Vadász- és Versenylap 20. évfolyam, 1876

1876-10-18 / 42. szám

Ост. 18. 1876. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 269 eddig nem sikerült elejthetni. Most már futó etetőt készíttettem, talán, ha az idő hüvesre fordul — találkozunk véle. Végre megjegyzem, hogy a minden őszszel megjelenő sasokra, mely a koronaherczeg ő cs. kir. Fensége legkedvesebb vadászata, egy fensikon sulioly-kunyhót csináltattam. Az eredményről, mint szinte a suták és rókák lelövéséről később fogunk becses lapjában találkozni. Valkón, 1876. október 17-én. Huber Béla, kir. föerdész. Cserkészetek erdőn, mezőn. A bereghi erdőkből —Szt.-Miklósról irják, hogy gr. Schövboin idei szarvas cserke'szetein 21 drb anganesár lövetett, nagyobb részt igen derék szarvasok ; köztük 2 drb 22-ágas, melyeket gr. Hoyos Max lőtt. Medve vadászat is volt, s a háziúr, neje jelenlétében két darab nagy medvét ejtett el. Részletes jelentést várunk. * * * Ugyanezen vadászterület tőszomszédságában vadásztak gr. Nádasdy Ferencz és gr. Zichy Béla ; az előbbinek nem kedvezett a szerencse ; gróf Zichy Béla ellenben egy pár derék agancsárt lőtt. * * * A csodálatos forró oktoberi napok megakasztották a hosszűcsőrUek vonulását. Sept. 20-ika óta — midőn az ország több részéből e kedves vendégek előőrseinek érkezte jeleztetett, — okt. közepéig alig lehetett őket észlelni. Iharos-Bcrényben — alig láttak egy kettőt; Péczelen ifj. gr. Fáy Béla ur lőtt egyet okt. 10-kc körül. Fáson okt. J 13-kán 14-én mutatkoztak, s egy pár hajtást tet- i tek rájuk ; vagy 20 db esett. Ez alkalommal történt, hogy br. Wenckheim Béla ő excja megsöreteztetett. Szerencsére nagyobb veszély nélkül. Két nimród.*) Két valódi nimród az, kik az alább idézett könyvekben élményeiket és változatos kalandjaikat elbeszélik : lord Southesk és a sokat utazott Parker Gillmore. Mindkettő Eszak-Ame1 rika vadonjaiba vezet bennünket, s különös ' előszeretettel viseltetnek a magas észak lakat- ! lan területei iránt. Mindazonáltal bajos volna -szembeszökőbb ellen téteket találni, mint Nimród e két hivét. Southesk lord mintaképe az angol aristokratának. Egyes-egyedül vadászati szenvedélye által ösztönöztetve, bekalandozta a Hundson-Bay társaság területét s a Rocky j Mountains keleti völgyeit, s mégis a ki ezek után valami nyers Nimrodfit képzelne benne, nagyon, de nagyon csalatkoznék. Oly ember ő, ki bárhova vesse őt a sors, mindig hord zsebében egy kötetet Shakespeare munkáiból, — s ki mig egy medvére áll lesben : »Macbeth«-et olYâSSâj CS este a tábortűz világánál Hamletet commentálja. Avalódi angol nemesemberre nézve a sport élvezetté de sőt szükséggé lett, mindazonáltal nem tompitja őt el a szellemi élvezet iránt sem ; ellenkezőleg a humanistikai nevelés reminiscentiái oly élénkek, hogy — bár csak epikureice — nem szűnik meg soha önművelődésén dolgozni. — Parker Gillmore ellenben egészen más ember. Cooper regényeinek legzordonabb indiánja nem tudná a czivilizáczió rontó befo*) Saskatchevan and the Rocky Mountains, by the Earl of Southesk. Edinburgh 1875. — Prairie aud forest : a description of the Game of North America with personal adventures in their pursuit . By Parker Gülmore London 1874. — Lone Life, a year in the Wilderness. By Parker Gillmore. London 1875. lyását a vad- és hal-állományra kesergőbb hangokon zengeni mint Parker Gillmore. Különösen gyárok és fürészmalmok ellen, melyek a balak életelemét zavarják, majdnem fanatikus ellenszenvet érez. De megvetése azon vadászok ellen is fordul, kik a vadat lemészárolják, s többet ejtenek, mint a mennyit elhasználhatnak. Gillmore egyaránt ért a vad feltalálásához, elejtéséhez ; legszívesebben halász önmaga-készitette csalétekkel, s mindenkor kész az éjjelt egy bivalybőrbe burkolva s néhány ággal betakarva a prairieben tölteni, s mig nyughelye s a kialvó tüz mellett farkasok ólálkodnak, oly nyugodtan szunnyadozni, mintha otthon kényelmes ágyában pihenne. Az ártatlan pisztráng-fogáson kezdve a szürke medvével való küzdelemig, nincs a sportnak egyetlen faja, melyet ne űzött volna valódi szenvedélylyel. Lord Southesk nagyszerű vadászkirándulását még 1858 és 1860-ban tette. Mi az oka, hogy csak ily későn lépett vele a nyilvánosság elé, arról nem tesz említést ; de azért a leírás maga nem vesztett értékéből. Az általa beutazott területek nagy részén az elmúlt 15 év igen keveset változtatott, és épen azon pontokról, melyek óriási változáson mentek át. az akkori állapotok hű rajzát olvasni nagy érdeket nyújt. E terület a civilizált földrészek határán kezdődik s az absolut vadonig terjed. Volt azon akkor és részben most is van indián, bölény, medve és trapper, -— saz utas bőven válogathat az esélyekben : vagy scalpirozó-kés vagy fagy által kimúlni, vagy meredek sziklapartról mély szakadásba lebukni. A vadászati kirándulás e vidékre azért, lia csak nem egészen á la trapper megy végbe, meglehetős drága mulatság. Lord Southesk hat embert vitt magával, kiknek részére megint sok ló is kellett. De volt is látszatja : számos oly völgyet látogatott meg, melyekbe európai tán sohasem tette lábát, különösen az Athabasca és Saskatchevan felső folyása mellett fekvők, leírása után Ítélve oly népszerűek és látogatottak lesznek idővel, mint nálunk a svájezi havasok. A szerző megjegyzi, hogy nagyszerű hegyi tájok élvezetét itt is valamint ott,nagyban emelendi a czivilizáczió némi nyoma, s megvallja, hogy ő és társai egészbn megkönynyebbültek midőn e fenséges, de zordon sziklavilágnak hátat fordíthattak. A vadászat érdekfeszítő szórakozása nélkül nem lett volna kedve huzamosabb ideig időzni a Rocky Mountains-ben. Még a síkságon egy hatalmas medvét ejtett, a begyekben azonban nem találkozott ilyen, bár nyomukat igen gyakran lelték. Ez azon gyanut ébresztette 1 benne , hogy kísérői szántszándékkal kerülnek ilyen találkozást, mert ez a meredek magaslatokon veszélyessé válbatik. Azonban a mogorva vendégnél még kellemetlenebb vendég egy csikós párduezfaj. E ravasz állat hetek hoszszat ólálkodik az utazótársaság körül, megvárván mig egy tagja elmarad s álomba szenderül, a mikor karmait torkába vágván megfojtja. De vannak ártatlanabb állatok is e hegyekben, mert különben medvének és párduezok nem volna tápláléka. Van különösen két vad-juh faj, melyek körülbelül megfelelnek magas hegységeink zergéinek és kőszáli kecskéinek. Ugy látszik, ezek voltak szerzőnek legfontosabb vadászzsákmányai, és vadászatuk, előadása szerint, semmivel sem áll hátrább nyaktörőség tekintetében az alpesi zergevadászatnál. Néhány ilyennek leírása ezt sejteti velünk. Igy beszéli, hogy egy meredek sziklafal megmászása közben a törmelék lábai alatt indulni kezdett s ő egy jó darabig lefelé csúszott, — de még sem bukott a mély szakadásba. Ha sikerül is ez állatok közöl egyet elejteni, akkor legördülnek a meredek begyoldalokon s esés közben szarvaik többnyire letörnek. Mégis sikerült lord Soubesknek egy párt ezekből sértetlenül haza hozni ; ezek rendkívül nagyok, hosszaságuk ugyanis nem kevesebb mint 38'/» hüvelyk ; ez oly eredmény, melyért talán nem egy szenvedélyes vadász szívesen bebarangolná a Rocky Mountain hegységét. De lordunk, protestált az ellen, hogy ama mészárló vadászok közé számittassék, kiken Gillmore is annyira felháborodik. О nem pusztotta a hegyi juhokat csupán ölési kedvből, s nem ritkán egy lövésre kínálkozó bölényt is tova eresztett, ba elég húskészlet volt a táborban. És ezt szívesen elhiszszük neki, mert egészen keresetlenül és öntudatlanul meleg érdek nyilvánul könyvében az állatvilág iránt, de sőt egész az érzelgősségig elragadja, ba oly lováról vagy ebéről szól, mely hosszabb ideig hiven szolgálta őt. * * * Valódi élvezetet nyújt a vadászembernek Parker Gillmore vadászélményeinek leirása. О a tengerentúli vadászterületeket, melyekben nem kell mégVngedélyért kunyorálni, a legcsábítóbb színekben festi le. Bár másrészről sokkal őszintébb, sem hogy eltitkolja azon sokféle nehézséget és veszélyt, melyek a vadászt ott érhetik. Igy pl. Maine, egyike az Unió északi államainak a sok fekete és homoki légy és mosquito miatt ugyszólva megjárhatatlan. Az egyetlen mód e tolakodó rovarok távoltartására az, lia a szabad testrészeket, az arczo, kezeket, kátránynyal keni be az ember, — de ez igen kétes hatású óvszer ! Szintúgy figyelmezteti azon utasokat, a kik egyes-egyedül a pisztráng halászás kedvéért mennek oda, hogy horgosvessző mellé jó lesz puskát is magukkal vinni ; továbbá, hogy fel ne akadjanak azon, ha éjjeli fekhelyül csak egy lóher-rakást találnak ; végre egy személyben a saját fegyverhordója, az utazó. Azonban mindezen ijesztgetésért kárpótlásul aleggyönyörübb élethű festéseket találjuk, — hogy' húzott ki egy óriás pisztrángot, a milyennek Európában nem akadna párja, — mint ejtett el egy hatalmas őzbakot, a mely a yankee-fegyverek elől addig mindig elmenekült, — ugy, bogy utoljára az volt a hire, hogy emberi kézzel öntött golyó nem fog rajta. Még ennél is megragadóbb annak leírása, mint ejtett el egy hatalmas medvét, más töltés hiányában, kacsának szánt göbecscsel. E leírásoknak még az az érdemök van, hogy a különböző állatok sajátságait és szokásait is festik, s e megfigyelések részben egészen ujak, részben már ismeretes jelenségeket újból megerősítenek. Igy pl. megkapó élethűséggel van a következő jelenet is rajzolva. A szerző csatangolásai közben egy vén bölényre bukkant, a mely — csordájától elmaradván, vagy azzal már lépést nem tarthatván -— négy prairie-farkas által támadtatott meg. Ez állatok tisztában látszottak lenni az iránt, hogy előbb a mun-