránt sem kell ám hinni, hogy mrs. Richetont csüggedés szállta volna meg. Csak az az egy körülmény bántotta őt, hogy Harold mindenkor kerülte a vele egyedül találkozást. Meg volt ő győződve, hogy ha e férfival sikerülend újra négyszemközt beszélhetni, a légi viszonyt ismét megszilárdíthatja. Föl is tette magában, hogy érzelmeivel nem fog többé játékot űzni. De e magános találkozás nem tartozott a legkönnyebb dolgok közé. Ha tekintjük is, hogy a Layton családdal mindaketten jó viszonyban voltak, még sem találkozhattak négyszem közt, mert ha ott látogatóban voltak, mindig voltak ott vendégek, kik e tête-a-têteet megakadályozták. Az özvegy az utóbbi idény alatt különös figyelmet tanúsított a Layton család iránt, csak azért hogy czélját érhesse. De ugy látszik, a két Layton kisasszony valahogy észrevették ezt, hogy Luxmoore és Richeton asszony nem egyeznek meg egy társaságban — s igy a mikor az egyiket meghívták, ugyanakkor a másikat szándékosan kihagyták a meghívottak közül. Lehet, hogy már Theodora sem törődött nagyon a megszakadt viszonynyal s csak arra volt kíváncsi, vájjon ki lesz az a nő, a ki Harold szivét lebilincseli. Hallá ugyan, és szemtanuja is többször volt, mily bizalmas viszonyban áll ez ifjú ; — de ugy hitte, hogy csak tőle függ, egy komolyabb viszonynak valamelyik hölgygyei való' I kifejlődése avagy ennek meggátlása. I Azonban a mint a Layton család és Luxmoore közt a bizalmasság naponkint növekedett, ép abban a mérvben fogyott Richeton asszony hatalma. Harold csak egyetlen egyszer találkozott az idény alatt Laytonéknál, egy ebéd alkalmával. Akkor is az asztal ellenkező oldalán ült s ebéd után nem kereste föl többé a szalont. Ezt tehát találkozásnak is alig lehetett nevezni. Most még csak az a sovány vigasza volt Theodoránnk, hogy Haroldot folyvást ugy emlegették, mint a ki a Layton kisasszonyoknak udvarol, — tehát még nem volt bizonyos, melyiknek fog meghódolni. — De hát oly vak lett volna-e Harold, — tűnődött e szép özvegy — hogy észre nem vette szerelmemet ? Hiszen, mikor leginkább játszottam vele, akkor szerettem volna keblére borulni s bevallani, mennyire szeretem. De hiába, most már minden késő. Most csak azon töprengett már, mikép gátolja meg azt, hogy Harold szivét más valaki ne rabolja el. De e közben eljött a junius a fülemilék- és fecskékkel. A vad gesztenyefák virágai már elhullottak s az eper-idény is beállott. London versenyzett s rajongott Ascoton ; a kerti mulatságok a Thames alsó részén is már lendületet nyertek. Londonból — a ki csak tehette — kertekbe, zöldbe s a folyó melletti hűsbe igyekezett. Mrs. Layton meghivó-kártyái már másodízben küldettek szét az eper-ünneyélyre a richmondi Galatea-villában, s Harold is megigérte, hogy jelen lesz. Richeton asszony valóságos kémkedést gyakorolt régi kedvese fölött s igy nem volt nehéz megtudni, hogy Harold is ott lesz a kerti ünnepélyen. Eleinte azon törte tejét, ne szerezzen-e magának meghívót e második ünnepélyre. De aztán büszkesége erőt vett rajta! Ő már meg volt hi-