Vadász- és Versenylap 21. évfolyam, 1877
1877-05-30 / 22. szám
170 V ADABZ- fee VERSENY-LAI*. MÁJUS 30. 1877. a kocsis az Isten áldásával в vele valahára az elkésett hajtók is. A kosárban kenyeret, hideg sültet, süteményt és magyarádi bort találtunk, s hogy mindez jól esett, az bizonyítás nélkül is kétségtelen. Ebéd végeztével a gazos hosszában csatárlánczba felállítván a hajtókat, magunk jó száz lépést előre mentünk s velők szemben egv mástól hatvan lépésnyire állást foglaltunk s jelt adtunk a hajtóknak. Az első hajtásban semmi se volt. Mig a hajtók csendesen jöttek, állásunk mögött a sűrűben egymástól nem messzire két fáczán hurrogott. Könnyen lehetett volna őket kutyáink segélyével megtalálni, de R. K., alkalmasint mert saját kutyáj íban nem bizott, azon volt, bogy úgyis a második hajtásba esettdvén a két fáczán, hagyuk felriasztásukat a bajtóknak. E végből felkiildtük a hajtókát a Maros partjára, mi meg lent a völgyben a gazos közepén foglaltunk állást azon hitben, hogy a fáczán a hátunk megett levő fiatal erdőnek fog tartani. De a két fáczán máskép • gondolkodott s a hajtók vonalán az oldalt fekvő csaknem járhntlan cserjésbe szállt. Most a Lajtók ismét a Maros szélére küldettek, bogy ugyanazon irányban hajtsák meg a cserjést, mi meg az emiitett völgyben a cserjés hoszszában vonultunk fel. De ebből a fáczán vagy már ellábolt, vagy rengeteg sűrűjében meghúzta magát. Lemondtunk róla, hogy a cserjésbe menekültekre lőhessünk s ennélfogva pajtásaim hozzám jöttek fel elhatározandók, hol próbáljuk meg a negyedik hajtást. S megtörtént velünk, ami oly sokszor megesik, hogy midőn javában beszélgettünk s egymásnak tiizzel szolgáltunk, a cserjésből a hajtók elöl előre lábolt egyik fáczánkakas R. K. volt állása vonalában, mintegy hatvan lépésnyire hátunk mögött, szárnyra kelt, s mire észrevettük, toronymagasságon felül vitorlázott a fiatal erdő felé. Rágyújtottunk mind a hárman s elhibáztuk mind a hárman, mert egyikünk se volt készen s a távolság is oly tisztességes volt, hogy csak vak szerencse folytán eshetett volna a fáczán, vagy higgadt lövésre, minőt én tettem egyszer a tököli erdőben Csepel szigetén, midőn a vadászok vonalán vc'gig húzott valami 25 salve-vai megtisztelt s mögöttem, ki a balszárny végső pontján megálltam, már mintegy 65 lépésnyire repülő vadra ráfogván puskámat, miután a mellettem ballagó öreg jágernek oda vetettem »dem werde ich eine Klafter vor geben« lőttem és a fáczán elesett, az egész compánia bravói közt. A hajtók állásunkig jővén, egy csomóban uj hajtás felé indultunk. Beszéd közben észre se vettük, hogy E. M. vizslája eltűnt. Csak akkor kapkodtunk volna puskáink után, midőn előttünk negyven lépésnyire a nyomon előre ment kutya ismét egy fáczáukakast rebbentett fel. Most már bizton hittük, hogy a fiatal erdőben mind a két kakast felzargatják hajtóink. Elküldtük tehát őket az erdő keleti oldalára, s mi délnyugati oldalán megfelelöleg állottunk fel, én legelői nyugot felé. A mint állásomon a fák hegyibe nézek állásom felé tartó csörtetést hallok. Ez róka vagy nyul, gondolám. Meghúzom magam egy sürü nyárfabokor mögött, egyet pisszentek ebemnek, hogy nyugton maradjon s lesem, mikor búvik ki az erdőből a csörtető vad. De hasztalan. Fáczán nem kelt a hajtásban, a gyanús négylábú pedig oldalt illant el állásom mellett a nélkül, hogy a nagy fűben meghallottam vagy észrevehettem volna. Mikor aztán az utolsó hajtás felé indulunk, megtudtuk, hogy róka volt, mert az állásom mögötti csapáson ott hagyta szükölésének friss igazolványát. Fáczánt többé nem találván, haza indultunk azon elhatározással, hogy az erdei szalonka megérkeztével nemsokára ismét meglátogatandjuk ezt a délamerikai vadont. Hanem ember tervez, isten végez. Közvetlen ezen vadászat után tüdőgyuladásba estem, mely vadászataimnak három hóra véget vetett. Mialatt ágyamat nyomtam, társaim foglyáztak és szalonkáztak, s hogy tehetetlenségemet még érezhetőbbé tegyék, az első erdei szalonkát nekem küldték el. Persze hogy a veszély multával az orvos nemcsak megengedte, sőt prr.escribálta a nadhust ; s barátaim el is láttak vele bőven. Deczemberben mir rehabilitálva érezvén magamat, részt vettem a Karácson előtti körvadászaton, melyet homokterületünkön társaságunk endezett. Barátaim nem engedték, hogy sokat gyalogoljak s ezért én voltam mindig az utolsó puskás. De azért R. K. után én lőttem legtöbb nyulat, mert ez elég bőven volt, s mintán 81 nyulat, egy rókát és két foglyot összeszedtünk, az estéket pedig more patrio csendesen a csöndessel és kalabriassal elpipáltuk, bucsut mondtunk az 1876-ik évnek. Ez év első havában már nem volt kedvem nyulászni, mert vidékünkön a nyul mindenütt rendesen üzekedett, a mi nálunk januárban épen nem ritkaság. Semper idem. Felvidéki vadászlevelek. ÍHanvay Zoltán urnák ajánlva.) IV. Dobsina, május 5-én 1877. Kedves barátom ! Nem ok nélkül mondják, bogy a vadászok szakmájukról annyit tudnak beszélni, hogy a nem vadász megszökik körükből. Mennyit fecsegünk már összevissza az erdei szalonkáról csak e lapokban is, s még mindig találunk valami uj s érdekes előadni valót ! Hiába, kedves madár a hosszúcsőrü ! Nekem volna még némi mondanivalóm, s azt el is mondom annak risikójára, hogy unalmas találok lenni ; de igérem, hogy többet azután nem fárasztom a türelmes olvasót. Megemlítem először is, hogy nincs biztosan tudva hányszor költ évenként az erdei szalonka. Minden tankönyv azt mondja, bogy csak egyszer. De ha ez igaz, s igaznak kell lennie, inert tudva van, hogy Oroszországban, s más tőlünk északkeletnek fekvő vidékeken, hol a szalonkának zöme honos, május—juniusban tojik s fiókáit kikölti, melyek, mint minden inocsárvad, a fészekfutókhoz tartozván, rögtön futkosni s két hetes korukban már repdesni tudnak s azután augustus végén vándorlásukat dél felé megkezdik ; — mondom, ba ez igaz, hogyan van mégis, hogy sokszor találunk már aprilisban, tojáson ülő snepfeket, még pedig itt Magyarországban, lombfajta aljerdőkben, tehát oly helyeken, hol a hosszuesőr csak is húzás idejében mint vándor jön elő? S ismét hogyan van az, hogy fent az éjszaki országokban, gyakran találnak julius végén, sőt még augusztusban is, csak az imént kiköltött fiatalokat, sőt néha még tojáson ülő öregeket ? Vagy ezen esetek éppen csak kivételek 1 Mindenesetre rejtélyes s még meg nem fejtett tünetek. Mellesleg legyen mondva, hogy az erdei szalonka sem többet sem kevesebbet négy tojásnál nem tojik, mint minden mocsárfaj — teszi hozzá Dr. Quistorp. Folytassuk a rejtélyes, v gy anuak látszó tüneteket a Scolopax rusticola mellett. Azt mondjuk, hogy az erdei snepf tavaszszal dél felöl jön s északnak megy, tehát déli vidékekre kell hogy korábban érkezzék, mint az éjszakiakra. Hogyan van még is, hogy minden—mondom minden— tavaszszal az első szalonkák — mintha az égből cseppentek volna — egy időben mutatkoznak Horvátországban, a Dráva mellett, a Rénusnál, Középnémetországban, sőt Hanoverában, Meklenburgban s Poroszország éjszaki részén, oly vidékeken tehát, melyek Gömör vármegyétől 70—75 mértfölddel, a Drávától 100—120 mértfölddel magasabban éjszaknak feküsznek ? Bizonyságul példának veszem a tavalyi s az idei esztendőt, de bizonyságul vehető bármely más év is, ha annak illető adatai kezünknél volnának ! 1876 évben az első szalonkák mutatkoztak : Február végén : Horvátországban, a Dráva mellett, Losoncz vidékén, a Rénus mellett, Wetzlár körül, Elsassban, felső Hessenben, Lippedetmoldban s. a. t. Mart. 1-én : Metz, Bamberg, Neuwied, Münsterben, Badenben, Nassauban, Würtembergában sat. Mart. 2-án a magyar vidékek közt Gömörben sat. Németországban Hessenben Wiesbadenben, az Ammertó körül Bajorországban sat. Mart. 3, 4, 5-én már a délibb helyeken felül: Stadeban az éjszaki tenger pártjáiuál, Hannoverában, Basedovban, Meklenburgban, közzel a keleti tengerp írthoz, porosz Siléziában Körösben, Horvátországban, Ghymesen, Gácson sat. 187 7 évben az első szalonkák lövettek Február végén Horvát s Tótorezágokon kivül : Dunaföldváron, a badeni nagyherczegségben, Hessenben s több más helyen a Rénus mellett. E jelenséguek oka egyébbiránt tudva van, s itt nem is azért hozom fel, mintha azzal valami nagy felfedezést kürtölnék a világba, hanem csak azért, hogy emlékeztessem vadászainkat, mit kelljen tulajdonképp érteni azon stereotyp mondás alatt : A snepf az éjszak-déli vonalon vándorol. Korrektebb volna a mondás : Az erdei snepf Európában éjszakkeletröl délnyugatnak s vissza huz. E vonalat földdoinborodási és időjárási viszonyok részben éjszak -délire, de részben kelet-nyugotira is hajlitják el. A Skandinaviában honos szalonka többnyire a britt szigetikre vándorol telelés végett, s csak Skundinavia keleti vidékeitől jut egy része közép Európának. A Finland s nyugoti Oroszország részeiben bonos snepf Németországnak veszi útját, nyugoti irányban Francziaországot érve el, melynek délibb részén szintén telel, de a nagyobb rész a spanyol félszigetre, sőt Afrikába megy. Európai Oroszország középső s keleti részeinek szalonkái Európa közepének s keletiebb vidékeinek látogatói, a vándorlás főiránya közepének az adriai tenger vehető, s a snepf nyugoti szárnya Olaszországba, sőt Afrikába, keleti szárnya Török- s Görögországba iparkodik telelésre. Ezek a vonulás főirányai, többé-kevésbé időjárási viszonyok által eltérítve s módositva, ugy hogy egyes vidékek s országok a tettleg követett vonulási irányból egészen kimaradhatnak is. Tehát csakis ezen éjszakkelet délnyugoti vándorlási irányból magyarázható meg, bogy tavaszszal a visszavándorlásban az első szalonka a déltől éjszaknak annyira egymástól távol fekvő helyeken, ugy szólván egy napon mutatkozik ! Hogy miért jön hozzánk némely évben sok, másban meg kevés szalonka ? az az elébb mondottakban leli egyik magyarázatát, de csak egyikét, mert ennek még más oka is van. Azon ok t. i., hogy az erdei szalonka nem minden évben terem egyformán, vagyis ugyanazon ok, a miért minden más honos vagy vándor vadfaj néha nagy, néha kis mennyiségben jön elő. A különbség csak az, hogy mig a nyul vagy fogoly mellett azt mondjuk : jól vagy roszul szaporodtak, jól vagy roszul hatott rájuk az időjárás s egyébb viszontagság, addig az erdei szalonka mellett jajveszékelni szoktunk, hogy kipusztul a magja is s néhány év múlva csak a história fog róla emlékezni ! Hogy mily arányban állanak a jó snepf-esztendök a roszakhoz ? — arra nézve bátor vagyok következő számokat felállítani, elörebocsájtván, hogy ezt nem Magyarországra kizárólag kérem érteni, hanem egész közép Európára, t. i. azon széles földrészre, mely az Alpesektől s Rénus vizétől a fekete tengerig terjed. Tehát: egy husz évből álló időközben feltehető 1 igen jó, 3 jó, 6 középszerű, 6 rosz s 4 igen rosz snepf-esztendö. Bár e számokat nem sok adattal tudom támogatni, mégis hiszem, hogy ha módomban volna ily évszakban a snepfeket pontosan számon tartani ; az eredmény igazolná feltevésemet ! Ellenben nem feltevés, hanem bebizonyítható igazság az, hogy a jó esztendők, bár mily arányban legyenek is a roszakkoz, egy bizonyos hoszszabb időközben : — kell hogy tökéletesen kárpótolják s egyensúlyban tartsák azokat. Ennek bizonyos igaznak kell lennie, mert máskép az erdei szalonka vagy valósággal fogyatkoznék, mit én elébbeni levelemben okokkal támogatva tagadtam — vagy tulsokaságra szaporodnék fel, mit szintén nem tapasztaluuk.
