Vadász- és Versenylap 20. évfolyam, 1876

1876-09-27 / 39. szám

242 S

EPT

. 27. 1876. A ló menet-nemeiről. (Folytatás és vége.) A vágtatás. A harmadik szabályos menetnem, a vágtatás, tagadhatlanul a legszebb, a lovagra nézve legkel lemesebb, s mindenek felett a legfontosabb, a mennyiben utoljára is legsebesebben lebet ennek segélyével menni, s A ló ÍB csak ebben képes igazán minó'ségének próbáját adni, képességének »nec plus ultra«-ját kimutatni. E menetnem az, melyben a telivér ló excellál, mely megállapítja fölénye't valamennyi lófaj ellenében, miket e tekintetben hozzá hasonlítani sem lehet, ugy hogy a legroszabb telivér ló is könnyen mérközbetik erre nézve a legjobb félvérrel is. A vágtatás nem egyéb mint a szökések bizonyos folytonos ismétlése. A szökés maga pedig nem más, mint oly mozdulat, melynek segélyével a ló a földről felemelkedik s egy távolabb ponton ismét lebocsátkozik arra. Valamint a ló minden mozdulatánál, ugy ebben is a lendület a hátulsó lábaktól ered, melyek a tömeget előre vetik. Saját ösztönére hagyva, a ló midőn vágtatásba átmegy, feheti előrészét; de ebben — ellenkezőlog a lépés és ügetésben kimutatott mozdulatokkal — a két első láb mindjárt egymásután jön működésbe. Ha a ló a vágtatást első jobb lábával kezdi meg, utána első ballábát emeli föl, ugy hogy egész súlya a hátsó lábpárra nehezedik. A hátulsó lábpárnál ugyanazon eljárás ismétlődik. E helyzet azonban csak egy pillanatig tart, még t. i a ló önkénytesen vagy lovaga ösztönzésére lendületbe jön. Az első lábpár a talajt elhagyván, a hátulsók jőnek actióba, azaz a jobb láb emelkedik fel előbb, mialatt a hátulsó bal lábnak kell az egész tömeget támasztani, a mig mozgásba jő. Meglendülvén igy a ló, csakhamar első lábaira esik, melyek ellenkező sorrendben érintik ezt, azaz előbb a bal, azután a jobb. AI ig hogy az első lábpár újra megérinté a földet, már ismét elrugódik ettől. A mozdulatoknak ilyetén elemezése többé kevésbé könnyen felfogható, a szerint a mint kisebb-nagyobb a sebességük. Ha a ló egyszer oly formán kezdi meg a vágtatást mint fentebb jeleztetett, akkor azt mondjuk, hogy jobb kézről vágtat; ha ellenben a megindulás a bal lábbal történik, akkor balkézről vágtat a ló. Ez utóbbi esetben a mozgás meehanismusa ugyanaz, csakhogy megfordított sorrendben. Igen lényeges a lovasra nézve, hogy ismerje a jobb és bal kézről való vágtatás közti külömbséget; mert kell, hogy lovát egyik vagy másik , módon indíthassa meg, a szerint a mint jobbra vagy balra akar fordulni. A vágtatás emez elemezett mozzanatai módosulnak természetesen a sebesség szerint is. Középszerű sebességű menetben a ló legelőbb a hátulsó bal-lábbal érinti a földet, de ugyanazon pilanatban a hátulsó jobb és az első bal lábbal, végül pedig az első jobb lábbal. Ez az mi három ütemes vágtatásnak neveztetik. Sebesebb iramban a ló felemeli előrészét, mig ellenben a hátulsó lábak jobban a földhöz ragadnak. Ez a négy ütemes vágtatás ; mükifejezéssel »manège galopade«, sétalovaglásban pedig »petit galop de hack« ; ha az iram még inkább gyorsitta tik, akkor előáll a rendes vagy vadászgalop, a mozdulatok ennél ugyanazok maradnak, csak nagyob szabályszerűséggel folynak le. A lendület nagyobb léve'n, az első lábak még előbbre iparkodnak s csaknem egyszerre érintik a földet. Mindazonáltal, feltéve például, hogy a ló balkézről vágtat, a bal láb előbb éri a földet, erre közvetlenül mindkettő felemelkedik, mi alatt a test súlya egészen a hátulsókon nyugszik, mely utóbbiak pontosan az elsők által hagyott nyomba lépnek, néha pedig még ezeknél is valamivel előbbre, mely eset kedvező jelként vétetik a ló futási képességére nézve. Ez az úgynevezett versenygalop, a vágtatás leggyorsabb neme. Ebben mindig négy ütem van, de a mozdulatok oly gyorsan mennek végbe, hogy azokat észlelni nem, s legfölebb gondolatban lehet elemezni. A vágtatás a menetnemek legjobbika és legfontosabbika , már csak azon szempontból is, hogy a jól idomított és lovagolt ló soha sincsen jobban rendelkezésére lovasának mint ebben. Mert ez kénye szerint a végtelenségig fokozhatja a sebességet, kezdve a helyben való tempozástól, a leggyorsabb iramig. A vágtatás egyébiránt kedvencz menetneme volt mindenha a kaland-szerető merész lovagoknak, a mely egyedül adhatja meg a kellő lendületet egy magas és széles akadály átugrására ; oly ló, mely helyből ugorjon akadályt, a ritkaságok közé tartozik. Magára hagyatva, minden állat lendületet vesz akármilyen akadály ? А ш в i a. Vasárnapi puskászat. Gárdony, szeptemberben. »Bizony csak bölcsen cselekedte az isten, liogy a nagy városokat mind a nagy folyók mellé terelte.« »Es pedig a mi Budapestünket illeti, annak is a legkedvezőbb pontjára« — toldhatom meg az egyszer naiv pásztor fönnebbi homéri ötletét — »egyebek közt még a vasárnapi vadász szempontjából is.« Mert valóban, nem tudom — bár eleget forgattam az ide vonatkozó könyveket, s lapokat — van e nagy város a két világrészben, melytől másfél órányira ennyire kényelmes, ennyire vadbő, tehát ennyire élvezetdus vadásztér léteznék a közlekedés azon előnyeivel egyetemben, melyszerint az ember még félhétkor a főváros egyik kávéházában reggelizhet, a pályafőn egy-két hírlapot is a zsebébe dughat, esti kilencz órakor már meg ismét a fővárosban vacsorálhat, és saját szokott agglegényi vagy hitestársi ágyában álmodozbatik az átélt nem mindennapi élményekről. . . . Ez valóban helyesen van kigondolva. Hiszen a nagy városok környékén legalább 5—6 mértföldnyi távolra köröskörül ugy ki szokta irtani a városi puskások légiója a négy lábú és szárnyas vadak minden faját, liogy a fővárosokkal szomszédos helységek határain az élővad már csak az emberek képzeletében él. Részemről egy nyári félévet ezelőtt pár évvel Rákos Palotán töltvén, ott az egész idő alatt még csak ürgét se birtam fölfedezni. Milyen különös szerencse tehát, hogy Budapest a szép szőke Dunának épen azon pontjához van terelve, a honnan másfél órai vasutazás után, a mi bárom negyed órai amerikai sebességnek felel meg, egy oly kis nádas tengerhez ér az ember, mint a mi telenczei tavunk, melynek sik vizén már a vaggon ablakából a szárcsák óriási fekete köpönyegét pillantjuk meg, s alig várjuk, hogy a vonat megállapodjék, s kivált azon esetben, ha előre sürgönyözünk, a készen váró csónakba ülve, azonnal munkához foghassunk. Valóban, itt minden ugy van, a mint legjobban van. A vonat megáll közvetlen Gárdony falu és a tó között. Ez utóbbi csak épen annyira a pályától, hogy a part közelében úszkáló szárnyasok el ne ijedjenek a robogó vonattól. A vendéglő balra egy puska lövésnyire van. Ide beküldvén fölösleges holminkat, negyed óra múlva már a tó sik vizén baladunk. A szárcsa sereg fölkerekedik, s legfölebb átugrására ; és pedig minél nagyobb az akadály, annál erösebb impulsus szükséges. Mac-Machon marquis, a franczia köztársaság elnökének testvére azt mondta a galopról, hogy az az aszszonyok, a szerencsefiak és a bolondok kedvencz menet-neme. E definitió találóbb, mintsem első pillanatra látszik. Annyit legalább nagyítás nélkül lehet mondani, hogy a lépés és ügetés leginkább utazás és üzleti utak alkalmával jő alkalmazásba, a vágtatás ellenben mulatság, a vadászat s a háború kizárólagos menetneme ; a midőn tehát a ló legfőbb erömegfeszitésére és rendkivüli gyorsaságára van szükség. Egy jó ló lassított vágtatása a legkellemesebb hintázás, milyet csak egy lókedvelő hölgy vagy lovas képzelhet. Az arabok csak két menetnemet ismernek : a lépést és vágtatást. Az ügetést nem kedvelik, s nem is igen ismerik, s azt egy nemes állathoz méltatlannak tartják. S valóban a vágtatásban az angol telivér s az arabs ló diadalmaskodik valamennyi lófaj fölött, a melyeknek egyike sem viszi oly tökélyre ezt, ugy gyorsaságra, mint kellemre nézve, mint eme két faj ló. (Ned Pearson ntán). Versenyek. Debreczeni versenyek 1876. MÁSODIK NAP, Vasárnap szeptember 17-d i к é n. I. Debreczen város dija 100 drb arany. Futhat mind en Magyarországban ellett és nevelt 3 éves mén és kancza. Távolság 2400 méter. Tét 100 frt, bánat a fele. Teher 52 kil., ménre 1 kil. több. A második ló kettős tételt kap. (5 nevezés.) Gr. Sztáray János 3é. p. m. Hírnök, a. Ostreger, a. Giralda 53 kil. Madden 1 Gr. Apponyi Antal 3é. sg. m. Ossian 53 kil. Prior 2 Gr. Festetics Pál 3é. p. m. Kisbér 53 kil. Metcalf 3 Kisbér 2 hoszszal vezett egészen a távoszlopig, innentől fogva mind a három Ostreger mén erősen hajtva ; már ugy látszott, hogy Kisbér lesz a győztes, — midőn pár ugrással a czélpont előtt Ilirnök előre nyújtózva, fél hoszszal mint első egy-egy elkésett, bátrabb — tapasztalatlanabb fiatalja kel föl 80—100 lépésnyire, liogy a ki nagyon bizik fegyverében, vagy nem törődik a kudarczczal, kisérletkép utána ereszsze öregebb töltényeit. De hajósunk biztat, majd jön még jobban is. Ne bántsuk. Egy kis negyed óra múlva a Dardanellákhoz érünk. Ez többnyire egy, vagy két jó puskalövésnyi szélességű tó-szoros, két roppant víztükör kapuja, melyen bujárok szárcsák szoktak át evezni, s itt a csónakot a nádas közé tolja a hajós, olyképen, hogy a csónakot egy arasztnyi nád födi el a vad éles szeme elől, de a melyen át a vadász mégis kényelmesen kikandikálhat, és lőhet az előtte úszkáló madarakra. Itt kényelmesen leülhetsz, pipára gyújthatsz, nyugalmas időközönkint szóba eredhetsz a hátad mögött leselkedő hajósoddal. — Ugy tetszik, mintha az idén kevesebb volna a vad, mint tavai — jegyzed meg. Kevesebb — mondja halkan a csáklyás — mert ez idei tavaszszal a viz igen nagy volt, hogy a torzs ki se látszott sok helyütt, nem fészkelhettek ; — de nini, amott jön egy öreg bujár, ne tessék még lőni, mert fia is van, majd az is felbukik mindjárt, aztán... . Csakugyan. Egy ölnyi távolra fölbukik a másik, s szembe menuek egymással. Mikor ösz*