Vadász- és Versenylap 20. évfolyam, 1876

1876-03-08 / 10. szám

MÁRCZIU8 8. 1876. VADÁSZ- ÉS VERSENYLAP. 71 — mi megtörténvén, ezzel a farkasok tanyájának felkeresésére indult. Sokáig s nagy fáradsággal kutatták keresztül a hegyvölgyes, s meredek hegy-szakadások által megszakított terrénumot, s Hornoch már föl is akart hagyni a hasztalannak látszó kereséssel, midőn vizslája nagy szűküléssel jött feléje, s nem mutatott semmi kedvet, hogy a siivübe behatoljon. Ismételt bátorításra a vizsla végre benyomult a sűrűségbe s hangosan csaholva megtámadott egy róka-nagyságú farkaskölyköt, mely egy fatörzshöz támaszkodván, nagyokat kapott az őt megtámadó vizsla felé. A csaholásra Hornoch oda sietett s a közeledésekor megfutamodott farkasra lőtt. A lövés után a vizsla bátran rávetette magát a halálra sebzett farkasra, megfojtotta ezt, s ismételt felszólításra, mint a nyulat apportirozta gazdájának. Hornoch elvette a farkast, megdicsérte a vizslát és újra beküldte a sűrűbe. Nemsokára ujabb csaholást hallott, s mielőtt a kutyához közeledhetett volna, — már ez egy másik megfojtott farkast apportirozva, jött feléje. Most a vadász a vizslának, a mely a szokatlan munkában rendkívül elfáradt, félórai pihenőt engedett, mely után folytatták a keresést. Ennek eredménye pedig az lön, hogy az eddigi siker által igen felbátorodott vizsla még másik farkaskölyköt is fojtott meg s ezt, mint előbb, gazdájának elhozta. Miután az egész erdörész gondos átkutatása után Hornoch azon meggyőződésre jutott, hogy több farkas ott nem létezik, felhagyott a további kereséssel. Azonban több napon és éjjelen kellett az erdőkerülőknek őrt állani, hogy az öreg anyafarkast. mely kölykeit keresni találná, meg ehessen keríteni. De ez, ámbár a közelben lap'pang hatott, az attaque-kal járó zaj következtében, valószínűleg elhagyta a vidéket, mert sem nyomát nem lehetett feltalálni, sem a vidéken nem lehetett többé ragadozásairól hallani. Ez a farkas-apportirozás pedig, ha elég ritka esemény is, de nem mese, hanem valóságosan megtörtént esemény. II. Mult évi deczember 2-án Jedlicska nevű vadász jelenté, hogy a Pasika és Synyák falvak közt fekvő Oztra és Gebra erdői-eszekben két erős hiúz lön kicsapázva. Azonnal vadászatot rendeztem, melyben csak az uradalmi tisztartók és az erdészeti személyzet vett részt. 3 hajtás rendeztetett mindössze, melyek közül az első, miután mindkét hiúz a lövészek vonaléin alól kitört, eredménytelen maradt. A másik hajtásban sem voltunk szerencsésebbek, mert mialait a lövészek és hajtók a hiúzok tanyájához közeledtek, ezek onnan mar elváltottak. Azonban Diana istenaszzony némileg kárpótolt fáradtságunkért; lövetett ugyanis egy róka és egy nyul. Az elsőt egy kerülő, a másodikat pedig vöm, Junker tiszttartó ejtette. Volt egy medve is a hajtásban, de ez két 1 övesz között kisikamlott és a sűrűben eltűnt. A 3-ik hajtásban 2 medve is volt és több őzbak. Az egyik medvét, mely gyenge volt és alig nyomott 130 fontot, Junker tiszttartó el is ejtette. A medve ugyanis 65 lépésre közeledvén hozzá, mindkét csövét rálőtte, s a lövések mindegyike halálos volt. A medve el is bukott és egészen hozzám gurult, fájdalmasan ordítva és lábaival maga körül kapdosva. Hogy tehát ne kínlódjék sokáig, megadtam neki a kegyelemlövést. Junker még ugyanabban a hajtásban egy őzbakra is lőtt, de ezt elhibázta. E vadászat után izenetet kaptam. Schőnborn gróf ö méltóságától, mely szerint vendégeivel együtt óhajtana medvevadászatra jönni. Én tehát azonnal beszüntettem a vadászatot és elrendeltem a medvék kicsapázását. Közben azonban egyszerre megváltozott az idő, kemény hideg s nagy havazások álltak be; minek következtében a már kinyomozott és még kinyomozandó medvék odúikba és giura-ikba menekültek, melyeket mind e mai napig el sem hagytik. Igy tehát tudósítottam a vadászurat, hogy a medvevadászatokat most már nem lehet megtartani, s hogy azokat a tavaszra kell hagyni, a mikor a medvék odahagyják odvaikat és a gourákat — Most már február vége felé lévén az idö, remélem, hogy az idő jobbra fordul nemsokára, — tehát a medvevadászatra is rákerül a sor. Az eredményről, ugy minden érdekes mozzanatról nem mulasztom el majd annak idejében t. szerkesztő urat tudósítani. III. Mint már az első vadászkalandból eléggé kitűnik, Hornoch fővadász — műszóval kifejezve — nagy disznóban van. Ezt a következők is megerősítik. 1875. deczember 16. és 17-én vadásztunk együtt a dobronyi pagonyban. Két napon elejtetett összesen 21 nyul, 3 db sertevad és 10 róka. E mennyiségből Hornoch fővadász maga 1 erős és egy gyengébb vadsertést, 6 rókát és 7 nyulat hozott terítékre. Még másik vailkanvadászat volt nálunk, а melyet, miután szintén érdekes esélyekkel jártak, legközelébb szerkesztő ur rendelkezésére fogok bocsátani. A sasokat illető kérdésre, a lőjegyzékre utalhatok, melyen mint tavaly lőtt két darab figurái. Tehát vannak nálunk ezek is. Egyébkint maradván t. szerkesztő urnák vadászüdvvel Bereg-Szt.-Miklós, 1876. febr. 16-án. Polifka Alajos, fővadászmester. Egész évi lőjegyzékek a munkácsi és szent-miklósi uradalmak bérbe ki nem adott területén 1875. év folyamában lelőtt vadakról. A) Hasznos vad: 20 db erős szarvas*) 7 db erős czbak 8 db vadkan sertevad 2 db gyengébb őzbak 5 db emse sertevad 63 db nyul 6 db kocza sertevad 106 db császármadár, Összesen: 217 db vad B) Kártékony vad: 1 db medve 6 db farkas (megmérgeztetett) 5 db farkas (lelövetett) 33 db róka (részben méreg által mult ki, részben lelövetett) 1 db hiúz (megmérgezve) *) A szarvasok súlya, ugy az agancsaik méretéről szóló kimutatás lapunk tavalyi folyamában már közölve volt. tam. Már nyolez óra volt, s mi még hat mértföldnyire jártunk táborhelyünktől. A sötétség rettentővé kezdett válni ránk nézve. Két lépésnyire sem láthattunk. Nagyon távol estünk egyik a másiktól s nem hallhatók egymás szavát az átalános zaj közepette. Igyekeztem, a mennyire lehetett, tájékozni magamat a villám fényénél, s midőn megpillantottam elefántjaink egyikét, pár pillanat alatt rajta termettem s mentve hittem magamat. Szerencsétlenségemre a mahoul épen csak ugy ösmerte az utat, mint én, s igy mi ketten három órán át botorkáltunk, mig végre egy faluhoz érkeztünk, mely épen ellenkező irányban esett táborhelyünktől. Nagy csodálkozásomra megpillantottam Gerard-t, ki egy másik elefánton ép azon az uton érkezett. Át voltunk ázva egész a csontig, s a legokosabb volt gyalogjában, fáklyás emberek kíséretében táborhelyünket keresni fel. Igy cselekedtünk, remélve, hogy többi társunkat máisátraikban találjuk. Eljutva végre nagy törődöttség után tanyánkhoz, senkit sem találtunk ott vadászaink közül. Ők még mindannyian a jungle-ok kiizt voltak. — Nem sokára azonban - jelenkeztek ; ők még nagyobb távolságra tértek el a rendes iránytól, mint mi, s meg nem állhattuk, hogy el ne mosolyodjunk, midőn őket oly szánalmas állapotban visszaszállingózni láttuk. Egy jó lakoma, melyet hevenyében csaptunk, csakhamar feledteté velünk a nap kellemetlenségeit, s másnap (15-én) újra kirándultunk ugyanabba a jungle-ba, megtekinteni, vájjon tigrisem nem kapott-e sebet s egyszersmind megkisérleni esélyünket más tigriseknél is, mert — a shikarik állítása szerint — még öt darabmk kellett ott tartózkodnia. Szerencsétlenségemre, csakugyan elvétettem az előtt való nap a tigrist; azonban minden körülmény oda mutatott, hogy a vad mindamellett I sem hagyta el a cserjést. E közmeggyőzödésből j indulva ki, elrendeltük a hajtást. I Az első hajtásnál láttam a tigrist a mint a folyam tulsó oldalán egy sürü bozótba besurrant, s jelt adtam Gerardnak, ki ép a folyam tulsó oldalán foglalt állást. Legott egy elefántot vezettetett elő, mert a sürü bozótban gyalogszerrel üldözni a tigrist, a lehetetlenségek közé tartozik. Följárt a megjelölt helyen minden legkisebb tért; de a tigris sehogy sem akart magáról életjelt adni. Már azt hitte Gerard, hogy csupán a szemem káprázott ; de én erősen meg voltam győződve, hogy nem puszta látomány csalóka képe merült föl előttem. Több izben petardákat vetve a bozótokba, végre a tigris egy szörnyű orditással fölugrott, melytől az elefánt megrémülve, gyorsan visszavonult, s Gerardnak eközben tett két lövése nem találhatott elevenre. A tigris egyenesen ama halomnak tartott, a hol H. és 0. foglaltak állást. Ezek azonban azt hitték, már véget ért a hajtás s elhagyván helyüket, egész élvezettel szívták cigarette-jeiket. Fegyverük némi kis távolban hevert tőlük. A tigris alig három-négy lépésnyire suhant el mellettök, s mikorra a gondtalanul füstölők fegyverüket kezükbe kaphatták, a tigris már messzejárt. Szerencse, hogy ily kárhoztatásra méltó közömbösségüket bőrükkel nem fizették meg. A két következett napról elég, ha annyit mondok, hogy először Ammoniban, majd környékeinek legszebb cserjéseiben vadásztunk, sí nélkül hogy tigrist láttunk volna. Az idő gyönyörű volt s a teremtés minden állatával találkoztunk, csak épen a jungle-ok királyával nem. Május 18-án jókor reggel Karode-Campore-та. indultunk, mely hely 8 mértföldnyire fekszik utóbbi táborhelyünktől. Midőn megérkeztünk, alighogy kissé étkeztünk, elrendeltük a hajtást, mintegy tiz és egynéhány mértföldnyire sátrainktól. Valódi tigrisnek való nap volt. Rettenetes hőség uralkodott a jungle-okban. Mi egy csaknem kiszáradt folyam medre fölött álltunk, s csupán egy helyütt, a sziklák közötti viz volt mély és tiszta. A folyamtól jobbra-balra csaknem függélyesen meredek s kiszáradt fákkal boritott halmok emelkedtek, a jamonfák gyönyörű zöld színével, melyek a folyam partjain pompáztak. Sorsot húztunk s В. az egyes számot húzta, mi annyit jelentett, hogy a halom-tetőre kell mennie ; O.-t ugyanannak a halomnak az aljára rendelte a sors, engem a folyó medréhez — és igy tovább. Alighogy a hajtás megkezdődött, azonnal két pávának éles kiáltását haliám mintegy száz méternyire tőlem, mig néhány majom a már ismert tornászati gyakorlatait kezdé. Nem sok idő múlva ezután láttam a tigrist jelentkezni, a mint egyenesen B. felé irányzá lépteit. Már szinte irigyelni kezdtem barátom esélyét, midőn pár lépésnyire megint egy másikat, majd harmadikat és negyediket is láttam a bokorból előtűnni. (Folyt, köv.)