Vadász- és Versenylap 20. évfolyam, 1876

1876-03-08 / 10. szám

MÁRCZIU8 8. 1876. VADÁSZ- ÉS VERSENYLAP. 71 — mi megtörténvén, ezzel a farkasok tanyájának felkeresésére indult. Sokáig s nagy fáradsággal kutatták keresztül a hegyvölgyes, s meredek hegy-szakadások által megszakított terrénumot, s Hornoch már föl is akart hagyni a hasztalannak látszó kereséssel, midőn vizslája nagy szűküléssel jött feléje, s nem mutatott semmi kedvet, hogy a siivübe behatoljon. Ismételt bátorításra a vizsla végre benyomult a sűrűségbe s hangosan csaholva megtámadott egy róka-nagyságú farkaskölyköt, mely egy fa­törzshöz támaszkodván, nagyokat kapott az őt megtámadó vizsla felé. A csaholásra Hornoch oda sietett s a közeledésekor megfutamodott farkasra lőtt. A lövés után a vizsla bátran rávetette ma­gát a halálra sebzett farkasra, megfojtotta ezt, s ismételt felszólításra, mint a nyulat apportirozta gazdájának. Hornoch elvette a farkast, megdicsérte a vizs­lát és újra beküldte a sűrűbe. Nemsokára ujabb csaholást hallott, s mielőtt a kutyához közeledhe­tett volna, — már ez egy másik megfojtott far­kast apportirozva, jött feléje. Most a vadász a vizslának, a mely a szokat­lan munkában rendkívül elfáradt, félórai pihenőt engedett, mely után folytatták a keresést. Ennek eredménye pedig az lön, hogy az eddigi siker ál­tal igen felbátorodott vizsla még másik farkas­kölyköt is fojtott meg s ezt, mint előbb, gazdá­jának elhozta. Miután az egész erdörész gondos átkutatása után Hornoch azon meggyőződésre jutott, hogy több farkas ott nem létezik, felhagyott a további kereséssel. Azonban több napon és éjjelen kellett az erdőkerülőknek őrt állani, hogy az öreg anya­farkast. mely kölykeit keresni találná, meg ehes­sen keríteni. De ez, ámbár a közelben lap'pang hatott, az attaque-kal járó zaj következtében, va­lószínűleg elhagyta a vidéket, mert sem nyomát nem lehetett feltalálni, sem a vidéken nem lehe­tett többé ragadozásairól hallani. Ez a farkas-apportirozás pedig, ha elég ritka esemény is, de nem mese, hanem valóságosan meg­történt esemény. II. Mult évi deczember 2-án Jedlicska nevű va­dász jelenté, hogy a Pasika és Synyák falvak közt fekvő Oztra és Gebra erdői-eszekben két erős hiúz lön kicsapázva. Azonnal vadászatot rendez­tem, melyben csak az uradalmi tisztartók és az erdészeti személyzet vett részt. 3 hajtás rendez­tetett mindössze, melyek közül az első, miután mindkét hiúz a lövészek vonaléin alól kitört, eredménytelen maradt. A másik hajtásban sem voltunk szerencsésebbek, mert mialait a lövészek és hajtók a hiúzok tanyájához közeledtek, ezek onnan mar elváltottak. Azonban Diana istenasz­zony némileg kárpótolt fáradtságunkért; lövetett ugyanis egy róka és egy nyul. Az elsőt egy ke­rülő, a másodikat pedig vöm, Junker tiszttartó ejtette. Volt egy medve is a hajtásban, de ez két 1 övesz között kisikamlott és a sűrűben eltűnt. A 3-ik hajtásban 2 medve is volt és több őzbak. Az egyik medvét, mely gyenge volt és alig nyo­mott 130 fontot, Junker tiszttartó el is ejtette. A medve ugyanis 65 lépésre közeledvén hozzá, mindkét csövét rálőtte, s a lövések mindegyike halálos volt. A medve el is bukott és egészen hozzám gurult, fájdalmasan ordítva és lábaival maga körül kapdosva. Hogy tehát ne kínlódjék sokáig, megadtam neki a kegyelemlövést. Junker még ugyanabban a hajtásban egy őzbakra is lőtt, de ezt elhibázta. E vadászat után izenetet kaptam. Schőnborn gróf ö méltóságától, mely szerint vendégeivel együtt óhajtana medvevadászatra jönni. Én tehát azonnal beszüntettem a vadászatot és elrendeltem a medvék kicsapázását. Közben azonban egy­szerre megváltozott az idő, kemény hideg s nagy havazások álltak be; minek következtében a már kinyomozott és még kinyomozandó medvék odúikba és giura-ikba menekültek, melyeket mind e mai napig el sem hagytik. Igy tehát tudósítottam a vadászurat, hogy a medvevadászatokat most már nem lehet megtar­tani, s hogy azokat a tavaszra kell hagyni, a mikor a medvék odahagyják odvaikat és a gou­rákat — Most már február vége felé lévén az idö, remélem, hogy az idő jobbra fordul nemso­kára, — tehát a medvevadászatra is rákerül a sor. Az eredményről, ugy minden érdekes mozza­natról nem mulasztom el majd annak idejében t. szerkesztő urat tudósítani. III. Mint már az első vadászkalandból eléggé ki­tűnik, Hornoch fővadász — műszóval kifejezve — nagy disznóban van. Ezt a következők is meg­erősítik. 1875. deczember 16. és 17-én vadász­tunk együtt a dobronyi pagonyban. Két napon elejtetett összesen 21 nyul, 3 db sertevad és 10 róka. E mennyiségből Hornoch fővadász maga 1 erős és egy gyengébb vadsertést, 6 rókát és 7 nyulat hozott terítékre. Még másik vailkanvadászat volt nálunk, а me­lyet, miután szintén érdekes esélyekkel jártak, legközelébb szerkesztő ur rendelkezésére fogok bocsátani. A sasokat illető kérdésre, a lőjegyzékre utal­hatok, melyen mint tavaly lőtt két darab figurái. Tehát vannak nálunk ezek is. Egyébkint maradván t. szerkesztő urnák vadászüdvvel Bereg-Szt.-Miklós, 1876. febr. 16-án. Polifka Alajos, fővadászmester. Egész évi lőjegyzékek a munkácsi és szent-miklósi uradalmak bérbe ki nem adott területén 1875. év folyamában lelőtt vadakról. A) Hasznos vad: 20 db erős szarvas*) 7 db erős czbak 8 db vadkan sertevad 2 db gyengébb őzbak 5 db emse sertevad 63 db nyul 6 db kocza sertevad 106 db császármadár, Összesen: 217 db vad B) Kártékony vad: 1 db medve 6 db farkas (megmérgeztetett) 5 db farkas (lelövetett) 33 db róka (részben méreg által mult ki, rész­ben lelövetett) 1 db hiúz (megmérgezve) *) A szarvasok súlya, ugy az agancsaik méretéről szóló kimutatás lapunk tavalyi folyamában már kö­zölve volt. tam. Már nyolez óra volt, s mi még hat mértföld­nyire jártunk táborhelyünktől. A sötétség rettentővé kezdett válni ránk nézve. Két lépésnyire sem láthattunk. Nagyon távol es­tünk egyik a másiktól s nem hallhatók egy­más szavát az átalános zaj közepette. Igyekez­tem, a mennyire lehetett, tájékozni magamat a villám fényénél, s midőn megpillantottam elefánt­jaink egyikét, pár pillanat alatt rajta termettem s mentve hittem magamat. Szerencsétlenségemre a mahoul épen csak ugy ösmerte az utat, mint én, s igy mi ketten három órán át botorkáltunk, mig végre egy faluhoz érkez­tünk, mely épen ellenkező irányban esett tábor­helyünktől. Nagy csodálkozásomra megpillantot­tam Gerard-t, ki egy másik elefánton ép azon az uton érkezett. Át voltunk ázva egész a cson­tig, s a legokosabb volt gyalogjában, fáklyás em­berek kíséretében táborhelyünket keresni fel. Igy cselekedtünk, remélve, hogy többi társunkat mái­sátraikban találjuk. Eljutva végre nagy törődöttség után tanyánk­hoz, senkit sem találtunk ott vadászaink közül. Ők még mindannyian a jungle-ok kiizt voltak. — Nem sokára azonban - jelenkeztek ; ők még na­gyobb távolságra tértek el a rendes iránytól, mint mi, s meg nem állhattuk, hogy el ne mosolyodjunk, midőn őket oly szánalmas állapotban visszaszál­lingózni láttuk. Egy jó lakoma, melyet hevenyében csaptunk, csakhamar feledteté velünk a nap kellemetlensé­geit, s másnap (15-én) újra kirándultunk ugyan­abba a jungle-ba, megtekinteni, vájjon tigrisem nem kapott-e sebet s egyszersmind megkisérleni esélyünket más tigriseknél is, mert — a shika­rik állítása szerint — még öt darabmk kellett ott tartózkodnia. Szerencsétlenségemre, csakugyan elvétettem az előtt való nap a tigrist; azonban minden körül­mény oda mutatott, hogy a vad mindamellett I sem hagyta el a cserjést. E közmeggyőzödésből j indulva ki, elrendeltük a hajtást. I Az első hajtásnál láttam a tigrist a mint a folyam tulsó oldalán egy sürü bozótba besurrant, s jelt adtam Gerardnak, ki ép a folyam tulsó oldalán foglalt állást. Legott egy elefántot vezettetett elő, mert a sürü bozótban gyalogszerrel üldözni a tigrist, a lehetetlenségek közé tartozik. Följárt a megje­lölt helyen minden legkisebb tért; de a tigris sehogy sem akart magáról életjelt adni. Már azt hitte Gerard, hogy csupán a szemem káprázott ; de én erősen meg voltam győződve, hogy nem puszta látomány csalóka képe merült föl előttem. Több izben petardákat vetve a bozótokba, végre a tigris egy szörnyű orditással fölugrott, melytől az elefánt megrémülve, gyorsan visszavo­nult, s Gerardnak eközben tett két lövése nem talál­hatott elevenre. A tigris egyenesen ama halom­nak tartott, a hol H. és 0. foglaltak állást. Ezek azonban azt hitték, már véget ért a hajtás s el­hagyván helyüket, egész élvezettel szívták ciga­rette-jeiket. Fegyverük némi kis távolban hevert tőlük. A tigris alig három-négy lépésnyire suhant el mellettök, s mikorra a gondtalanul füstölők fegyverüket kezükbe kaphatták, a tigris már messzejárt. Szerencse, hogy ily kárhoztatásra méltó közöm­bösségüket bőrükkel nem fizették meg. A két következett napról elég, ha annyit mon­dok, hogy először Ammoniban, majd környékeinek legszebb cserjéseiben vadásztunk, sí nélkül hogy tigrist láttunk volna. Az idő gyönyörű volt s a teremtés minden állatával találkoztunk, csak épen a jungle-ok királyával nem. Május 18-án jókor reggel Karode-Campore-та. indultunk, mely hely 8 mértföldnyire fekszik utóbbi táborhelyünktől. Midőn megérkeztünk, alighogy kissé étkeztünk, elrendeltük a hajtást, mintegy tiz és egynéhány mértföldnyire sátrainktól. Valódi tigrisnek való nap volt. Rettenetes hő­ség uralkodott a jungle-okban. Mi egy csaknem kiszáradt folyam medre fölött álltunk, s csupán egy helyütt, a sziklák közötti viz volt mély és tiszta. A folyamtól jobbra-balra csaknem függé­lyesen meredek s kiszáradt fákkal boritott hal­mok emelkedtek, a jamonfák gyönyörű zöld szí­nével, melyek a folyam partjain pompáztak. Sorsot húztunk s В. az egyes számot húzta, mi annyit jelentett, hogy a halom-tetőre kell men­nie ; O.-t ugyanannak a halomnak az aljára ren­delte a sors, engem a folyó medréhez — és igy tovább. Alighogy a hajtás megkezdődött, azonnal két pávának éles kiáltását haliám mintegy száz méter­nyire tőlem, mig néhány majom a már ismert tornászati gyakorlatait kezdé. Nem sok idő múlva ezután láttam a tigrist jelentkezni, a mint egye­nesen B. felé irányzá lépteit. Már szinte irigyel­ni kezdtem barátom esélyét, midőn pár lépésnyire megint egy másikat, majd harmadikat és negye­diket is láttam a bokorból előtűnni. (Folyt, köv.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom